Levél az olvasóhoz - 2013.10. hó

Az elmúlt hónapokban élte végnapjait a ma ötveneseinek oly kedves helye, a 175 éve létező Vidámpark. » A kulturális forradalom egy nagyon fontos posztján kell őrt állnia Politikailag, eszmeileg kell átgyúrni a kérdés, ahol még nem vagyunk ott. Ezennel kinevezem az Angol park igazgatójává.  – mondta Virág elvtárs Pelikánnak.



–  De miért Angol park, miért nem vidámpark?- kérdezte a gátőr« (1)


Bár vélhetőleg az 1950-es év tavaszán kibővített,/az Angol parkkal egybebontott Vurstli/ nem így nyerte el a nevét, nevéhez méltón sokunknak szép családi emlékek fűződnek hozzá, és bár az 1906-ban épült, műemléki védettséget élvező Körhinta, az 1922 óta működő faszerkezetes hullámvasút, az 1912-ben indított Barlangvasút és az 1960-as évekbe létrehozott Lézerdodzsem tetőszerkezete, valamint Óriáskerék a tervek szerint fennmarad. Így rég elmúlt ifjúságom után most örökre elvesztem azt a feledhetetlen hangulatot is, bér hozzá kell tennem, hogy a végleges bezárás útját kövezték ki az évek múlásával olyan játékok, »attrakciók« megszűnése, mint a Hajóhinták, a Gőzmozdonyos kisvasút, Ringlispíl, a Régi Elvarázsolt Kastély, a Pisztoly-céllövölde, a Lökd meg a kecskét, a Gokart és társai, amik kipróbálását, mi akkori gyerekek mindig izgalommal vártuk. Egy álom végleg lezárult, helyét a Fővárosi Állatkert veszi át, s csak az idő fogja eldönteni, hogy szomorú vagy vidám nosztalgiával emlékezünk gyermekkorunk egyik fontos emlékére.






*






Jóna Dávid barátunk aktív részvételével az 1994-ben alapított Art'húr kulturális, művészeti lap a facebookra költözött. Az Art'húr Irodalmi Kávéház  - alkotókat, gondolkodókat, értelmiségi létformát választó individuumokat összefogó kulturális, művészeti közösség.  



Fedezze fel magának, látogassa meg az Art’húrt!

1. Bacsó Péter, a Tanú

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf