Levél az olvasóhoz 2023. februári lapszám

„Drágakövekből van a lelkem,
De, jaj, nem tudok szépen élni,
Egyszer magamba részegedtem
S most nem tudok mást: csak henyélni.
Szívemen gúnyos mottó csattog:
"Tedd a köveid kenyerekké!
Lehetünk esztelenül szépek,
Nem leszünk máskép istenekké".
 /Rozványi Vilmos: Tedd a köveket kenyerekké/

Szeretettel köszöntöm a Szózat drágaköves lelkű olvasóit itt, a 2023. februári lapszám elején és egyben első alkalommal!

Felütésnek Rozványi Vilmos Krisztushoz írt ódájából választottam egy részletet, hogy sorain megtámaszkodva szólítsalak meg, kedves embertársam, aki hétköznapjaidból kiszakadva megtisztelsz bennünket értékes figyelmeddel. A napokban, miután helyére illesztettem, kimásoltam magamnak ezt a verset érezve, hogy dolgom van vele. Később lehámoztam a mű többi részét erről a versszakról, hogy azután lecsupaszítva, környezetéből tán igazságtalanul kiragadva lüktethessen ez a delejes, a költemény egészét végigkísérő, visszatérő sor „tedd a köveid kenyerekké”. Most, amikor készen állunk a megjelenésre, elővettem ízlelgetni újra, ízlelgetni, és biztatni téged, kedves Olvasó, aki ebben a megtépázott, dűlöngélő világban és országban élsz: tegyétek köveiteket kenyerekké, miképp tettük ezt írótársaimmal mi is szándékunk szerint, amikor szavakba foglaltuk gondolataink egy-egy kis szeletét, idéztük fel vagy álmodtunk meg történetet, hogy együtt ülhessünk vacsoraasztalhoz veled.
De mi is a kő és mi is a kenyér…?
Kő a hétköznap, kő a megalkuvás, kő a hiány, kő a vastagodó számla, a vékonyodó meleg, kő a magány, az értelmetlenség. Hogy lesz ebből kenyér? Nem arra biztatlak, hogy a szociális média felületein népszerűsített módon derűs idiotizmussal hintsd köveidre az értetlenség porcukrát és harapj nagyot. Azt se mondom, hogy vésőt ragadva faragj belőlük hamis szobrokat…
De lehetünk, élhetünk, gondolkodhatunk ebben a köves világban együtt. Érezhetünk. Ez a kenyér. Kenyér a közösség, kenyér a család, kenyér a gyermek, a szeretet, kenyér a tudás, és kenyér az együtt töltött idő. Az együtt töltött idő, amit lám, meg is kezdtünk azzal, hogy összefutottunk ennél a pár sornál mi ketten, kivételezett helyzetünk folytán te, az összes olvasó-, és én az összes író képviseletében: micsoda kenyerünk van...!

Ezen analógia mentén: Isten hozott a Szózat kemencéjénél, kedves Olvasó, melegedj, falatozz velünk!

                                                                                                                                                                                                  Nagy Horváth Ilona