Bereznay András: A román történelmi atlaszról [III. rész]

    Ami az Erdélyben lévő, és Moldva színével csíkozott, „Moldva birtokai Erdélyben” szöveggel magyarázott területeket illeti, azokról el kell mondani, hogy egyrészt csak időnkint voltak moldvai kézen, akkor sem mind egyszerre, hanem más-más időben, amit az atlasz elfelejt közölni, azt a látszatot keltve így, mintha a területecskék 200 éven át Moldva tartozékai lettek volna, másrészt pedig azt, hogy ezek valójában egyáltalán nem voltak Moldva birtokai, hanem pusztán némely moldvai vajdának, mint a magyar király hűbéresének, különféle szolgálatáért adományozott magánbirtokai, melyeket a magyar királyok nemegyszer ugyanattól a vajdától, akinek adományozták, vissza is vettek. Mindez, ugyanígy, az Erdélyben lévő havaselvi területekre is áll.

    Igen különös a térkép eljárása Dobrudzsával kapcsolatban is. Annyit ugyan elárul a jelmagyarázatban róla, hogy csak öreg Mircea idejében tartozott Havasalföldhöz, de mivel együtt kezeli Braila vidékével, mely 1540-ben lett csak török, amit a térkép föl is tüntet, nagyon könnyű a látszatnak engedve, abba a tévhitbe esni, főleg, ha valaki esetleg nem ismeri Mircea uralkodásának idejét, hogy Dobrudzsa is ebben az évben szakadt el Havasalföldtől, pedig ez már legkésőbb 1417-ben megtörtént. Nagyon meghökkentő, az előző, kissé sejtető eljárásmódnál még visszatetszőbb Dobrudzsa déli határa. Itt pontosan az a vonal szerepel, mely Bulgária és Románia határává 1913-ban, a második balkáni háború után vált, amely anakronizmus megjelenítésével a szerkesztők egészen világosan elárulták azt a szándékukat, hogy minden, a két világháború közt Romániához tartozó területre visszavetítsék a korábban Román kézen lételt, ellentmondva ez esetben még a forrásul szolgáló Atlas pentru Istoria Romaniei józanabb 2. térképének is. Különben, hogy a fő cél mindig Romániához tartozás igazolása, az kitűnik dél-Besszarábia esetéből is ahol a térkép egészen egyszerűen nem vesz tudomást arról, hogy a Török Birodalom 1484-ben e területet meghódítva levágta Moldvát a tengertől. Egyébként érdekes az is, hogy a román egység szellemétől fűtött szerkesztők teljesen elhagyták a Havasalföld és Moldva közti területváltozásokat (Kilia, Putna, Vrancea megye) tárgyalását, melyekről pedig már az 1935-ös atlaszok megemlékeznek. Úgy látszik, hogy az ilyen románok közötti torzsalkodások nem férnek meg a szerkesztők koncepciójával. Megemlítem azt is, hogy elég különös, hogy míg annyi energiát fektet az atlasz egyes ma román területek korábban is románnak feltüntetésébe, egy kis galíciai területet, Pokutiát, mely időnként tényleg Moldvához tartozott, mellőz ilyenként bemutatni. (Csak találgatni lehet, vajon miért, mert ez a terület a két világháború közötti Románia területén és ezzel az atlasz érdeklődésén kívül esett?)

    Más vonatkozásban, az atlasz értékéről sokat elárul az is, hogy a Duna Torkolatának Szulinai ágánál következetesen föltüntetik az ó- és középkorban is, azt a XIX. század végén épített, és csak a XX. század elején befejezett csatornát, melyen a hajóforgalom ma tényleg bonyolódik. Az 55. oldal Eurázsiát, a mongol hódításokat ábrázol térképén, a 43. térképpel megegyezően történelmietlenül román államiságot sugallnak, Havasalföldre és Moldvára, az Erdélyi vajdaságokat ismét magyar – román közös birtokként ábrázolják.

    Az 59. o. Európa a XVI. században című térképén román vonatkozásban csak annyi kivetnivalót találok, hogy a térkép helytelenül tartja havasalföldi területnek Braila, Gyurgyevo és Kisnikápoly vidékét, melyek közül az első legalábbis 1540 óta, a másik kettő mindvégig török volt. Magyar vonatkozásban pedig feltűnő, hogy bár Magyarország török kézen lévő területeinek török volta a színezésből amúgyis félreérthetetlenül kiderül, a szerkesztők szükségesnek látták a török jelleget mintegy megerősítendő, a hatalmas Török Birodalom e viszonylag kis területén két pasaliknak a kiírását, amit egyébként a Török Birodalom nem magyarországi területén egyszer sem tettek meg; a Magyarország szót viszont még csak nem is szerepeltették.

    A 66., a Török Birodalom kialakulása és terjeszkedése (XIV-XVI. század) című térkép jelmagyarázata Erdélyt a Török Birodalom román vazallus államai egyikének tartja, mellesleg nem tudni miért, területét a Részek nélküli ábrázolja, a Részeket ismét csak kifürkészhetetlen okból olyan területnek tartja, mely 1520 és 1566 között került a Török Birodalomhoz. Ilyennek ábrázolja egyébként a térkép egész Magyarországot, ellentmondva így saját helyes, a hódítás idejét jelző kiírásainak is, melyek Eger és Nagyvárad mellett szerepelnek (1596 és 1660). Ez az ábrázolásmód éppúgy téves, mint az, mely a Dunától és Szávától délre elterülő korábbi magyar bánságokat a Török Birodalom által 1481-ig megszerzett területek közé sorolja.

    Igen tanulságos, nem annyira az eddig szokásos területi visszavetítések szempontjából, mint inkább a szerkesztők bámulatos tájékozatlansága, vagy talán inkább nemtörődömsége miatt a 68. A román országok a XVI. század közepétől a XVIII. század elejéig című térkép. Az, hogy Erdély román ország, az atlasz eddigi szemlélése után már egyáltalán nem kell, hogy meglepődésünket kiváltsa, különösképpen nem, ha a tárgyalt időszaknak, ez esetben kb. 160 évnek legalább néhány hónapjára nézve igaz, hogy Erdélynek román fejedelme volt. Amitől ugyan Erdély éppúgy nem vált román országgá, mint mondjuk Románia a Hohenzollern – Sigmaringen dinasztia 1866 – 1947 közti uralkodása alatt németté.

    Amiben a térkép valami igen zavaros újat hoz, az a kelet-magyarországi, Erdélytől hosszabb időn át függő területek bemutatásának módja. Máramaros megye területének a királyi Magyarország és Erdély színeivel csíkozása főleg azért különös, mert, bár igaz, hogy a megye egy rövid időszakon át (1613 végétől 1615 májusáig) nem tartozott Erdélyhez, de ha ennek bemutatását a térkép fontosnak tartja, joggal el lehetne várni a kétszer is (1621-29 és 1645-48) Erdélyhez kapcsolt hét megyének, sőt, a még tovább, 1659-ig Erdélytől függő Szatmárnak és Szabolcsnak ehhez hasonló ábrázolását. Máramarossal kapcsolatban kérdéses az is, hogy a térkép miért nem tartja a Részekhez tartozónak, amikből legalább annyira megokulatlanul Arad megyét, kelet-Zarándot, s a Lugos-Karánsebesi területét is kihagyja. A Részeknek Szatmár és Közép-Szolnok közti határáról érdemes megemlíteni azt a furcsaságot, hogy bár a szerkesztők a helyes vonalat ismerik, mivel Vitéz Mihály által uralt terület határául azt húzzák meg, mégis, átvéve ezt a tévedést az Atlas pentru Istoria Romaniei-ből, Szatmár egy részét a Kraszna mentén, attól keletre a Részekbe kebelezik. Ez a tévedés már az 1935-ös atlaszba föltehetően az elnyomatáskori Magyarország belső határainak félreértett, török korra történt kiterjesztéséből került. Amikor az előbb arról a helyes vonalról beszéltem, melyet a szerkesztők Szatmár és Közép-Szolnok mögött,mint Vitéz Mihály által birtokolt terület határát húzták meg, nem akartam azt állítani, hogy ez a határ tényleg a Vitéz Mihály birtokait helyesen övező vonal, csak azt, hogy amit ilyen értelemben Szatmár és a Partium között húztak, mint Szatmár megye határa, helyes vonal. Ami azonban Vitéz Mihály birtokainak tényleges kiterjedését illet, azzal kapcsolatban le kell szögezni, hogy a térkép ezeket erősen megnöveli, mivel a valóságban Vitéz Mihály hatalma (a térkép ilyen állításával szemben) Máramaros, Közép-Szolnok, Kraszna és Bihar megyékre sohasem terjedt ki, ami kiderül Lukinich Imre idézett művéből. A térkép Máramaros és Közép-Zaránd kivételével az összes Erdélyhez kapcsolt részt török csíkozással látja el, és a jelmagyarázatban erről azt közli, hogy az 1660 és 1668 közt a Váradi pasalik területe volt. Ez pedig két okból helytelen. Az egyik az, hogy a Lugos-Karánsebesi terület bár 1658-ban tényleg török lett, (az lett egyébként Kelet-Zaránd is), nem a váradi, hanem a temesvári vilajet részét képezte, a másik pedig, hogy a Szilágyság és észak-Bihar ó, Debrecennel együtt, nem vált török birtokká, hivatalosan továbbra is Erdély kezén maradt. Igaz, hogy a törökök az itteni falvakat hódoltatták, ha viszont a hódoltság már a Török Birodalomhoz való tartozást jelentené (nem jelenti azt), akkor Kolozs, Doboka és Belső-Szolnok megyék egy jelentékeny részét is hasonlóképpen kellett volna föltüntetni, mivel a törökök egészen Désig és Kolozsvárig hódoltattak.

    Legalábbis tendenciózusan történelmietlennek kell neveznem azt a beállítást, mely a királyi Magyarország területére föltűnő nagy betűkkel azt a szót írja, hogy „Ausztria”, és sokkal kevésbé észrevehetően, inkább csak Szabolcsra, mint az egész területre vonatkozóan jelenteti meg a „Magyarország” szót. A tervezők bizonyos fokú tájékozatlanságára vall, hogy értesülve Atlas pentru Istoria Romaniei-ből, arról, hogy 1707-ben Ónodon valami történt (ott azt a tr. azaz tratat – szerződés – szóval rövidítették), a kérdésnek jobban utána nem járva, Ónod neve mellé mechanikusan (mivel ilyen kiírás egy sor Tiszántúli és egyéb város neve mellett szerepel), azt írták: turc. (török) 1707. Nem lényeges, de kissé mulatságos és jellemző, hogy Tiszafüred neve mellé egy, a jelmagyarázat szerint fürdőt jelentő kis rajzot helyeztek, nyilván a helység nevéből következtetve annak ottani meglétére.

    A 69/a térképen végre („Annyi balszerencse közt, s oly sok viszály után”) elérkezünk ahhoz a már említett, de mind mostanáig hiába várt térképhez, melynek címe: Törökellenes harcok Hunyadi János vezetésével. A térkép azonban nem sok örömöt okoz, a történetiséghez esetleg ragaszkodó szemlélőnek, mivel a déli magyar bánságok egytől-egyig Szerbia és Bosznia részeként mutatja be, úgy, hogy Magyarország déli határául a Dunát és a Szávát húzza meg. Erdély fogalmát a nagyjából jól meghúzott Erdélyi vajdaság határának Havaselve birtokának tartja a török Gyurgyevót és Kisnikápolyt.

    Az 1448-as rigómezei csatával egyidőben a térkép bemutat egy havaselvi hadtestet, mely valamicskét haladt volna ugyan délnyugat felé, végállomása azonban a csata színhelyétől igen messze esett. Talán nem tévedés föltételezni, hogy az effajta ábrázolást a térkép tervezői a havaselvi sereg nem valami dicsteljes rigómezei szereplését elkendőzendő tartották helyesnek.

    Éppenséggel nem hiba, de legkevesebb feltűnő és figyelmet érdemlő, hogy a Hunyadi harcait ábrázoló térkép három csata-melléktérkép közül egy sincs, amelynek a főtérképe témájához köze volna; az egyik Vitéz Mihálynak egy erdélyi csatáját, a másik egy moldvai-török, a harmadik pedig egy, a tizenötéves háború alatt történt havaselvi-török összecsapást ábrázol.

    Nem lehetséges, hogy ennek a mindenképp szokatlan eljárásnak az oka abban keresendő, hogy Hunyadi csatái bemutatása esetén, az ütközet-térképeken elkerülhetetlenek lettek volna az olyan kiírások, mint „magyar lovasság”, „magyar gyalogság”, ami a törökellenes harcoknak magyar jelleget adott volna, amit pedig Hunyadit, mint ez a jelenlegi román történetírásból közismert, román nemzeti hősnek tartva, az atlasz szerkesztői, amennyire lehet, el akartak kerülni.

    A 70. Európa a Vesztfáliai béke után (1648) című térkép román vonatkozásban Braila, Gyurgyevo és Kisnikápoly havaselvinek jelölése miatt hibás, ezenkívül az, hogy a török birodalom hűbéres államai közül csak a román vajdaságokat és Erdélyt jelölték ilyennek, a többi hűbérest a Török Birodalom közvetlen részének tartva, azt a gyanút ébreszti, hogy ismét a román államok (köztük a szokott módon Erdéllyel) valamiféle mesterséges kiemelését kívánták elérni. Erdélynek egyébként a határai is hibásak, mivel az Ung megye nem Erdély, hanem Magyarország, Lugos-Karánsebes viszont nem a Török Birodalom, hanem Erdély része volt. A „Körösvidék” kiírás anakronisztikus.

    A 72. Európa 1699 és 1789 közt térképen először jelenik meg Erdélynek az a szintén történelmietlen bemutatásmódja, mely ha néha kisebb eltérésekkel is, de kísérteni fog az atlaszban egészen az első világháborúig. A térkép úgy jár el, hogy színt adva az összes Habsburg területnek (a jelmagyarázatban: az osztrák-Habsburgok birtokai), egész Magyarországot így színezi, csak az ErdélyiNagyfejedelemségnek ad ettől eltérő színt.

    Bár kétségtelen, hogy a Habsburgok annak ellenére, hogy Erdélyt maguk is a magyar korona jogán birtokolták, annak adminisztratív különállását fönntartották, az ilyen ábrázolásmód mégis legalábbis tendenciózus, hiszen Magyarország és az örökös tartományok között legkevesebb ugyanakkorának kell tekintenünk a különállást, mint Erdély és a tulajdonképpen Magyarország között.

    Az eddig is gyakran kifogásolt „Körösvidék” kiíráson túl e térképen egy másik anakronisztikus területnév jelenik meg: „Szlovákia”. A Braila, Gyurgyevo és Kisnikápoly körüli területek ezidőben sem Havasalföld, hanem közvetlenül a Török Birodalom részei voltak. 1699 és 1789 között Moldva megkisebbedett, ezt, vagyis Bukovina 1775-ben történt Habsburg kézre kerültét azonban a szerkesztők ezen a térképen figyelmen kívül hagyták.

    Néhány meglepő adattal a 73.Közép- és délkelet-Európa 1683 és 1792 között című térkép (Braila, Gyurgyevo, Kisnikápoly) Török Birodalomhoz tartozását, még Moldvát is kiterjesztik a tengerig, oly módon, hogy az 1484 és 1538 között Moldva által elvesztett, és a Török Birodalom került területet, a Budzsákot, Moldva színével keretezik, viszont e csík jelentését az atlaszban már megszokott más kétes értékű jelekhez hasonlóan, megmagyarázni elfelejtik, így azt a látszatot keltik, hogy Budzsák 1683 és 1792 között egy pontosabban meg nem határozott időszakban Moldváé volt, ami persze a valóságnak nem felel meg.

    Igen helytelen Magyarország és Erdély beállítása a 74/b. Lengyelország fölosztása a XVIII. században című térképen, mely bemutat egy Habsburg birodalmat, amelyről zárójelben, Magyarország területére írva azt is közli, hogy „Ausztria”, azonban mind a kiírás elhelyezésének, mind Erdélyi színezésének tanúságaként Erdély e birodalomnak nem része, hanem önálló ország. Moldva területét hibásan terjesztik ki Budzsákra, mely a valóságban török volt. Igen problematikus a 75. térkép is, melynek címe: A román országok a XVIII. századtól 1859-ig. Itt nemcsak rosszul meghúzott határokkal, a valóságtól eltérő közigazgatási kép bemutatásával találkozunk, hanem valami olyan, leginkább talán kificamodottnak nevezhető történetszemlélettel is, mely az 1848–49-es események vonatkozásában igyekszik a román történelemről ezúttal nem a nagyság, hanem a haladás eszméjének szempontjából, a valóságossal ellenkező, kedvezőbb képet nyújtanak. Lássuk, hogyan jár el a térkép? Balázsfalva és Lugos mellé egy kis piros zászlócskát helyez, mely, mint a jelmagyarázat közli, 1848-as forradalmi mozgalmakat jelöl. (Ilyen zászlócskák a megfelelő helyen Moldvában és Havaselvén vannak.) Bár a Balázsfalvi gyűlésnek ilyen (forradalmi) föltüntetése némileg problematikus, de azért végeredményben elfogadható, aggodalommal kell azonban szemlélnünk azokat a kis piros köröket, melyek a jelmagyarázat szerint románok és magyarok forradalmi harcait jelentik Erdélyi Nagyfejedelemségben, mely harcok, a térkép azt sugallja, az említett forradalmi mozgalmaknak most már katonai folyományai. Mármost annyi kétségtelen, hogy Erdélyben 1848–49-ben a magyaroknak voltak forradalmi harcaik, sőt az is igaz, hogy ugyanezen a területen románok is harcoltak, csakhogy korábbi megmozdulásaik haladó jellegének elvesztésével, éppen a forradalmi magyar csapatok ellen. Szerintem legalábbis nem közömbös, hogy románok és magyarok forradalmárként közösen harcoltak-e, a térkép mindenesetre ezt kívánja elhitetni, vagy pedig, ahogy ez történt, egymás ellen, mely esetben csak az egyik fél lehetett forradalmi. Annyi pedig mégiscsak világos, hogy ez a fél nem a Habsburg-szövetséges román volt. Itt még azt is érdemes megjegyezni, hogy ezek a bizonyos piros körök nemcsak az Erdélyi Nagyfejedelemség területén találhatóak, hanem Magyarország más részein is, Temesvárnál, Aradnál, Világosnál, ami azon túl, hogy e harcokhoz a románoknak semmi közük sem volt, annyit mindenképpen jelent, hogy a jelmagyarázat ebben a tekintetben is hibás.

    Területi szempontból kifogásolandó Erdélynek Magyarországtól való eltérő színezése, ez esetben azért, mert Magyarország és Galícia, vagyis az 1804 óta Császárság Ausztria, azonos színt kapott. Ezenkívül a térkép tervezői súlyos félreértés áldozatai, amikor Zaránd megye nyugati részét 1861-ig Erdélyhez tartozó területnek tartják; ez a rész már 1732 óta nem tartozott semmilyen módon Erdélyhez. Változatlanul kifogásolható az értelmetlen „Körösvidék” kiírás. Megtévesztő az 1812-ben Oroszországhoz került az a rész is, mely 1856-tól 1878-ig Moldvához tartozott, a térkép pedig, bár a jelmagyarázatban egy jelről azt mondja, „Az Orosz Birodalomba kebelezett terület 1812-ben”, az említett délnyugati Besszarábiára ezt a jelet nem alkalmazza.

    A 76. térképen értelmetlen Erdély és az Osztrák-Magyar Monarchia határának meghúzása.

    A 79. Európa és a Francia Birodalom Bonaparte Napóleon idejében című térképen ellentmondásos Magyarországot a különben nem 1806-ban, hanem 1804-ben létrejött Osztrák Birodalom részének tekinteni, viszont, ettől külön államnak tartani az Erdélyi Nagyfejedelemséget, melynek még fölöslegesen meghúzott határát is (Magyarország és Ausztria között nincs határ) rosszul vezették; a Szilágyság ugyanis a Nagyfejedelemség része volt. Kifogásolom a „Körösvidék” kiírást és Máramaros kiterjesztését.

    Napóleon idejében Braila, Gyurgyevo, Kisnikápoly nem tartozik Havasalföldhöz.

    A 80. térképen úgy mutatja be a bécsi kongresszus utáni, Szent Szövetség korabeli Európát, ill. a Habsburg Birodalmat, mintha Magyarország a Birodalomnak olyan közvetlen része lett volna, mint pl. Galícia (nincs is határ köztük), az Erdélyi Nagyfejedelemség viszont külön államként csupán alávetettje lett volna a birodalomnak.

    A 81. térképen, melynek témája az 1848–49-es forradalmak Európája, helytelen a magyar-erdélyi határ meghúzása, az Uniónak éppen akkor történt létrejötte, ezáltal a határ eltörlése miatt, ezenkívül történetfordító a Habsburgok szövetségben a magyar szabadságharc ellen fölkelt Móc vidéknek, mint Erdély forradalmi központjának ábrázolása.

    Az atlasznak 82/c. Ausztria-Magyarország a dualizmus (1867) után című térképe, az, amely, ha lehet, még néhány korábbi térképnél is világosabban elárulja az atlasz készítőinek felületességét, tájékozatlanságát, de mindenekelőtt azt a nemzeti elfogultságát, mely szellemiség nevében az atlasz fogant. Mert nehéz másnak, mint tudatlannak és fölületesnek nevezni Ausztria olyan ábrázolását, mely csak Bukovina, Galícia, Szilézia, Morva- és Csehország határait húzza meg, és neveit írja ki, úgy, hogy a többi osztrák tartomány közt határt nem húz, nevét is elhagyja, mindegyiket a szorosabban vett Ausztria részének tekinti, kivéve Dalmáciát, melyet viszont tévedésből Magyarország részének tart. Figyelemre méltó, ezúttal a ferde történetszemlélet szempontjából, hogy ugyanaz a térkép, mely az Osztrák Császárságban több máson kívül pl. Stíria Tirol, vagy Krajna föltüntetését is mellőzte, a Magyar Királyság területén – szerkesztői tudják, milyen okból – jónak látta a semmiféle közigazgatási különállással nem rendelkező „Erdély”, „Bánság”, „Körösvidék”, és a szó elhelyezéséből is félreérthetetlenül nem az azonos nevű megyét, hanem az 1920 utáni román tartományt jelentő „Máramaros” nevének kiírását, sőt azt is, hogy minden történeti valóságnak ellentmondva, Erdélynek korábbi (1848 előtti) határát meghúzza, annak dacára, hogy Erdélynek Magyarországtóli különállása 1867 óta végleg megszűnt. Az ilyen határhúzás szándékos történelemhamisítás.

    A nemzeti elfogultságot ennél még inkább mutatja egy a térképen szereplő jel (csíkozás), mely a jelmagyarázat szerint Ausztria-Magyarország román-lakta területeit hivatott jelölni. A puszta tény, hogy az a térkép, melynek címe Ausztria-Magyarország a dualizmus után, etnikai határokat is jelöl, még nem volna zavaró, a soknemzetiségűség a kettős monarchia egyik fontos jellemzője volt. Elgondolkodtató kell hogy legyen azonban, az a beállítás, mely a Monarchia sok nemzetiségű jellegéről meg sem emlékezve, annak pusztán egy nemzetiség által lakott területét, az atlaszt kibocsátó ország nyelvét használó etnikum területét emeli ki. Az ilyen beállítás már önmagában nacionalista ízű, és a történelmi térképkészítés eléggé szokatlan, de történetietlen is annyiban, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiának talán mégsem az volt a legfőbb jellemzője, hogy területén románok éltek. Az pedig, amiben a térkép különlegesen elfogult volta jelentkezik, az, hogy a ténylegesen román-lakta területeket minden etnikai valóságot semmibevéve körülbelül megkettőzi, román-laktának mutatva be az ukrán-lakta észak-Bukovinát, Magyarországon pedig a Székely- és a Szászföldet, továbbá, többek közt olyan területekkel együtt, melyek ma is Magyarország részeit alkotják, a fél Tiszántúlt, ezáltal úgy látszik, mintha Erdélynek más, mint román nyelvű lakossága egyáltalán nem lett volna.

    Az atlasz többi román vonatkozású hamisításáról nincs sok mondanivalóm. Ezek – semmivel sem menthetőek – és arra irányulnak, hogy a Kiegyezés utáni időkben, amikor Erdély Magyarországon, vagy különösen az Osztrák-Magyar Monarchián belül nemhogy az állami, de még a közigazgatási különlét legcsekélyebb formájával sem rendelkezett, vagy Ausztria-Magyarország függő területeként kerüljön bemutatásra,mint 83., 85/a., 85/b., 86., 95. térképeken történt, vagy egyenesen önálló államként (87/a., 87/b., 90. térképek).

    Ha figyelemmel kísértük Erdély területének bemutatásmódját, a római uralom után, azaz láttuk, hogy Erdélyben a rómaiak kivonulása után újlatin lakosság maradt, mely a magyar honfoglalás előtt ott államokat alkotott, majd a magyar államnak a Kárpátokig történő kiterjeszkedése után a terület Magyarország román jellegű autonóm vajdaságává vált, a török terjeszkedés nyomán létrejött önálló Erdélyi Fejedelemség pedig román ország volt, a törökök kiverése után Erdélynek Magyarországhoz kevesebb köze volt, mint annak Ausztriához, érthetővé válik, hogy a szerkesztők nem akarták arról a területről, melynek román jellegét és államiságát minden akadályt átlépve bizonygatták, elárulni, hogy ez legalább 1867 és 1918 között Magyarországhoz tartozott, mégpedig úgy, hogy az egyességet semmiféle olyan belső autonómia, közigazgatási különigazgatottság, melynek esetleg román jelleget lehetne tulajdonítani, nem zavarta meg. Mondom, ez a törekvés érthetővé válik, azonban az, hogy valaminek, ez esetben, egy valótlan történetábrázolásnak indítékait megértjük. nem jelenti, hogy azt el is fogadjuk, mint ahogy nem is fogadom el az atlasznak sem ezt, sem a többi, már kimutatott valótlan adatközlését és ferde ténybeállítását.

– vége –

szozattv


szozat a tiszta hang konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf