Levél az olvasóhoz - 2010. 5. hó

A minap esőcsatorna vásárlás közben soron kívül elénk tolakodott egy monstrum luxusautóval érkező huszonéves, aki ordenáré hangon követelte a kiadó által rosszul kiadott alkatrész azonnali cseréjét. Miután várnia kellet, káromkodva támadt az eladóra, végső szitokként nyeglén hozzátéve: Te, te munkás!  Némi iróniával gondoltam arra, hogy Isten, vagy inkább az ördög ― ki tudja, honnan ― pénzt ugyan adott neki, de eszet, egy fikarcnyit sem. Hisz biztosan nem tudja, hogy Jézus Krisztus nevelőapja, Szent József, ács volt, vagyis munkás. Azt már nem is feltételezem, hogy olvasta Bibó István: Elit és társadalmi érték című könyvét vagy a tatárjárásról íródott, a Képes Krónikával egykorú, latin nyelven írt ének* ezen sorát: » Ki gazdag volt jut ínségre; kényes urak dideregnek, egy morzsáért könyörögnek...«
Bibó szerint: „a szociális érzék e közfelfogás szerint nem az egész közösséggel, hanem mindenekelőtt a társadalmi lehetőségek eloszlásában hátrányos helyzetbe, legalulra került vagy legalábbis konkrét helyzetben alattunk levő, „nyomorgó”, „ínséges”, „szegény”, „alacsony sorsú” egyénekkel szemben megnyilvánuló érzés. Szociális érzék jele, ha valaki munkásairól gondoskodik, alkalmazottjaival emberségesen bánik, megvan benne a nyomorgók helyzetének elviselhetőbbé, kevésbé elkeserítővé tételére való készség, kerüli a jólét, a társadalmi fölény, a társadalmi különbségek megalázó hangsúlyozását, nem néz le senkit, megbecsül mindenféle munkát a maga helyén, és állandóan szem előtt tartja, hogy alacsony, kevésbé megbecsült állapotban levő közösségi társaink nehéz munkája tartja fenn végeredményben a vezető réteg életét, egzisztenciáját és lehetőségeit is.”
Érdekes dolog, hogy Bibó Istvánra szívesen hivatkozott a hazánkat erkölcsileg és anyagilag tönkretevő utóbbi húsz év összes parlamenti pártja, anélkül, hogy fikarcnyit is megszívleltek volna fejtegetéseiből. Az 1867-es kiegyezés után hazánkban rohamléptekkel beindult a
gyáriparosodás, és sajnálatos mellékterméke, a munkásságot kizsigerelő vadkapitalizmus. A nyilvánvalóan embertelen kizsákmányolás megakadályozására a munkásság szervezetten próbált fellépni, amely szervezetekben viharosan terjedni kezdett egy új, felforgató, istentagadó eszme: a kommunizmus. A katolikus egyház feje, XIII. Leó pápa ennek ellensúlyozására, valamint a keresztény munkásság védelmére, 1891-ben kiadta „Rerum novarum” kezdetű körlevelét a munkások helyzetéről.** Május elseje a munka (munkásösszefogás) nemzetközi ünnepe.  Párizsban, 1889-ben a II. Internacionálé alakuló kongresszusa határozta el az 1886 május 3-4-i chicagói munkástüntetések 4 halottja emlékére. Hogy a munka ünnepét a bolsevista eszméktől fertőzött szakszervezetek ne sajátíthassák ki, XII. Pius pápa 1955. május 1-jét Munkás Szent József ünnepnapjává nyilvánította. Először egy évvel később ülte meg az Egyház, mint Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese, a munka és munkások ünnepét. Józsefről a Szentírás alig emlékezik meg, Máté evangéliuma szerint apja Jákob volt és hosszabb ideig a galileai Názáretben élt, majd néhány évig a judeai Betlehemben lakott és Egyiptomba kellett menekülnie. Minden bizonnyal jámbor és türelmes munkásember kellet, hogy legyen.
 Az egy évszázaddal ezelőtt lezajlott vadkapitalizmus a társadalmi szolidaritás és összefogás hiányából, valamint a politikai elit árulása miatt napjainkban újra virágzik. Ezért az olvasónak szánt üzenet elején leírt közjáték főszereplője minden bizonnyal lúzernek tartja a kétkezi munkából megélőket. Hogy kit nevezhetünk valójában ennek a magyartalan szóval jelöltnek, arra most társadalomkritikai rovatunkban, a Bolyongásokban kaphatunk választ.



* Planctus  destructionis  Regni  Ungariae  (Magyarországot  elsirató  énekből)   
** Szózat  folyóirat,  2010. január
*** 1939-58


Cságoly Péterfia Béla


főszerkesztő

szozattv


szozat a tiszta hang PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo