Levél az olvasóhoz - 2013. 3. hó

Zászlók lobognak, szónokok beszélnek,
A honfiérzés, im, hogy fölhevül!

/ Sajó Sándor: A szabadság ünnepén/

A zászló története a mai napig vita tárgya, azonban abban mindenki egyetért, hogy egykori kommunikációs feladata mellett olyan szimbolikus tárgyról van szó, amely kifejezi egy közösség együvé tartozását. Évezredes gyökerű jelkép, mely akkor értékelődött fel, mikor egy országot vagy nemzetet láttatott.
Nemzetünk számára is az egyik legfontosabb „megszemélyesített” tárgy /a Szent Koronát természetesen nem tárgyként említjük/, története a régmúltba nyúlik vissza.
A korábban használt magyar színekhez, a fehérhez és vöröshöz a 15. század második felében kapcsolódott hozzá a zöld. A függőpecsétek selyemsodratában találkozunk először ezzel a színkombinációval, a 16. században zászlókon és egyéb tárgyakon láthatjuk. A Habsburgok magyarországi uralmának első kétszáz esztendejében inkább rendkívüli alkalmakkor, királykoronázásokon, tornajátékon volt használatos. II. Mátyás pozsonyi koronázásakor, 1608-ban a Szent Márton-templom és a ferencesek temploma közötti utat padozattal fedték be, és erre piros, fehér és zöld posztó került. Ekkor jelentek meg a magyar királyok koronázásán először a magyar nemzeti színek. [1]
A mai értelemben vett trikolórt-  a zöld színnel kiegészítve - az 1848-as forradalom áprilisi törvényeinek XXI. törvénycikkében emelték jogerőre, mint nemzeti szimbólumot.[2]
Itt érkeztünk el e hónapunkhoz kötődő ünnephez, de sajnos a magasztos emlékeket beárnyékolja egy mostanában zajló háború, mely egyelőre a nemzeti  jelképek – főleg a zászló – körül dúl. A székely zászló körül kialakult ügyről van szó, mely a székelység autonómiatörekvéseinek tükrében már várható volt a románság részéről. Az ügy idén január elején robbant ki azzal, hogy a Maros megyei táblabíróság megsemmisítette Hargita megye önkormányzatának azon határozatát, amely a megye jelképévé tette a székely zászlót. A konfliktus kezdete persze nem most kezdődött, Hargita megye tanácsa már 2009-ben határozatot fogadott el arról, hogy a székely zászló a megye hivatalos lobogója legyen, ezzel törvényessé vált a jelkép használata, bárki kitűzheti háza, vagy intézménye homlokzatára a napos, holdas lobogót. Érdekes módon mindeddig senkinek sem szúrt szemet a zászló, a székely autonómia ügyének előrehaladtával vették elő a „zászló ügyet”. A román hisztéria akkor hágott a csúcsára, amikor Csíkszeredán a Szabadság téren a polgármester utasítására felvonták a székely nemzeti zászlót. A konfliktus még ekkor helyi szinten zajlott, de nem kellett sokáig várni, hogy először kormányzati kérdéssé váljon, majd a két ország közötti kapcsolatokat is befolyásolja. Az Anyaországban először a budafoki önkormányzat vállalta, hogy kitűzte a székely zászlót, majd követte több önkormányzat a példamutató szolidaritást. Nem telt bele sok idő, már a legmagasabb szinteken is téma lett a zászló ügy. A magyar kormányzat ebben az ügyben ekkor határozott álláspontot képviselt, de sajnos ez a karakán magatartás nem tartott sokáig, a nemzeti érdekvédelmet évtizedek óta impotensen képviselő külügyminisztérium és az eleve alkalmatlan minisztere nyomására. A kommunista utódpárt eközben ragaszkodva immáron megszokott hazaáruló magatartásához, kongresszusára meghívta azt a szocialista román kormányfőt, akinek magyarellenessége még az egykori román diktátor , Nicolae Ceausescuét is meghaladja Tőkés László püspök, uniós képviselő szerint. 
Eközben Szolnokon egy sportmérkőzésen egyenesen a magyar zászlót tiltották ki, az ellenfél Izrael csapata volt. Az izraeli csapat biztonsági vezetőjének az volt a kérése, ne engedjék be a magyar zászlókat, ellenkező esetben az izraeli csapat nem lép pályára. Hát nem érdekes? Milyen világ várható hazánkra, ha nemzeti szimbólumunk jelenlétét egy sporteseményen egy idegen állam biztonsági embere nem engedélyezi, vagy szolgaian meg tették volna ugyanezt a zsidó állam illetékesei?
 Ugyanakkor az eset nem egyedi jelenség, az egyesült Európa agyrémének végrehajtói rendeletben tiltják a futball és más sportesemények kapcsán a nemzeti jelkép ottani használatát, miközben az Egyesült Államokban a legjelentéktelenebb iskolai rendezvény is a himnusz eléneklésével kezdődik, természetesen a lengő sokcsillagos zászlók kíséretében. Az európai nemzetek lakosságára ráerőltetett gyakorlat csak látszólag ellentmondásos. A világhatalmi cél egyértelmű, a nemzeti öntudat és a nemzetállamok megtörése, az amerikai lakossághoz hasonlóan az európai polgárokra kényszeríteni a naiv szabadságtudat ábrándját, természetesnek tartani az agymosottságot, a kozmopolita, globalista létformát.
Idén március 31-én van nagypéntek, ekkor emlékezik meg a keresztény világ Urunk, Jézus Krisztus kereszthaláláról. Értük áldozta fel magát, hogy egy élhető, bűntelenebb világban élhessünk. A helyzet egyértelmű, ma Magyarországon és Európában háború van. Háború a nemzetállamok, polgárai és jelképeik, valamint az ezt örökre letaposni, eltörölni szándékozó globalista világhatalom között. A háború sokfrontos, gazdasági, szellemi, erkölcsi, háború, amit csak kellő tudással, hittel, öntudattal és önakarattal nyerhetnek meg a haza erre képes polgárai. A tét pedig ugyanaz, mint 1848. március 15-én: » rabok legyünk vagy szabadok, ez a kérdés válasszatok!« 
 

1. Bertényi: Új magyar címertan. Bp., 1993. (2. kiad.: 1998)
2.  1. § A nemzeti szin, és ország czimere ősi jogaiba visszaállíttatik.
 2. § Ennélfogva a háromszínű rózsa polgári jelképen ujra felvétetvén, egyszersmind megállapittatik, hogy minden középületnél s közintézeteknél minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és ország czimere használhassék.

Cságoly Péterfia Béla

Törőcsik Attila