Levél az olvasóhoz 2022. októberi lapszám

Kedves Olvasótársam,

felütésnek hoztam egy sort Babits Mihálytól, Az európai irodalom története című, általam különösen nagyra becsült könyvének utolsó, huszadik századról szóló fejezetét kezdi így:

„Számomra ez már az „élő irodalom”. A jelző voltaképp nem az irodalomra vonatkozik, hanem énrám. Én voltam az, aki élt már, mikor ez az irodalom megszületett.”

Én voltam az… - mondhatta volna 1596-ból visszanézve Balassi, 1778-ból Voltaire, 1910-ből Tolsztoj. Én voltam az. Mondhatom én ma, holnap és azután. És mondhatod te, kedves Olvasó, mert amikor benyitsz ide, hömpölygő gondolataink közé, része leszel ennek az időtlen szépségbe öltözött elevenségnek, s magad nevezheted meg e század irodalmának meghatározó alakjait, hiszen, te vagy az, aki élsz most, amikor ez a lapszám épp megjelenni készül, éltél, amikor kihűlt kávénkat kavarva, vállunkon pokróccal hajoltunk hajnaltájt íróasztalaink fölé, éltél a hétköznapi teendők közben odakapart félsoroknál, merengéseinknél. Te vagy az. Valóban te vagy. És teérted, a te irodalmadért, lelkedért, gondolatodért van és születik itt minden.

Születik, él és újjászületik. Állapítom meg itt ülve, Petrarca után cirka hatszáz évvel, hiszen a szonett azóta örök, ugyanakkor ebben a lapszámban közöljük a 10. Országos Slam Poetry bajnokság egyik méltán döntős szövegét, méghozzá a magam részéről külön örömmel, hiszen szerkesztői munkámban már-már nélkülözhetetlen balkezem, Irlanda Máté a szerző. (Itt sietve tegyünk egy vallomásos kitérőt: balkezes vagyok.)

Kandinszkij óta tudott, hogy modern, kategorizálási törekvéseinkre fittyet hányva a zene és a festészet egymással szorosan összejátszik, az első versek óta pedig, hogy a vers és a zene is, innen így már csak egy lépés volt, hogy belebonyolódjak egy afféle művészeti összeesküvés elméletbe, ami kiterjesztve a szinesztézia határait, szabadon dagonyázik színben,formában, dallamban és gondolatban. Ennek megfelelően az októberi lapszámban is helyeztünk el festményeket, hogy bizonyos írásokkal egymást illusztrálva erősítsenek bennünket: jó helyen járunk, s a gyerekeknek szóló Papmacska rovathoz titkon odacsempésztem egy altatódalt, persze nem légből kapva, szövegét a gyerekzetek megálmodója, Péter Erika alkotta. A lapban intuitív módon mindenfelé megjelenített festmények a Szőnyi Alkotóműhely két prominens tagja, Andruskó Zsuzsanna és Semseiné Mózes Katalin munkái, köszönöm, hogy velünk tartottak a magvető havában és felnőttmód megállom, hogy külön odaintegessek nekik, hiszen ismerem és szerfelett kedvelem is őket.

A szerkesztő- és szerzőtársaknak megköszönöm, hogy ebben a hónapban is szolgálatba álltak, neked pedig, kedves Olvasó, kívánok tartalmas, értékes napokat, időtöltést nálunk, és ne feledd: te vagy az. Valóban te vagy. És teérted, a te irodalmadért, lelkedért, gondolatodért van és születik itt minden.

Barátsággal:

                                                                                                                           Nagy Horváth Ilona