Herczeg Ferenc: Előszó helyett…

Lágyan és könnyedén iramlik a gép. A mozdony a Szellem és az Erő isteni gyermeke. Szörnyű acélbordáit Vulkán kalapácsa formálta; tűzlelkét a Tudás szűz anyja, Minerva, lehelte belé. Mint a hámba fogott üstökös rohan útján: szolgaságában és fenséges, cselédsorban is király.

    Nyomában a gigantikus pulmanok kereke mennydörög. S a vonaton, a száguldó planétán, egész világ él, gondolkozik, szeret s remél.

    Vas viadukt feszül által a Sierra szédítő szakadásán. Acélpántokból font, tízemeletes torony-kariatidok hordják fejükön a szörnyű tehert. A mérnök, aki ezt a vakmerő csodát elgondolni merte, Prométheusz véréből való lázadó Titán.

    De a föld alatt, gránitsziklák méhében, sárkányok rázzák láncukat. Egyszer elszakad a lánc s az ősi gyűlölet kirobban s őrjöngve összezúz mindent, amit ember keze alkotott…

    Hol volt a hiba? A tervező mérnök agyában, vagy az acél pórusaiban? Lidércnyomásos álomkép: a pillér részegen tántorog, a vasháló megroppan, a viadukt megtörik, süketítő csattanás, százhangú jajszó, – a vonat összetörten rohan a szakadásba…

    Csak a mozdony ér a túlsó partra… a gépész halott, a fűtő bomlott aggyal szalad világgá. Az óriás gép, mint a haldokló elefánt, ott ül a parton és panaszos bömböléssel hörgi ki meghasadt szügyéből a gőzlelkét…

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: Harsányi Lajos

Harsányi Lajos a legkülönb katolikus költő s egyetlen, akiben a katolicizmus magyar mélységekkel találkozott. Sík Sándor költészete programszerű intellektuális mutatvány és erőfeszítés; tiszteletre méltó, de hideg és idegen. Mécs László egy sokat ígérő kötet („Hajnali harangszó”) után azonnal eltévedt; „szavalásba”, színészkedésbe süllyedt, könnyelműen kitört méreteiből s alaktalan lírai cikázássá fajult. Harsányi Lajos földünk sajátos növénye és Ady rokonságának tagja; fölötte érdekes, hogy ez a katolikus költő mennyire párhuzamosan haladt Adyval és Nemzedékének legjobbjaival.
Néhány évvel Ady jelentkezése után, 1909-ben jelent meg első kiforrottabb kötete, „Az élet muzsikája”. Az első vers, „Az új énekes” Adyra emlékeztet; az Ady-nyomok különben több versében feltűnnek, de távolról sem durva hatásról van szó; Harsányi nemcsak hajlik Adyhoz, hanem el is hajlik tőle. Igen érdekes, hogy gyakran magáévá teszi Ady formáit, képeit, még hanghordozását is, de ellentétes tartalmat önt a versbe, vagy pedig elfogadja az Ady-élményt egy pillanatra s azután dacosan más irányba kényszeríti. Mindenesetre csak dicséretére válik a katolikus papköltőnek, hogy Ady magyarságát és egyetemességét nem szórta epével s átokkal, mint az asszimilánsok hada, hanem katolikussá próbálta érlelni.
Következő kötete, „A napkirály rokona” 1911-ben jelent meg, ebben már határozottabban előtör Harsányi egyénisége. Nemcsak olyan folyamat történik benne, mint Kálmány Lajosban, a magyar katolicizmus vallomást mond a magába szívott pogányságról, bizonyságot tesz egyetemes alkatáról, széles határairól, pazar befogadóképességéről.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos kanonok, író, költő

Harsányi LajosA századelő magyar vallásos líráját megújító „triász” tagjai, Harsányi Lajos, Sík Sándor és Mécs László a Nyugat költőitől, főképpen Ady Endre lírájától kaptak bátorítást új költői szemlélet kialakítására, újszerű transcendens látásmódra. A XX. századi magyar vallásos érzésnek egy igehirdető szónok volt az eszmei felszabadítója, Prohászka Ottokár, művészi iránymutatója pedig a modern lélek minden kínját és örömét megszólaltató Ady Endre. Hit és tagadás közt vergődve-viaskodva a legmélyebben élte át magyarság és emberség gyötrő kérdéseit: legfőbb ihletője a nemzeti sorskérdések, a szerelmi élmények mellett a metafizikai élménykör volt. Gyökeresen megújította a költői nyelvet, és a költői fejlődés kiindulópontjává tette poézisét. Ady volt a legfőbb irányadó a katolikus lírában hatalmas összefoglaló igénnyel és artisztikus igényességgel alkotó Harsányi Lajos számára is, különösen költői pályájának korai időszakában.
   „Banán [a katolikus Lexikon szerint Nagyigmándon/szerk./] született, családjuk hetedik gyerekeként. Családjuk 1576-ban kapott nemességet, és liliomot tartó oroszlános címert. Az élet muzsikája című, második kötetében adys gesztussal említi az egykori „udvarházas” múltat: „Nekem a Baranyában – régen – / volt egy nagy udvarházam”. A költő elődei közt számos kántort, tanítót találunk. Dédapja, Harsányi János „ludimagister”, vagyis kántortanító volt a Veszprém megyei Sur községben, nagyapja, Párkányban segédtanító, majd Banán tanító volt.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: A költő kiált, Búzaszem a hant alatt; Vitnyédi Németh István: Harsányi Lajos

Harsányi Lajos:

A költő kiált

Két lába két nagy Kontinensen áll.
Alatta zúg és bőg az Óceán.
Szárnya New Yorktól Tokióig ér el.
A Nap leszáll, fagyottan, köddel, vérrel.
Közeleg a karácsonyéjjel.

Két szörnyű Hold a költő két szeme.
Néz vízre, hegyre, havas rétre le.
A Himalája csúcsa vértől ködlő,
De túl azon, halld, véres emberöltő:
Imígyen szól a költő!

Vádollak, Ember, vérrel fertezett!
Minden jóérzésből kivetkezett,
Egymást agyonmart embercsőcselék,
Kinek az arany soha sem elég,
Soha sem elég!

Nem ismered az égi Gyermeket,
Ki mindörökre elrendeltetett,
Hogy lenne a világnak boldog béke.
Minden aranynál nagyobb kincsed: Béke!
Isteni Béke!

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Ábel és a rengeteg, Kapui Ágota: Farkaslaka, Nagy Gáspár: Tamási Áron sírjánál

Áprily Lajos:

Ábel és a rengeteg

Már jött a vég a szívben és erekben,
de a lélekben még egy vágy maradt:
Otthon pihenni, vén fenyők alatt,
a visszahívó, régi rengetegben.

                      1966. május 29.


Tamási Áron szobraKapui Ágota:

Farkaslaka

Hárászkendős fehér este
tulipános bölcsőt renget
pocsolyában ring a csillag
bagoly vigyázza a csendet

merre mentél mese-ábel
merre vitted kicsi lángod
csengő-bongó furulyaszód
mérföldes nyugtalanságod

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: Tamási Áron

Ha az Ady után következő nemzedék összefoglaló remekművét keressük, a „gyűjteményt”, melytől irodalmi korszakot, lelki fordulatot és szellemi stációt számíthatunk, elsősorban Tamási Áron összegyűjtött elbeszéléseinél kell megállapodnunk. A századforduló idején egész írósereg műveiben indult döntő rohamra a magyar novella, korszakok vajúdtak és hűltek ki benne; a következő rohamot Tamási Áron egyedül teljesítette s nyerte meg: az ő novelláiban dőlt el az új korszakos kérdés, hogy a realizmus és naturalizmus országlása után tudunk-e önerőnkből új világképet teremteni? A választ, melybe annyi nagyszerű írói ígéret rokkant bele, Tamási Áron, a keleti magyarság küldöttje adta meg, aki életérzésünk töppedtségének, tehát vészes válságának idején megteremtette a Magyar Ezeregyéjszakát. Ezek az elbeszélések valóban átnyúlnak a „nappalból” az „éjszakába” és az „éjszakából” a „nappalba”, bírják mind a két dimenziót: az éles nappali fényt, mely a valóság uralmát hirdeti és az éjszakát, midőn villámgyorsa átfordul a létezés tengelye, a nappali zárt valóság formái és körvonalai elmosódnak, az életbe belejátszik az álom, a mágia, a tudatba pedig behömpölyög a tudatalatti és a tudatfeletti. Tamási nem hozott hadüzenetet a realizmus ellen, hanem a realizmust egy átfogóbb, dúsabb életérzésbe helyezte, egy tágabb világkép s egyetemesebb életérzés pazar egységébe békítette. Nem tett erőszakot a valóságon a valóságfeletti kedvéért s nem alapított szektát a valóságfeletti tiszteletére a valóság nagyszerű forróságának megtagadása árán.

szozattovabbacikkhez

Tamási Áron; Ajánlom magam: Tamási Áron vagyok…

Elkészültem arra, hogy illedelmes bemutatkozásom után is meg fogják kérdezni tőlem, hogy: ki vagyok én? És talán megkérdezik azt is, hogy minő címen szólok az urak dolgába.
Mindezekre most csak annyit mondok, hogy író vagyok: fiatal székely író.
S az író az az ember, akit mindig megkérdez bajában a Nép; jobban mondva az író az az ember, aki meg is hallja, amikor kérdezi őt bajában a Nép.
Tehát a Népért a közvéleményhez.

I

Éljen Kacsó Sándor!
Trianon után az első és második esztendőben nagyszerűen indult az erdélyi magyar sajtó. Bátor volt és nagy hivatásához méltó. Mert magyar újságjaink voltak mindenekelőtt azok, amelyek a fejbe ütött és elszédült magyarságot öntudatra ébresztették és megmondották nyíltan és őszintén:
– Itt élned és halnod kell!
Kiváló, lánglelkű embereink voltak, akik nem voltak gyávák megütni ezt a hangot, és vállaltak mindent, ami érheti őket ezért magyar részről. A magyarságnak azon részéről, amely behunyta a szemét, hogy délibábot lásson, és amely vénasszonyok módjára pityergett, vagy gyenge vándormadarak módjára az őshazába költözött, ha megzavarták ebben a délibáb-látásban.
Hős korszak volt ez.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Tompa /1817-1917./

Középső gyöngy a nagy Triászban;
Te magyar ékszer sorsát nyerted:
Világ-napfényben, glóriásan
Messze ragyognak nálad nem nagyobbak,
Csak sokkalta szerencsésebbek.

Kirakatba te sose vágytál,
Se cifra dáma szép nyakába.
Mert nemesebb minden gyémántnál
A fény, amelyet jótevőn áraszt
Szelíd lángú családi lámpa.

Téged a lámpa sorsa vonzott,
Mely vándorok elé világit.
Gyöngyért rajongnak a bolondok.
Áldott a lámpás, amely beragyogta
A bús apáknak éjszakáit.

                                       1917. IV. 17.

Sértő Kálmán: Bús bárányok juhászához

                           Sinka Istvánnak

Be örülök, hogy nem  vagy már juhász,
Te már ceruzával furulyálsz,
A Nép juhásza lettél, tiszta, nagy,
Szegény bárányok bús juhásza vagy.
Maroknyi magyar bús juhásza vagy.
Szegény kis sereg hű juhásza vagy.
Ha ceruzafurulyád fogod,
Szent gyümölcsöket érlel homlokod.
Nincs már szamarad, szamár a világ,
Azt kell megülni, nyögjön a világ,
Hozni virágot, meséket, erőt,
Letenni hazánk oltára előtt.
Hol az az oltár? Azt én nem tudom,
De van, vagy lesz, azt ösztönből tudom,
Ki nem hajol meg rossz élők előtt,
Csak a búsuló utókor előtt.

szozattovabbacikkhez

Vas István: Egy költőhöz

1.
Ó költőm, voltak régi mesterek,
oly hősiesek és oly kedvesek,
kik éldegéltek spanyol és olasz
kis városokban – látom őket én,
járkálva piszkos, szűk falak között –
a nép körülöttük koldus és szegény
s nem éppen oly szépségbe öltözött,
mely messziről is felragyog. De lám,
e régi festők, jámbor mesterek,
figyelnek és ecsetjeik nyomán
egy-egy szeméten játszó kisgyerek
a vásznon mennyek fejedelme lesz,
a rongyos pásztor égő vértanú,
Madonna mellett álló szent emez,
mögötte dombsor, édes hajlatú.

szozattovabbacikkhez

Berecz Károly: Őszi rózsák

   Szép ragyogó csillag, szerelem csillaga,
Feltűntél életem borult láthatárán;
Tündöklő sugárid varázsragyogása
Boldogságot áraszt keblem pusztasága.

   Ó mily epekedéssel s mióta kereslek,
Ifjúságom kedves bujdosó csillaga!
Hol késtél? hisz érted vert oly szakadatlan
Forró keblemnek minden dobbanása!

   Láték álmaimban s kacér pillantásban,
Láték nem egy, de csak lehulló csillagot,
Míg egy kis leánynak epedő szemében
Megismerém tiszta, égi ragyogásod.

   Ó maradj s ne tűnj el, mint a futó villám
Messze a láthatár sötét éjjelében,
Ragyogj szívem fölött szelíd lobogással,
Miként a pásztortűz elhagyott vidéken.

Deák Mór: TOMPÁN PUFFAN

Tompán puffan a körte a földön,
szeptemberedik már ez az ősz.
Prés leve jön vele,
ha akiből jön,
botot dob, hazabaktat a csősz.

Népöreg ország,
hazaöreg nép,
őszeiben sebesül a magyar.
Szólani szőlő, szólani szilva,
férgesedik vagy azt is akar.

Hajlik a kordon, hajlik a sorra,
térdeire a szedő lebukik.
Ez van a földön,
szemre se jó jön,
itt csak a semmi fürtösödik.

szozattovabbacikkhez

Dömötör Pál: Az őszi esték

Itt vannak már az őszi esték.
Szép őszi esték, csendesek.
Több jut az életörömekből
S az életrajból kevesebb.

A nap nem oly fárasztó hosszú,
S nem oly rövid az est nekem;
Oh, még inkább tiéd vagyok most,
Édes családi életem!

Rég elszállott a gólya, fecske,
A lég olyan hűvös, hideg!
Mi is beljebb húzódunk mostan
Fészkünkbe – és s az enyimek,

Megadja azt a kandallóláng,
Mit a nap fénye megtagad,
S madárajk még fölül nem múlta
A vidám gyermekajkakat.

szozattovabbacikkhez

Fáy Ferenc: Őszi tabló

 
A bokrok már tudták, hogy ősz van.
Szédelgő, musttól mámoros
darazsak dongtak s éjszakára
ködöt húzott az őszi rozs.
 
A Ráday, a Kelecsényi
s a Fáy kastélyok alatt
mezítlábas, toporgó házak
vacognak lázas szavakat.
 
A pincék mélyén forrt az újbor.
És reggel – trágyával rakott
kocsik mögött – szegények hozták
ingükbe rejtve a Napot.
 
De éjjel megreccsent az ágas.
A Holdnak lengő nyelve nőtt,
s az álmok kotlós melegéhez
futottak dermedt temetők.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: Ősz

Az arcod lassan elfakul
S nem emlékszem szemedre már
A nagy szerelem haldokol
S nincs gyűlölet: se tél se nyár

Mint harcos, aki leszerel
És ellövi végső nyilát
Úgy nézek már utánad én
És ködbe borul a világ

A nap lassan leáldozik
Fakó lesz minden szent dolog
S emléked is majd mint a füst
Maholnap ellobog.

Oravecz Diána: Ősz

Recsegve, ropogva hunyta le szemét a Nyár,
Mint ősi titkot rejtő pergamenteket,
Bronzba rejtett leveleiket hullatják a fák.
Szinpompás ruhát öltött a természet, a Világ
S te titkon izgatottan vártad,
Hogy újra ködben ússzon a Város, így várjon miránk.

levelek

szozattovabbacikkhez

Bartalis János: Szőlőőrzés

Egy olyan dalt fütyürészek, milyet mindenki tud.
Egy odvas csűr árnyékában állok.
A holdsugár megrezzen kalapomon
és én vasvillával vállamon indulok szőlőt őrizni.
Egy káposztás táblán haladok keresztül.
Árnyékom olyan, mint egy ördögé.
Csak hű kutyám van velem.
A hegyek teteje felé tartok, melyek
homlokán lobog őrtüzem.
Hű vincellér társak rakják a rőzsét
és én a tűz mellett leheveredek.
Vasvillám felszúrom a fekete földbe.
Olyan ez, mint egy vigyázó kiáltás.
Hosszú nyele felnyúl a karok fölé
és a csillagokra mutat.
A hold rászáll, mint egy fényes, puha madárka
és megvilágítja a szőlőt.

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: A bor legendája

Szólt az Isten: „Kedves fiam, Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?”
Felelt Nóé: „No megöregedtem,
De ilyen jó bogyót még nem ettem.”

Szólt az Isten: „Kedves fiam Nóé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?”
Felelt Nóé: „Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!”

Szólt az Isten: „Kedves fiam Nóé:
Hát az óbor, hadd lássuk, hogy jó-é?”
Felelt Nóé: „Iszom reggel óta;
Gyere pajtás, van még a hordóba!”  
 
                                                    1890

Harsányi Lajos: A homonnai szőlőhegyen

A hegytetőn a meggyfa messze méláz.
A csonka tőkék könnyesen borongnak.
A rejtett hordók csapraverve kongnak.
Üszkös falakkal áll a régi présház.

A kis ribizlibokrok eltiporva.
A hűs kút árva kávája a földön.
Az ifjú őz a sűrűből ha följön,
Nem dőlhet le a ház tövén a porba.

A puska durrant itt. De nem szüret volt.
Víg dal helyett riadt kozákordítás.
Lompos lovaktól csattogott az irtás
És véghetetlen döbbent volt a mennybolt.

Azóta néma s gyászol ez a föld itt.
A hold felkél a hideg venyigék közt,
Részvéttel néz a bús gazdának szemközt
Ki ebével kijő s hosszan tűnődik…

Lévay József: Szüretelünk

móriszüretGondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül éd’s apámnak;
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad,
Ott nyugtot találhat.

Látom szeretteimet,
Együtt ülnek éppen,
Szőlőhegyünkön a
Körtefa tövében,
Közepén egy nagy tál,
Tálban ízes étek
És körülte vidám
Megelégült képek,
Nevető cselédek.

szozattovabbacikkhez

Szemere Miklós: Bordal Tompa Miskához

Sapias, et vina ligves!
Igyál Miska, dicső bor ez!
Hej Mihály!
Hej Mihály!
A bor miatt van a száj.

Recitas vives Licini!
Inni kell barátom, inni!
Nem papolt,
Nem papolt
Horac, de jó bort csapolt!

Mors, fugacem persequitur!
Meghal, a ki fut bortul!
Ne fuss hát!
Ne fuss hát!
Fogd e teli csutorát!

szozattovabbacikkhez

ÁRPÁDFIA LEVENTE

„MÁTÉKÁTÉ”

Jézus Krisztus származása (Mt 1, 1-17) 

Ősök őse Ábrahám
Dávid király őse.
Örököse mindahány,
Isten ismerőse.  

Jézus Krisztus születése (Mt 1, 18-25) 

Szólt az Isten Angyala:
"Gyermeket fog adni a
Szentlélek, Ó Mária.
El kell Őt fogadnia
S Emberré fogannia.
 
József álmában a jel:
a neve Immánuel
legyen, így nevezze el
Velünk az Isten! Jövel
Jézus! A Krisztus közel."
 
Jézusnak nevezte el!

szozattovabbacikkhez

Falu végén

Magyar népköltés

Túr a disznó a mocsárba,
Csak a füle látszik,
Falu végén juhászlegény
Sipkájával játszik.

Odamegy a kis leányka,
Kurta a szoknyája,
Ráveti a kék szemeit
A juhászbojtárra.

Túr a disznó a mocsárba,
Csak a füle látszik,
Falu végén juhászlegény
A kis lánnyal játszik.

In: Endrődi Sándor, Magyar népballadák

A Sajó menti csata

IV. BélaTamás esperes és Rogerius püspök krónikája nyomán –

Eközben a nádor, akit a király a Vereckei-kapu védelmére küldött, a bejárást fatörzsekkel, gerendákkal és kövekkel eltorlaszolta.

    De a tatárok fejszés parasztokat küldtek előre, és a torlaszt széthányatták. Ezután nyílzáport zúdítottak a magyarokra, majd rohamra indultak.

    Másnap a királyhoz követ érkezett a nádortól, s ezt jelentette, hogy a tatárok a torlaszt lerontották, és a magyar sereg elvész, ha a király sürgősen segítséget nem küld.

    De a király erre nem számított, nem is volt serege, amelyet mindjárt elküldhetett volna.

    Amíg a király ilyen aggodalomban élt, a negyedik napon végre megjött a nádor, aki éjjel-nappal vágtatott, és elmondta, hogy a Vereckei-kapuban megütközött a tatárokkal. A tatárok nyíllal és karddal minden katonáját elpusztították, ő is csak néhány tásával bírt elmenekülni, hogy a veszedelmet hírül adja.

    A király ezen nagyon elámult, aztán a főpapoknak, az ispánoknak és a zászlósuraknak erősen és szorosan megparancsolta, hogy mindnyájan katonaságot gyűjtsenek, és hozzá sereggel visszatérjenek.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Nem látta senki

Aranyos őszi napsugarak ragyogják be a vidéket. A madarak vidám dala köszönti a reggelt. Szebb időt kívánni se kellene a kirándulásra. Peti és Pista tele tüdővel szívják a friss, ózondús levegőt. Örülnek, hogy mögöttük marad a város. Ütemes, gyors léptekkel haladnak előre, nagyokat kacagnak, versenyt fütyörésznek a madarakkal. Arcuk kipirul a menetelésben. Jó így lépegetni tehermentesen. Hisz az a kis hátizsák nem nagy teher. Még könnyebb lesz majd tízórai után, ebéd után. Máris éhesek. A szabad levegő, a friss gyaloglás nagyon élesztgeti az étvágyukat. De sietni kell: a hegytető, kirándulásuk célja, még ködös messzeségben integet.

    Kertek közt visz az út. Veteményesek, gyümölcsösök. Peti egyszerre csak megáll:

    - Te! – és jelentőségteljesen bök ujjával a kert felé.

    - Mesés! – lelkesül Pista is.

    A lelkesedés tárgya egy gyümölcsöktől roskadó, gyönyörű almafa. A fiúk városi szeme mohón tapad a pirosan mosolygó, csábítóan szép almákra. S Peti óvatosan körültekint. Sehol senki.

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: A Jézust kereső kisfiú

Az időben Jézus indula Galileából és méne Júdeának határiba, a Jordánon által kelvén. A Tanítványok vele mentek. Történt pedig útközben, hogy Scythopolis városában, mely már Szamáriának szélén vagyon, Jézus prédikálván a népnek, nagy tömeg sereglett körébe, s a tömeg között nagyszámú kisebb-nagyobb gyerek is, aki mind látni szeretett volna valamit… Mert tudvalevő, hogy minden gyerek kíváncsi. De a Tanítványok haragudtak a gyerekekre s mérges szavakkal akarták szétkergetni őket.

    -  Ereggyetek innen; ti úgysem értitek, amit a Mester mond!

    A gyerekek persze nem sokat adtak ezekre a beszédekre és mindig újra meg újra előtolakodtak. Csak a hétesztendős kis Aramiás, – ő olyan szelíd, félénk fiúcska volt, mert a mostohaapja, a foltozóvarga, mindig ütötte – ő nem mert közel menni. Messziről, az utca túlsó végéről nézte az édes, fehérruhás Jézust. Úgy ragyogott a fehér ruhája! Kegyetlenül égett, sütött a nap, vakított a kékség, tüzeltek a sétányos tetejű házak. De ez mind semmi se volt a Jézus ruhájának fehérsége mellett.

szozattovabbacikkhez

Balla Borisz: Árnyak követték a kocsit

/Harmincéves még nem volt, amikor La Valiѐre hercegnője búcsút mondott a világnak és kolostorba lépett. A király új barátnője Athenaise de Montespan lett./

A király kétízben is megállította a kocsit. Elsőízben egy öregasszonyt pillantott meg, akinek a kézitargoncája felborult és az almái elgurultak az esőtől nedves hídon. A király leparancsolta vadászát, hogy segítsen az asszonynak s a hídfőn nagy csődület támadt, mert felismerték, hogy XIV. Lajos utazik a szegényes szürkésfekete kocsiban. Később megint átkopogtatott fekete botjával az ablakon: a kocsis visszarántotta a lovakat és a király kihajolt a kocsiból és magához intett egy nyurga fiúcskát, aki egy nagy csoport gyerek között dühösen sírdogált az országúton, egy kopár almafa alatt. Bizonyára erősen csúfolhatták, mert a többiek kéjesen, nevetgélve nézték, amint sír. XIV. Lajos megfogta a gyermek állát és valami pénzt adott neki. Aztán továbbhajtattak.

szozattovabbacikkhez

báró Dóczy Lajos: A csók

Nem értik azt meg, csak suttogók,
Hogy mi az édes, az igazi csók.
Nincs abba’ jog, nincs akarat, se szándék,
Nem csere az, de kölcsönös ajándék,
Szüli a perc váratlan, hirtelen,
Midőn egy szikra gyújt két födelen,
Édes a csók, ha alszik kedvesed
S mit önként adna, lopva elveszed;
Édesb a csók, ha durcás ajakat
Megrablasz csókért, melyet az nem ad.
Legédesb csók, ha minden szomjú fél
A csókot adva, csókot lopni vél,
Ha vágyát érzi csak, de nem jogát,
Csak venni vágy s nem érzi azt, hogy ád.

acsók

szozattovabbacikkhez

Erdélyi János: Leány vendége

Azt gondolá egy kis leány:
Vendég kopog be ajtaján;
Vendég, ha jő, isten neki,
Csak a baját felejtse ki.

«Szabad!» s pirulva hallgatott,
De senki sem kopogtatott;
«Uram bocsásd meg bűnömet,
Fordítsd el a kísértetet!»

Csalatkozék a kis leány,
Volt mit csudálni jó magán;
Hiszen a szíve dobogott,
Mint kalitka, madárt fogogott.

Gonosz vendég a szerelem,
Ajtó nélkül is benn terem;
Aztán a lány nem idei,
Szerető is megilleti.

Erdélyi József: Őszinte vallomás

Észak felé repül a vadlúd,
hófolt sincs már a Pilisen;
jön a tavasz, csak te maradsz el,
én hűtlen ifjú kedvesem;
költőd öregszik, néha mégis
gondol reád, így, amidőn
észak felé repül a vadlúd,
s hófolt sincs már a hegytetőn.

Jön a tavasz újra meg újra,
langy szelek szárnyán közeleg;
gondolsz-e a költőre néha;
gondol-e rád szegény öreg,
bolond költő, fáj még a szíve?…
Ha őszintén kell vallanom,
nem fáj semmi; tán az sem fáj már,
hogy nem fáj semmi fájdalom.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi Zoltán: Jer közel édes…

Jer közel, édes! így, az ölembe,
Szép fejedet vállamra lehajtva,
S míg szerelem-vágy ég a szívedbe:
Forrjon az ajkad hév ajkamra.

Nézd a virágot: lepke, ha száll rá,
Szívesen adja szirmai mézét,
S váljon a csók bár lassú halállá –
Éli a percnek mennyei kéjét.

Félve, ha sejtném s bárki, ha szólna:
Édes az ajk bár, méreg a méze,
S szörnyű halálnak lesz okozója
Percnyi gyönyörnek mámora, kéje.

Akkor is ajkam szép ajakadra
Forrna, tapadna szomjasan, – érzem.
Szép a halál, ha lány-ajak adja,
Bárha örökre vesztve az éden.

Jékey Aladár: Elmondjam-é

Elmondjam-e, mi vagy nékem?
TE vagy az én fényességem
Nappalomnak napvilága,
Csillagom az éjszakába.

Azt kérdezed, hát én néked?
Mi egyéb: mint sötétséged,
Forró szíved édes árnya,
Csillagos menny- éjszakája.

Gárdonyi Géza: A leány búja

Elszállott a madár
fekete felhőbe.
Messze jár a rózsám,
hír se jön felőle.

Mester uram kérem,
tanítson meg írni,
legalább a nevem
hadd tudjam leírni.

Leírnám a nevem
aranyos levélbe.
Egy szál gyöngyvirágot
betennék melléje.

Nevemet a rózsám
egyszer elolvasná,
azt a gyöngyvirágot
százszor megcsókolná.

Sajó Sándor: Eger

Kétoldalt a halmok, síkra lankadón;
Kékfátylas Bükk fönt észak távolán;
A völgy ölén a líceum s a dóm:
Kövekbe szépült hit és tudomány.

Mint anyakotló kis csibéire,
Apró házakra sok torony vigyáz;
Harangszó leng a tájon messzire,
Egy minaretről néma ősi gyász.

Mint zöld repkény az omló várfalon,
A múlt porából új élet fakad:
Új szőlőtőkék a hegyoldalon,
Új háztetők a régi vár alatt.

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: Mikor téged látlak…

Mikor téged látlak, mindig azt gondolom:
nem vagyok én ébren, csak szépet álmodom.
És hogy el ne repülj, itt ne hagyj engemet,
azért fogom mindig puha kis kezedet.

Gárdonyi   Nagy Terézia

Gárdonyi Géza: Földre néző szem – Intelmek fiaimhoz

Nagy írónk, Gárdonyi Géza huszonöt pontban foglalta azokat a számára fontos gondolatokat, „intelmeket” amelyeket rossz házassága miatt – vezérfonalként – fiai, Sándor és József legfontosabb örökségének szánt. Ezek könyvben is megjelentek, halála után, az életműsorozatban, Budapest, Dante Kiadó, 1929.

Kedves Fiaim!
Ezeket a jegyzeteket nektek írogattam. Míg kicsinyek voltatok, arra gondoltam, hogy vezető kezet nyújtok a jegyzetekben; most hogy már megnőttetek, arra gondolok, hogy erősíteni fognak a jegyzetek az ítéletben, okosságban.
Az én gyermekségem csak 11 éves korig volt vigyázat alatt, azontúl mindig meg kellett előbb égetnem az ujjomat, ha okulásra volt szükségem. A felnőtt ember is sokszor áll tétován, tanácstalanul az élet egyes kérdései előtt, hát még az ifjú?
Ha a halál elragad közületek, ezekben a jegyzetekben megtaláljátok az én intő, őrködő, javatokra gondoló lelkemet.

szozattovabbacikkhez

Juhász Gyula: Gárdonyi

/„Halott társak üdvözlése”-ből/

Az egri földben eggyé vált a röggel
Az áldott test, szívéből rózsa nyílt
És viola és rezeda és jácint,
Mely csöndes egri csillagokba int.

De csak a testét kell itten keresni,
Melyet a hant édes-puhán borít.
A lelke ott él millió magyarban,
Ki a szívébe zárta Gárdonyit!

200px Geza Gardonyi cca 1900

Tornai József: István király

Ülj le velünk a kő asztalhoz.
Nem ülök, mert ez itt sírkő.
Igyál velünk a fakupából.
Nem iszom, mert ez koponya.
Akkor énekelj,
tedd föl a koronát, járd el a táncot.
Nem táncolok,
ez a föld fájna, ez a föld meghasadna.
Én vagyok a vas-szájú király,
megittam a tavaszi esőt,
megittam a tavat, folyókat.

Mi vagyunk, akik megmaradtunk,
mikor a bőrruhások ránknyilaztak,
anyánkból kihasítottak,
lófarkas zászlóval fojtogattak,
elvittek a tengeren;
mi hívtunk,
mikor a vörösöket földbeverték,
mikor a Fehérlovas a te nevedben
végigvágtatott földbeásott fejeinken.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Mindennapi kenyér

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Szepezdrozsda

Úton kövér porcsinok futása,
hamvaskák léniásan, lagymatag
szellők, nyári, kába délutánban
fű közt vérlángot izzó langy agyag.

Dió-, s kámfor illatú fiókok,
üvegcserép, kincses, süppedt halom
és a mennytartó fenyőknek árnya
késéles, mászhatlan ciklopfalon.

Lenn, szikrát zengő tenger víztükör,
világtúl derengő Lelle árnya.
Vackorfanyar, cirmos almát szülő
fácskán, lármás angyal pilleszárnya.

ciklop2

szozattovabbacikkhez

Devecseri Gábor: Nyár elé

Boldog, akinek mennyországa van.
Lám én is úgy várom már, hogy mikor
jön az arany nyár, várom boldogan,
mint esővizet a száraz bokor.

Várom, hogy hullámok között
heverve nézzem a kis szigetet,
mely feledve a sarat és ködöt,
zöld zsebkendővel felém integet.

Várom a reggelt, déli meleget
s hűvös estét, ha a folyón pihen.
És várom délután a tehenet,
a tárt kapun beballag szelíden.

Megszokhattam volna a villamos
csengőt s a motor berregő zaját,
hisz itt születtem, de a csillagos
estét várom s a csendes éjszakát.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi József: Nyári dal

Zöld még a diófa, zöld a dió rajta,
elmegyek én innen, ha kedved úgy tartja.
Itthagylak én téged, derekán a nyárnak,
visszajövök, majd ha őszi szelek járnak.

Visszajövök, majd ha a rigó elnémul,
visszajövök hozzád, mikor a dió hull.
Mikor a dió hull a harmatos fűbe,
mikor a bánat száll a szerető szívbe.

Majd, ha zöld burkából feslik a diószem,
szíved is megnyílik számomra, úgy érezem,
s úgy borulsz vállamra egy szerelmes szóra,
mint diófalevél borul a dióra.

Erdélyi József: Pipacs

pipacsMindenfelé a meggyarolt határon
kalászba szökkent már az új kenyér,
zöldjében úgy lobog a pip virága
pirosan, mint a tűzlány, mint a vér.

Óh, mennyi lenne, ha nem irtanák,
nem üldözné magvát a földmíves!
Szebb lenne úgy: a bús fáradó,
nem szépséget, hanem hasznot keres.

Káros a szépség, ültön üldözi,
nyomja, szorítja el, ki a haszon.
Mégis kikél, követeli jogát
rikoltva színét minden tavaszon.

Rostálja évről-évre gondosan,
kenyérmagvát a szigorú igás,
parányi magból mégis nő buján,
s kicsattan, mint egy véres lázadás.

szozattovabbacikkhez

Komjáthy Aladár: Csalfa legény a nyár

Már vége, vége, vége,
elszállt a messzeségbe
a harsányfényű Nyár,
tüzet lehelő melle
a bőséggel betelle,
ki tudja merre jár?

Tán Afrikában lábal,
kalászos homlokával
s a szeme színarany,
izzik nyomán az élet,
felcsap diadalének,
csattan a nyári dal.

Már elfeledte régen,
melyik magyar vidéken
dalolt és aratott,
új táj és új szerelmek
lába elé hevernek,
ott gyűjt most asztagot.

szozattovabbacikkhez

Lendvai István: Alkony Tihanyban

Homályodó Balatonban
fakópiros ég derengez.

Méla szelíd nyugalom van,
míg a szirtről elmerengesz,
feledve sok lélek-harcot,
s hogy előredőlsz a padon:
egymásba néz emberarcod
és a titkos nagy Balaton.

Méla szelíd csöndesség ül
körülötted és szívedben.

Futó fuvalom-emlékül
hajad fürtje csak ha lebben:
tengermélyek, ezredévek,
történelmek elmerülnek,
égbolt és tó egyberéved, –
nincs Idő, csak Örökünnep.

szozattovabbacikkhez

A tücsök meg a légy lakodalma

Magyar népköltés

Megunta már a tücsök:
Egyedül cirpelni –
Ölelgette a legyet,
El akarta venni.

– Elvennélek te kis légy,
Ha kicsi nem volnál,
– Hozzád mennék, te tücsök,
Ha görbe nem volnál.

Megolt a nagy egyesség,
Lagzit csaptak rája,
Olyan cécót, híre ment
Hetedhét országba.

Szecskó, darázs, szitakötő,
Száz barázda billegető,
Bőregér s több nemes czéhek,
Bölcs násznagyok és vőfélyek,
Tenger cincér, apró béka,
Voltak ott nagy parádéba,
Nyoszolyólány: rengő, ringó,
Karikázó száz pillangó,
Fürge násznép, ifjak, vének
Megjelentek, mint vendégek.

szozattovabbacikkhez

Mátyás és a török basa

Tolnai népmonda nyomán –

Úgy mondja a monda, hogy mikor Mátyás uralkodott, a törökkel nagy volt a vitatkozás meg a gyűlölködés.

    Az akkori királyok azon törekedtek, hogy mindegyiknek legyen táltos szolgája. Salamon királynak is volt, meg Mátyás királynak is volt: Toldi volt a neve. Az csak úgy hívta Mátyás királyt, hogy Matyi.

    Egyszer összevesztek valamin Mátyás királlyal, mert hát a táltos szolga is tartotta magát valakinek, hát Mátyás kő közé rakatta Toldit, úgyhogy csak egy kis szelelőlikat hagyott, amin lélegzett.

    Közben a török basa fölküldött Mátyás királynak három csikót, hogy írják le és küldjék el, melyik a legidősebb, melyik a középső, melyik a legkisebb.

    Hát nagy zsivaj volt a királyi udvaron.

    A király szakácsnéja szeretője volt Toldinak, azon a szelelőlikon étette.

    Amikor a zsivaj volt, akkor is vitte az ebédet Toldinak.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Ki lesz a győztes?

Ide ne jöjjön! Nem akarom! Úgyse fogok tanulni! Úgyse fogadok szót neki! És úgyse fogom szeretni. Azért se csak azért se! – tiltakozott. Sápadt kis arca kipirult a haragtól, szikrázott a szeme. Olyan csúnya volt.

    Hogyne, mikor ekkora méltatlanság esik rajta, Faragó Olgin, hogy nevelőnőt hoz melléje az édesapja nyárra, pedig ő nem akarja. Egyedül akar maradni. A maga ura, azaz a maga kisasszonya akar lenni. És jól van, csak hozzák ide azt az Idust, majd megmutatja ő, hogy nem fog itt maradni, mert nem fogja kibírni. Lesz rá gondja, hogy ne bírja ki.

    Igaz, hogy Idus voltaképpen az unokatestvére, akit még nem ismer. De már nagylány, az idén képesítőzött, és egész biztosan uralkodni akar majd fölötte. Apus ugyan másképp mesélte! Hogy vidám, kedves… játszani fognak és kirándulni. Mire való mégis az egész história? Hogy ne legyen olyan szabad és fesztelen az élet, mint eddig volt. Csak soha ne békült volna ki apussal Elemér bácsi, akkor a lánya se kerülne a házba. Idegent pedig nem hoznának, s ő megint egyedül lehetne Matild nénivel, aki semmit se tagad meg aranyos kedvencétől.

    Elérkezett a rettenetes nap. Apuka maga hajtott ki Idus elé az állomásra. Nemsokára jönniök kell. Őt persze itthon hagyták, pedig már ott az állomáson meg akarta mutatni, hogy csak azért se, csak azért se fogja szeretni.

szozattovabbacikkhez

Batta Péter: A csorda megugrik

    - Szép élet, igaz, jó élet a pásztorélet, de jócskán veszedelmes is… meséli Ferkó bácsi a sóséri gulyás. Jó addig, szép addig, amíg csendes idők járnak. Nincsenek viharok, nincsenek rosszakaratú emberek, akik bajt csinálnak másoknak, szántszándékkal. De mikor osztán…

    - A múltkor is, hogy megugrott a gulya, ki híjja, hogy ott nem hagytam a fogam a fogam fehérit…

    - Úgy történt, hogy estenden még szépen beporoszkáltunk a szárnyék felé. Meg is vacsoráztunk. A barom meg lefeküdt. Egykedvűen kaszálta az alsó álluk a felsőt. A fűgomolyagok egymásután szaladgáltak föl hosszú nyakukon a lapos fogaik alá. Utána nagyokat nyeltek. Kérődzöttek. Nyoma se volt viharnak, bajnak, bár mintha távoli villámlást láttam volna meg északnak az ég alján. Alkonyattájban. De gondoltam, majd csak elkerül bennünket.

    - Ezeket a zörgő rossz öreg csontjaimat eltettem hát holnapra. Bebújtam a bódémba. A bujtárom, a Jóska maradt soros a két kutyával. A Bundással meg a Tiszával.

    - Éjfelet se cincogták még a suhanó, cikázó bőregerek, sürget ám ki a bujtárom a bódéból, hogy aszongya: Gyűjjék hamar gazduram, vihar kerekedett…

szozattovabbacikkhez

Molter Károly: A gomb

A jó hazafi elsősorban lokálpatrióta. Ezt nem értette, ezt a gyakorlati igazságot. Fazekas öcsém, az óriástermetű helyettestanár itt a kollégiumban. A Nagy-Alföldről vetődött erre, azért is csúfolták döblöcösnek az idevalósiak, pedig a nagy nyugalmú ifjú aligha hízott sült tökön, inkább az uborkát szerette, amiből nyilvánvaló, hogy nagykőrösi származás. Apja hintósjárási végrehajtó volt, míg élt és csak halála után világlott ki, hogy fiára a kövérségnél s flegmánál egyebet nem testált. Hogy most idehívták ezt a hosszúléptű vállas gyerekembert, csak egy koffernyi holmival jött, egy köcsögkalappal, nyűtt zsakettel és amaz ősi képtelenséggel, hogy a bennszülöttekhez hasonuljon. Nem hallott a mimikri hasznáról, nem is gondolt arra, hogy ahol valaki boldogulni akar, ott minden érdekfonalat tűfokra kell venni, a szokásjogot tiszteletben tartani, be kell házasodni a brancsba, vagy éveken át kell házasság reményével kecsegtetni törzsfőnöki fehérnépeket. A városi tekintélyeket, intézményeket csak magasztalni illik, de mélységes megvetéssel kell beszélni vagy hallgatni más helyek jelentősebb dolgairól. Szóval, homlokán viselje az ember a fölírást: «a nagy világon e kívül nincsen számodra hely…»

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf