Bölöni Domokos: Falás Bojtos

Bölöni Domokos kicsinyítettNagyapátok, mondanám, csak pár hektárnyi földet jussolt, ott takarékoskodott, ahol csak lehetett. Csősz volt a községi szőlőben, rémesen kirregő szerkenytűkkel riogatta az egyre pimaszabb seregélyeket, két kutyája pedig a vadakat, azok viszont tudvalevőleg utálják a szőlőt, ellenben fognak egy-egy kövér nyulat.
Szürke apó, így becézte mindenki már ötvenéves korától, többnyire az éjszakákat töltötte kinn a kalyibában; míg erőben vala, menyecskézett is. Nappal valaki gyermek vagy fehércseléd kezelte a cserregőt, csengettyűzött vagy szarkakergetőst játszott. Reggelente Szürke apó befogta a teheneket, és a csatlásról egy elszáradt fűzfavesszővel dirigálva bejárta a határt, a rétről füvet, a felhagyott tarlókról szekérderéknyi muhart kaszált, a dombra vezető utak martján meg-megállította a fogatot, és odaszólt a jármos segédnek: Falás, Bojtos!

szozattovabbacikkhez

 

Erdődi Juhász Ágnes: A gyerek

Anyám egy magazinban látja meg a gyereket. Húsos, tömpe nagyujjával simogatni kezdi a
gyűrött papírt, sutyorog is magának valamit. Elém löki az újságot. Három év körüli, túlretusált
kislány bámul bele a semmibe. Aranyszín loknijai csigákban omlanak a vállára,
gombszemében a vaku fényfoltja lebeg. Harapom az almát, kifröccsen a leve, könnyű
permetként szitál a gyerek fejére. Közönyösen bámulok magam elé a fodros szélű
csipketerítőre, közben várom, hogy anyám magától elkezdje, tudom, mindjárt mondja, már
unszolnom sem kell.
– Igazán szülhetnél már egy gyereket! – hangjában sértettség bujkál, a fejét kicsit oldalra
biccenti és duzzogva fészkelődni kezd a szemközti széken.
Nem felelek, a csutkát a szemetesbe hajítom, kétszer is dobban a kuka alján.

szozattovabbacikkhez

 

Serfőző Attila: A csel

A város peremén, ahol laktunk, csodálatos gyermekkorban volt részem. A hetvenes évek elején az aprócska házak muskátlival díszített ablakain keresztül tévé még csak imitt-amott pislákolt. Olykor, ha egy ígéretes kalandfilmet sugárzott az egyetlen csatorna, bekéredzkedett a környék apraja-nagyja az épp működőképes készülék tulajdonosához.
Ha azon a héten esetleg több, nagy érdeklődésre számot tartó film volt terítéken, a vendégségtől megkeseredett házigazda elhíresztelte: az ő készüléke beadta a kulcsot, tehát elmarad a napi együtt tévézés. Majd este gondosan lesötétített ablakok mögött, családja körében nyugodtan élvezhette Cartus megunhatatlan dicstetteit.
A nyár forró meleget ontott, míg a téli hideg csontig hatolt.
Melegben a jól gondozott kerteket látogattuk, nagyhavú zúzmarában pedig énekesmadarakat

szozattovabbacikkhez

 

Nagy Horváth Ilona - Szénmadarak (részlet IV.)

Felfelé kapaszkodom. Tegnap nem. Azt mondtam, most két napig nem. Krém. Belenyúlok a tégelybe. Minden vonásom lefelé nyúlik és matt fehér. Fel-felkeresem magam a tegnapban. Ahogy egyszerűen csak jó. Lebegek, lecsúszok, visszakapaszkodom. Pár napot. Amikor igen. És nem is emlékszem, miről beszélgettünk. Esett az eső és én levettem a szemüvegem.
Festek. Megint.
Félkész templomok.
Semmibe meredő falak. Hol lakik az isten... Talán amerre a füstölő illata kanyarog. Elindul tőlem és szétterül a plafonon, kiszökik az ablakrésen, az égen újra szétterül, ott megáll, felragyog, majd felszivárog a csillagok között csendesen valami nagy, fenséges és tiszta helyre. Belevegyült szavaimmal dús fákat növeszt a mindenható végtelen udvarán. Ezek Ilcsi imái… - gondolja

szozattovabbacikkhez

 

Pulai Éva: Jaj, ne már...

Meleg, nyári szellő játszott a lány hajával, míg ő vezetés közben BMW cabriojából azt nézte, hol állhatna meg kedvenc étterméhez legközelebb. Fáradt volt és éhes, pedig még az új szálloda edzőtermébe is el akart menni időpontot egyeztetni az trénerével, s édesanyjának is megígérte, hogy elkíséri egy új Chanel összeállítást vásárolni. Este pedig vacsora a lányokkal az ARAZ-ban… Most egy csepp kedvet sem érzett a találkozóhoz. Lehalkította a zenét, várt a kikapcsolással, még végighallgatta kedvencét, a One Direction, What Makes You Beautiful című számát — remélte, a következő koncertjükön ott lehet —, s beállt a szálloda parkolójába.

Az étterem teraszán nem hogy a megszokott asztala nem volt szabad, de mindegyiknél ültek. Élvezték ebéd és beszélgetés közben a gyönyörű panorámát, nézték a Dunán úszó hajókat.

szozattovabbacikkhez

 

Erdődi Juhász Ágnes: Enyhülés

Az automata oldalához fordulok, ráz a zokogás. A húgom is sír, pedig ő sosem szokott, közben a folyosón betegek és nővérek sétálgatnak, nem szól senki semmit, a Kék Golyóban megszokták a könnyeket. Összehúzom magam a méregzöld kabát alatt és belefúrom a sálamba az arcomat. Csak az orrom látszik ki alóla, az meg vörös, mint a fonnyadt répa a hóember golyófejének közepén.Szokatlanul hideg a reggel. A kocsik szélvédőjére fagyott jégvirágokon gyémántfehér szikrát hánynak a felkelő nap első sugarai.
Mellettem a húgom vacog. A szám persze most is jár, miközben baktatunk felfelé; semmitmondó klisékről beszélek, ahogy mindig, amikor izgulok. Az utat nem is figyelem, ő úgyis tudja, hogy merre kell menni, kettőnk közül ő az, aki sohasem téved...

szozattovabbacikkhez

 

Kisslaki László: Boldog halottvirrasztás

Bódis Mihály csendesen feküdt az ágyon, és már a pokrócot sem rugdalta magán. Szótlanul tűrte, hogy a menye, Csordás Bözsi megmosdassa, majd felhúzza rá a fekete esküvői nadrágját. Előtte azért az asszony végigvágta a szövet üleprészét, hogy legalább a sliccet be tudja gombolni. Mihály legfeljebb majd összemarkolja, hogy szégyenszemre le ne essen a nadrágja az Úr előtt. Miután felöltöztette az apósát, és a maradék haját legényesre fésülte, Bözsi türelmetlenül lecsapta a fésűt. Idegeire ment a naposcsibe sipítozása. Lehajolt, és kivette a csajkából a síró csirkét, mert az a bolond beleesett, és nem tudott magától kimászni.
– Majd téged is leváglak, tudomisén! – rivallt rá a lába alatt káráló kotlósra. S ha már a keze...

szozattovabbacikkhez

 

Serfőző Attila: Tetemre hívás

A névjegyén aranybetűkkel ez áll; „Bértczy Benő vállalkozó”. És valóban, élt és vállalkozott, Benő. Állított ki számlákat, dolgozott is böcsülettel, csupán a szabályok keszekuszaságában nem volt hajlandó utat törni. Úgy gondolta, ő egy kivételes sziget a mindenség káoszában ahová megpihenni jár a lélek, no és a haszon. Nem mérgezte az agyát jogszabályok lapozgatásával és a könyvelés agyafúrt rendszertelenségének megismerésével. Felszólításokra nem válaszolt, büntetéseket nem fizetett be, s egyáltalán, kivonta magát a közigazgatás fortélyokkal szegmentált, de bazsarózsa illatú világot vizionáló teréből. Foglalkozását tekintve jövőbelátóként aposztrofáltatta magát. Mivel az egyéni vállalkozás kiadásával foglalkozó iroda nem talált erre passzust, a természetgyógyászi titulust húzták rá. Benő előszeretettel mosta össze a múltat és a jelent, az idősíkokkal úgy

szozattovabbacikkhez

 

Barkuti Jenő: Magyar néplélek rejtélyei

Olvasgatom a magyar középosztály véleményét, már ami itt folyik az hazai ’onlájn hangzavarban. Persze hallgatom az ismerősök nézeteit is az utcán és a baráti összejöveteleken, mert így van ez választások után. Ki kell beszélni történteket, hiszen ez a választás is életünk része, négyévenkénti közérzeti vizsgánk nagy impressziója. S ilyenkor nem a politikusokra figyelek, hanem az utca emberérére. A szakácsnőre,a gondnokra, az autó szerelőre, a kéményseprőre, a bolti árufeltöltőre a gázszerelőre és persze a minden lében kanál nyugdíjasokra, akik többnyire mindent előre tudtak.

Ilyen hír anyagból szemlézve három héttel a választások után, rögtön szembe tűnt, egy furcsa jelenség.

szozattovabbacikkhez

 

Bölöni Domokos: Privát hangulatok

Mikor Háncival bozgoráltunk


     Mit jelent az, hogy büdös olá? – kérdezte Kistudor Istéfán a hálóban. Övé az emelet, enyém a földszint, így kommunikáltunk. Vagyis inkább ő kommunikált – nekem. Peckes legény volt, az alaki képzés bajnoka: mint valami tornász előénekes, mindent ő mutatott be, s jaj, ha nem tudtuk rögtön utánacsinálni. Pertuban a kis fekete hadnaggyal. Egy dicsekvősebb pillanatában azt is elárulta, hogy a szebeni tiszti iskolában bajtársak voltak, csak őt, mármint Kistudor Istéfánt „bizonyos okokból" eltanácsolták; vagyis kirúgták, s közönséges halandóként kellett érettségiznie, de „valamiért" a vizsga nem sikerült –, az egyébként szabatosan, katonásan fogalmazó tizedesjelölt saját kis sztoriját bizony elmaszatolta. Na, és aztán simán behívták közlegénynek, és kezdhette elölről a szamárlétrát

szozattovabbacikkhez

 

Erdődi-Juhász Ágnes: Krumplicukor

– A férfiak szája olyan, mint a pöcegödör – mondta anyám, aztán a csorba fogú fésűvel szétválasztotta a hajamat. – Trágár is, büdös is, minden szart elnyel, nem csoda, hogy visszaböfög a mocsok.
A szeme elrévedt, miközben beszélt, a keményített csipkefüggönyön keresztül most is az utcát figyelte. Csontos ujjaival erősen markolta a hajamat, és miközben egymással keresztezte a tincseket, Janót nézte az utca túlfelén, ahogy irhakabátját hanyagul a vállára vetve támasztja a kerítés betonoszlopát. Emlékszem, Janó mindig hosszan szívta a pipáját és lassan eregette a füstöt; nem úgy, mint apám, aki mohón és gyorsan jutott a dohány végére, és szinte még el sem nyomta, már gyújtotta is a következőt. Janó élvezettel dohányzott, a füstpamacsai kerekded, formás kis labdacsok voltak, apám meg, mint a sárkány, nyomta ki egyszerre az orrán és a száján is a füstöt.

szozattovabbacikkhez

 

Nagy Horváth Ilona - Szénmadarak (részlet III.)

Teregetek. A szomszédból átszól a kiskölyök, mikor jövök ki a kutyákkal. Idegesítő hangja van, gondolom, mint minden egyes alkalommal, és míg felcsipeszelem a kötélre a kedvenc farmerom, a bennem élő keresztény-buddhista-zsidó-hindu-tengrista attidűdnek megfelelően összefogalmazok valami imafélét az univerzum irányába: ha a kissrác felnő, szép hangja legyen, ha egyszer szeret beszélni, legyen, aki szívesen hallgatja, s ha már a feljebbvaló úgyis épp benne van az irgalmasságban, intézzen már még néhány hónapot ennek a farmernak, mert utálok ruhát vásárolni.
Pillangó köröz a hirtelen felindulásból teregetős lavórnak kinevezett doboz fölött. Mellette, ha lehajolok, látom, pici, lila virágú növényke feszít… írtam neked egyszer az első virágról. A legelsőről, amelyik úgy döntött a fűtenger közepén, hogy...

szozattovabbacikkhez

 

Barkuti Jenő: Pilgi bácsi

     Pilgi bácsi Budapesten élt a Majakovszkij utcában, amit korábban Király utcának neveztek, és amit mostanában megint Király utcának hívnak. Miért, és hogyan alakult így? Ma már visszatekintve azokra az időkre, nem több mint egy történelmi hullámmozgás. Egy kis fodrozódás a nagy élet vízén.
      A most született fiataloknak szinte nem is lehet röviden elmondani. Maradjunk annyiban: elmúlt. A történelem taraja volt a kis epizód.
      Magyarázatként azért maradjunk talán annyiban: történelem néha vet ilyen furcsa fontos fodrokat. Amiről aztán utólag bebizonyosodik: csak akkor, volt nagyon fontos. Az élet vize ugyan is mindig tovább folyik abban, a régi jó, történelemnek nevezett mederben, amelyben jövőből jelen lesz, a jelenből pedig múlt. S ahol a fontos események, végleg leülepednek és visszavonhatatlanul történelemmé iszaposodnak.

szozattovabbacikkhez

 

Bölöni Domokos: Kukkra, Sógor!

     Valamikor az átkos múltban Bimbus is futballozott. Ő mesélte, mikor még élt, hogy a faluközi bajnokságot úgy nyerték meg, hogy el is vesztették a döntő mérkőzést, s nem is. Vagyis megnyerték, de mégsem. A zándorfalvi csapat mindig találomra állt össze, a magát Depnernek tituláló brigádos játszotta a menedzsert, a kollektív gazdaság traktora vontatta az utánfutót, azon utazott a sereg, és éppen az lépett pályára, akinek a lábára talált a raktárból találomra kiragadott lábbeli.
Secko jedno, művelködött Bimbus, én tanárként edzőnek lettem deklarálva, és volt két testvér, nem is ikrek, de a megtévesztésig hasonlítottak egymásra, mindkettő pösze volt és meglehetősen retardált, ők centerhalfot játszottak, de nem tudták, mi az.

szozattovabbacikkhez

 

Kisslaki László: Három bohém Párizsban

     Amikor láthatóan a „keleti blokkból” érkezett három fiatal megérkezett, hosszú sor állt a lerobbant négyemeletes háznál. A bejárat előtt eléggé vegyes társaság várakozott. Színesek, arabok, toprongyos francia urak is, persze. „Chambres” volt kiírva egy kopott falon, ahol a fogatlan neonlámpán a – h és m – betű reménytelen várt pótlásra. Talán még De Gaulle és Patton generálisokra is ilyen kancsin kacsingatott, ha azok karöltve erre kószáltak volna netán. A fiúk csatlakoztak a sorban állókhoz, olcsó szállást remélve. Csak két hetet akartak még itt Párizsban kihúzni, mert októberre már egy zaftos szerződés lapult a zsebükben. Akkor Luxemburgban szórják majd egy varietében a kultúra morzsáit, persze jó pénzért. Mire sorra kerültek, hál ’Isten a kulcsos táblán még sok szög himbálódzott kacéran. Jogosan vélték úgy, hogy a concierge-nek van szabad helye.
     – Szobát szeretnénk hármunknak – mondta az egyikük, Imre a hölgynek, aki nem is csodálkozott.
     – Tous les trois? – kérdezett vissza, hogy jól értette e?

szozattovabbacikkhez

 

M. Fehérvári Judit: Lélekidő(n)

Édesanyám emlékének

Az éjszaka nagy pelyhekben halkan, szinte nesztelenül hullott a városra az első hó.
Hajnalra a szikrázó hidegben az ablakokon jégvirágok növekedtek, s egyre több indával kapaszkodtak minél fentebb.
Az egyik sarkon anyám sziluettjét pillantom meg a derengő napfelkeltében.
A míniumos drótkerítésre kapaszkodva kémleli az utat, jobbra-balra tekingetve. Hazavár: kettőnket, engem és a nevében is druszáját, Zsófia unokáját. Régóta figyelhet, mert haja vakítóan fehér a hótól, olyan, akár a hatalmas hegyek ormán növekvő csapadékoszlop, noha már egy jó ideje nem is esik.
Késő van.
Lassan homályba burkolódzik minden és megérkezik a köd is, mégis az aszfalton szétterjedő hódara tükrében ott ragyog anyám arcának torzója.
***
Egykori hollófekete haja immáron csatakosan lóg a szemébe, ahogyan meg-megbillen a Mennyország kapujában várakozva...

szozattovabbacikkhez

 

Nagy Horváth Ilona: A fa - Szénmadarak (részlet II.)

     Ülök a sötétben. Vállamon málnapiros, pokróc, jó ez. Nem tudja, milyen feleslegesen piros. Belemondalak a sötétbe. Szégyellem. Homlokom mögött unalomig játszott mozi, túlélési stratégiákon dolgozom. Elképzelem, ahogy büszke vagyok és okos. Önérzetes. Ahogy kerüllek. És ha lehetetlen, elkapom a tekintetem, mielőtt még marokra fogja agyam a pánik, látod, amit gondolok. Okosan. Fegyelmezetten. Hovatovább kerülök mindenkit, aki kapocs hozzád. Aki megkérdezheti, hogy vagyok, mert én úgy vagyok, hogy erről mindig eszembe jutsz, miszerint nem jól, mert. De nem magyarázkodom. A világon senkinek. Többé nem. Elvégre büszke vagyok és okos. Képzelem.
Lehetne így. Nincs. Én szeretek megmártózni. Mindenben. Meghatódni kicsit a táguló pupillákon. No lám. Kék virágok nyílnak...

szozattovabbacikkhez

 

Reke Balázs: A lépcsőház

     Súlyos cseppekben kopog az eső a nyálkás betonon, a dagadó tócsákban sárga lámpafény kavarog. Hajnali kettő múlt nem sokkal, és a régi hídon és a rakparton nem nagyon járnak már autók, elvétve egy-egy járművet, amik lomhán verik fel a hűvös, novemberi este páráját.
     A híd lábánál kiterített foszló matracon négy kölyök kuporog, sovány testüket a matracból kiálló rugók közé ügyeskedve. Tizenévesek. Otthonról kirugdalt csavargók, árvák, punkok.
     Hallgatnak. A közelben lévő diszkóból még zene szűrődik ki és odalátszik, ahogy a stroboszkóp komótosan az ablakokra veri a fényét. A hely előtt kígyózó sor, kitárt esernyők hada. Mellettük fut el két ázott fiú, csupán egy gyors pillantást vetnek a szépen kimaszkírozott nőkre, majd a híd felé veszik az irányt.
     – Van három cím! – rikkan fel az egyik, amikor odaérnek négy kuporgó társukhoz.

szozattovabbacikkhez

 

Csillag Endre: Az esztergapad

      A nevezetes szerszámgép öregecske volt, akárcsak a gazdája, aki megvált tőle, minthogy felszámolta a műhelyét, valamelyik, Rábéhoz közeli faluban.

     Az ezerkilencszáz hatvanas évek elejét írtuk, amikor Muschitz Karcsi (†) – a kedves vevő -, már több szakmának is a birtokában volt, többnyire autodidakta módon szerezve meg azokat.

    Fát, azt már korábban is esztergált, abban egészen biztos vagyok, hiszen a kerékgyártó apa, bátyó után, ez számára gyerekjáték volt.

     Apropó, gyerekjáték! Karcsinak istenáldotta tehetségű keze volt: remekül rajzolt már az általános iskolában. Valamelyik, számára kevésbé érdekes órán, pikkpakk lerajzolta egy ceruzacsikkel a generalisszimusz Sztálin

szozattovabbacikkhez

 

Lovas Zsuzsanna: A mese

     Már hűvösödött. A nap fénye átszűrődött a kúria előtt álló hatalmas fa ágai között, táncoló árnyékokat vetítve Katicára. A fiatal lány arcát a nap felé fordulva, szemét becsukva mosolygott.
Valami angyal terítette kezeit reá, finom vonásait ragyogtatva.
     A szalon, amiben tartózkodtak, finom tea illattal volt tele. Andersen meséje elkápráztatta, ahogy az osztrák hadsereg egyenruhás hadnagya is.
     Izgatott volt, mert ma, ők látják vendégül a hadnagyot és társait. Ma náluk lesz a felolvasó est.
     Néhány óra elmúltával már gyülekeztek a vendégek a szalonban. A hadnagy is megérkezett, köszöntötte Katicát, közben huncut mosollyal megkérdezte:
        - Ma melyik mesével kápráztatnak el bennünket?

szozattovabbacikkhez

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf