Nagy Horváth Ilona: Szénmadarak /részlet/

Szénmadarak      Miértekkel molyolok. A miértén-eken mára túljutottam, azt hiszem. Talán. Én, és kész. Ennyi. Leesett a hajhab. Bassza meg. Na várj, ezt még nem is meséltem.
     Zitával önelemeztünk nyihogva egyszer (valójában sokszor és azóta is) még évekkel ezelőtt, hogy mi is a helyzet azokkal a szituációkkal, amikor időtlen idők óta tartod magad, odabenn két kézzel tenyerelsz a belső hang száján, idekinn rendíthetetlenül valamint teljes logikátlansággal pakolászol, és mondjuk leesik a hajhab. Puff. Századmásodpercnyi ordító csönd, az Univerzum megáll, a bolygók mind egy irányba néznek, a pók hirtelen abbahagyja a légy behálózását a falon, összesűrűsödik a világ abba az egyetlen tragikus pillanatba.

szozattovabbacikkhez

 

Reke Balázs: Lakossági techno

     A nő minden szombaton reggel hétkor felvette a kedvenc ruháját, cipőbe bújt, néhány szatyrot hajtogatott a táskájába, ránézett az alvó gyerekre, majd kilépett a kapun. Öt perc sétára volt a buszmegálló. Mindig ugyanakkor ért ki, így várnia kellett tíz percet, de legalább a járatot sosem késte le. Fél óra múlva bent volt a városban, a piacon.
     A fia, a tizenhét éves Gyurika, kilenc előtt sosem kelt fel. Csak akkor mászott elő az ágyából, mikor a házuk ablakán bevert a délelőtti, forró napsugár. Régi vályogviskó volt, két szobával, ósdi, dupla fakeretes ablakokkal, télen visítva közlekedett rajtuk a fagyos szél.
     A fiú felkelt, és a fürdőbe, majd a konyhába ment.
Megszokta, hogy anyja ilyenkor mindig távol van. Megvoltak a maga szokásai. A nő már elmúlt hatvan. Gyurika késői gyerek volt.
     A fiú kinyitotta a hűtőt, letört egy darabot a sajtból, a szájába tömött egy kiflit, és visszament a szobájába.

szozattovabbacikkhez

 

Rácsai Róbert: C.S. Lewis: Narnia krónikái – fantázia, kalandregény, erkölcsi mese vagy vallási mű?

CSLewis     C.S. Lewis nevét igen sokan ismerik, elsősorban, mint teológiai témájú könyvek, írások szerzőjét; munkássága rendkívül figyelemre méltó, a középkori és reneszánsz irodalom professzoraként is komoly hírnevet szerzett. És persze többek között őt tekintik a modern kori gyermek-fantasy egyik megalapítójának is.

Ki is volt C.S. Lewis?

     Clive Staples Lewis 1898. november 29-én született Belfastban. Gyermekkorában a Jack becenevet kapta – szerette a hangzását – a barátai ezek után így szólították. Édesanyját tíz éves kora előtt elvesztette. Ezután Angliába került, majd vissza Belfastba, végül Oxfordban kötött ki, ahol rengeteg tanulás után egyetemi professzor vált belőle. Itt kötött barátságot a kor másik hírneves írójával, J.R.R. Tolkiennel, aki rendkívüli hatással volt rá, többek között...

szozattovabbacikkhez

 

Jagos István Róbert: Anya, ne menj ki az erkélyre!

Feleségemmel, Leilával már nyolc éve voltunk házasok, mire Dofi megfogant. Már mindketten lemondunk róla, legalább is szerintem, hogy egyszer közös gyerekünk legyen, de a Mindenható megsegített minket. Leilát az egyetemen ismertem meg, ahol én óraadó tanárként kerestem kenyerem, ő meg lelkesen hallgatta beszámolóimat. Egyszer összefutottam egy csapat diákkal az egyik szórakozóhelyen és köztük volt Leila is. Az előadásaimon addig fel sem tűnő lány, ott és akkor olyan érzéseket szabadított fel bennem, amit elképzelni sem mertem már, mióta az első feleségem elhagyott. Ma már megértem Jutka döntését, hiszen ő gyermekeket szeretetett volna, én meg az orvosok szerint alkalmatlan voltam a feladatra. Azért is emlegetem a Mindenhatót, ha Dofiról van szó. Leila meg mindig csak mosolyog, mint aki tudná az igazságot de már csak azért sem mondja el nekem.

A múlt héten ünnepeltük Dofi harmadik születésnapját. Mivel az én szüleim már nem élnek, Leiláé meg az ország másik végében laknak, így hármasban ünnepeltünk. Szemlátomást így is jól érezte magát a kis ünnepelt. Hol anyja kezét, hol az enyémet fogva ugrált a frissen kapott trambulinon. Ugráljunk, mint a verebek. Rajta, gyerekek!

szozattovabbacikkhez

Nagy Horváth Ilona: Négy

Néhány hosszú pillanatra állt meg mellette. Válluk között pár centi távolság, épp annyi, hogy ne érezze a másik test hőjét, csak tudja. Pár miliméternyi korrekcióval határon belülre kerülne, még némi igazítással pedig a zakó rostszálai talán elérnének néhány, meglehet, hogy nem is létező pihét a szabadon hagyott vállakon. Nem korrigált, elfogadta a játékszabályokat. Nincs taktika. Soha nincs. Nem nézett rá, jóformán felé se fordult. Ő is így tett. Kissé biccentett csak a nő irányába, ahogy megérezte az illatát. Mozdulat közben villanásnyira áttört egy emlék, pár éves talán: jó nevű drogériában áll, előtte formatervezett üvegcsék hosszú sora, egy reménytelenül tehetetlen értékesítő, és ő őrülten keresi ezt az illatot. A periférián látta, hogy a váll megemelkedik kissé, a nő új lélegzetet vesz, szólni készül.

Négy.

Rég használatlan csatornákon cikázott át a szó. Határozottan. Pont akkora hangerővel, hangsúllyal, ahogy kell. Ahogy annyiszor. Bárki hallhatta akár, és pont ezért nem hallhatta senki, jelentéktelen hangsor.

Egy. Tekintete nehezen megfejthető volt. Valahol félúton a tárgyilagos és az üres között. Részvétlen. Talán. Igen, az. Talán pont hülyeséget csinál.

szozattovabbacikkhez

Serfőző Attila: Őrzők

    Sűrű januári reggelre kelt a falu apraja-nagyja, ugyanis az éjjeli havazás teljesen elzárta e néhány tucat lelket számláló települést a külvilágtól. A dadri Szabó nyomban felvetette, hogy a negyven kilométerre fekvő megyeszékhelyen állomásozó katonaságot kellene alarmíroztatni, épp’ ma szándékozik cipőt venni a városban, s egyúttal a bakák be is szállítanák. A kora reggel fennlévők, azok, akik a jobb, mint otthonra keresztelt hangulatbillegetőben tett látogatásuk révén már egy-két poháron túl voltak, ingyenes pálinka-apanázsról kezdtek suttogni, amit majd a kormány a vészhelyzet elmúltával busásan megtérít a helyi csehónak. Az anyák a lurkóikért aggódtak a suli kimaradása okán, hiszen az iskolabusznak semmi esélye nem lett volna a településre jutni, így a jól ismert sofőr bácsi idejében ide is telefonált, hogy ma semmiképp ne számítsanak rá. A nyugdíjasokat a posta és a gyógyszerkiszállítás korlátoztatása rémisztette halálra, mert hát mondjuk ki, egy bizonyos koron túl az élet fontos elemévé válik a fentebb említett két intézmény.

Tehát megállapíthatjuk, kedves olvasóm, hogy a helység fölött úrrá lett a kétségbeesés. Még azok is szorongtak a lelkük legmélyén, akik évek óta nem hagyták el a szeretett kis fészküket. Tipikus emberi tulajdonság; mihelyst a sors fintora miatt nem utazhatsz, nyomban kóborolni támad kedved.

szozattovabbacikkhez

Selmeci György: Halandzsa

   Különös periódusa volt kisfiú koromnak. A szobakonyhában nem volt választás : egy ágyban aludtunk hárman : Anya balról, én középen, Apa pedig jobbra tőlem. Szalmazsákos volt az ágyunk. Középen -az én fejem felett-, ott volt a vékony, szép arányú, fekete latin kereszt, Corpus nélkül (Anya, kezének megbénulása kezdetén egyszer fetrengve, őrjönve sírt a konyha betonján, s én azt hittem, hogy meghal : berohantam az ágyhoz, az ágyra a kereszt alá és hiszérikus félelemben kértem Krisztust, hogy Anya ne hagyjon el minket : lehettem 5 éves… Talán miattam, Anya lassan megnyugodott, s nem volt több ilyen eset.)
Nagyon szerettem a lefekvéseket, mert sokáig csevegtünk az ágyban, s a szüleim meséltek nekem. Én, ha tehettem orral befúrtam magam Anya jobb hónaaljába, melynek illatánál máig sem éreztem, földöntúlibb, nyugtatóbb illatcsodát…
Volt jó pár nap, amikor azt kellett játszanom, hogy „idegen nyelven” beszélek”. Angolul, franciául, olaszul vagy németül… Folytak belőlem a szavak és percekig tartó „szövegek” keletkeztek az agyamban. Apa és Anya nagyon örült. Sokszor együtt nevetgélgettünk, azt hiszem, nem is értve, hogy épp mi is történik velünk..?
Ma rémültem gondolom, hogy ezeknek a szövegeknek TARTALMA, ÉRTELME volt,,, Lehet, valamiféle transzcendens médiummá kellett válnom, s hogy ezek „mondat-folyamok” a minket szabályzó Erő titkos üzeneteiként működjenek…

szozattovabbacikkhez

Nagy Horváth Ilona - A katicabogár

Lehet, hogy egy rajz erről: egy vagy több ember Az autójában ült. Odakint zuhogott az eső. Néha gyújtást adott, hogy letörölhesse az ablakot, egyetlen másodpercet sem akart elszalasztani. Látszólag a telefonját lapozgatta, de kintről gondolhatták azt is, éppen telefonál, hiszen mozgott a szája, ahogy idegességében énekelgetett be-becsatlakozva a rádióban lévő zene vokáljába. Az áruház bejáratát figyelte. Amaz több, mint másfél órája ment be egy alacsony nénivel, aki nyilván az anyukája volt. Ezt még távolabbról látta beszélgetés közben. Akkor az eső még csak ígérkezett. Az autót ismerte fel. Agyába égett ez a rendszám, ez a szín, ez a típus. A városban nem szokta figyelni. Ki tudja, hányszor hajtottak már el egymás mellett. De most olyan volt, mint valami végzet. Mint egy felkínálkozó alkalom. Fogalma se volt, mit kéne kezdenie ezzel a helyzettel, de érezte, hogy valami miatt életük most párhuzamosan fut egy kicsit. Talán csak pár perc. Úgy tervezte, később elgondolkodik ezen. Látta leparkolni is az autót, de akkor még nem akarta, hogy ez a csaknem összetalálkozás bármilyen hatással is legyen a viselkedésére, a mostjára. Jól érezte magát a társaságban, ezért is halogatta az indulást. És mert várta, hogy elmenjen. Menjen békével.

szozattovabbacikkhez
    

 

Deák Mór: Vízmelegítő

Mit keres ez itt?
Nagybátyám két térde közé lógatta a karját, keze ökölbe-ökölbeszorult. Nem jó jel, gondoltam, ha valamit nem értett, vagy nem akart érteni, ütött. Fehér foltok voltak ezek az öklök élete térképén, ha ivott, márpedig ivott, nem is emlékezett, merre jártak.
Mit keres ez itt?
Tudtam, kiről beszél, csak azon csodálkoztam, hogy eddig nem vette észre. Pedig kocsmába menet napjában többször s láthatta a tó partján a keszeg embert, amint mozdulatlanul üldögél és bámulja a vizet.
Mit keres ez itt?
Ez már az a hangja volt, amivel saját magát hergelte, lovallta, vadította. Uhuhuh, keszeg ember, az öklök fehér foltjai ide-oda jártak, megsajnáltam a térkép nélkül bolyongókat, mit, mit, mormogtam, hát a fiát.
Nagybátyám fölkapta a fejét, szeme sárga volt, mint a sivatagok színe a térképeken, a fiát keresi?
Bólintottam.
A tóban?
Ismét bólintottam.
Honnan tudod?, de már a szemei kezdtek tisztulni, barnák lettek, mint a térképek dombjai, láttam, hogy rájött, megkérdeztem tőle, feleltem.
Az ő fia volt?, az öklök szétnyíltak, ráfonódtak a pálinkára, az istenit, morogta, mióta ül ott?
Három napja, feleltem. A keszeg ember három napja ült a tó partján, amibe nyáron belefulladt a fia. Gyakorlatra jött a téeszbe traktorokat szerelni. Sosem találták meg.

szozattovabbacikkhez

Erdődi Juhász Ágnes: Krumplicukor

    – A férfiak szája olyan, mint a pöcegödör – mondta anyám, aztán a csorba fogú fésűvel szétválasztotta a hajamat. – Trágár is, büdös is, minden szart elnyel, nem csoda, hogy visszaböfög a mocsok.

    A szeme elrévedt, miközben beszélt, a keményített csipkefüggönyön keresztül most is az utcát figyelte. Csontos ujjaival erősen markolta a hajamat, és miközben egymással keresztezte a tincseket, Janót nézte az utca túlfelén, ahogy irhakabátját hanyagul a vállára vetve támasztja a kerítés betonoszlopát. Emlékszem, Janó mindig hosszan szívta a pipáját és lassan eregette a füstöt; nem úgy, mint apám, aki mohón és gyorsan jutott a dohány végére, és szinte még el sem nyomta, már gyújtotta is a következőt. Janó élvezettel dohányzott, a füstpamacsai kerekded, formás kis labdacsok voltak, apám meg, mint a sárkány, nyomta ki egyszerre az orrán és a száján is a füstöt.

    Janó még akkor is ott állt a kapu előtt, amikor a friss, ropogós hóban az iskolába indultam. Tudtam, a kenyereskocsit várja, jeges az út, talán azért késik, a kezében ott a csíkos vászonszatyor.

szozattovabbacikkhez

Pelesz Alexandra: Az asztal

Van, hogy csak tévelygünk egy életen át. Van, hogy nem találjuk a helyünket. Van, hogy hosszú, monoton éveket élünk végig abban a tudatban: a világunk tökéletes. Csak ringatózunk, mint egy meleg, felhőtlen napon az óceán. Néha egy erősebb széllökés felkavar, hullámokat korbácsol, de aztán kisimulunk újra. Legalábbis azt hisszük. De valahol legbelül, talán a sejtmagokban, talán a lelkünk fonákján megbújik az a vibrálás, az az igazi élet, amire annyira vágyunk… aztán egy napon bekövetkezik egy véletlenszerű találkozás, egy lényegtelennek tűnő üzenetváltás, és a vibrálás a fonákról a felszínre kerül. Mi pedig elkezdünk élni.

    Ludvig elhelyezkedik a fapados légitársaság kényelmetlen ülésében, pont a szárny felett. Mindig ide foglalja a helyét, mert így olyan, mintha a szárnyak belőle nőnének ki, és így ő maga repülne. Nem a gép, nem az a gigantikus vasdarab, hanem ő maga, az ember. Ölébe veszi a laptopját, és még mielőtt a gép a levegőbe emelkedne, írni kezd. Bőven van ideje, Amszterdamból Bariba repülni enyhén szólva is hosszadalmas. Egy újabb olyan novellán dolgozik, ami ezt a hihetetlen erejű és mélységű szerelmet dolgozza fel, amit már több mint tíz éve érez egy nő iránt.

szozattovabbacikkhez

Édes Anna: Törésvonalak

Úgy gondolta éjszaka két óra felé lehet. Nem volt órája, de tíz éve élt az utcán tökéletes időérzékkel rendelkezett. Szerette a karácsonyt. Ilyenkor az emberek hirtelen adakozóbbak lettek. Egész nap járta a várost. Tolta a rozzant babakocsit, ami ma különleges dolgokkal volt tele. Az egyik házból kijött egy lány szatyorral és már lendült a keze, hogy bedobja a kukába, mikor meglátta őt. Megállt a mozdulat és tétován elindult felé.

    - Jó napot néni! – mosolygott, kérdezhetek valamit?

    - Persze, kérdezzen csak – nézett rá kissé gyanakodva. A fiatalok időnként kegyetlenek voltak. Néha körbeállták és gúnyosan röhögve megkérdezték –Nyanya, melyik butikban vette a Gucci cuccait? Szopik-e még a kisbaba?- néztek a kocsiba, amiben takarók, pulóverek, a túléléshez fontos dolgai voltak. Ő ilyenkor szó nélkül kikerülte őket, de még sokáig hallotta, ahogy visítva nevetnek rajta.

    - Tetszik tudni most sütöttem életemben először bejglit, de nem igazán lett jó. Nem sértem meg, ha megkérdezem elfogadná-e? – kérdezte a lány és várakozóan nézett rá. Ő egy pillanatig hitetlenkedve nézte. Aztán hirtelen elkapta a tekintetét, érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemében. Réges-régen egy előző életében történt utoljára, hogy valaki emberszámba vette és tisztelettel szólt hozzá. Pár éve már bezárta a lelkét és kizárta az érzéseket, de most ez a pár emberi szó..

    - Igen, kedvesem, köszönöm szépen, áldja meg az isten! - nyúlt a felkínált szatyorért.

    - Szívesen! – simította meg a lány a karját és elindult a ház felé, ő pedig a hajléktalan szálló felé vette útját. Minden nap bement ebben az időben. Ilyenkor ott volt egy ismerőse, aki vigyázott a holmijára, amíg ő megfürdött. Beszélgetett még pár szót az asszonnyal, aztán folytatta útját.

szozattovabbacikkhez

Erdődi Juhász Ágnes: Orvosolható

    A ritmusos nyikorgás most cseppet sem zavarja őket, apám kéjesen dörmögi anyám fülébe, hogy na, most aztán prímák az izmaid, Mari, nincs is ennél jobb, csak a jéghideg fröccs, meg a pörkölt nokedlivel.

    A tampont véletlenül rántom ki a táskából, miközben a pénztárcámat keresem, pattan egyet a kávézó padlóján, aztán eltűnik a kopott bársonykanapé alatt. Anyám végignézi, ahogy féltérdre ereszkedek, és kotorászni kezdek a porban, hátam meggörbül tekintetének súlya alatt. Végre megtalálom, kihúzok egy marék piszkot is vele, aztán a tenyeremmel ügyetlenül söprögetem vissza, az ujjaim közé pókháló tapad.

    Visszaülök a kanapéra, bal térdem alá sápadt félholdat rajzol a kosz. Anyám szól, hogy poroljam le, mintha magamtól nem jutna eszembe. Látom, ahogy vizslatja a tampont a markomban, önkéntelenül feljebb tolja a szemüveget is az orrnyergén, olajbarna szemét a lencse felnagyítja, pupillái kitágulnak, pillantásába beledermed a kezem.

    – Olyan nagy kell? – hangja érces, már-már okoskodó, hogy csipkelődik-e, vagy inkább számonkér, nem tudom.

    Szabadkozni kezdek, hogy ezt csak az erős napokra veszem, de belém fojtja a szót. Az intim tornáról beszél, ő is csinálja, apám szerint sokkal jobb lett, most már olyan, mintha nem is szült volna gyereket. Nem akarom tudni, mit csinálnak az ágyban, a magasra dúcolt párnák között, mégis elképzelem. Még mindig a régi házunk jut eszembe, ha rájuk gondolok, magaságyással, meg palántákkal, pedig már öt éve a panelban laknak. A kanapé közel van az ablakhoz, a szoba bal oldalán, mellettük kifakult falvédő, a fejüknél szögre vert piéta.

szozattovabbacikkhez

Karkó Ádám: A gát

„A Duna csak folyt.”
[József Attila: A Dunánál]

In memoriam H. A.

Kovács András látta, hogy a víz magas.
Az eső lógatta lábát. A gáton még éppen át lehetett menni, Kovács András nem törődött azzal, hogy negyven centivel magasabban áll a víz, mint azt megszokhatta. Valahogy mindenki azt gondolta, hogy helyiként tudhatta volna.
Mégsem tudta, meg sem fordult a fejében. Kovács András csak átkelt a gáton, ott, ahol a Duna összeér. Bement a szigetre, amit pár hónappal korábban természetvédelmi területté nyilvánítottak. Bizonyára gombaszedő útra indult, de ebben senki sem volt biztos. Tette a lábait, ahogy bírta. Hatvan felett is jó kondícióban tartotta magát, talán ezért gondolta, hogy nyugodt szívvel átkelhet esős időben a Dunán.
A tátiak az eset után morogni kezdtek: miért ment oda, miért nem gondolkodott, megérdemelte, az ő baja. Délután két óra tájékán az eső megkezdte hódító körútját. Ez egyébként is várható volt, a vízszint gyors növekedése folytatódott.
Fürgén haladt, alig-alig állt meg. Szeretett itt sétálni, nem ez volt az első alkalom, hogy megjárta a szigetet oda-vissza, pedig a két gát közötti távolság mintegy nyolc-kilenc kilométerre rúg. De be kellett látnia, nincs értelme, hogy végigsétáljon a szigeten; elérkezett az ítélet napja.
A fák visszafogták az erős esőt, pedig dézsából jött az, erről később mindenki hasonlóképp nyilatkozott.
Néhány horgász rendületlenül tartotta pozícióját, őket egyébként sem rendíti meg holmi eső, némi zivatar, van csónakjuk is, hiába nő a vízszint. Ellenben Kovács András megérezhette, hogy baj lesz abból, ha ott marad a szigeten. Fél három tájékán elindult visszafelé. A gát eltűnt. Egyik oldalt a kitartó horgászok, másik oldalt Kovács András.

szozattovabbacikkhez

Nagy Ilona: A 3. közhely

„Minden régi bölcselet égető kérdése volt: Mi van az ember hatalmában? S egyhangúan felelték mind: Csak a lelke.” (Márai Sándor)

Elmerészkedtünk néha – két kicsi ember - egészen nagy szavakig. A tenyered nézted, nevettél, és azt mondtad, nem, vagy nem is tudod, hiszel-e a sorsban. Talán vállat vontam, vagy mit tudom én. De ha meggondolom, hiszel. Mint istenszobrot, megfaragod az életed. Nézed, itt kell tartanod. És elhiszed: itt kell lenned. (…)

    A lehetőségek végtelen variációja veszett el. Az, amit az a kiskölyök még tudott, aki először aludt a csillagok alatt. A gyönyörű és végtelen iránytalanság veszett oda. Az időtlenség és a bármi lehet gyönyörűsége.

    Azt képzelem, csillag vagyok. Lenézek rád, és azt mondom, ezt az arcot már láttam. Szerettem az elejétől fogva. Mindegy, mennyit gyűrt rajta az emberi idő. Mindegy, amíg tud még ugyanúgy nézni. Meg-meglóduló szívvel és képzelettel. Kedves nekem kedves! Nem áradsz, nem lebegsz, nem működsz. Nem, amíg azt hiszed, számít bármi is, ami megfogható, amíg elhiszed, hogy ami megfogható, az a megfoghatóságából adódóan van, létezik. Nem áradsz, nem lebegsz, nem működsz. Tudod, gomolyoghatnál. Visszaléphetnél éveket. Évtizedeket. Vagy csak előre egyetlen igazi napot. Cikázhatnál. Ugorhatnál az ismeretlenbe. Mérlegre állsz és csalódottan lépsz el a tükörtől fürdő után. Pedig születésedtől visszavonhatatlanul gyönyörű vagy. Végtelen. Lehetőség. Talán csillag. Ezek is nagy szavak. Gomolygok velük. Súlyos álmaim vannak. Ezekben néha hiszek is. Máskor csak megkeresem a hithez szükséges szavakat. Ezek mind nagyok.

Csernák Árpád: Hosszú nyári napok

vákuum-idõ

 

álmomban etetem a vágy nagytestû kutyáit álmaimban etetem a vágy nagytestû kutyáit álmomban megetetem a vágy nagytestû kutyáit álmomban etetem a vágy nagytestû éhes kutyáit kutya hûség macska vágy álomszimbólumok macskáit (3) vadmacskáit (4) tigriseit (4) párducait (4) szótagszám a budai lakás Ispánkiék rozzant viskója helyett uszoda és a lakás ahol anyám tíz éve ül az omladozó rekamién és várja a halált és ahova én nem tudok bejutni mert a bátyám egy idegen kutyát telepített oda a kaposvári lakás amikor ideköltöztünk még egy kétemeletes polgárház állt velünk szemben lebontották megmaradtak a mögötte megbúvó viskók egy félház elõtte hevenyészett kutyaólak sárguló gaz most június van kánikula a viskóban lakik a cigányvajda a félházban a rabszolgája õt küldi lopni amikor kijött a börtönbõl a cigányvajda felfogadta lakás fejében azóta neki dolgozik egyszer átjött mihozzánk volt egy kis rakás megmaradt tégla az udvaron megkérdezte nem adnánk-e oda azt a kis téglát kutyaházat szeretnének építeni mondtam vigye csak aztán lássuk is azt a kutyaházat másnap ki volt téve egy kézzel írott tábla a viskó elé TÉGLA ELADÓ be vagyok kerítve balról a cigányok és a láncra fûzött kutyák jobbról a süket cipész üvöltõ televíziója hiába Chopin hiába az altató elmentem otthonról a kutyámmal legszívesebben elrohantam volna végérvényesen kirohantam volna (ebbõl) a világból a kutya akadályozott meg ebben

szozattovabbacikkhez

Édes Anna: Zsákutca

A kertvárosban, takaros házikóban, egy madárcsontú, pici, mosolygós, hetvenéves tanárnéni lakik. Imádják a gyerekek. Még most is tanít otthon, korrepetál okos, de lusta gyerekeket. Irodalomtanár volt.

    A fia minden héten eljön hozzá és hoz egy darab krémest. Mindig azt. Édesanyja büszkén meséli a boltban, Janika milyen jó fiú. Janika megvárja, amíg Kati néni megeszi a krémest és már ott sincs. Kötelező gyakorlat letudva. Lehet kipipálni az előjegyzési naptárban.

    Kati néni a virágokat öntözi. Már majdnem a kertkapunál jár, amikor megszédül és elesik. Egy pillanatig semmit sem érez, aztán a karjában és a mellkasában jelentkező iszonyatos fájdalomtól majdnem elájul. Moccanni sem bír. A szomszéd talál rá, aki mentőt hív. Kati nénit elviszik.

    Néhány nap múlva hazakerül. Szegycsont- és ablakos bordatörést szenvedett. Janika rohan.

    – Jaj, anya, pont most nem vigyáztál? Tudod, hogy szülinapom lesz! Jönnek a barátaim, megígértem nekik a mákos rétest, az almás lepényt. Most aztán nem tudsz sütni!

    Kati néninek kontrollra kellett menni. Felhívja Janikát.

    – Kérj betegszállítót, nem érek rá – mondja –, tudod, hogy ezer dolgom van!

    – Tudom, kisfiam.

szozattovabbacikkhez

Csernák Árpád: VADREZERVÁTUM

Még zöld a búza. Távolról haragoszöld, de itt a búzatábla közepén ülve nem tudok ennél barátságosabb, áldozatkészebb zöldet elképzelni. A szára ezüstös-zöld és egyenes, mint az ifjú hős gerince. A duzzadó, apró búzaszemek fölött már sárgul a zöld. A levelek megadóan hajladoznak, száradnak; átengedik az életerőt a fejnek, a kalásznak. A kalász ezt büszkén viseli: ő a lényeg, minden őérte van. Egyenesen tör az ég felé, érése biztos tudatában.
Itt a búzaszálak milliárdjai között ülve én is búzának érzem magam. Étertestem ősrégi időkre emlékezik. Búzatestvéreim körülvesznek; elzárják előlem a külvilágot. A realitás vonalai széttöredeznek; semmivé válnak az évek során önmagamra kényszerített, megszarusodott hazugságok; lepattognak azok a márványszögletek, melyeket mások jelenléte kényszerít rám; az érzéketlenség páncélja leolvad, feloldódik a határtalanságban.
A szél itt berzenkedik közöttünk. Mennyi remény, derű, és mégis mennyi megadás van ebben a sustorgásban. Itt vagyunk, együtt vagyunk, élünk, érünk, összedugjuk a fejünket, összedörzsöljük szárainkat; szépek vagyunk, fiatalok és egészségesek, és mire megérünk arra: kenyér leszünk az Úrnak asztalán. Mire megérünk: megértjük a titkot, lehajtjuk fejünket és kenyér leszünk az Úrnak asztalán.

szozattovabbacikkhez

Hajdu Imre: Miskolc

Álmodom.
Emlékezetes éjszaka ez a mostani, mert az álmom ezúttal nem zagyva kuszaság, hanem csodaszép történet.
Álmomban visszatérek oda, ahol életem több mint 60 esztendeje lepergett. Álmomban újra Miskolcon járok.
Úgy bizony! Újra hallom a Kubik morajló zaját, a 15-18 ezer szurkoló egyszerre feltörő, együttes erővel kikiáltott örömét vagy elkeseredettségét. Vélem látni a piros salakon Puskás, Bozsik labdabűvölését, s persze a kedvencem, Kocsis Sanyi felhőfejeseit, majd már a zöld gyepen, néhány évvel később Albert Flóri, Tichy Lajos és Bundzsák Dezső ámulatba ejtő játékát.
S persze a mieinket, a mindenkinél jobban csodált és imádott labdarúgókat, Buna Jancsit, Zoller Csicsát, Nyíri Zolit. Mert nekem, nekünk akkor élt martintelepi srácoknak, ők voltak a példaképeink.
Lám, lent a Gödörben, Károlyi Joci bá’ kocsmájában ezúttal is vígad a nép! Nem csoda, percekkel korábban vertük 3:0-ra első NB-I-es meccsünkön a kiváló játékerőt képviselő Szombathelyi Haladást, s azon a héten a Népsportban a tabella első helyén ott díszeleg ez a mozaikszó: MVSC. Mi, akik ott nőttünk fel a Kubik közvetlen közelében, mi tudtuk igazán – hiszen lelkünkbe égett! – mit is takar ez a négy betű.

szozattovabbacikkhez

Radnai István: Mielőtt leszáll a köd

A Nap útja nem képes félúton kisiklani. Nem is olyan öreg a Nap, de mégis félelmetesen halad. A kor, mint jobbszélső rohan az alapvonal felé. Rossz vicc az életkor. De nem a lap életkora. Nincs pályához kötve, nem kell várni a váltóállításra.

    Szerintem a gyorsvonat is csak fékez és átcsattog az állomásokon. Nincs olyan utas, nincs olyan olvasó, aki megkérdezné, hány éves a masiniszta.

    Lám, hová jut az ember, ha Nap látszólagos útja az égen megtéveszti. Szerintem, vidáman fiatalosan halad és mellette, mint az Est-hajnalcsillag kíséri az internetes változat. Villódzik egy kicsit és mögötte felbukkan a másodlagos tartalom. Már megint elnéztem, vagy csak a nyelven botlott. Melyik is az elsődleges, a célzott tartalom? Nem kell papír, se nyomda, a posta sem kéri a sápot. Vannak lapok, amelyek nagy ravaszul csak pénzért mutatják meg arcukat világhálón. Ahányszor a Nap felkel és útjára indul, felébrednek a versek, esszék, novellák, megemlékezések. Felcsillannak, mint a szemközti ház ablakain a sugarak. A háziasszonyok szellőztetnek, nyitogatják az ablakszárnyakat és beengedik az irodalmat, reggeli friss levegővel.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf