Levél az olvasóhoz - 2010.10. hó

Hogy hazámat ne szeressem,         Főbe lőhet nyakaztathat,
A bitorlót meg ne vessem:              Bitófára felakaszthat,
Hatalom nem teheti!                       Ő erősebb, tegye meg!
Hogy hazámat megtagadjam,       De az érzelem honában,
Megvetés jelét, hogy adjam:         Keblem titkos templomában
Azt sem követelheti!                       Én urat nem ismerek!


         Czuczor Gergely



Október: a magyar nemzet történelmében a hazáért elszenvedett mártíromság jelképe, továbbá az élni akarás és szabadságvágy, valamint a megaláztatás kapuját kitáró forradalmak hónapja. Az 1848-49-es szabadságharc bukására pecsétet ütő kivégzések, az 1956. október 23. antikommunista felkelés kirobbanása, valamint a bolsevista diktatúrát megalapozó szociáldemokrata, őszirózsásnak hívott zavargások kiemelkedő fordulatok a nemzet életében. A magyarság a passzivitás mélyének béklyójából kétségbeesetten kiszakította magát és a felszínre tört, panaszai és jajkiáltásai azonban süket fülekre találtak.
Ezek az események tanulságai sokkal messzebbre mutatnak annál, ahogy manapság a társadalom többsége megéli azt. Nem tudom, hogy Olvasóink feltették-e maguknak a kérdést: hogyan lehet, hogy a gyászt vagy átmeneti diadalt hozó ünnepnapok mostanság egy – a munkából kiszakító, fizetett – szabadnappá, netán az annyira áhított „hosszú hétvégévé” silányultak? Miért nem tud ezeken a gyásznapokon és ünnepeken méltóképpen és közösen megemlékezni a nemzet? Hányan tudják emlékezetből elsorolni az Aradon meggyilkolt Tizenhárom névsorát, tudják-e gyermekeink egyáltalán, kik voltak a múltban hőseink, vértanúink és hazaárulóink? Szerintem a válasz a mindenkori, ezeket a jobbára véres eseményeket követő kiegyezésekben keresendő. Balga módon, nem végérvényesen lezártuk a problémákat azzal, hogy végiggondoljuk az események tanulságait, hanem mindig elodáztuk a baj gyökerének kivágást, amely a felszín alatt – kezelés híján – a fertőzést továbbra is magában hordozta. A negyvennyolcas forradalom után 1867-ben Deák, Tisza és társai arra a következtetésre jutottak, hogy kiegyeznek legjobbjainkat sorban meggyilkoltató és üldöző, az évszázadok alatt legnagyobbrészt magyargyűlölő Habsburg-dinasztiával, kompromisszumot kötöttek egy megrendült birodalommal. Ez ugyan átmeneti gazdasági fellendülést jelentett, de Trianonba vezetett. A legújabb kori helyzetfelismerésünk is hagy kívánnivalót maga után. Nem figyeltünk fel az intő jelekre, hogy a rendszerváltás nem volt más, mint az előző rendszer képviselőinek hatalomátmentése. Szinte mindannyian szó nélkül tudomásul vettük, hogy Károlyi Mihálynak, a patkányforradalom degenerált arisztokrata vezetőjének – szégyenszemre – szobrot állítsanak az ország háza mellett a liberálbolsevik utódok. Ugyanakkor Tóth Ilona forradalmárnak, orvostanhallgatónak, a bolsevizmus 56-os mártírjának, még most sincs köztéri emlékműve Budapesten.(1) Az ilyen mindennapi kiegyezések vezettek ahhoz, hogy az 56-os szabadságharcunkat letaposó, szovjetekkel kollaboráló pufajkások egyike, a rendszerváltás utáni „szabad és demokratikus” Magyarország miniszterelnöke lett. Volt ÁVH-s hóhérok rokonai, utódai meghatározó parlamenti képviselők lehettek, egyikük – máig büntetlenül – gyilkos-nyilas csőcseléknek, ellenforradalmárnak nevezhesse jogos szabadságharcunk részvevőit, ártatlan áldozatait. A trianoni szétszakítás óta már kilencven év eltelt, és máig nincs egységes akarat a revízió kérdésében. A kommunizmus bukása óta húsz év telt el, és máig csak a vesztesek táborát gyarapítja a nemzet nagyobbik része, egyre távolodik a magyar feltámadás. Húsz éve már, hogy folyamatosan fosztogatják az országot a multinacionális korporációk és bankok, miután a privatizáció ürügyén a közvagyont ellopták a korrupt politikai elit segítségével. Ha a jogos elszámoltatás kerül szóba, a honi sajtó és az érintettek mindig az európai normákra hivatkoznak, csak az esetleges politikai felelősségük megállapítását tartják jogosnak, a büntetőjogit nem. Az állítólagos pozitív, európai értékeket képviselő, az igazságosságot szajkózó nyugati politikusok azonban képmutatók és hazugok, a kettős mérce bajnokai. A II. világégést követően a győztes jogán Nürnbergben szerintük igazságot szolgáltatattak a szenvedőknek. Hogy ez valótlanság, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a világháború borzalmas pusztításokkal járó vérzivataráért felelősek közül azok – Churchill, Sztálin és tettestársaik, az Ilja Ehrenburgok, a Zsukovok, az amerikai repülőtábornokok – akik a tömeges és célzott nemi erőszakok kitervelői, a szabadrablások engedélyezői, fölösleges terrorbombázások célkijelölői, az ítélkezők vezetői, megúszták. A délszláv háborúk szerb, bosnyák és horvát politikusait manipuláló orosz, amerikai és nyugati ötletadóit sem ítélték el Hágában, az igazi okok nem kerülhettek a közvélemény tudomására. Ezek a máig megtorlatlan gaztettek miatt nincs európai egység, ezért nem működhet egyetértésben az Unió sem. A hazugságokat csak görgeti teherként maga előtt az az állítólagosan „művelt Európa”, amelyet példaként mindig felhoznak szűklátókörű, vazalluslelkületű politikusaink. Pedig Európa velünk szemben elkövetett bűnei – mint1956 novemberében, a megszálló szovjetek elleni szabadságharcban való cserbenhagyás – nem egyszeri, nem egyedi. Európát látszólag ma egy maroknyi ember uralja – az uniós bürokraták – miközben brüsszeli  bábfiguráikat háttérből ugyanazok mozgatják, akik immár száz éve érvényesítik a pénz hatalmát.
Mire várunk még? Ki kell mondani, hogy a magyar nemzet fiai ellen elkövetett bűnök soha nem évülnek el, ki kell mondani, hogy a vétkesek szigorú megbüntetése nélkül sohasem lesz a fejekben rendszerváltás, ki kell mondani: most már elég volt az önfeladásból, a múltat nem lehet eltörölni. Épp ezért vissza kell tekinteniük a politikacsinálóknak a Kárpát-haza ezer évesnél hosszabb történetére,(2) hogy lássák, bajaink gyökere az ezredforduló után még nincs eltávolítva. Kezünkben a lehetőség, ne tétovázzunk, hogy korra, nemre, pártállásra, vallásra és vagyonra való tekintet nélkül megbüntessük a bűnösöket, és ezzel rálépjünk az eddigi gyakorlatokkal szakító, a nemzet felemelkedéséhez vezető, a megújított, XXI. század kihívásaira méltó választ adni tudó „harmadik út”-ra.(3)     


(1) Szózat 2009. november.
(2) Mint Wass Albert: Magyar örökségünk; Történelmünk-magyar kultúránk 11-22. oldal, Kráter Kiadó Pomáz 2002.
(3) Németh László meghatározása a szárszói konferencián, a részletes válasz elképzelései az Antiszemiták vagy radikálisok dolgozatomban olvasható.


Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf