Édes Anna: Déja vu

A fiú kopasz volt. Sápadtan feküdt a kórházi ágyon, haldoklott. Heroikus küzdelemmel sem tudta legyőzni a félelmetest. A felesége fogta a kezét.
– Megyek veled – mondta, és mosolygott. A fiú már nem hallotta. – Senkinek nem szabadna meghalni, ha szeretik! – suttogta. Felállt és hazament. Bevette az összes gyógyszert, amit gyűjtögetett egy ideje. Míg a halál el nem választ. Semmi sem választhat el! Mosolygott, amikor rátaláltak. A fiú és a lány családja úgy döntött, egymás mellé temetik őket.
Niki kilépett az egyetem kapuján. A jogi karra járt, utolsó éves volt. Ráérősen indult hazafelé. A buszmegállóban egy fiú ácsorgott. A lánynak úgy rémlett, ismeri látásból az egyetemről. Néhány lépésre tőle megállt. A fiú ránézett, majd hozzálépett.
– Szia, már vártalak.
– Vártál? Nem is erre szoktam jönni– nevetett.
– Tudom, mégis várlak mindennap – Niki kicsit oldalra lépett. Ez bolond, gondolta. Megjött a busz.
– Mégis inkább gyalog megyek – közölte hirtelen és gyorsan elindult. A fiú felszállt és mosolyogva nézte a lányt, amint eltűnik a következő utcasarkon.
Néhány nap múlva újra összefutottak az egyetemen. A lány a padon ült, a jegyzeteit olvasgatta. A fiú melléhuppant.
– Szia, nem zavarok? – kérdezte.
– Nem! – felelte a lány. Úgy érezte, megmagyarázhatatlanul örül a fiúnak.
– A múltkor, a busznál még a nevedet sem kérdeztem meg, most pótoljuk, jöhet a hivatalos rész – mondta a fiú komoly képpel. – Hölgyem, engedje meg, hogy bemutatkozzam. Gál Norbert – hajolt meg.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf