Levél az olvasóhoz - 2013. 5. hó


Aranykötésű imakönyvet
Hagyott rám örökül az anyám,
Kis Jézus ingben, glóriában
Van a könyv első oldalán.
Sok év előtt egyik sarokba
Beírta jó anyám nevét,
Lehajtom a betűre a főmet,
Hogy felidézzem szellemét.

/Revicky Gyula: Imakönyvem/




»A magyar keleti nyelv. Tele van képekkel, hasonlattal, szépséggel, gazdagsággal. Körülbelül harminc változata van annak a szónak, hogy „bátorság”, talán száz változata annak, hogy „ szerelem”.Egyetlen egynek nincs változata, se szinonimája, mert ebben benne van a nyelvnek minden kincse és lelke; ez a szó: „Édesanya”,« írta le feljegyzéseiben Szüllő Géza felvidéki politikus.(1) Édesanyám! A legtömörebb, legátfogóbb felkiáltás, a győzedelmes szeretet, a győzedelmes áldozat, a hallgatás végtelen magányában az első és utolsó érv. Tőle kapjuk az első csókot, az első ölelést, az első pofont… Anyák napján számot kell adni szeretetünkről és miközben virággal a kezünkben köszöntjük Őt, egy kis önvizsgálattal egybekötött bűnbánatot kell végeznünk, hányszor bántottuk meg év közben szerető Édesanyánkat. Anyánk a kezdet és Anyánk a folytatás… »Anyád szokta így a vállam átölelni, mintha az ő keze lenne. –  Az asszony odanézett és megdöbbent. Nagyon hasonlított anyjához, meztelen karja szinte ugyanaz. Apjára nézett, aztán az erdőbe. A távoli ragyogásba s a puhán kanyargó útra. –  Hiszen az övé – mondta csendesen.«(2) Ennél szebben szinte nem is lehetne kifejezni az Édesanyák és gyermekeik közötti folytonosság képét. Mi magyarok azonban különösen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hisz Szent István királyuk jóvoltából van egy égi Édesanyánk a Szűzanya, a Napbaöltözött Asszony. Daczó Árpád /Lukács atya/ erdélyi Ferences szerzetes, néprajzkutató, a Csíksomlyói Kegytemplom volt plébánosának a könyvében olvashatók az alábbi sorok: »Égi Édesanya! Minden bűnünk és hűtlenségünk ellenére Mária népe vagyunk ma is! Mert Ö a Babba Mária betartja a szavát, amivel elfogadta Szent István felajánlását, mikor is Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot. Szent István tulajdonképpen csak megújította azt a valóságot, amivel már évszázadokkal talán évezredekkel azelőtt, ki tudja hányszor és hány törzsfőnök, nagyfejedelem vagy éppen király tette oda népét Boldogasszonya anyai ölének oltalmazó biztonságába!« Kutatásaim során –  írja Lukács atya –, érdekesek voltak a nőkkel való ismeretségeim. Mindig azokat sodorta elém a Szűz Anya, akikben különösképpen is virágzott az igazi nőiesség és a Máriás lelkület. A magyar nő mindig a Boldogasszonyban látta nőiességének örök példaképét, és ezért tisztelte is őt a magyar férfi mindig úgy, mint a Boldogasszonynak részére küldött földi mását. Európa népeinél pedig szinte közmondásszerű lett a "lovagias magyar nép" elnevezés. A lovagoknak éppen az volt egyik vállalt főtulajdonságuk a: Nőtisztelet…
A férfi az erő, a nő a szív. És ezen az egységen Boldogasszony Anyánk, Babba Mária őrködik.
*
Nyilvánvaló, hogy a katolicistás fogalma nem merül ki bizonyos törvények megtartásában, nem csak áhítatgyakorlatokon, istentiszteleti szertartások való részvétel, még csak nem is a római pápa legfőbb egyházfőnek való elismerése tesz valakit katolikussá, a katolicizmus ennél sokkal több: mindent felölelő egységes világfelfogás.
P. Lippert(3), német katolikus teológus a katolikus ember jellegzetes vonásai között elsőnek azt állapítja meg, hogy »annak szemében a valóság, amelyben él, gondolkozásától, elképzelésétől független, objektív valóság. Nem képzeletünk, érzésük, vágyaink vagy álmaink alkotása, hanem valóság, amely rajtunk kívül, fölöttünk van, ami előttünk is megvolt, tehát valami Nem-Én, az Énnel szemben álló konkrétum. Mivel a katolikus ember hisz a valóság objektivitásában, vallja is a lét fensőbbségét, primátusát a gondolkodás felett. Ennek megéréséből fakad alázata a Nem-Énnel szemben, amely nélküle és előtte is megvolt és megvan, és ebből ered a magát készségesen alávető függés a nálánál magasabban levő, uralkodó, kérlelhetetlen és hajthatatlan Nem-Éntől, Istentől. Az Énnek és Nem-Énnek ez a viszonya nem mesterségesen alkotott ideológia, nem úgynevezett vallásos érzések reflexe, hanem az objektív valóság létének természetes, intuitív, naiv felismerése. A katolikus ember hisz az objektív valóságban; neki tehát a Végítélet nem vízió, nem álom, hanem valóság, amelynek közelségét érzi, és erre a felfogásra nem a bűntudat félelme hajtja, hanem éppen a Végítélet valóságának a tudata készteti bűnvallásra és bánatra.
A második vonás az, hogy a katolikus ember vallja és hiszi a szellem fennsőbbségét az anyag felett. Amit az érzékek által megismerhetünk, az nem a teljes valóság, az a valóságnak csak a legkülsőbb szegélye, kisugárzása. Az igazi valóság az érzéki világ felszíne alatt kezdődik, a jelenségek világa mögött; itt tátong az igazi valóságok félelmetes mélysége. Az érzéki jelenségek világa mögött van a lélek is, az a csodás valóság, ami a megfoghatatlannak és láthatatlannak mélységeibe tud lehatolni, – a lélek, amit a katolikus ember még a testnél is eltagadhatatlanabb valóságnak érez. És végül az érzékek jelenségvilága mögött ott van a mindenekfelettvaló, az Isten, az isteni valóság. Az érzéki világ valóság, de nem minden; mögötte egy magasabbrendű valóság rejtőzködik, így az eucharistiában a kenyér és a bor színe mögött Krisztus emberségének valósága, az Istenség teljével teljes isteni Pneuma. S ahogy az eucharistiának nem a kenyér a teljes valósága, a katolikus egyház sem egyszerűen valami látható organizáció, hanem magasabb valóság, amely ott kezdődik a látható jelenségek mögött, a pápák, püspökök, kolostorok, hívők és templomok érzékelhető valósága fölött. Valóság a Túlvilág is, – sőt a valódi élet ott, az érzékek világán és az érzékek életén túl, a halál után kezdődik; ez a földi élet csak előcsarnoka az igazabb, valódibb életnek.
A harmadik vonás az, hogy ebben a szellemi világban a személyiség uralkodik. Az én-élmény a legtermészetesebb személyiség-élmény. De a világ alapja is személyiség: a személyfeletti személyiség, a háromszemélyű Isten. A katolikus ember szemében a világ értékskálája a személytelentől a magasabb személyiség felé emelkedik. Minthogy pedig minden valóság személyi élmény, ilyen személyes élmény az örök élet is, az állandó személyi kapcsolat az Isten és ember között, személyes közösség. A szentek tisztelete is ezzel a személyiség-hittelfonódik össze; ez nem egyéb, csak a halál korlátain túlnövő hőskultusz. Az ima sem a meghallgatás vagy meg-nem-hallgatás lehetősége a katolikus embernek, hanem személyes érintkezésbe lépés Istennel, az imádkozónál s igazabb, objektívebb személyiséggel. Mivel az élet betetőzése az, amikor az ember ezzel a személyes Istennel állandó személyes közelségbe jut, az emberi élet állandó áramlás efelé a legmagasabb személyiség fel, állandó lüktetés, el nem pihenő áramlás.« (4)
Kétségtelen, hogy a katolikus léleknek vannak olyan vonásai, amelyek minden más lélektől megkülönböztetik – olvastam egy katolikus antológiakötet előszavában. És ha így van, nyilvánvaló, hogy a katolikus szerkesztőnek joga van számba venni azokat, akik ennek a katolikus léleknek – Istenadta költői tehetségük segítségével – erőteljesebb kifejezői. A keresztség szentsége nemcsak   szertartás, hanem csodálatos erejű malaszt, amely a lelket áthatja és ennek a katolikus világfelfogásnak szomjával bélyegzi meg. A katolikus hit tanítása szerint ez a szentség már elveti a magot, vagy talán helyesebben mondva: csodálatos energiával oltja be a hajtást, és ez a csodálatos erőtartalék ettől kezdve működik a lélekben. A Szózat havilap számtalan hosszabb-rövidebb írást közölt már az ezzel a misztikus erővel feltöltődött Tömörkény István, Gárdonyi Géza, Fekete István és más katolikus írók műveiből. A katolikus költőink közül ez az energia azonban Vörösmartyban épp úgy élt, mint él-élt magyar irodalmunk mindegyik ismert vagy ismeretlenebb keresztény írójában. De nem egy eredménnyel működik. Megrázó igazság van Babits Mihály versében /Psychoanalisis christiana/: a lélek bús darabjai sok emberben érdesen csüngnek, érdesen, szennyesen, félig születetlen. Ezekben is felsír a sóhaj: Krisztus Urunk segíts meg! – de értelemszerűen a lélek katolikumának teljességét ezek sem tudják felmutatni. Amikor a szerkesztő a magyar versszerető közönségnek a katolikus költők verseit akarta e havi számunk »szívhangjaiban« bemutatni, azokat a költőket vette elsődlegesen sorba, akikben Prohászka Ottokár vagy éppen Mindszenti József bíboros-prímás által meghatározott, minden időben töretlenül magyar katolikus lélek nyilatkozik meg.
Halhatatlan nevű poéták ezek mind? – Dehogy is ezt akarom mondani. Csak azért másoltam őket itt össze, hogy együvé tartozásukat bemutassam, csak azért, mert bennük az a katolikus hit nyilatkozik meg, amely számukra-számomra igazán erjesztő energia, mert az Isteni kegyelem folytán a szó művészire emelték. Vannak köztük tehát nagyok és kisebbek, de mint az orgona sípjai, mind a magyar katolicizmus himnuszának lelki összhangját, békéjét dalolják. A keresztény-keresztyén hitben Jézus Urunk személyén kívül az egyik legfontosabb közösség a lélekben keletkező teljes béke, mely remélem az Olvasóban is kellő visszhangra lel.



1.  *1873. február 5-†1957. július 26. A két világháború közt a Magyar Keresztényszocialista Párt elnöke, a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga vezető személyisége, a felvidéki magyarság egyik fő szószólója.
2.  Fekete István: Tíz szál gyertya.
3. Peter Lippert SJ. *1879. augusztus 23- †1936. december 18.
4. P. Peter Lippert: Das Wesen des katholischen Menschen.

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo