Veres Roland: Hanna Barbara

Hanna Barbara meghalt. Reggel, mikor másnaposan felkeltem a tegnap esti koncertek után, a tévében a Cartoon Networkön „Űrszellem és a Galaxis Trió” és „Birdman” nosztalgia matiné ment. Az jár a fejemben, mindkét sorozatot megszüntették, mert akkoriban túl erőszakosnak tartották a szülők. És most itt állok a bandával Hanna felismerhetetlenségig szétmarcangolt holtteste felett. A fűben vöröslő és feketéllő vér, akárha szurok lenne.
Pajti szűkölve bújik a lábamhoz. Reszkető kézzel simogatom. Diána sírva temeti fejét Alfi mellkasába. Vilma levette szemüvegét. Mereven bámul maga elé. Hányszor hallottuk tőle, ha leesett a szemüvege:
– Adjátok vissza, a szemüvegem nélkül semmit sem látok.
Most nem is akar látni.
Megérkeznek a rendőrök. Az esti zivatartól terhesen hajlonganak a fák. Érzem, valami végérvényesen megváltozott bennünk. Egy korszak véget ért.
A hétvége jól indult. Egy koncertre jöttünk ebbe a tó melletti kisvárosba meghallgatni barátainkat, a Joli és a Vadmacskákat. Hamar egymásra találtunk Csabával, aki a mai szakálldivatról és divatszakállról tartott egy kiselőadást. Nappal fénymásoló fiúként dolgozott egy cégnél, de éjszaka ő volt az Ősember kapitány és a Tini Angyalok frontembere. Azt mondta, jó úton haladok, csak nem kéne megállnom félúton a szakáll felé. Végigsimítottam többnapos borostámon, amiről a becenevemet is kaptam.
– Túl sok macera – mondtam.
– Nő az magától, nem kell mindent túlagyalni – mondta.

szozattovabbacikkhez

szozattv

 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf