A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Háromszék [LXIII.]

64 varmegyeHáromszék vármegye hazánk Királyhágón túli részének délkeleti sarkában volt, területe 3556,29 km2. A vármegye közepét tágas, szép lapály foglalja el, melyet köröskörül hegységek öveznek. A vármegye hegyrendszereinek vázát folyóhálózata adja meg. Délnyugati részében az Olt folyó nagy kanyarulata által körülfogva, a Hermányi- vagy Baróti-hegység emelkedik, melynek enyhén emelkedő hátai a Szepsi-Szent-György fölötti Görgőben 1020 méteren kulminálnak. Az Olt folyó bal partján kelet felé, vele párthuzamosan, a magasabb és zordabb Bodoki-hegység (Bodoki-havas 1195 m., Büdöshegy 1174 m.) emelkedik, melynek nevezetessége az ásványos forrásain kívül a torjai Büdösbarlang. A Bodoki-hegységtől keletre a Csiki-hegycsoport végső ágai nyúlnak a vármegyébe, melynek Nagy Sándor (1640 m.) és Nemere (1628 m.) nevű csúcsa a vármegye északkeleti határán emelkedik. E csoportot csak a keskeny ojtozi szoros választja el a vármegye legnagyobb kiterjedésű, és legmagasabb, egyúttal legnagyobb tömegű hegycsoportjától a Berecki-hegységtől, mely az ojtozi szorostól a bodzai szorosig szakadatlan, magas tömegben északról délnek nyúlik (Lakóca 1775 m., Feketehalom 1632 m., Csilyányos 1605 m., Zernye 1605 m,. Nagy-Bonyó 1540 m.) és délnyugat felé is jelentős oldalágakat (Papolca-köz 1321) bocsát. A bodzai szoroson túl feltornyosuló Bodzai- vagy Csukás-hegység csak északi végágaival (Csiklom teteje 1190 m., Piliske-tető 1123 m) hálózza be a vármegye földjének egy részét, melyek a Háromszék szívét képező lapályt délnyugat felől bezárják. E magas fekvésű (északon 600 m., délen 530–550 m.) lapályt a Csiki-hegycsoportban eredő Feketeügy és sugárszerűen beleömlő mellékvizeinek térsége alkotja, mely a vármegye legtermékenyebb és sűrűn lakott része. Egerpatak és Maksa közt a lapály összeszűkül, de odébb nyugat felé ismét kitágul, s a Feketeügy és Olt közti folyamközi része a termékeny Szépmező, mely Illyefalván alul Brassó vármegye területére húzódik át. Ehhez az Olt, Kászon, Osdola, Kovászna, Nagypatak, Dobollo és Nyírpatak mentén keskeny völgylapályok csatlakoznak, melyek a községek legnagyobb részét magukba foglalják. A hegyek által így körülzárt, és csak délnyugat felé szabadon nyíló lapályról minden irányban lehetséges a közlekedés a számos folyó völgyein keresztül, melyek részint a szomszédos vármegyékbe, részint Romániába teszik lehetővé az átjárást. E könnyű közlekedés a folyóvizek kedvezően alakult rendszerének következménye. Legnagyobb folyóvize az Olt, csak nyugati részében érinti a vármegye földjét, tojásalakban körülfolyván a Hermányi-hegységet. Legfontosabb folyója a Feketeügy, mely a vármegye északkeleti sarkában ered, délnyugati irányban végigkanyarog Háromszék szívén, s számos mellékvizével együtt a termékeny Háromszéki lapályt és a Szépmező északkelti részét öntözi, míg Kökös alatt az Oltba ömlik. Nagyobb mellékvizei jobbfelől a Torjával egyesülő Kászon, balfelől a Kovászna és Tatrang. E jelentős, 80 km hosszú folyónak, valamint mellékvizeinek és az Olt völgy-lapályán csoportosul a legtöbb község.  Nevezetesebb állóvizek a vármegye területén nincsenek. Ásványos vizei közül az előpataki, málnási és bükkszárdi égvényes vasas savanyúvizek, a kovásznai égvényes konyhasós savanyúvíz, a vajnafalvai vasas savanyúvíz és a sepsi-szent-györgyi savanyúforrás, a Sugás váltak ismertekké. Előpatak és Málnás jelentős fürdőhelyekké fejlődtek.

    A vármegye rettegett szele a hasonnevű hegyről eredő Nemere, mely néha hetekig tart, s embert, állatott, sőt házakat is elseper.

    Lakóinak száma 1891-ben 130008 volt, köztük 110799 (85,2 %) székely, 17360 (13,3 %) oláh, 551 német és 251 tót. Háromszék a legritkábban lakott vármegyék közé tartozott a millennium idején, mivel Románia felé sok volt a kivándorlás. Az oláhság leginkább a sepsi és orbai járásban, és a hegyesebb részeken élt, míg a lapály majdnem tiszta székely. Közművelődése és közoktatásügye még fejletlen volt az előző századfordulón, a férfilakosságból 43,7, a női lakosságból 55,2 % sem írni, sem olvasni nem tudott, és a 24448 tanköteles gyermek közül 5904 (24,1 %) nem járt iskolába. A vármegyében volt ekkor 149 elem és 2 felső népiskola, 2 polgári iskola, 2 középiskola (Kézdi-Vásárhelyen katolikus algimnázium és Sepsi-Szent-Györgyön államilag segélyezett református gimnázium), 5 szakiskola, 5 kisdedóvó és 1 humanitárius tanintézet. A szellemi élet Sepsi-Szeng-Györgyön és Kézdi-Vásárhelyen központosult.

    A vármegye 4 járásból (Kézdi járás, Miklósvári járás, Orbai járás, Sepsi járás) és 2 rendezett tanácsú városból, valamint 18 nagy- és 93 kisközségből állt, amit 33 puszta és telep egészített ki. A községek általában középnagyságúak voltak, 2000-nél több lakosa 14 községnek volt, legnépesebb két város után Zágonban és Kovásznán éltek a legtöbben. A vármegye székhelye Sepsi-Szent-György volt. Háromszék 25 római katolikus községe az erdélyi püspöki, 10 görögkatolikus egyháza a Gyulafehérvár-Fogaras püspöki, 27 görögkeleti egyháza az erdélyi érseki egyházmegye, 68 helvét egyháza az erdélyi, 9 unitárius egyháza a kolozsvári egyházkerülethez tartozott, izraelita anyakönyvi kerülte csak 1 volt. Törvénykezési szempontból a maros-vásárhelyi királyi ítélőtábla kerületéhez tartozó kézdi-vásárhelyi királyi törvényszék alá tartozott, királyi járásbírósága ugyanott, Kovásznán, Nagy-Ajtán és Sepsi-Szent-Györgyön volt, utóbbi három telekkönyvi ügyekben bírói hatáskörrel volt felruházva. Illetékes királyi főügyészsége és sajtóbírósága Maros-Vásáhelyt, bányabírósága Gyula-Fehérvárt, pénzügyi bírósága Nagy-Szebenben székelt. Királyi közjegyzője a két városban volt, egyébként a brassói ügyvédi kamara területéhez volt beosztva. Hadügyi tekintetben a brassói hadkiegészítési parancsnokság, a 24. sz. honvédgyalogezred területéhez tartozott, képezte a 77. és 79. sz. népfelkelési járást és alakította az ugyanily számú I. oszt. és a 173. és 175. sz. II. oszt népfölkelési zászlóaljat. Állandó vegyes felülvizsgáló bizottsága és csendőrségi szakaszparancsnoksága Brassóban székelt. Pénzügyigazgatósága Sepsi-Szent-Györgyön, adóhivatala és pénzügyőrsége ugyanott és Kézdi-Vásárhelyt volt. Sósmezőn és Bodzán mellékvámhivatal működött, az előbbi helyen magyar királyi belépő állomás is volt. Ipari és kereskedelmi ügyekben a maros-vásárhelyi kamara területéhez volt csatolva. Államépítészeti hivatala Sepsi-Szent-Györgyön volt, illetékes közúti kerületi felügyelője ellenben Maos-Vásárhelyt, posta és távíróigazgatósága Kolozsvárt székelt. Kultúrmérnöki ügyekben a kolozsvári VII. kerületi hivatal intézkedett. A vármegyében 8 gyógyszertár volt.

    Közlekedése a brassó-kézdivásárhelyi vasúton s ennek kovásznai szárnyvonalán (összesen 70 km) kívül jó karban levő országútjain folyt a millennium idején, melyek közt volt 81,5 km állami és 332 km törvényhatósági út, melyből 32 kiépítetlen volt. Közlekedése élénk volt Románia felé a bodzai és ojtozi szoroson át.  

     

    Története

    Háromszék területén minden erre alkalmas hegyen és dombon emelt várat valószínűleg a harcos dákok építették. Erre utal az őket legyőző Traianus egyik békefeltétele, hogy az erődítményeket rombolják le. A dákok után a rómaiak is birtokba vették Háromszéket, ez látszik a Kézdi-Vásárhelynél kiásott római maradványokból, melyek egy castrum helyét sejtetik. A berecki castrum, a homollói vár és környékén talált vízvezetékcsövek és más római tárgyak, valamint a bodza-krásznai szorosban talált és a rómaiak sirmiumi (Matrovica) pénzverőjéből kikerült 12 rudacskából állott igen értékes aranylelet is azt bizonyítja, hogy az említett hegyszorosi átjáró már akkor is milyen látogatott volt. A rómaiak utáni népvándorlásban megfordultak itt a gótok és a hunok is.

    A honfoglalás koráról, a vezérek korabeli történetéről Szent István és Gyula erdélyi vezér közti harcokig lelet nem maradt fenn. Ezen harcokban a háromszéki székelyek is részt vettek. Sandour Upour főrabonbán Szent István által is támogatva, keményen lép föl az ősi vallást pártolók ellen. Ika rabonbánt Zetelakáról kiveri, s az Ugyon (Fekete-Ügy folyó) túli földre, Háromszékbe űzi, aki felépíti Ikevárát, mely a mostani Ikafalva melletti rom lehetett. E vallási harcokban komoly szerepe volt a Torja feletti Bálványos várnak is, ahol az ősi vallás legbiztosabb és leghuzamosabb menedéket talált, s urai a kereszténység ellen harcoltak. E harcok I. András és I. Béla alatt ismét kitörtek, Háromszéknek ebben újra része volt, és azzal végződött, hogy a pogányságnak még az emlékét is ki akarták törölni, ezért az ősi neveket, leginkább a községek neveit a vármegye területén is szentek neveivel cserélték föl. A XI. század folyamán az Erdélytől keletre letelepedett kunok háromszor is komolyabb betörést hajtottak végre, de Szent László király mindannyiszor kiűzte őket. Ellenük telepítették ide a későbbi Szászsebes, Szászkézd és Szászorbó vidékéről a székelyeket. Könyves Kálmán király idejében Lőrinc milkoviai püspök, kihez a székelység egyházilag tartozott, felszólította a háromszéki székelyek mindkét rendjét, lófőt és gyalogot a keresztes hadjárathoz való csatlakozásra, illetve a püspöki temploma építésének segélyezésére. Az elsőben részt nem vettek, de az utóbbit bizonyára bőségesen támogatták. II. András király 1211-ben a Barcaságot a német lovagoknak adományozta. E lovagok birtoka Háromszék földjével volt határos, és valószínű, hogy lakóikkal szemben is hatalmaskodtak, melyet a székelyek nem tűrhettek. Erre utal a Cofalva és Barátos háromszéki községek közötti téren talált 9 arany csákány, melynek némelyikén pontozott metszésben kereszt is látható, a német lovagoktól származhattak, kik a lelet helyén csatát veszthettek. IV. Béla idejében a tatárjárás vad hordáinak egyik csoportja Bochetor vagy Szubutoj Boghodor vezérlete alatt az ojtozi szoroson tört be, s Háromszéket és felső vidékének védelmére rendelt perkői Szent-Lélek-várát feldúlták. A bevehetetlen Bálványos vár alól – hová igen sok székely menekült – űzték el a tatárokat. Ez IV. László alatt is megismétlődött, a Háromszéket dúló tatárokat ekkor már a határokon túl űzték a székelyek. A perkői Szent-Lélek-várát IV. Béla 1251-ben kiadott rendelete alapján Lőrinc vajda építette újjá, és állított bele várkapitányt. E várat 1271 körül V. István is javíttatta. A háromszékiek tatárjárás alatti hősiességét is bizonyítja, hogy IV. Béla a Székelyföld és Barcaság között feküdt Zék- vagy Székföldjét 1252-ben azon Akadás Vincének adományozta, ki a Nemes grófi család alapító őse volt. V. István alatt a cseh Ottokár elleni harcokban szerzett érdemeikért a kézdi székelyek szolgálataik jutalmául az addig Torda várához tartozó Aranyosszéket adományba kapják a királytól, amit 1289-ben fia, László is megerősített.

    A büszke és hatalmas Opor László vajda, az Ottó és Róbert Károly királyok közti viszályban, a hozzá háztűznézni ment Ottót 1307-ben fogságba vetette, a koronától megfosztotta, és csak egy év múlva engedte szabadon, mikor is Ottó lemondott a trónigényről, és elhagyta az országot. A koronát Róbert Károly király hatalmával és Gentilis bíboros, pápai követ egyházi átkával dacolva csak 1310 júliusában adta vissza a királynak. Az Anhou-ház uralma idejéből kevés följegyzés maradt Háromszék földjéről.

    A Hunyadiak kora Háromszékre is fellendülést hozott. 1437-ben Kápolnán Erdély három nemzete kötötte testvéri unió és 1451-ben Maros-Vásárhelyt tartott székely gyűlésen kimondott nevezetes székely-örökösödési törvény létrejötteében kétségtelenül Háromszék is közreműködött, de nevek nem maradtak fenn. 1459. november végén Segesvárott tartott gyűlésen megújították a testvéri uniót, és mellette Lábatlan János erdélyi vajda okiratban erősíti meg Miklósvárszék önállóságát, melyet Sepsiszék be akart kebelezni.  1466-ban János erdélyi vajda gyűlést tartott Zabolán, ahol minden szék a nép által évenként választható 12 ülnököt kap. 1467-ben III. István moldvai fejedelem lázadást szított Erdélyben Mátyás király ellen. A magyar király először leverte a felkelést, majd az Ojtozi-szoroson keresztülvonult a moldvai fejedelem ellen, és valószínűleg Kézdiszékben is időzött. 1474-ben az erős földrengés Háromszéken is nagy károkat okozott. 

    1506. karácsony előtt, Udvarhely Agyagfalván a Küküllő partján tartott székely gyűlésen kelt hűségi, és a király és emberei ellen fegyveres felkelést tiltó okmányt Kézdiszék részéről Czirják Bernád, Kun Antal, Sepsiszék részéről Kálnoki Bálint , Czirják Balázs, Daczó Péter és Mikó ihály, mint priorok írják alá, mivel 1409 körül a székely nemzet 3 rendűvé vált. E korban Háromszéket alkotó 4 szék még mindig önállóan jelenik meg a gyűléseken.

    A mohácsi vésztől egészen az 1562. évi végzetes székely fölkelésig a Szapolyaiakhoz húzó Háromszéken is többször vonultak át csapatok. Péter moldvai vajda a szultán parancsára 1543-ban a bodzai szoroson betört, s Háromszéken végig fosztogatva vonult Besztercének. 1550-ben a vajda öccse, István tört be ugyanott, de a háromszéki és kászoni székelyek a Nyerges hegy alatt csúfosan szétverték. 1562-es székely fölkelést János Zsigmond leverte, majd Segesvárra országgyűlést hívott össze. Itt a lázadó székelyeket keményen megbüntette, kiváltságaikat megvonta, állami tulajdonba vette a székely nemzet tulajdonát képező vashámorokat, vas- és sóbányákat, valamint az addig szabad székelyeket egyszerű jobbágyként kezelte.  Büntetésképpen a székelyeknek meg kellett építeni Udvarhely városában a „Székely támadt”, Háromszéken Cófalva mellett pedig a „Székely bánja” várakat. Ebben az évben jött létre az addig önálló Kézdiszék, Orbaiszék és Sepsiszék egyesülésével Háromszék. 1599-ben Vitéz Mihály havasalföldi fejedelem a székelységet a régi szabadságjogainak és kiváltságainak visszaadásával csábította maga mellé, akik Székely-bánja várát is lerombolták. A fejedelem leverése után az 1600-ban Lécfalván tartott országgyűlésen a székelyek ősi jogait és kiváltságait újra elvették, sőt ez alkalommal még a fegyvereiktől is megfosztották, valamint adó alá és jobbágysorba vetették, és a várhegyi Székely-bánja várának újra fölépítésére kényszerítették őket. Ezután Basta rémuralma következett, 1601-ben Háromszéket is feldúlja. 1603-ban a Erdély szabadságát helyreállítani akaró Székely Mózes hadai dúlják fel Háromszéket, majd ellene Ráduly havasalföldi vajda Merzát (Deli Markot) és Rácz Györgyöt küldi fegyveres haddal, és a július 17-i csatában a székely nemesség és főurak színe-java elesett. Az oláh seregek egész Háromszéket feldúlták és kifosztották, 5 ezernél több embert és a jószágokat tömegesen hajtották maguk előtt, végül Sepsi- és Miklósvárszékek 9 napi raglása után elvonultak. Ennek a dúlásnak csak Bocska István felkelése vetett véget. A jogfosztások csak Báthory Gábornak 1608. március 7-én történ fejedelemmé választásakor nyertek némi enyhítést.

    1661-ben Ali szerdár pasa által fejedelemmé választott Apafi Mihály eredménytelenül szólította fel a székelyeket behódolásra, akik ellene fellázadtak. Apafi előbb Csíkba, majd Háromszékre rontott, vér- és lángtengerbe borította. 1690-ben Thököly Zernestnél csatát nyert, majd diadala és fejedelemmé választása után a Bodzai-szoroson keresztül kiszorították a Havasalföldre. A Rákóczi-szabadságharcnak már az elején a kurucok felszabadították Háromszéket, ami végig az ő kezükön maradt. Nevezetes csata nem volt a területen, de folytonos összetűzések igen, mert a szomszédos Barcaság az osztrákok kezén volt. A szabadságharc leverése utána székelyek fékentartására Ilyefalván és Szentléleken erődítményeket emeltek a császáriak, és innen gyakran kitörve dúlták és fosztogatták Háromszék községeit és ölték lakóit.

    Az 1764. január 7-i madéfalvi székelymészárlás sem kímélte Háromszék lakóit, mintegy 500-an voltak jelen, s közülük sokan haltak meg ott, és sokan inkább a Moldvába való áttelepülést választották.

     1848. október 16–18-án az udvarhelyi Agyagfalván megtartott székely nemzetgyűlés kimondta, hogy kiállnak a magyar kormány és az Erdélyt Magyarországgal egyesítő törvény mellett. Ezzel a székelység csatlakozott a szabadságharchoz és megkezdődött a népfelkelés. A székely csapatok több kisebb győzelme ellenére a Gereon császári tábornok vezette császári seregtől való vereség miatt feloszlott, és így novemberre Erdély és Székelyföld nagy részét megszállták az osztrák hadak. Csupán Háromszék állt ellen, de november 12-én Puchner tábornok feltétel nélküli megadásra szólította fel Sepsi-Szent-Györgyöt. Ekkor Gábor Áron felajánlotta, hogy ágyúkat önt, és ha a próbalövés nem talál, maga áll az ágyútorok elé. Az első ágyúkat az udvarhelyi Bodvajon öntötte, melyet november 30-án, a hídvégi csatában használtak, ahol a túlerő ellenére a székelyek megnyerték az ütközetet. Decemberben a bodvaji kohót az osztrák sereg feldúlta, ezért Gábor Áron Kézdivásárhelyen folytatta az ágyúöntést. A tüzéreket is ő képezte ki. 1849. március 24-én Bem József tüzér őrnagynak nevezte ki, májusban Debrecenben Kossuth Lajos a székelyföldi hadigyárak igazgatójává tette, a kézdi-vásárhelyi gyárnak pedig hatvanezer forintos segélyt adott.1849. július 2-án zajló Feketeügy hídjánál zajlott csatában esett el Gábor Áron. Július közepén az odaérkező Bemmel együtt Gál Sándor ellentámadást indított, és július 23-án Sepsi-Szent-György mellett legyőzte Clam-Gallas altábornagy tizenötezer fős császári seregét. Ezután azonban augusztus 1-én a Csík vármegyei kászonújfalui ütközetben vereséget szenvedtek, mellyel Székelyföld egészen a császáriak kezébe került.

    1876-ban a XXXIII. törvénycikk alapján a megszűntetett székek helyett létrehozták a vármegyéket, így jött létre Háromszékből és Felső Fehér vármegyének a területébe ékelődő községeiből Háromszék vármegye.     

     

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    Háromszék földje a lapályon igen termékeny, a hegységekben azonban csak erdők tenyésznek. Ásványi kincsekben szegény, előfordul ugyan barnaszén, gipsz, kén, timsó, valamint vasércek a Berecki-hegységben, petróleum Sósmezőn, de az előző századfordulóig csak a szenet bányászták Köpec és Barót vidékén. Foglalkozásra nézve legjelentősebb volt az őstermelői, és a napszámosok voltak még jelentős számban. A mezőgazdaság a vármegye lapályos részeire szorítkozik, a hegyes vidékeken inkább az erdők keresetéből élt a nép. Ipar és kereskedelem jelentéktelen volt. Az ipar ágai közül a faipar fejlődést a nagy famennyiség idézte elő, melynek feldolgozására az I. erdélyi faipari társulat nagy fűrésztelepein kívül mintegy 80 kisebb fűrészmalom szolgált. A kőipar Málnáson és Mikó-Újfaluban képezte a lkosság foglalkozását, agyagiparral háziiparszerűleg Kálnokon, Bodokon és kisebb mértékben Kézdi-Vásárhelyt foglalkoztak. A havasokon túrót, sajtot és hamuzsírt készített a lakosság. A háziipar egyéb ágai, mint vászon- és darócszövés, szalma- és vesszőfonás kevésbé voltak elterjedve. Nagyobb ipartelepek voltak a bókszádi üvegygyár, a kézdi-vásárhelyi és sepsi-szent-györgyi sörgyár, a baróti székely-túrógyár és a kézdi-vásárhelyi ipari szeszgyár. Volt továbbá még 24 mezőgazdasági szeszgyár, mintegy 300 kisebb malom. A vármegye kereskedelme jelentéktelen, fő cikkei a fa, barnaszén, építőanyagok és állatok voltak. Az üzleti élet élénkítésére 2 bank (Bajót, Illyefalva), valamint 5 takarékpénztár és 2 szövetkezet szolgált.

    Növényország főbb termékei a búza, rozs, árpa, zab, kukorica, burgonya, továbbá kétszeres, tatárka, a kitűnő kender és len, valamint cukor- és takarmányrépa, hüvelyese, magbükköny, magvas lóhere. A természetes kaszálók hozama magas. Szőlő a vármegyében nem terem, a gyümölcs azonban a lapályon jól érzi magát. Kiterjedt erdőségei legnagyobbrészt bükkösök, kevesebb a fenyves és a tölgyes. A legmagasabb hegyek tetejét havasi legelők borítják.

    Az állattenyésztés jelentős. Az 1884. évi összeírás szerint több mint 62 ezer magyar és 280 nem magyar fajtájú szarvasmarha volt, továbbá majdnem 6 ezer bivaly, több mint 15 ezer ló, 54 szamár és öszvér, majdnem 40 ezer sertés, 100 ezernél is több juh és birka, valamint több mint 7 ezer kecske. A szarvasmarha tenyésztésben az erdélyi magyar fajta volt az irányadó, a pirostarka hegyi fajta tenyésztése csak az előző századfordulón kezdett elterjedni. Nevezetesebb állattenyészetek: báró Apor Gábor pinzgaui tehenészete Sepsi-Szeng-Györgyön, s két tehenészet Baróton. A lótenyésztés fő tényezője a sepsi-szent-györgyi állami méntelep, a fedeztetési állomások száma 10 volt. Juhot és birkát leginkább a hegyes vidéken tenyésztettek ekkoriban. A szárnyas állatok száma is jelentős volt, majdnem 160 ezer tyúk, több mint 4 ezer pulyka, 21 ezernél több lúd, majdnem 19 ezer kacsa és 5 ezernél több galamb volt a vármegyében az összeírás idején 1884-ben. A méhek 6014 méhkasba gyűjtötték a mézet. A hegységekben vad, a folyóvizekben hal bőven fordult elő.  

     

    Jelentős települések

     

    Sepsi-Szent-György

    Rendes tanácsú város a vármegyében, a vármegye törvényhatóságának, a sepsi járás szolgabírói hivatalának, államépítészeti hivatalnak, pénzügyigazgatóságnak, tanfelügyelőségnek, magyar királyi erdőgondnokságnak, állami állatorovosnak, járásbíróságnak és királyi közjegyzőségnek volt a székehelye. Volt itt államilag segélyezett református főgimnázium, a Mikó-kollégium, polgári főiskola és ezzek kapcsolatos fafaragászati tanműhely, iparos és kereskedelmi tanonciskola, nőipariskola, állami kisdedóvónőképző intézet, székely nemzeti múzeum, Ferenc-Józef-közkórház, állami méntelep, takarékpénztár, szövőgyár, sörgyár. 1891-ben lakóinak száma 5665 volt, köztük 5480 magyar. 

    A régészeti leletek tanúsága szerint már a kőkorszakban is éltek ezen a tájon emberek, majd fellelhetőek különféle népek nyomai a népvándorlásból is. A település első írásos említése 1332 származik, nevét templomának első védőszentjéről Szent György lovagról kapta. A városi címet 1461-ben nyerte el, majd kiváltságos város címmel egészítette ki 1492-ben Báthory István erdélyi fejedelem. A városi kiváltságokat csak nagy nehezen tudta megtartani, mert a szomszédos szász nagyváros, Brassó folyamatosan a város vásártartási jogának megvonatására törekedett. 

    Sepsi-Szent-Györgyöt története során sokszor pusztították el, így az 1658-as tatár betöréskor, valamint az 1661-es török dúlás idején is az épületek java részét. Ekkor a lakosságnak csak töredéke maradt életben. A későbbi évtizedekben a mezőváros lakossága megküzdött a tizenhét hónapig tartó szárazsággal, éhínséggel és pestisjárvánnyal is.

    Mária Terézia uralkodása alatt a székelyeket határőrségekbe szervezték, a katonákat erőszakkal sorozták be, a szolgálatot megtagadókat hosszú börtönbüntetésre ítélték. A város lakosságára még a katonaság eltartásának terhe is hárult.

    Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a város történetének egyik legjelentősebb történelmi korszaka. Itt hangzott el a híres mondat a legendás Gábor Árontól, miszerint „Lesz ágyú”. A várost Bem tábornok is felkereste. 

    A szabadságharc utáni kegyetlen megtorlás következtében semmisült meg Háromszék teljes levéltára, a városéból is alig sikerült valamit megmenteni, mivel az orosz és osztrák katonák a levéltár vaskos köteteit kockakőnek használták a város sáros utcáin. Sepsi-Szent-Györgynek tetemes hadisarcot is kellett fizetnie, a vezetőket kivégezték, a vagyonelkobzások és a bebörtönzések mindennaposak voltak ebben az időszakban. A Bach rendszer bukása után, 1861-ben választják meg a város első polgármesterét és a helyi tanácsot. Ezután gyors fellendülés következett, megépült a Székely Mikó Kollégium, megalapították a Székely Nemzeti Múzeumot, árvaház és kórház is épült.

    Sepsi-Szent-György volt az első Székelyföldi város, ahol szövőgyár indult, és ugyancsak az első település volt Háromszéken, ahová bevezették az áramszolgáltatást. Itt alakult meg az első székely színház, és épült fel az első rokokó stílusban kivitelezett állandó színpad egész edélyben harmadikként, Kolozsvár és Dés után.

     

    Kézdi-Vásárhely

    Rendes tanácsú város a vármegyében, 1891-ben 4700 magyar lakossal, az egykori Kézdiszék központja volt. A város a Feketeügy lapályán, a Torja patak mellett fekszik, melynek sajátos építési módja kölcsönzött különös érdekességet. Volt itt törvényszék, járásbíróság, királyi közjegyzőség, adóhivatal, pénzügyőrbiztosi állomás, katolikus algimnázium, alsófokú ipariskola és műfaragó tanműhely. Ipara és kereskedelme igen élénk volt az előző századfordulón, nagy mértékben virágzott a szeszgyártás, valamint az agyag- és bútoripar, mely utóbbi termékeivel a vásárokat elárasztotta. Volt két sörgyára. Az iparosok 12 ipartársulatba szerveződtek, és csak a csizmadiák száma 180 volt. Az üzleti életet két takarékpénztár élénkítette, volt vasút, posta- és távíróhivatal és postatakarékpénztár. 

    A város helyén az ókorban római katonai tábor volt, amely az Ojtozi-szorost vigyázta. A Kézdi előtag az itteni székelyek XI. századi lakóhelyére, a mai Szászkézdre utal. 1407-től a város első írásos említésétől már a szék gazdasági-közigazgatási központja. Zsigmond király 1427-ben vásáros hellyé nyilvánította, a felsőháromszéki-medence központjában, öt irányból jövő utak találkozásánál ekkor még Torjavására néven. A város mai neve János Zsigmond erdélyi fejedelemnek a székely felkelés után, 1562-ben kelt levelében fordul elő először hivatalosan. Egyes oklevelekben már korábban is használták. A városnak a középkorban már jelentős céhes ipara volt. A céhes vagy más, gazdasági előnyöket biztosító kiváltságleveleket a XVI. század második felében a kézdi-vásárhelyiek a Báthoryaktól, a XVII. század első felében pedig Bethlen Gábortól és a két Rákóczitól nyertek. Az első céhet a tímárok szervezték 1572-ben Báthory István idején. A XVII. század első felében alakult meg a szűcs céh is, melyek kiváltságlevelet II. Rákóczi Györgytől 1649-ben kaptak. Ugyanebben az évben alakult meg a fazekasok céhe, a fennmaradt termékeik kiváló szaktudásról és művészi érzékről tanúskodnak. 1691-ben Erdély osztrák uralom alá került, mely hosszabb időre visszavetette a város gazdasági fejlődését. A következő megalakuló céh a szíjgyártóké volt 1807-ben, ezt követően a XIX. század második felétől még hat céhszervezet jött létre. A kézdi-vásárhelyi céhek közül csak egy volt ún. egyesült céh: a kovács, lakatos, puskaműves és pléhes mesterek közösen alakította céh.

    A város református temploma 1783-ban épült a középkori templom helyére, mely az 1834-ben bekövetkezett nagy tűzvészben leégett, újjáépítése 1838-ra fejeződött be.

    Az 1848–49-es szabadságharcban a város fontos szerepet játszott, mint a háromszéki védelem központja. Itt öntötték Gábor Áron híres ágyúit a székely helységek harangjaiból. Itt volt az erdélyi magyar hadak lőpor- és fegyverraktára. A szabadságharc után a céheket, mint elavult középkori szervezeteket felszámolták, illetve az 1872-es törvénnyel ipartestületekké szervezték át. A kézdi-vásárhelyi mesterek ragaszkodtak legalább szóhasználatban a céh megnevezéshez – bár sok céhes rendszabály tovább élt az új keretek között is –, ez is hozzájárult, hogy a várost céhes városnak nevezték. A millenniumi ünnepségeken a budapesti kiállításon a székelyföldi ipar is képviseltette magát, Háromszékről 33 kiállító vett részt, és közülük 30 kitüntetésben részesült, melyből 16 volt kézdi-vásárhelyi mester.

    A város különlegessége, hogy a főteret, az egykori piacteret övező házak kapui mind egy-egy utcának a végei. Korábbi források 73 udvarteret említenek, ma 72 udvartér található a városban, ezért az udvarterek városának is hívták. De hívták a vargák városának is, mert a kézdi-vásárhelyi csizmadiák és cipészek kiváló minőségű lábbelit készítettek. Termékeik messze földön híresek voltak, nagy keresletnek örvendtek.

    Orbán Balázs pedig Háromszék Párizsának hívta a várost.   

     

    Zágon

    Nagyközség a vármegye orbai járásában, 1891-ben 4605 magyar és oláh lakossal. Volt itt postahivatal és postatakarékpénztár is.

    Neve valószínűleg az ősi Zagán istenség, majd később félisten nevéből ered, aki bölcsé teszi az embereket, aki bort csinál a vízből, olajat a vérből, pénzérméket a fémből. Griffmadárként, griffszárnyas bikaként ábrázolták.

    A településnek vásárjoga volt, egykor híresek voltak a hetivásárai. Középkori Szent Miklós templomának romjai a Szent Miklós temetőben láthatók. A község központi épülete az 1623-ban emelt Mikes-Szentkereszti-udvarház. Bár a község híres szülöttének, a bujdosó Rákóczi fejedelem hűséges emberének szülőházát már csak emlékkő jelöli, de a Mikes-kertben ott állnak még a vihar-tépázta Mikes-tölgyek, amelyek a hagyomány szerint még látták az árnyékukban játszadozó Kelement. Aki ide születik, mindhalálig ragaszkodik e földhöz: „Úgy szeretem Rodostót, hogy nem felejthetem el Zágont” – írta Mikes.

    Egy másik hagyomány a toronyórájának különös története: „A hetipiacon bejelentette a falusibíró, hogy a zágoniak toronyórát akarnak rendelni, s mivel az a vásárosoknak is szolgál, kérte, hogy a nép pótoljon bele. – Azt már nem. Ha a zágoniaknak toronyóra kell, legyen pénzük és vegyék meg. – Jött a válasz. – No, mi veszünk is – felelte a felbőszült bíró –, de legény legyen az körületek, aki azon el tud majd igazodni. Így is lett. Az óramutatókat felcserélték, a kicsit a nagy, a nagyot a kicsi helyébe. Jöttek a kofák, nézik az órát, újra nézik. Nem értik mi történt. Végül megállapították, hogy az óra is bolond, mint a zágoniak. Az óramutatók azóta is úgy vannak a torony homlokán.”  

     

    Kovászna

    Nagyközség a vármegye orbai járásában, 1891-ben 3873 magyar és oláh lakossal. Itt volt a járási szolgabírói hivatal székhelye, volt járásbírósága, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára, gyújtószálkagyára. Kovászna nevezetes sokféle ritka ásványos forrásairól, legnevezetesebb volt a község közepén fakadó Pokolsár, melynek 10 fokos égvényes konyhasós savanyúvizét a fenéken levő iszappal együtt az óriás mennyiségben folytonos morajjal feltörő szénsav örökös forrásban tartja. A nagy fedett vízmedencében a gázfejlődés néha annyira fokozódik, hogy felszaggatja a medence deszkapadozatát, s súlyos köveket dobál fel. A kitörés 3–4 napig tart, s utána tátongó tölcsér marad. Ilyen kitörés volt 1837-ben, 1856-ban és 1885-ben. A csúzos és köszvényes bajok ellen használt Pokolsáron kívül itt van a Mikesfürdő, Cifrakút vasas savanyúvízzel, Horgáckút égvényes konyhasós savanyúvízzel, sósfürdő s gázfürdő melyeket vérhiány, gyomor-, bél- és tüdőhurut ellen használtak. Az említetteken kívül számos magántelken volt savanyúvízforrás és gázkiömlés.

    A település elnevezését a mellette folyó Kovászna patakról kapta. Ez valószínűleg a kvasna voda: savanyúvíz szláv szóból eredeztetik. A település és környéke ősidők óta lakott, bronzkori maradványokat találtak. A közeli Miske-erdőben található egy várrom, ahol a II. századból származó római épületek maradványait is feltárták.  Első írásos említése a 1548-ból származik, ekkor még Kowaznaként olvasható, a dokumentum szerint Orbai-szék székhelye volt. 1840-ben vásártartási jogot szerzett. 1876-ban Kovászna regionális központtá vált. Ebben az évszázadban négy tűzvész mellett földrengés is pusztította a települést. Ennek révén a templom életveszélyessé vált, le kellett bontani.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf