Bene Zoltán: Bibliofília

konyvtarosAzért választottam ezt a szakmát, mert amióta csak megtanultam olvasni, azaz úgy négyéves koromtól fogva, falom a könyveket. Azokkal feküdtem, azokkal keltem, bújtam egyiket a másik után. A tizenkettedik születésnapomat követően pár héttel az anyám el is vitt a szemészetre, mivel folyvást hunyorogtam. Az orvos bekukkantott a szemhéjam alá, táblákra rótt betűket ismertetett föl velem, fura ábrákról kérdezte a véleményem, míg végül ki nem derült, hogy semmi baja a szememnek, egyszerűen csak zavarnak a távlatok. Helyesebben: én a belső távlatokat szeretem, ha megengedik, hogy ilyen sután fogalmazzak, egyúttal elnézést is kérek emiatt… Szóval. Örömteli lett volna az a nap, elvégre kiviláglott, hogy semmi gond a látószervemmel, viszont amikor hazaértünk a szemorvostól, mégis elromlott az egész, mert, ahogy a lakásba léptem, azzal a mozdulattal nővé is értem. Ez pedig esetemben határozottan különös jelenségnek számít, tudniillik eladdig semmi jelét nem adta a természet, hogy ez be fog következni. A melleim még csak el sem kezdődtek kifejlődni, mint ahogy más olyasmi sem történt velem, rajtam, ami az efféle hormonális változást meg szokta előzni. Sajnos, később is csak módjával jelentkeztek a testemen azok a jegyek, amelyeket, ha jól emlékszem, másodlagos nemi jellegnek neveznek, ennélfogva csúnya nő vagyok.

szozattovabbacikkhez

Srekh Tímea: Pocokszemű Erzsi

Már éppen tavaszodott. Eljött az idő, hogy a ballagó osztállyal elkezdjünk gondolkodni a tablókészítésen. Bevallom, nagyon szerettem őket. Kicsik voltak még, mikor hozzájuk kerültem és elkezdtem a tanítást. Majdnem mindegyiket ismertem, bár akadt olyan is, akinek a nevét csak a névsorból ismertem, de arcot nem tudtam mellé társítani.

pocok    Osztálygyűlést hívtam össze, hogy megvitassunk néhány fontos kérdést a ballagással kapcsolatban. Tudtam, hogy azokra, akiknek a kicsiny kezét fogtam írás közben, s vezettem végig a tollat a sorokon, számíthatok. Éreztem, hogy mindannyian ott lesznek, hiszen megígérték és én hittem nekik. Volt köztük olyan, aki már gyermeket szült, és olyan is, aki még csak éppen várandós vele. Nem számít, hiszen az ígéret az ígéret marad, még a cigánynál is.

    A meghirdetett megbeszélésre sokan jöttek el. Most éreztem csak meg igazán, hogy eljött a pillanat, mikor lassan el kell őket engednem, mikor a végsőkig megmaradtak kezét már nem kell fognom, és tanáccsal sem szolgálhatok nekik, mert már elindulnak az élet felé.

szozattovabbacikkhez

Jankovics Marcell: Magyarok a plakátok előtt

paszomanyMinden reggel találkozom a saját ruhámmal. Kérem, nem úgy, ahogyan gondolják, vagyis nem a reggeli öltözködéskor, hanem a hozzánk legközelebbi utcasarkon, ahol rendesen várakozom valamelyik nagyvárosi alkalmatosságra. Ott, a sarokház falára ragasztott hirdetmények előtt áll az – én ruhám, – a viseletes, de elpusztíthatatlan homespun, mely végigkísért engem sok-sok megmérlegelt, szomorúnak talált és ma is hazajáró órákon. Hogy rápillantok elnyűtt kabátom gyűrődéseire, szinte ma is érzem a gondot, a bajt, mely vállaimat nyomta. Hogy ráesik pillantásom a tükrösödő térdekre, kiegyenesedem, mert eszembe jut, milyen keményen kellett megállanom talpamon, hogy meg ne hajoljak ember és idő előtt. Pedig mind a kettő, ember és idő, sokszor cudar volt hozzám, mint az oroszlánszelidítő, aki szöges ostorral, meg riasztó lövésekkel nevel. Noha én becsülettel viseltem az élet igáját. Megismerem ott oldalt a kis feslést is, hol egyszer beleakadtam valamibe. Soha el nem buktam, legfeljebb beleakadtam valamibe…

szozattovabbacikkhez

Komáromi János: Így is lehet élni

Ketten mentünk az utcában. Egy-egy szót váltva elvétve és halkan.

    Az északkeleti határon, a trianoni szélen gubbaszt a városka, elhagyatva és reménytelenül. Népe is szegény, sokan munkaalkalom nélkül. A legtöbben betevő-falat nélkül is.

    A város egyik hegynek futó, keskeny és görbe utcácskáján haladtunk fölfelé. Lépést.

    Igéző utcácska, a város legínségesebb lakosaival. Magasra nyúlik fel az utcácska, alatta patak csörög a mélységben s a fenyegető sziklafalakhoz skatulyaházacskák vannak odaragasztva.

    Ínséges nép ez, de szeretette gondozza ezeket a pirinyó házacskákat. Fehérre meszelve a falak, tisztára seperve a tenyérnyi udvarok, még kisebb kertecskék a házak előtt, tele lángoló virágokkal.

    Mert nyárutó volt, olyan augusztus végébe hajló.

    Mentünk ketten régi barátommal a sovány, zegzugos utcácskában. Lehorgadt fejjel, a jelenvaló állapotokon tűnődözve. Egyszer annyit mondott a barátom:

szozattovabbacikkhez

Nyírő József: Favásár

farakasA nagy urak úgy veszik a fát, hogy betelefonálnak a »Tüzifa R. T.«-hez s félóra múlva már a melege mellett ölelgetik a szeretőjüket. Az olyan kisurak, mint én is, a Róráté-mise után kimennek a fapiacra, az istentelen hidegben ott táncolnak félnapig, s akkor is csak nagy fifikával tudják beszerezni a tűzrevalót. Nagy tudománya van a favételnek.

    Az ember elsétál a szekerek között, de nem néz a fára, csak úgy szemeszőre alul lesi ki, hogy melyik szekér volna nekivaló. Most aztán azt kell megtudni, hogy milyen ember a gazdája. Azt, ahogy mondani szokás, pofáról nehéz kitalálni, hanem ki kell tapogatni. Erre vannak jó és rossz módszerek. Sohsem szabad azt kérdezni, hogy: – »Eladó-e ez a fa, bácsi?« – mert a hosszú úton félig megfagyott, zúzmarás, mérges szegényember erre azt feleli, hogy: »Minek a fészkes fenének hoztam volna másképpen ide!«

szozattovabbacikkhez

Botz Domonkos: A szőlő költészete

Már későre járt, mire beért Egerbe, így az országút melletti pincesoron addigra már csak egyetlen elárvult borozó volt nyitva. Bejárata felett gyenge izzó világított sárgán, körülötte bódult, eltévedt bogarak rajzottak. Dezső nehézkesen emelte ki túlsúlyos testtömegét a vezetőülésből, majd hosszasan nyújtózkodott, átmozgatta elgémberedett végtagjait és hangosan fújtatva megindult a bejárat felé. Jólesett neki a kinti meleg után a pince hűvöse és még a levegőjét, a hordóban érlelt borok illatát is egyfajta ajándékként élte meg. Hosszasan szemlélte a hordókat, a krétával ráírt feliratokat, számokat. Nem volt nagy borivó, nem is értett hozzá, de néha megkívánta az ízét, illatát, mint most is, idefelé jövet. A borosgazdát nem ismerte, korábban még nem járt nála.

     – Két liter vöröset kérek – mondta némi nézelődés után valami kisfiús bizonytalansággal és zavartsággal a hangjában.

     – Aztán milyen legyen az a vörös? – kérdezett vissza a gazda. – Van testes száraz vörösborunk, félédes és édes is. Ez utóbbit inkább a hölgyeknek szoktam ajánlani. Ennek erősebb az illata, az íze, mert reduktív érleléssel készült. De talán kóstolja meg őket.

szozattovabbacikkhez

Petrozsényi Nagy Pál: KOLBÁSZ

Ott hevert egy parki padon félig becsomagolva, jó fűszeres, fokhagymás kolbász, ahogy a magyar ember szereti. Lehetett vagy húsz deka. Valaki ott felejtette, vagy szándékosan hagyta ott, ki tudja?

    A járókelők jöttek-mentek, ügyet se vetettek rá. Illetve mégis, egy öreg, olyan nyugdíjasforma, meglehetősen kopott, horgas orrú, kezében öblös kosár tele üres üvegekkel. Köhögve totyogott az illatos csomaghoz, leült, szinte ugyanabban a pillanatban, amikor egy hasonló korú, görnyedt hátú öreg huppant a kolbász mellé.

    Egymásra néztek, aztán elfordultak. Köztük a kolbász, egyik csücske kilátszott. De még ha nem is látták volna, érezték, ott keringett a szaga az orrukban, és úgy megcsiklandozta az ínyüket, hogy szinte beleszédültek.

szozattovabbacikkhez

T. Ágoston László: Bónusz kilátó

Ketten ballagtak az erdei úton a kilátó felé. Elöl az asszony – afféle a hatvanas évei elején járó friss nyugdíjas telve energiával és ifjúkori emlékekkel −, aki türelmetlenül nézett szét az eső áztatta fák barnára cserzett törzsén. Valami kézzel fogható emlék után kutatott. Ha mást nem, legalább egy jellegzetes alakú sziklát, vagy fatörzsbe vésett szívet szeretett volna látni két kezdőbetűvel. Igen, a saját V.M. monogramját, meg azét a fiúét, akivel együtt jártak itt az osztálykiránduláson ötven évvel ezelőtt. Nem is ötven, csak negyvennyolc. Legalább önmagát ne öregítse az ember! De hát semmi! A sziklához még jócskán gyalogolni kell ezen a felázott erdei úton, a fák meg vagy megnőttek, vagy régen kivágták őket. Szerencsére az ösvény még a régi. Legalább is úgy emlékszik rá… Akkor is itt volt ez a hatalmas tölgyfa, ami már akkor is öregebb volt kétszáz évesnél. Akkor az most már kétszázötven. Fák esetében nem számít az az egy-két év. Ők ketten előre futottak, és ott, a hatalmas tölgyfa alatt végre megcsókolta a fiú. Még most is beleborzong, ha arra az első csókra gondol. Szőke volt a srác, és kék szemű. Pistának hívták. Melokkó Pistának. Igen, és bicskával belevéste a szívet a fa törzsébe, és bele írta a V.M.-et, meg az M.P.-t. Sokáig cukkolták vele a lányok, de hát ki törődött vele? Irigy, hülye kis fruskák voltak. A legtöbb még el se vesztette a szüzességét, csak ácsingóztak a pasik után. No igen, akkor még a középiskolában is lehetett szűz lányokat találni. Manapság meg…

szozattovabbacikkhez

Shrek Timea: Kezdet

Éjjelre akár mínusz húsz fokot is ígértek. Jól fel kellett öltöznöm,  hiszen az újévet a városi fenyő alatt terveztük köszönteni. Kevés sminkelés, majd a hetekkel előre kiválasztott ruha felvétele után már indulhattunk is.
   Gyalog mentünk.  Közben a hó is elkezdett esni, de ez  egyáltalán nem zavart.  Vidáman csúsztunk végig az aszfalton, négyen lányok, egymás után, mint a kislibák. A ház, amit béreltünk, kissé messze volt a város főterétől, gyalog úgy félórányira. Tőlem is körülbelül ennyi időbe telt odáig eljutni. Magunkhoz vettünk kevés szívmelegítőt és örültünk, hogy egyáltalán elengedtek minket otthonról. Ez volt az első szilveszterem, amit nem a családommal töltöttem, hanem a barátaimmal.

szozattovabbacikkhez

T. Ágoston László: Két gazda

Tabal, a kereskedő gyakran sétálgatott a kikötőben. Szívesen nézegette a dokkba érkező hajókat, vagy éppen a széltől dagadó vitorlákkal a nyílt tenger irányába indulókat. Tetszett neki ez a színes kavalkád, a sokféle, soknyelvű hajósok, meg a tarka vitorlák. De legfőképpen az áru érdekelte, amit a barnára sült, félmeztelen rakodómunkások hordtak a soha meg nem telő raktárakba. Mert ezeknek a tíruszi raktáraknak két hatalmas ajtajuk volt. Az egyik a tengerre nyílt, a másik a partmenti út felé. Olykor megpihenni se volt ideje a hajókról érkező rakománynak, már pakolták is a hatalmas társzekerekre a túloldalon, és indították az ökröket Főnicia, vagy Galilea felé.

szoloskert

szozattovabbacikkhez

Vasi Szabó János: Szájberhalom

scifiEric Arthur Blair emlékére

Megszorult a teremben a meleg levegő. A légkondicionáló korábban felmondta a szolgálatot. Az Európai Unió Multikulturális Konferenciájára érkezett előadók verejtékező arccal, pattanásig feszült idegekkel hallgatták a se vége, se hossza köszöntőket, majd az unalomig ismert előadásokat. Ugyanazok az elcsépelt szólamok, amik tíz, húsz, harminc éve szálldostak az „örök konferenciajárók” ősz szakálla mögül. Csak a fiatalokat feszítette a kínzó szóláskényszer, hogy szétüvöltsék a huszonegyedik század valódi problémáit, amiről hallani sem akart az EU nagytiszteletű szociológus társadalma. A permanens gyanakvás légköre mételyezte a konferenciát, a Ruhr-vidéki törökök a párizsi arabokra fújtak, a pomerániai kasmír népesség a dorchesteri hindukat figyelte gyanakvással, kik maguk is a dublini pastukat tartották szemmel, a nápolyi bantuk az oslói palesztinokat, míg a mindenütt jelenlévő kínai populáció képviselői ferde szemmel vizslatták az összes többi résztvevőt. A vendéglátók érezhető tehertételként kezelték a Brüsszelből rájuk osztott összejövetelt, s a tagállamokból összesereglett résztvevőit.

szozattovabbacikkhez

T.Ágoston László: Cserépkályha koksszal

cserepkalyhagNehezen gyógyult a második műtét után Tari Mihály lába. Az orvos azzal nyugtatta, hogy bizony, a szilánkos törés nagyon makacs dolog, nem lehet sürgetni a regenerálódást. Már az is nagy dolog, hogy egyáltalán meg tudták menteni a lábát. De hogy is juthatott eszébe ilyen őrültség, hogy a legelemibb biztosítás nélkül, csak úgy nekitámasztja a hosszú létrát a ház falának, és a tomboló viharban fölmegy a tetőre cserepeket igazgatni?

  – A doktor úr milyen házban lakik? – kérdezett vissza a beteg.

  – Itt a lakótelepen, ebben a négyemeletesben.

  – Akkor nem is csodálom, hogy nem jut eszébe. Nem tudhatja, mekkora kárt okozhat a házban egy ilyen vihar.

 szozattovabbacikkhez

Botz Domonkos: Húsvéti gondolatok

- megfeszíttetett -

Korán világosodott. Az utcák, a sikátorok két oldalán magasodó házak tapasztott, hol vörös, hol homokszínű falai mentén sokasodni kezdtek a mezítlábas saruk, a színes leplekbe burkolózott, elgyötört arcú emberek. Voltak, akik ismeretlenül is megfogták egymás kezét, mintha csak abból akarnának erőt meríteni, mások leszegték a tekintetüket, akadtak, akiknek csak szájmozgásuk árulta el, hogy csendben imádkoznak, és csak vártak és vártak, miközben a távoli hangokat figyelték. A tömeg néma volt, csak a sikátor sarkairól leváló szelet, a távolban idegesen toporgó lovak horkantásait, a zablák fémes csörrenését lehetett hallani és időnként az élesen csattanó korbácsütéseket.

feltamadas

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Alkotószabadság

Hideg volt a villamoskocsi peronján, behúzódott a zsúfolt, tolóajtóval zárható utastérbe. Megmorogták a háttal állók – már megint betolakszik valaki a peronról, pedig hát, így is alig van hely. A kalauz kilukasztotta átnyújtott szakaszjegyét – csak a pályaudvarig szól! – figyelmeztette mogorván.
  
67esvillamos A pályaudvaron túl szürkült az ég a lóversenypálya felől. Az érkezési csarnok piszkos, üvegborítású tetőszerkezete fölött már kivehető volt a félsötét ég hátteréből kiváló kormos füst, ahogy a gumigyár takarásban lévő kéményeiből szétterült laposan. Nem figyelhette az ég színeváltozását, a kétkocsis szerelvény lelassult és megállt a járda mellett. Sokan leszálltak vele együtt. Most az a kicsi meleg kiszáll az utastérből – gondolta –, vacoghatnak, míg belehelik a továbbutazók.
    Ahogy a forgalom engedte, átsietett az út túlsó járdájára és elindult a következő sarok felé. Hullámokban söpört végig a jeges szél, metsző hókristályokat sodort föl a fémesen csillanó villamossínekről egyenesen a gyalogosok szemébe. Összehúzta magán a kabátot, lábai nagyon fáztak a teljesen átvizesedett nyári cipőjében. – Muszáj beadjalak – motyogta alig hallhatóan és megsimította kabátja hajtókáját.

szozattovabbacikkhez

T. Ágoston László: A nagyasszony

  torottlanc– Oda nézz! – bökte oldalba a kollégáját Szentesi. – Micsoda nő! Ennek még köszönni is csak szmokingban szabad.

  – Vagy esetleg frakkban – bólintott rá a másik. – Olyan feneke van, hogy diót lehetne törni rajta.

  – És törik? Mert gondolom, dióban nincs hiány...

  – Abban éppen nem lenne, csak egy kissé rejtélyes a nagyasszony. Akárkivel nem áll szóba. Mondhatni, rátarti a kicsike. Aztán meg kockázatos is a dolog. Tudod, ő afféle vállalkozó feleség, aki nem akar a férje vagyonából élni. Saját egzisztenciát akar, így hát ő lett a jó barát vállalkozó titkárságvezetője, a főnök felesége meg az ő férjénél vállalt állást. Így aztán mindkét nő azt hiszi, hogy ő a független nagyasszony, aki saját bankszámlával rendelkezik, s azt tesz, amit éppen akar. A részleteket ne kérdezd, nem tudom, de jobb is, ha nem akarja tudni az ember. Különösen akkor nem, ha még mondjuk holnap is ennél a cégnél szeretnél dolgozni. Tudod, ezek a mai nagyok nagyon kényesek a látszatra. Az eszközeikben nem válogatósak, hiszen azokat a cél szentesíti, de a külcsín, az európai legyen. No, erről ennyit, és ezt se tőlem tudod.

szozattovabbacikkhez

Dinók Zoltán: Számadás

bortonbenBorult volt az ég, a felhők gyorsan szálltak. Egy bérház második emeletén egy ember nagyon maga alatt volt. Öngyilkos akart lenni. Egy búcsúlevelet írt, melyben felvázolja addigi életét. A levél így szólt: „Harmincegy éves vagyok s megéltem annyit mint más duplán, hatvan évesen. Életem a keserűség és fájdalom világa volt. Verseket is írtam, de nem fogadták el. Költő vagyok én? Meglehet. Kosztolányi azt mondja a rossz költő az igazi költő. De nem is erről van szó. Hanem szomorú életemről. Apám ütött vert. Sérült ember, aki kezelésre szorult volna, csak az ilyen nagyokosok mint ő ezt leküzdte.

szozattovabbacikkhez

T. Ágoston László: Dadogós Sanyika

Sanyikáról gyerekrajz10már az óvodában kiderült, hogy különös érdeklődéssel bír a szebbik nem iránt, azaz szexuálisan túlfűtött. Ezt olyan szépen mondtam, hogy szinte magam is meghatódtam tőle. Valójában nem is én fogalmaztam így, hanem Marika néni, a kertvárosi egyes számú óvoda vezető pedagógusa, aki eltanácsolta Sanyikát a jóhírű intézményből. Igen, kénytelen volt eltanácsolni (hogy azt ne mondjam, kicsapni), hogy megvédhesse az óvoda jó hírét, az óvónők és a dajkák szakmai felkészültségének a minőségbiztosítás jegyében történő folyamatos fejlesztése és a legmodernebb pedagógiai elvek és eredmények alkalmazása érdekében. Ezt az okfejtést elfogadta, és aláírásával támogatta az önkormányzat oktatási és nevelési osztályának hivatalosan kinevezett vezetője, Tátrai Miklósné. Már hogyne támogatta volna, amikor oda jár az ő kis szemefénye, Magdikája, no meg az alpolgármester Marianna Zsanettje is.

szozattovabbacikkhez

Dinók Zoltán: Történet egy jó novellához

Sámuel az író kicsit belefáradt munkájába. Nem ment neki tovább az írás. Egy novellán dolgozott. Egészségileg kutya baja nem volt, de úgy érezte ki kell szellőztetnie a fejét. Így hát fogta kabátját s mivel esteledett s ősz volt egy sapkát is vitt magával s lement a lakása elé. Szivart is vitt magával. Nézte a két percenként fel–felvillanó autókat az utcán. A friss levegő jót tett neki, jobb lett a közérzete.

   A sötétben egy alak közeledett feléje, nagy bársonykabátban. Szakállat viselt, félelmetes alaknak tűnt. Az író még meg is ijedt.

   – Mit akar ez tőlem? – gondolta

   Aztán megállt. Sámuelnek földbe gyökerezett a lába, a cigarettát is eldobta félelmében. Lábával elnyomta a csikket. Nem mert elindulni.

   – Megkínálna egy cigivel? – kérdezte

szozattovabbacikkhez

T. Ágoston László. Fürge cselle

furgecselleA férfi a tévét bámulta, az asszony meg a számítógép képernyőjét. Csak amúgy, megszokásból, mert a tévéhíradó minden csatornán ugyanarról szólt, az interneten kínált üdülési lehetőségek meg egyaránt elérhetetlenek voltak a kispénzű nyugdíjasok számára.

   – Már megint fél százalékkal csökkent a munkanélküliek száma – motyogta maga elé az öreg. – Ettől biztosan a plafonig ugrik majd örömében a Pista gyerek, aki Angliában mosogat a tavalyi filosz diplomájával. Meg a gazdaság is bővül. Újra osztják a trafikokat. Pezseg itt az élet, akár a habzóbor dugóhúzás után…

   – Mit motyogsz? – fordult felé a felesége. – Nem értem.

   – Nem is azért mondtam, csak unalmamban kommentálom a híreket. Minden este változik a százalék. Rendben van, de mihez képest? Ellenőrzi valaki ezeket a százalékokat, vagy csak úgy mondják bele a nagyvilágba?

szozattovabbacikkhez

Vasi Szabó János: Bakonyvég

Levelek a sötétből*

Első levél:

Kedves Zoltán!

Szomorúan olvastam: ingadozik a biztosnak hitt munkahely. Ki van szolgáltatva a politika széljárásának a régi cégek maradéka – elég néhány év melléfogás a gazdaságpolitikában, s maga alá temet sok száz kisüzemet… Ne feledd, hogy jártál a német múltival! Gondolt nagyot, s „megpattant” egyenest Kínába.

Ma nem lennék húszéves. Hol vannak a híres liberális közgazdászok? Mikor az eszement pénzszórás folyt, bókoltak. Az adóságba keveredett kisemberek nyakába varrnak mindent, azok a szerencsétlenek tehetnek mindenről. Nem a milliárdos off-shore betyárok! Hagyjuk…

Nyilván láttad a postai bélyegzőn, elköltöztem „nyugatvégből”. Nimfomán kúranő palira vett. A ravasz Casanovát. Majdnem kisemmiztek öreg napjaimra. Ismered a véleményemet, az ügyvédek a demokrácia prostijai. Bebizonyította a cafka minden hájjal megkent védője, hogy évtized óta egy háztartásban éltünk. Lecidázott páros heteken, a hétvégeken ott ette a fene. De annyi év együttélés? Gombócból sok lenne…

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo