Botz Domonkos: Örök talány

Csak csipog. Mintha csak valami láthatatlan gát szakadt volna át, csipog megállás nélkül, valahogy úgy, hogy képtelenség megszólalni mellette, miközben folyamatosan rázza természetesen szőke, tövénél befőttes gumival összefogott hosszú, hullámos hajfürtjeit. Minden pontosan, tudatosan megkoreografált, így nem véletlen a mozdulat, a testtartás, az egyenes hát, hiszen tisztában van vele, hogy már pusztán aranyló hajzuhatagával is képes magára irányítani környezete figyelmét. Számolatlanul érkeznek a bókok, a hízelgő megjegyzések, de neki ez nem elég, ennél többre vágyik, valami sikerre, némi elismerésre. Örökké nyughatatlan, izeg-mozog, még azt is megválasztja, ki mellé üljön le, mert az eredmény szempontjából az sem mellékes.
     Persze dőreség lenne azt hinni, hogy csupán egy kis butuska szőke, mert bizony oda kell figyelni arra, amit mond, de azért ő sem hibátlan. Olykor társaságára fittyet hányva oldalra fordul, tükör híján belebámul a sötéten ásító ablaküvegbe, elidőzik saját arcán, a visszaköszönő képen, és ilyenkor, még ha csak pillanatokra is, eltűnnek orra körül apró szeplőcskéi, amelyek egyre jobban zavarták az utóbbi időben.
Ezek azok a pillanatok, amikor kiesik a szerepéből, elveszíti a fonalat, de valami kiváló ritmusérzékkel azonnal témát vált és minden igyekezetével azon van, hogy újra a figyelem középpontjába kerüljön, mert minden bizonnyal úgy érzi, az neki kijár.
    Aztán csak kérdez, és újra kérdez, de nem tudni, hogy valóban kíváncsi-e a válaszra, vagy ezzel is pusztán csak hallgatóságának éberségét kívánja tesztelni, vagy inkább fenntartani.
    Örök talány, kiismerhetetlen, megfejthetetlen titok, olykor határozott, máskor esendő és végtelenül kiszolgáltatott. Nem tudni mikor adja önmagát és mikor játszik szerepet. Ízig-vérig nő! Mit nő? Született színésznő. Tökéletesen ismeri az arcizmok nyújtotta lehetőségeket, grimaszol, felhúzza a szemöldökét, tekintete kutat, matat, szinte lyukat fúr a másik emberbe. Szavak nélkül is kommunikál. Még a mozdulatai is beszélnek, mintha csak mondandójának akarna nyomatékot adni vele.

 szozattovabbacikkhez

szozattv

 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf