A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Fogaras [LVI.]

64 varmegyeFogaras vármegye hazánk Királyhágón túli részében, az akkori román határ mellett terült el. Területe 1875,43 km2 volt. Fogaras vármegye a völgylapályt a havasok zord régiójával egyesítette. A vármegye északi határát képező Fogaras mentén termékeny lapály terül el, melynek tengerfeletti magassága 400 és 470 m közt változik. Dél felé ez a sík vidék észrevétlenül emelkedik, míg abból a Fogarasi-havasok láncolata minden előhegy nélkül hirtelen kiemelkedik. A nagyszerű hegylánc, melynek főgerince Románia felé a határt képezte, Erdély legmagasabb csúcsait egyesíti magában. Ebben emelkednek a Moldoveanu (2544 m, mely a vármegye, és egyben Erdély legmagasabb pontja), a Negoj (2536 m), a Butyán (2507 m), és a Nagy-Vist (2527 m). A XX. század elejéig a Negoj-csúcsot tartották Erdély legmagasabb hegyének, valószínűleg azért, mert a Moldoveanu-csúcs a főgerinctől kissé délebbre, egy oldalgerincen van, így a Fogarasi-medencéből nem is látszik, csak a főgerincről. A zord és meredek, de összefüggő láncot képező főgerincből ritka szabályossággal ágaznak ki észak felé az egymással párhuzamos, keskeny, meredek, de rövid oldalágak, melyeket kisebb-nagyobb patakok választanak el egymástól. Keleten a Barca forrása feletti horpadás választja el a Brassói-hegységtől, melynek nyugati tagja, a 2241 méter magas Királykő egészen a vármegye területére esik, míg a Törcsvári-szoroson (1240 m) emelkedő Bucsecs-hegységnek csak a nyugati lejtői számíthatnak a vármegyéhez. A Fogarasi-havasok csoportja csaknem közvetlenül a síkságból emelkedik ki, nagyjából 1800 méterig nyúlik fel rajta a fenyves erdő, azon túl a szürkésfehéres sziklaormok és csúcsok következnek, melyeket az év nagy részében hó borít. A vármegye keleti felén a Bucsecs-, és a Brassói-hegység aljában a Barca termékeny rónája terül el (Barcaság), melyet nyugat felől a közép-magasságú Persányi-hegység határol, melynek legmagasabb csúcsa a Nagy-Fekete-hegy (1294) azonban csak a nyugati lejtőjével nyúlik be a vármegye területére, mely lankás vidék a Sinka és Barca folyók völgyei közt terül szét.

    A Persányi-hegységből számos folyóvíz ömlik a lapályra, de csak a Barca jelentős, mely a Törcsvári patakkal egyesülve Brassó vármegye földjére lép át. A többi folyóvizek mind egyenesen északnak tartanak, és az Oltba ömlenek. Közülük a Persányi-hegységet a Királykőtől és a Fogarasi-havasoktól elválasztó Sinka a leghosszabb, míg többek között a Sebes, Ucsa, Lajta, Kercsi-patak és a többi jóval rövidebbek. A vármegyének tavai nincsenek, a Fogarasi havasokban csak néhány tengerszem fordul elő. Az Olt mellékén helyenként mocsarak terültek el. Ásványos források csak Persányban fakadnak.

    Lakóinak száma 1891-ben 88,217 fő volt, az erdélyi vármegyék között a sűrűbben lakottak közé tartozott. Közülük 4082 ( %) magyar, 4009 ( %) szász (német) és 78,725 ( %) oláh volt. A lakosság főfoglalkozása ekkor a mezőgazdaság volt, mely mellett a többi foglalkozási ágak jelentéktelenek voltak. Az ipar a millennium idején jelentéktelen volt, egyetlen nagyobb telepe a zernesti cellusose-gyár volt, volt továbbá 2 szeszgyár Fogarason, több fűrészmalom, 4 nagyobb és 124 kisebb vízimalom. 

    Közművelődés tekintetében a vármegye igen alacsony fokon állt, a férfiak 51%-a, a nők 76 %-a nem tudott sem írni, sem olvasni, a tanköteles gyermekek 27,4%-a nem járt iskolába, habár csak két községnek nem volt ekkor iskolája. Az iskolák száma 116 volt, közte 3 pusztai, s ezek közül 7 állami elemi iskolaként működött. A népiskolákon kívül volt a vármegye területén 2 állami polgári iskola, egy kereskedelmi középiskola, egy alsófokú kereskedelmi iskola és egy iparos tanonciskola, valamennyi Fogarason.

    A vármegye az előző századfordulón 4 járásra oszlott: Alsó-Árpás, székhelye Alsó-Árpás; Fogarasi, székhelye Fogaras; Sárkányi, székhelye Sárkány; Törcsvári, székhelye Zernyest. A vármegyében volt 87 község, közte 5 nagy- és 82 kisközség. A községek középnagyságúak voltak, kétezernél több lakosa csak kettőnek volt, a legnépesebb Fogaras 5861 lakossal.

    A vármegye székhelye Fogaras volt. Törvénykezési szempontból a brassói királyi törvényszék területéhez tarozott a vármegye. Fogarason volt járásbírósága, mely telekkönyvi ügyekben bírói hatáskörrel volt felruházva, illetékes királyi főügyésze és sajtóbírósága Kolozsvárt, bányabírósága Gyula-Fehérvárt, pénzügyi bírósága Nagy-Szebenben volt. Fogarason királyi közjegyzőség volt. Hadügyi tekintetben az egészvármegye a Nagy-Szebenben székelő 31. sz. hadkiegészítő parancsnokság, a brassói 24. sz. honvédgyalogezred és a 78. sz. népfölkelési járás területéhez tartozott, valamint alakította a 78. sz. I. oszt. és a 174. sz. II. oszt. népfölkelő zászlóaljat. Csendőrségi szárny- és szakaszparancsnoksága Nagy-Szebenben és Brassóban volt, utóbbi helyen székelt az illetékes pénzügyigazgatóság is, míg adóhivatal és pénzügyőrség Fogarason volt. Kereskedelmi és ipőari ügyekben a brassói kamara, a közúti ügyekben a marosvásárhelyi felügyelő, posta- és távíró ügyekben a kolozsvári igazgatóság kerületébe volt beosztva. Államépítészeti hivatala Fogarason volt. Erdőfelügyelősége Brassóban székelt. Kultúrmérnöki ügyekben a X. kultúrmérnöki hivatala működési területéhez tartozott. A vármegye területén a millennium idején 5 gyógyszertár volt. 

    Egyházi tekintetben a 3 római katolikus egyháza az erdélyi püspöki, 47 görögkatolikus egyháza a gyulafehérvár-fogarasi érseki, 70 görögkeleti egyháza az erdélyi érseki egyházmegye, 3 ág. evangélikus egyháza az erdélyi, 2 református egyháza az erdélyi és 1 unitárius leányegyháza a kolozsvári egyházkerülethez tartozott, izraelita anyakönyvi hivatal csak egy volt az egyházmegyében.

    Közlekedésének főere az előző századfordulón az 1893-ban megnyílt Nagy-Szeben- Fogarasi vasút volt, melynek 47 km hosszú vonalszakasza esett a vármegye területére. Volt továbbá ekkor 86 km kiépített állami útja, 151,4 km kiépített és 19 kiépítetlen törvényhatósági útja. Az üzleti életet 2 takarékpénztár és egy előlegező szövetkezet (mind Fogarason), 1 takarékpénztár Wáadon és 1 takarékpénztár Alsó-Visten élénkítette.       

     

    Története

    A XIII. század folyamán, főképp a tatárdúlás után a magyar királyok Fogaras vidékére, mint a végvárhoz tartozó állami birtokra nagyobb tömegben telepítettek a havason túlról oláhokat jobbágyokul. 1222. említi egy oklevél először az erdélyi oláhokat, éppen Fogaras vidékén. 1224-ben II. Endre király a szászok számára adott kiváltságlevele a szászok földjébe az „oláhok és besenyők erdejét” is belefoglalja. A király engedélye nélkül az oláhok még 1293-ban sem lakhattak másutt, mint királyi birtokon. Fogaras neve először egy 1231-i oklevélben fordul elő, mely szerint Fogaras vidékén, nevezetesen Szombathelyen (a mai Szombatfalván) azelőtt az oláhok földje a bolgároké (a szláv brodnikoké, révészeké) volt, akik szintén királyi telepesek voltak és Fogaras várához tartoztak. 1290-ben Fogaras vidékén vegyesen laktak szászok, székelyek és oláhok, mind új királyi telepítvényesek. Oláh bojárok (kenézek, soltészok) telepítenek be, alakítanak egy-egy falut havason túli jövevényekkel, akik mint várnépek és jobbágyok szolgálnak e fontos végvárnak, mint királyi birtoknak. A XIV. század derekán Fogaras vidéke új telepítvénynek (nova plantatio terrae Fogaras) neveztetik. 1369-ben Nagy Lajos király hűbéresének, Vlád oláh vajdának adományozza hűbérként Fogarast, amiért ez címébe veszi a fogarasi herceg (dux) nevet is. Ezután Fogaras mintegy száz évig, 1464-ig a havasi vajdák magyar zászlós uradalmát képezte a magyar királyok fennhatósága alatt. Az oláhok ide menekültek a török elől veszély idején. Mátyás az oláh vajdák perfid (hűtlen) politikája miatt visszavette tőlük Fogarast, és 1464-ben Geréb Jánosnak, a későbbi erdélyi vajdának és fiainak adományozta haszonélvezetül. 1472-ben a szászok nyertek belőle adományt. A XV. század végén Corvin János tulajdona. II. Ulászló 1505-ben Bornemissza Jánosnak adományozta, aki később budai várnagy volt. Ő Tomori Pált küldte le Fogarasba várnagynak, aki itt szerzett magának vezéri hírnevet egy székely lázadás elnyomása, a Fogaras vidékén elszaporodott rablók üldözése, török becsapások visszaverése által. A mohácsi vész után Majláth István, a vármegye Kománáról származott oláh bojár család leszármazottja lett erdélyi vajda és sógora, Nádasdy Tamás nyerte adományul a hatalmas állami birtokot. Ekkor a várnagy szerepet játszott az ellenkirályok pártküzdelmeiben. A Szapolyaiak ellen pártot ütő vajda Fogaras várába zárkózott és 1540-ben sikerrel védte magát Szapolyai ostromló hadai, majd 1451-ben a török és moldvai segélycsapatok ellen is. Végül csellel kicsalják a várból s elhurcolják Konstantinápolyba fogságba, ahol 1150-ben halt meg. A fogarasi uradalom szinte egy kis fejedelemség volt ekkor, 64 falu tartozott hozzá. Zászló uradalom (liber baronatus) volt, országos adót nem fizetett, a várnak adózott és tartozott katonai szolgálattal. Majláth özvegye, Nádasdy Anna, majd fia Majláth Gábor birtokolja 1567-ig, ekkor Békes Gáspár kapja adományul János Zsigmondtól 30 ezer forint zálogösszeg fejében. Békestől az erdélyi fejedelemség elnyerésében szerencsés vetélytársa, Báthory István foglalja el 1573-ban. 1589-ben Báthori Boldizsáré, majd mikor Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem 1895-ben feleségül veszi a császár rokonát, Mária Krisztina főhercegnőt, a fogarasi uradalmat hitbérül adja neki. Mihály oláh vajda is nejének nejének adományozta Erdély 1599-es leigázása után. Kiveretése után Csáky István kapja meg. Básta uralma alatt német őrség tartja megszállva. A várat Bethlen Gábor építtette újra, aki az uradalomból is mintagazdaságot igyekezett teremteni. 1623-ban udvarbírájának részletes utasítást ad a vár és tartozékai átalakítására, a bástyák és palánkok, istállók építéséről, és a gazdálkodás felől. Ekkor 1700 jobbágy és 2200 igavonó marha tartozott hozzá. Bethlen, a Rákócziak és Apafi Mihály fejedelemsége alatt Fogaras szintén a fejedelemasszonyok birtoka volt. II. Rákóczi György itt töltötte mézesheteit 1643 tavaszán. A legnagyobb, valóban országos szerepet az utolsó erdélyi fejedelem, Apafi Mihály idejében játszott Fogaras vára, ahol a fejedelmi pár legtöbbször tartózkodott. Országgyűléseket tartottak itt, ott raboskodott Béldi Pál, Bethlen Miklós, Haller János, és oda zárkózott a fejedelem 1687-ben a Szebenben székelő Caraffa császári tábornok megszálló hadai elől. Itt halt meg Apafiné Bornemissza Anna 1688-ban és Apafi Mihály 1690-ben, aki Balázsfalván lett eltemetve. Apafi halála után Thököly Imre szerezte meg egy rövid időre az erdélyi fejedelmi címet, melyhez a zernyesti csatában aratott győzelme segítette hozzá. 1690-ben az erdélyi fejedelemség megszűntével a vár és a fogarasi uradalom a királyi kincstár birtokába került. Az uradalmat Mária Terézia 1758-ban gróf Bethlen Gábor erdélyi kancellárnak 200 ezer forintért, 1762.bab pedig a szász egyetemnek zálogosította el 99 évre, 13 községet kiszakítva belőle a szervezett határőrséghez. Fogaras városának lakossága a fejedelmi korszakban, mint a hivatalos kimutatások tanúsítják magyarokból álltak, és többnyire református vallásúak voltak. Bethlen Gábor a vásárvámot a református egyháznak adományozta, amely még az előző századfordulón is bírta. A református templom kertjébe temették el a hitbuzgó Bethlen Katát, aki a templomot újjáépíttette, iskolai alapítványokat tett. Az 1765. évben felállított oláh határőrezred oláhosította el egészen a vármegyét. 1766-ben szervezték meg a fogarasi kapitányságot, amely tisztet magyarok és szászok felváltva viselték. 1767-ben Bruckenthal Mihály lett az első kapitány. Az uradalom a kiváltási pör lejártával 1874. június 30-án szállott ismét az államkincstárra vissza, amely állami ménest rendezett ott be.

    Fogaras vármegyét is az 1876. évi XXXIII. törvény hozta létre. Fogaras vidékét kiegészítették az egykor Felső-Fehér vármegyéhez tartozó Olton túli falvakkal.             

     

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    A vármegye természeti viszonyai igen változatos képet nyújtanak. A termékeny, kalászos róna fölé emelkednek a magas hegyek, melyeknek alsó régióit lomberdők, magasabb lejtőit rengeteg fenyvesek borítják, míg azokon felül a törpefenyő öve következik, melyen túl kiterjedt havasi legelők és zord sziklacsoportozatok uralkodnak. Talaja a hegységekben terméketlen, a földművelés ezért csak az Olt síkjára szorítkozott és a gabonatermelésen kívül a kedvező talaj miatt elterjedt a gyümölcstermelés is. A termőterülete valamivel több, mint 230 ezer ha, amiből majdnem 60 ezer ha szántóföld volt az előző századfordulón. Itt leginkább rozsot, zabot, kukoricát termeltek, kisebb mértékben vetettek búzát és árpát. Termeltek még pohánkát (itt haricska), burgonyát, kendert, kevés de jó dohányt, valamint jó minőségű hagymát, zöldséget, takarmánynövényeket. Az Olt mellékein kevés szőlő is termett, mely elég jó bort adott.

    Az 1884. évi összeírás szerint a vármegyében volt több mint 48 ezer magyar és majdnem 2500 nem magyar fajtájú szarvasmarha, 18 ezernél több bivaly, 9 ezernél több ló, 21 szamár és öszvér, több mint 63 ezer sertés és majdnem 3400 kecske. A háziszárnyasok között volt ekkor 49 ezer tyúk, majdnem 1600 pulyka, 4 ezernél valamivel több lúd, 3200 kacsa, ezernél több galamb, és 3 ezernél több méhkas is volt. A havasi legelőkön jelentős volt a juhtenyésztés, Nagy-Szebenből, Szelistyéről, sőt Dobrudsából is felhajtottak nagy juhnyájakat, és itt legeltették tavasztól őszig a falvaktól kibérelt legelőkön, fel a legmagasabb csúcsokig.

    A vármegye vadban mindig is bővelkedett. A völgylapály feletti erdőkben az apró vadon kívül sok a vaddisznó, magasabb régiókban a medve, a sziklák közt a zerge honolt. A havasi patakokban sok a pisztráng, az Oltban nagyobb halak, például csuka is tenyésztek.

    Ásványország kincsei jelentéktelenek a vármegyében. Az ipar sem volt jelentős a vármegyében, egyetlen nagyobb ipari telepe az 1852-ben alapított zernyesti papírgyár volt, az 1857-es indulásakor ez volt a legnagyobb erdélyi papírgyár. Mellette alapították budapesti tőkéből 1891-ben a cellulózgyárat.

     

    Jelentős települések

     

    Fogaras

    Nagyközség a vármegye fogarasi járásában, a vármegye és a járás székhelye volt 1891-ben 5861 lakossal, közülük 2397 (40,9 %) magyar, 1515 (25,8 %) német, 1917 (32,7 %) oláh nemzetiségű volt. A nagyközség a vármegye törvényhatóságának, államépítészeti hivatalnak, a járási szolgabírói hivatalnak, járásbíróságnak, közjegyzőségnek, adóhivatalnak és pénzügyőrségnek volt székhelye, volt állami, kereskedelmi középiskolája, alsófokú kereskedelmi iskolája, polgári iskolája, iparostanonc iskolája, több pénzintézete, az osztrák-magyar bank mellékhelyisége, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala, postatakarékpénztára, műmalma, téglagyára. Volt továbbá számos egyesülete. Itt székelt az állami ménes igazgatósága, az itteni ménesben a lóállomány 1891-ben 390 volt. Lakói élénk kereskedést űztek az előző századfordulón, várárai országos hírűek voltak.

    A fogarasi vár mai helyén 1310 körül Apor László vajda favárat építtetett. Más történészek szerint Fogaras várának alapjait Pós mester már 1227–1233 között lerakta. A tatárjárás után a havasalföldi vajdák Fogaras vidékének betelepítése során, olyan érdemeket szereztek, hogy a várat a királytól 1464-ig hűbérül kapták, és attól kezdve hol az erdélyi fejedelemség, hol a királyi udvar, hol örökösök és vajdák, de fejedelmi feleségek és még a törökök kezén is volt a vár. Maradandó nyomot a váron, csupán néhány tulajdonos hagyott. A XV. században a kőből és téglából épült erődnek már van 4 tornya. 1528–1541 között Majláth István, későbbi erdélyi vajda a várat átalakította kastély erőddé. Építtetett még egy belső udvart, és kialakított egy kaputornyot is. A kaputól jobbra a falon látható családjának címere. Bethlen Gábor olasz építészeket hozatott, és az újjászületés jegyében megjelennek a virág motívumok, a nyitott erkélyek, és felépül a négy bástya is. Rákóczi György idején megduplázták a külső falat, majd a keletkezett teret földdel töltötték ki, így védőfaluk elérte a 8 méteres vastagságot. Tovább szélesítették a vizesárkot, így a várat 50 – 70 méter széles és 6 méter mély vizesárok övezte, valóságos tó, melyet az Olt folyóból töltöttek fel. Szétszedhető híd vezetett át rajta a zömök kaputoronyhoz. A külső vár hatalmas bátyáira s a falakra ötven ágyút lehetett felvonni. A XVII. században a várat a fejedelmi igényeknek megfelelően alakították át, hiszen itt élt és halt meg 1690-ben I. Apafi Mihály, Erdély fejedelmei. Többek között az északi fal középső szakaszán képezték ki a várkápolnát, a kastély déli szárnyának első emeletén pedig, a nagyterem közelében, a fejedelmi lakosztályt. A faragott atjókon kőcímerek és zárókövek díszlenek.

     

    Sárkány

    Nagyközség a vármegye sárkányi járásában, 1891-ben 1556 német, oláh és magyar lakossal, törzslakossága a szászok voltak. A községben volt járásbíróság, kincstári erdőgondnokság és uradalmi intézőség székhelye, postahivatal és postatakarékpénztár. A volt „Királyföld”-ön kívül eső helyzeténél fogva evangélikus papja a fejedelmi kor óta még a XIX. század első felében is a fogarasi református egyháztanács hatósága alatt állott, de vallási dolgokban a szász superintendenstől függött, s fő patrónusául Brassó városát ismerte el.

    Egykor híres lent termesztettek itt, 1842-ben a „Vásárlajstorm”-ában Nagy Ferenc híresnek és „Erdélyben legjobb”-nak nevezte a sárkányi lent. A bivalytenyésztést Sárkányban űzték legnagyobb mértékben a vármegyében.

    Az oklevelekben 1235-ben Sarcam, 1372-ben Scherkkengen, 1429-ben Sorkingen, 1503-ban Sarkan, 1508-ban Schwrkengenndorf, 1532-ben Schírkengin, 1585-ben Sárkány néven említik. A szász alapítású település előbb Fehér vármegyéhez, majd Fogaras vidékéhez, végül 1876-tól Fogaras vármegyéhez tartozott a Sárkányi járás székhelyeként. 1372-ben oppidum, vásáros hely volt a Brassó-Fogaras-Nagyszeben és a Segesvár-Kőhalom-Havasalföld utak kereszteződésében. A XV. században a havasalföldi vajdák birtokolták. A település az 1450-es években elpusztult, de a hatvanas években ismét benépesült a kőhalomszéki és barcasági szászokkal és székelyekkel. Ekkor Mátyás király megerősítette korábbi kiváltságait. 1468-ban örökös birtokként Brassó városa szerezte meg. 1556-ban mezővárosként említették az okiratok, több lisztelő és fűrészmalmot és egy sörkocsmát tartott fenn. Bethlen Gábor a fogarasi váruradalomhoz csatolta. Székely eredetű lakói a XVIII. század elejére a velük azonos, jobbágy jogállású szászokhoz asszimilálódtak. A XVII–XVIII. században a pataktól nyugatra román zsellérek települtek le. 1704-ben a kurucok a település határában arattak győzelmet a császáriakon.

    Már a XVIII. században postaállomás működött a településen. Vasútja 1872–1873-ban épült ki.     

     

    Törcsvár

    Kisközség a vármegye törcsvári járásában, 1891-ben 858 oláh lakossal. Volt itt járási szolgabírói hivatal székhelye, posta- és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral. A település feletti meredek hegyen Törcsvár vára emelkedik. A várat az Árpádok óta említik az oklevelek. 1211-ben II. Endre behívta a német lovagrendet a tatárok védelmében, és a fából épült Törcsvári várat is nekik ajándékozta. Nagy Lajos király 1377-ben kőfallal kerítette be és a Barcasághoz csatolta. A vár feladata a kereskedelmi utak őrzése, a törökök és a havasalföldi vajdák betörése elleni védelem volt elsődlegesen. A következő évszázadokban a magyar királyoké, majd az erdélyi fejedelmeké lett, közben néhány évig még a havasalföldi vajdák hűbérbirtoka is volt. 1498-ban II. Ulászló Brassónak zálogosította el. 1650-ben pedig II. Rákóczi György végleg átadta Brassónak magyar várnagy tartásának kötelezettsége mellett. Thököly Imre 1690-ben itt lepte meg a császáriakat. A regényes vár az előző századfordulón lakható állapotban volt, és Brassó város tulajdonát képezte.

     

    Zernest

    Nagyközség a vármegye törcsvári járásában a Barca patak partján, a Királykő-hegység északi, a Persányi-hegység déli pereménél, 1891-ben 3435 oláh és német lakossal. Volt itt járásbíróság, jelentékeny papíros- és cellulózgyár, ezüsttartalmú ólomtelep, vasút, posta- és távíróhivatal és postatakarékpénztár.

    Első írásos említése 1367-ből származik, és magyaros formában Zernehazaként említik. Későbbi elnevezései: 1395-ben Zerne, 1413-ban Zirna és Zirma, 1550-ben Cerne, 1567-ben Czernest. A Zernest névalak kialakulása az 1760-as években történt.

    Az eszternás juhtartásnak hosszú idők óta meghatározó szerepe volt eme térségben. A források alapján már 1746-ban minden családfőre 9–10 jószág jutott. A XIX. század folyamán azonban a juhászat helyett egyre inkább a szarvasmarha-állomány jelentősége dominált. 1895-nrn már csaknem kétszer annyi szarvasmarhát tenyésztettek, mint juhot. A település 1868-ban heti- és két országos vásár tartására kapott szabadalmat. 

    1852-be a nagybirtokos Geroge Barit kezdeményezésére brassói-román kereskedők megalapították az első papírgyárat a helység északkeleti határában. Negyven év elteltével pedig cellulózgyár létesült. 1880-as évektől magyar és szász munkások érkeztek erre a területre.

    A település 1690-ig a törcsvári uradalomhoz tartozott, amit Brassó város birtokolt. 1690. augusztus 21-én Thököly Imre török-tatár-román sereggel megverte Heister császári tábornok és Teleki Mihály kancellár kétszeres túlerőben lévő seregét, melyben Teleki Mihály elesett, Heister pedig fogságba esett. Thököly később őt cserélte ki feleségéért, Zrínyi Ilonáért.

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf