Ştefan Augustin Doinaş: A körzős ember, Mircea Cărtărescu: A seb, Marin Sorescu: A karika

Mircea Cărtărescu

A seb (Rana)

I
jaj nekem, a seb begyógyult
jaj, a vér megszáradt
és heges lett.
ó, uram, meggyógyultam!
 
mostantól a boldogság fog rágni
a lelki nyugalom marcangolni
és az őrültség ami volt, nem lesz mostantól soha,
nem, a vállát már nem fogom csókolni.
 
életem békében és harmóniában fog telni
sok olvasással, szabályos étkezéssel.
egészségemet a tüdőim eszik meg.
az ésszerűség széttépi az agyamat.
 
jaj, a seb, drága sebem
életem kellemes sebe
a seb melyért éltem, melyet felpiszkáltam az ujjaimmal
behegedt. ó, uram, meggyógyultam!
 
a láz sem gyújtja meg többé
életem lámpáját a kiégésig.
 
II
elfogadjam a tényt: nem tudok többé verset írni.
nem vagyok képes, valami bennem nem működik.
éveken át írtam gyűlölettel, szerelemmel, de most
az agyam halott.
úgy indultam a maratonon, mint száz méteren
egyszerre akartam mindent, meg akartam őrjíteni az olvasót.
elfeledtem, hogy az élet hosszú.
 

nem hittem, hogy egyszer megállok, ellaposodok,
amit valaha alkottam mind ellenem fordul
és nem érem utol magam
minden próbálkozásom, hogy valamit csináljak
egy újabb kiábrándulás lesz.
mit írok még negyven éven át?
fogcsikorgatva, kritikákat
vagy ki tudja milyen emlékeket
elviselem a fiatalok tiszteletét, leeresztem az orromat
amikor szóba kerül a vers, fordítani fogok
hogy a világ ne felejtsen el, úgy tűnjön élek.
vagy kiadom majd fiatalkori verseimet
azokat a rosszakat, melyeket egy kötetbe sem tettem bele
és ,,tekintély" sikerem lesz, azt mondják
a ,, szerelmi versek szerzője",
az akkori isten tudja milyen versnek az elődje...
nem tudom, nem tudom...
 
fiatal barátaim, ne tegyetek úgy mint én.
számítsátok ki a verset hatvan évre.
én? nem tudom merre induljak, mit tudnék még csinálni
és nem tudom mit kell még érezzek és mit tudok még elképzelni.
most az egyszer azt hiszem, nekem befellegzett.
 
egy öreg költő leszek, ki évtizedek óta nem írt
a saját halálának túlélője
aki ne alkotott volna soha semmit.
 
III
vajon véget ért volna az élet? végem van?
egy kudarc lennék? porrá válok?
eljön a halál és te megvetsz.
kegyetlen lesz, kegyetlen.
 
magányos leszek, magányosabb mint bármely ember, magányos.
senki nélkül, nyugtalan.
mindent megértek, ó, értsél meg, és mindenki szeretni fog,
mindenki emlékezni fog.
 


elvesztem, elvesztem.
harapd meg a szám.
az utakon rondán esni fog, bőrig ázunk.
megtanulunk gyűlölni.
 
eljön az ősz, az ész alkonya, a fulladás.
puha lesz a szánk és meleg, feljön a hold
eljönnek a felhők hogy megismerjenek
és meghalunk, szeretkezünk.
 
igen, igen, maradj most mellettem, nézzél. végem van, végem van.
körös-körül csak halál lesz.
a csillagok is meghalnak, fej fej mellett mint kutyák az utcákon.
a körmök is meghalnak.
 
kész. maradj mellettem. volt értelme?
életre ébredtünk.
szörnyű volt: éltünk.
szörnyű volt, szörnyű.

Fordította Csata Ernő

 
Mircea Cărtărescu

Rana

vai mie, rana s-a închis
vai, sângele s-a uscat
şi a facut coajă.
oh, doamne, m-am vindecat!
 
de-acum o să mă mestece fericirea
o să ma sfârtece seninatatea
şi nebunia care a fost n-o să mai fie de-acum niciodată,
nu, n-o să-i mai sărut umarul.
 
viaţa o să-mi treacă în pace şi armonie
cu lecturi bogate, cu mese regulate.
sănătatea o să-mi mănânce plămânii.
rţiunea o să-mi sfâşie creierul.

vai, rana, rana mea dragă
rană plăcută vieţii mele
rană pentru care am trăit, pe care mi-am zgândărit-o cu unghiile
s-a închis. oh, doamne, sunt vindecat!
 
şi niciodată febra n-o să-mi mai aprindă
veioza vieţii până la ars.
 
II
să accept evidenţa: nu mai pot să scriu poezie.
nu mai sunt în stare, ceva în mine nu mai colaborează.
am scris ani de zile cu ură, cu dragoste, iar acum
creierul meu e mort.
am pornit la maraton ca pe suta de metri
am vrut totul deodată, am vrut să-mi înnebunesc cititorul.
am uitat că viaţa e lungă.
 
nu-mi imaginam că o dată mă voi opri, voi plaţi
că tot ce am făcut vreodată se va întoarce împotriva mea
şi nu voi putea să mă ajung din urmă
şi orice încercare de a mai face ceva
va fi o nouă dezamăgire.
ce voi mai scrie încă patruzeci de ani?
o să strâng din măsele, o să scriu articole de critică
sau cine ştie ce amintiri
o să suport condescendenţa tinerilor, o să las nasul în jos
când o să vina vorba despre poezie, o să fac traduceri
ca să nu mă uite lumea, ca să pară că mai trăiesc.
sau o să-mi public cândva un volum de versuri din tinereţe
atât de proaste, că nu le băgasem în nici o carte
şi o să am un succes "de prestigiu", mi se va spune "autorul
poemelor de amor",
precursorul a dumnezeu ştie ce poezie va mai fi pe atunci...
nu ştiu, nu ştiu...
 
prieteni mai tineri, să nu faceţi ca mine.
calculaţi-vă poezia pentru şaizeci de ani.
eu? nu ştiu ce drum să mai apuc, ce s-ar mai putea face
şi nu ştiu ce trebuie să mai simt şi ce mai pot să imaginez.
de data asta chiar cred ca mi s-a infundat.
 

voi fi un poet bătrân, care n-a mai scris de decenii
un supravieţuitor al propriei morţi
şi care mai bine n-ar fi făcut nimic niciodată.
 
III
oare s-a terminat viaţa? oare sunt terminat?
sunt un eşec? voi fi pulbere?
va veni moartea iar tu mă vei dispreţui.
va fi groaznic, groaznic.
 
voi fi singur, mai singur decât toţi oamenii, singur.
fără nimeni, fără odihnă.
voi înţelege totul, ah, intelege-ma, şi toti ma vor iubi,
toţi îşi vor aduce aminte.

sunt pierdut, pierdut.
muşcă-mi tu gura.
o să plouă nasol pe drumuri, o să fim uzi pân-la piele.
o să învăţăm să urâm
 
va veni toamna, toamna minţii, înecul.
vom avea gura moale şi caldă, va veni luna
vor veni norii să ne cunoască
şi vom muri, vom face dragoste.
 
da, da, stai acum lângă mine, priveşte-mă. sunt terminat, terminat.
va fi numai moarte în jur.
stelele vor fi moarte, bot lângă bot ca nişte câini de pe străzi.
vor muri unghiile.
 
gata. stai lângă mine. a avut rost?
ne-am trezit trăind.
a fost groaznic: am trait.
a fost groaznic, groaznic.


 
Ştefan Augustin Doinaş

A körzős ember (Omul cu compasul)

Az este bekarcoltam a homokba
egy másik, új rend képletét, ami
a dolgok titkos lényét hordozza,
mi nem romos, nem lehet mozdítani.
 
Itt, e gyűrű, ahová megpróbálom
befogni csillagok forgását a végtelenen:
valami bűvös kör tüzes medálon,
nyers étke önmagának és telhetetlen.
 
Mint egy bölcs szimbólum, a túloldalon
egy sugársátor áttetsző hártyával:
A háromszög, amerre kell tartanom
az esti bronz harangkongásával.
 
Semmi ismeretlennel nem számoltam
ebben a mindenség lenyomatában,
sem a liliomokkal díszített korsóban,
sem a keserű kristályok villámában.
 
Öröktől fogva, mint a fúvós hangszer,
énekkel megtelik, mert a teremtett
tapogatja önnön határát még egyszer,
igazolván éppen egy saját méretet.
 
Így hittem. A késő csillagok egén,
lefeküdve, magam mellé helyeztem
a körzőt, harmónia mérnökként én,
a gólya, nyugodtabb repülésemen.
 
Ó! mennyi örökkévalóság egy órában,
mikor hazugsággal testvér az álom?
Épen, a tegnap esti formájában
és tisztán, jaj! egyiket sem találom.
 
Mily pokoli hővel és fekete esőkkel
érkezett ma világra a hajnal?
Hatalmas gazok puha levelekkel
susognak a parton tengeri habbal.
 
A homokon csonkok, formátlan gyökerek,
amik megsértették az idillinek tűnő vackot,
és az áttetsző képek tönkrementek,
melyekről én mondtam szerény jóslatot.
 
Ó, mély vergődésekkel habzó tenger,
mért kavarogsz a termékeny aljzaton?
A só éneke helyett, a sziklahegyen,
rovarok s hüllők hemzsegnek zajoson.
 
Rézsútos a buckán csillagok járása,
s kísértetek hagyománya is ledőlt,
mióta egy egér kimúlt járkálva,
körbehordozván hulláját, mit megölt.
 
Hamuval és hangyabolyok törekével
éltek majd, ti - kicsapongó levelek,
a kifinomult minták feledésével,
és eltűnnek az isteni erezetek!
 
Ti, seregben és csapatban szárnyalók,
az örök ajándék, ami nektek átadódik,
a szárnyak csapkodása, mély titok,
mellyel a repülés művészetté oldódik!
 
Jaj! ez a csillag napnyugtára halad...
A kristályok széttörtek és vérzenek.
Töméntelen víz betegen szalad
és folyók éber koszorúi elkenődnek.
 
Itt a világi hanyatlás közepén
állok s várom félénken az időmet,
a sok nyíló virág, mikor már nem él,
mint békák, melyek zavarják körzőmet.

Akkor beszúrva hegyét a homokba,
ugyanazon jelek ragyognak a napban,
megőrizvén örök arcukat a dolgokban,
a múló világok ábrázatában.

Fordította Csata Ernő   

 

Stefan Augustin Doinaş 

Omul cu compasul

Am zgâriat aseara pe nisip
formula unei alte ordini, care
conţine-al lucrurilor tainic chip,
cel fără de ruină şi mişcare.

Aici, acest inel în care-ncerc
să prind rotirea stelelor în spaţiu:
medalie de foc şi magic Cerc,
lui însuşi hrană crudă şi nesăţiu.

Iar dincolo, ca simbol înţelept,
un cort de raze cu foiţă clară:
Triunghiul către care mă îndrept
la dangatele bronzului de seară.

Nimic nu socoteam a fi străin
de-aceste prea statornice tipare
nici amfora corolelor de crin,
nici fulgerul cristalelor amare.

Mereu, ca instrumentul de suflat,
cu cântec se vor umple, căci faptura
îşi pipăie conturul terminat
abia adeverindu-le măsura.


Aşa credeam. Sub stelele târzii,
culcându-mă, strângeam pe lângă mine
compasul, inginer de armonii
Şi cocostârc al zborurilor line.

Ah! câte veacuri scapătă-ntr-un ceas
când somnul dulce-i frate cu minciuna?
Din formele de-aseară n-a rămas
întreagă şi curată vai! nici una.

Cu ce călduri de iad şi negre ploi
veniră astăzi zorile pe lume ?
Enorme bălării cu frunze moi
foşnesc pe ţărm, ca mările în spume.

Tulpini diforme, zgârciuri pe nisip
rănira idealul receptacol
şi ruinară transparentul chip
căruia eu i-am fost umil oracol.

O, mare-n spasmuri, cu zvâcniri adânci,
de ce-ai întors genunile fertile ?
În loc să cânte sarea, sus pe stânci
aud foind insecte şi reptile.

Pieziş e mersul astrelor pe grind,
iar datina stihiilor surpau,
de când un şoarece muri umblând
cu stirvu-i putred cercul fără pată.

Cu scrum şi rumeguş de furnicar
vă veţi hrăni, voi - frunze libertine,
ce-aţi dat uitării-aulicul tipar
şi aria nervurilor divine!

Iar voua, zburătoare-n stol şi pâlc,
ştiuţa vi-i de-a pururea dar sparu
bătaia aripilor, grea de tilc,
prin care orice zbor devine artă!


Vai! steaua asta merge spre amurg...
Cristalele s-au spart şi sângerează.
Şi mii de ape lincede se scurg
mânjind coroana fluviilor, trează.

Ci-n mijlocul declinului lumesc
eu stau şi-aştept, cu sfiiciune, ceasul,
când putrezi-vor florile ce cresc
ca broaşte care-mi tulbură compasul.

Atunci, lovind cu vârful în nisip,
aceleaşi semne vor luci în soare,
păstrând în forma lor eternul chip al
lucrurilor lumii trecătoare.


Marin Sorescu

A karika (Cercul)

Az úton mendegéltem. Holdvilágnál, úgy, ősszel.
És utolér, majd elmegy mellettem
Egy karika.
Egy nagy vaskarika. Amelyik
Magától ment egyenesen.
Visszanéztem: eldobta volna,
Vagy csak karikázik valaki?
Senki…
Végül is ki dobta volna el,
Olyan nagy és nehéz ‒ mint egy
kerékráf.
 
Nézek előre; a karika megy a maga útján.
Forgott gyorsan, gyorsan és port kavart.
Éppen akkor jön Calotă a dombról
- Láttad, te?
- Láttam. És elkezd imádkozni.
Mi történhetett, melyik hordóról esett le,
Csak Spânunak vannak még ekkora boroshordói,
Elment és szétesett a hordója…
Csodálkoztunk és találgattuk,
Elfehéredett Calotă, kicsit
megijedt.
 
Ördöngösség,
És előkerül még Gligorie is.
- Láttad, te?
- Nem láttam. Mit lássak?
- A karikát.
- Milyen karikát?
Ghiţă, Calotă fia lehajolt és megmutatta
A nyomát a porban. Nyomot hagyott, mint
a szekér.
- Na és, hány szekérnyom van az úton!
 
A karika, mint úthenger ment át
a falun.
Egyesek látták, mások nem.
Úgy, háromból, aki mellett elment,
kettő látta, egy nem…
Ahogy álldogálunk, ismét halljuk Vuuuu - vuu! Uuu!
Uuu!
Akár egy csörgődob…
És látjuk a porfelhőt…
- Álljatok félre, mert jön… Visszatér…
Jött a dombról a karika, mintha tüzes lenne
Ennyi járástól, ennyi szemlétől
Bulzeşti faluban…
 
Prădător felől jött, úgymond,
át Frăţilă-án.
Megragadtam Gligorie kezét:
- Látod, te?
- Mit lássak?
- A karikát.
- Melyik kari-át?
- Ezt, amelyik elgurult most mellettünk.
Te nem hallod, hogy reng a föld, csörög,
port csinál…
- Nem gurult itt semmi. Nem hallok és nem látok én semmit.
 
A karika közeledett… megfigyeltük: talán
kabriolet kerék lenne? nem, mert nincs küllője…
És fényes… Olyan, mint a szentek aurája…
Mint amikor egy szent feje a porban
höngörödne.
És az aurája, mint abroncs…
És fényben úszik…
Zúgva gurult… És felforrósodott annyi
forgástól,
Szikrázott, amikor nekiütközött
egy kőnek.
Seculeşti-en át, most a Gura Racului-nál
és biztosan
Nătărăi völgyébe igyekszik…
 
Közelebb mentem és éreztem az italszagot:
bűzlött a
Tökéletes kör. A mértan… a mértan
habja,
Azaz a lényegek lényege…
Térdre estem,
Olyan könnyen és finoman érintette a falu
göröngyös földjét.
Átgázol Bulzeşti-en, mintha
A holdon járna, a fenébe!
Megborzongtam és szinte
könnyeztem
Ennyi tisztelettől és csodától.
 
- Na, most láttad? Kérdeztem ismét
Gligoriet, aki a körme alól piszkálta
a földet
Egy gyufaszállal.
- Mit lássak?
- A karikát.
- Milyen karikát?
- Akkor… menj merre indultál, te vaksi!
Nincs mit tárgyaljak olyanokkal, akik csak
azt látják,
Amit az asszony mutat!
- Gyere, te, húzom el Calotát…
Nagy szerencsém volt veled,
Hogy itt voltál… másként,
A karika világgá kürtölné,
Hogy mennyi vak van ebben a faluban.
 
A szemlére érkező tüzes karika meséje
Sokáig keringett nálunk, szájról-szájra.
Nem feledtette a második világháború sem,
Csak később, az átalakulásokkal szorult
háttérbe.
 
És végül azok győzedelmeskedtek, akik
nem látták.

Fordította Csata Ernő

 

Marin Sorescu

Cercul

Mergeam pe drum. Era lună, aşa, toamna.
Şi mă ajunge din urmă şi trece pe lângă mine
Un cerc.
O tuturigă mare de fier. Un cerc
Care mergea singur pe linie.
M-am uitat în urmă: L-o fi aruncat cineva?
L-o fi dat de-a tuturigă
Nimeni...
Şi, la urmă, cine să-l azvârle,
Că era mare şi greu - ca o şină de roată
de car.

Mă uit înainte; cercul îşi vedea de cale.
Se-nvârtea repede, repede şi făcea praf.
Tocmai atunci vine al lui Calotă, de la deal
- Îl văzuşi, mă?
- Îl văzui. Şi începe să se-nchine.
Ce-o fi cu el, de la ce butie o fi scăpat,
Numai Spânu, mai are butii de vin aşa de mari,
Plecă şi se vărsă putina...
Ne mirăm noi aşa şi ne dăm cu părerea,
Asta al lui Calotă se făcuse alb, îl cam
speriase
Drăcovenia,
Şi mai apare şi Gligorie.
- Îl văzuşi, mă?
- Nu-l văzui. Ce să văd?
- Cercul?
- Care cerc?
Ghiţă al lui Calotă s-a aplecat şi i-a arătat
Urma în ţărână. Lăsase o urmă ca de roată
de car.
-E, câte urme de roţi nu sunt pe drum!

Cercul a trecut, aşa, vălăntoace, prin tot
satul.
Unii îl vedeau, alţii nu.
Aşa, cam din trei, pe lângă care trecea,
Doi îl vedeau, unul nu...
Stând noi aşa, auzim iar Vuuuu - vuu! Uuu!
Uuu!
Cam cum face o vuvă mare...
Şi vedem nori de praf...
- Daţi-vă la o parse, că vine... Se-ntoarce...
Venea cercul de la deal, parcă se înroşise puţin
De-atâta alergat, de-atâta inspecţie în
Comuna Bulzeşti...

Venea dinspre Prădătorul, trecuse ozaca
prin Frăţilă
L-am apucat de mână pe Gligorie:
- Îl vezi, mă?
- Ce să văd?
- Cercul
- Care cerc?
- Asta de trece acum pe lângă noi?
Tu n-auzi că se cutremură pământul, vuieşte,
scoate praf...
- Nu trece nimic. N-aud nimic. Nu văd nimic.

Cercul s-a apropiat... i-am luat seama: să fi zis
Că e roată de cabrioletă? nu, că n-avea spiţe...
Şi prea lumina... E aşa ca o aoreola de sfânt...
Că şi când capul vreunui sfânt s-ar fi rostogolit
în praf
Şi aoreola lui îl poartă ca o şină...
Şi-l îmbracă în strălucire...
Mergea vâjâind... Şi se înfierbântase de-atâta
învârtit,
Scotea scântei, când se atingea de câte
o piatră.
Prin Seculeşti, acum era aici la Gura Racului
şi precis
Voia sã meargă ,şi-n Nătărăi la vale...


M-am dat mai aproape şi i-am simţit damful:
mirosea a
Rotund perfect. A geometrie... a spumă
de geometrie,
Adică esenţa esenţelor...
Am căzut în genunchi,
Aşa de uşor şi de delicat atingea pământul
Plin de gloduri, al satului.
Ba, calcă prin Bulzeşti, parcă-ar fi mers
Pe lună, tu-i mama măsii!
Mă trecuseră fiorii şi aproape să-mi dea
lacrimile
De atâta cinste şi minune.

- E, acum îl văzuşi? L-am mai întrebat odată
Pe Gligorie, care-şi scotea pământul
de sub unghii
Cu un chibrit.
- Ce să văd?
- Cercul.
- Care cerc?
- Atunci... du-te unde plecaşi, bă orbetule!
Că eu n-am ce discuta cu ăştia, care nu văd
decât
Ce le arată muierea!
- Hai, mă, îl trag pe-al lui Calotă...
Avusei noroc mare cu tine,
Că fuseşi aici... că altfel,
Ne-ar fi povestit cercul în toată lumea,
Ce orbeţi sunt în comuna asta.

Povestea cu cercul de foc, venit în inspecţie
A circulat mult la noi, din gură în gură.
N-a reuşit s-o stingă nici războiul al doilea,
Abia mai târziu, cu prefacerile, a trecut
pe planul doi

Şi, până la urmă, au biruit ăi care nu-l
văzuseră.

 


 

szozattv


szozat a tiszta hang Edelsheim Gyimesi Laci könyvbem SajóPlakát 1 bevonulás szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf