Muskátli - 2017. november

muskatli

muskatli

Melléklet
jó gyermekeknek

2017. november
IV. évfolyam / 3. szám

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.

szozattovabbacikkhez

 

Abonyi Andor: A férfi szíve

A férfi szíve drága gyöngy,
szent érzések finom korállja. –
Ha vérzik is, senki sem látja.

A férfi szíve: vert arany,
becsület, s nem szeszély a fénye.
S odadobjuk egy lány elébe.

A férfi szíve: drága kő,
ragyogó türkiz, tűz-opál. –
Boldog a nő, ki rátalál.

Csuka Zoltán: Bontakozó leány

szerelemkép1csukaA mi arcunk már egyre keményebb,
szájunk dacosabb s körötte mélyülnek az árkok.
Szemünk mögött kormos víziók égnek
s kéksége sötétül,
idegeinkben mélyebb dalokat hárfázik az élet
s szemünk körül minden reggel pókhálósabbak a ráncok.

szozattovabbacikkhez

Csukássi József: Románc

Aranyhajú király kisasszony,
Azt álmodá: immár menyasszony;
Kiért titkon oly rég epedett,
Szerenádos dalnok neje lett.

Reggel, hogy lenéz az ablakon.
Cifra népség sürg az udvaron;
Vén király jött kérni a kezét,
Hozzá megy-e, meg se kérdezék.

Oltár előtt fényes nászsereg,
Az orgona tompán kesereg,
Fölsírnak a templom falai,
Összezúzta lantját valaki.

szerelemkép2csukássy

Kisjókai Erzsébet: Békémet megzavartad

Tollam alszik lankadatlan, csendben
az asztalon nyugvó kezemben.
Körülöttem nem mozdul semmi,
órám ketyeg csak. Így pihenni,
álmodozni de jó, de szép.
Száz jele van itt szerteszét
az életnek: könyv, s otthagyott
piros papucsom kacag ott
a sarokban. Fehér tányérkán
két alma csábítóan néz rám.
A gyerekszobaajtó nyitva,
szívemet most is felvidítva
hívogat. Jó egyedül lenni.
Nem juttat az eszembe semmi.              

szozattovabbacikkhez

Vészi József: Szeress, szeretlek

szerelemkép3vészi»Fekete két nap izzó parázsa,
Jövet ragyogj!
Lelkemen átfut lelked varázsa,
Rabod vagyok!
Te vagy a legszebb rózsa, virága
A napkeletnek,
Te vagy éjimnek bülbül madárja…
Szeress, szeretlek!«

Nyílik az ablak, oszlik a fátyol;
»»Ne, ne kívánd!
Óvj meg az őrök durva szavától
Egy árva lányt
Vén pasa karján téged imádlak,
Ó szép eretnek!
Hallom a szélben hangját danádnak…
Szeress, szeretlek!««

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: Wagner; Parsifal

Zene titánja: dörgő forradalmár,
Hallottam trombitáid vad tusáját:
A Rajna húzta csillogó uszályát.
A mélyben énekelt a walkür
S halk űr
Remegve leste Siegfried szörnyű harcát.
És könny takarta az erénynek arcát,
Mikor meglátta roppant hősöd estét.
Az istenek ijedve lesték
Amint felzeng komor gyászindulója
S a harsány trombiták fúvója
Lángot dobott a hegytetőre
S pogány varázsok őre:
Wotánnak vára porig égett.
Az isteneknek alkonyában
Döbbenve ittam félelmes zenédet.

szozattovabbacikkhez

Antal Iván: Huszárcsárdás

huszárcsárdás

szozattovabbacikkhez

Farkas Imre: Pest

Kietlen puszta Dunapart.
Öreg polgáron kopott gérokk.
A Hatvani nagy-kapun át
Most vonulnak a svalizsérok.

Szüret van. Kongnak a hordók.
Hangos a szín, a pincegádor.
A Palatinus épp’ lenéz
Az aranyrácsos ablakából.

A sorompó már leeresztve.
A Gellért ormán őszi színek.
Egy pityókás Bürger dúdol
Valami régi Wander-liedet.

Este. Itt-ott pislog a mécs.
Vén Budavár álmodva hallgat.
És a Pilvax-ban borzas ifjak
Egymásnak verseket szavalnak…

Lampérth Géza, az Országgyűlési Könyvtár könyvtári őre, író, költő

lampérthA XX. század eleje magyar irodalmának szorgos eminenciása volt Lampérth Géza. Az első világháborúban „Signum Laudis” kitüntetést kapott író így mutatta be magát egy irodalmi teadélutánon: „1873. október 23-án születtem. Veszprém vármegyének balatoni s már Zalával határos 'részén, a Balaton felett és a Bakony alatt, a Tihany és Badacsony között húzódó fennsíkon van szülőfalum: Mencshely. Eredetét Szent István királyig viszi a monda és hagyomány. Ezek szerint: Kupa vezér pogány magyar harcosai elől oda menekült légyen Gizella királyné, az akkori még rengeteg-erdős vidékre. Hálából ott később a megmenekült királyné kápolnát emelt. E kápolna körül épült a falu s a Mencshely nevet kapta [ad notam: ments-vár]. Lakói, a király nemesei, szabad magyarok lettek, mint az ugyane vidéken levő Szentkirályszabadja és Szentgál község lakói.

szozattovabbacikkhez

Lampérth Géza: Csak azért!…, Mulandóság, Nem lehet!

Virág itt csak azért nyíljon,
Aranykalász azért ringjon,
Csók, üdvöt csak azért adjon…
Nádfödeles kicsi házban.
Kúriában, palotában
Bölcső itt csak azért rengjen,
Nóta, pohár azért csengjen, –
Csak azért!…
Aki magyar, tudja: mért!

Hűnek szívet azért tárjunk,
Hűtlen azért sújtson átkunk!
Azért forrjon szívünk vágya,
Azért esdjen imádsága…
Az agyunkba’, a markunkba’
Azért égjen kemény munka.
Azért álljon készen kardunk,
Azért éljünk, azért haljunk! –
Csak azért!
Az Isten is tudja: mért!

szozattovabbacikkhez

Zsabka Kálmán költő, forgatókönyvíró, színész, producer, filmrendező

zsabkaKülönös és furcsa ellentmondásokban volt gazdag Zsabka Kálmán életútja. Nem volt kiemelkedő lírikus, és nem alkotott maradandót egyéb tevékenységei között sem. Hogy életét és munkásságát mégis bemutatjuk, annak az az oka, hogy látható legyen, az első világégés majd a trianoni szétszakíttatás alapjaiba tette tönkre emberek és családok addig nyugodalmas és különösebb bonyodalmaktól mentes életét.  Az évszázadok alatt eddig megszokott ideológiát, a császár-királyhű keresztény értékrendet a sárba taposták a világégés, majd az ezt követő forradalmak kegyetlenségei és ellentmondásokban igent csak bővelkedő értékrendjei. Ezek a zavaros évek egyre több teret adtak az egyébként tehetséges, ugyanakkor félművelt, eszmeileg sem elkötelezett, önmagukat fegyelmezni nem tudó egzisztenciáknak, mint Zsabka Kálmán.

szozattovabbacikkhez

Zsabka Kálmán: Dal, szerelem, szabadság, Kis kocsmában, Sorsom

Az erdőben madár dalol,
Nóta cseng az eresz alól,
A mezőn is szól az ének,
Szívek is csak úgy beszélnek.
Ha cigány van valahol,
Felhangzik a nótaszó
S e hazában dal nélkül
Borozgatni sem való.
Én pedig, ha víg a kedvem,
Mit tehetnék egyebet,
Dalolok – de akkor is, ha
Bú emészti lelkemet.
Itt is, ott is nóta szól,
Mindenütt búg, cseng a dal
S így lesz addig, míg a bú
És a jókedv ki nem hal.

Mint szivárvány, tüzes nyári reggelen,
Éppen olyan az emberi szerelem.
Ahány szempár és ahányszor rátekint,
Csábos arcán láthat százszor annyi színt.

szozattovabbacikkhez

Szász Károly: Garay

Meghalt. Ki halt meg! Garay!
Vagy nem ismertétek nevét?
Nem éreztétek dalai
Szelíd lángját, édes hevét?
Mely melegített, mint a fűz,
Mit gyújtanak jó pásztorok,
Mit zápor nem mos, szél nem űz,
Mely csöndes-egyformán lobog…

Pásztortűz, zöld hegy oldalán,
Borongó őszi ég alatt!
Kiégni hagyjátok, – s csupán
Szállongó hamv, mi megmaradt.
Ti nem hallátok meg dalát,
Hisz köztetek ő éhezett!
Ah, egy sírkövet legalább,
Ha nem adátok kenyeret…

szozattovabbacikkhez

Vörösmarty Mihály: Pázmán

Pázmán, tiszta valóságnak hallója egekben,
Mertért térítő állok az Isten előtt,
S hirdetek új tudományt, oh halld, s vedd szívedre magyar nép:
„Legszentebb vallás a haza s emberiség.”

tanya

Dsida Jenő: Őszről akartam verset írni

Őszről akartam verset írni.
Zizegő, fájó muzsikáról,
Szívünkbe tépő temetésről
Szomorú, csendes elmúlásról.

Őszről akartam verset írni.
Hogyan lett puszta ligetem,
Hogyan borult rá szemfedő
Fehéren, némán, hidegen.

Őszről akartam verset írni.
Szélviharról, mely sírt felettem,
Ábrándról, mely nem teljesült
Álomról, melyből felébredtem.

Bimbóról, melyet dér lepett meg,
Mely későn jött és sohse nyílt ki,
Örökké tartó fájdalomról -
Őszről akartam verset írni.

szozattovabbacikkhez

Lendvai István: Október

Az Ősz leült a diófánk alá
és hátradőlve pihen a padon,
öreg zenész, derűsen, szabadon.

Öreg zenész, arany a homloka,
arany az arca, szeme kék derű.
Arany Napon kijátszott hegedű.

Fáradt zenész, a támlán két keze.
A kert, a szél most őneki zenél,
s a halniváló vérszínű levél.

Hogy égett egykor csillag, lány, pohár!
hogy dúltak húrok, sípok és dobok!
Emlékek húrja mily zengőn zokog!

Mily tiszták a kiégett éjszakák,
a távol csók, a tépett rózsaszál,
s mily tiszta, boldog a betelt halál!

Az Ősz leült a diófánk alá,
magának úr, merengő vén zenész,
s a hervadt égbe messze, messze néz.

Nemes Nagy Ágnes: Diófa

Néha alig lelem magam, úgy egybenőttem
veled a hasító, kérgesítő időben.
Árnyékát lombhajad szelíden rámveti,
s ágas-eres kezem visszafelel neki.
Idegzetem fölött s nyíló agyam alatt
te vagy a szép sudár, mely földből égbe hat,
gyökerem nem remeg, s virágom friss, mióta
te tartasz, barna törzs, te, nagyszemű diófa.

diófa

Szabó Lőrinc: Őszi fák

Láttalak, lomb, mikor születtél,
fiatalon!
Mint kívül a gesztenyefák,
ép oly magas az ablakom:
az ablakot a kék tavaszban
zöld ujjongásod lengte be
s még ráncos volt minden kis leveled,
mint az újszülöttek keze.

Ráncos vagy most is, gesztenyelomb,
ráncos megint,
mint bőr vagy öreg papír zörögsz,
ha a szél megráz odakint,
de ha fele kincsed lent röpül is
a földön ide-oda,
még beragyogsz az ablakomon,
gesztenyefáim aranya.

szozattovabbacikkhez

Zsabka Kálmán: Meghalt az ősz

Meghalt az ősz. Siratja őt a szél.
Titokban megásott és avarbélelte
Gödörbe hullt. – Meghalt az ősz, nem él.
Féltette őt – hogy hűtlen lesz – a tél,
Színarany haját, hogy más kéz simogatja,
Hogy csókja tán még új életre kél
S virulni kezd egy forróbb nap delén,
Hogy fakó szeméből fényes ragyogással
Kitör a tűz – s tőrt döfött át szívén.
Jégpengéjű, hideg, kegyetlen tőrt…
Az ábrándos lelkű ősz szíve hát kihűlt,
Szemeinek szép fénye összetört
És csendesen, csók nélkül elrepült.
Gyilkos az őszt el hová temette?
Ismeretlen sírját keresi a hű szél,
De nem leli… Gondosan befedte,
Csillogó, friss hólepellel a tél…
Meghalt az arany ősz, megölte őt a tél,
Fájdalmasan siratja őt a szél.

Lendvai István: Venyigetűz

venyige1Öreg fák mély sötétjén az esti asztal
kifosztva búsul. Üvegek közt egy hervadt csokor.
A venyigetűz a homokban haldokol.

Venyigét rá! Kormosan hevernek a nyársak,
s szalonnák zsírja elsercegett, s gyújt az ital.
Most lássuk a lángot a lángért, mielőtt kihal.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Áll a venyige-gúla s a homok hiába bízott:
felkúszik a tűz, az olthatatlan, konok.
Kicsi tűzmag, – körötte alföldi homok.

Alul pár vézna venyigekígyó vonaglik, görbed,
futni szeretne, nem tud, összekonyul.
Fönt diadalmas a láng, és csapkod ittasul.

szozattovabbacikkhez

Vida József: Bő szüret

Kurtafalvi szőlőhegyen
Szüretelés nagyban megyen,
Azaz, hogy csak menne nagyba,
Ha nem hagyták volna abba.
Hajaha!
Most jő még csak a java!

Megkezdették, annyi igaz,
Ebben volna egy kis vigasz,
Folytatták is, amint illik,
Ha vón szőlő tudniillik.
Hajaha!
Most jő még csak a java!

Üres a tő, gyéren hajta,
S ami kicsi volt is rajta,
Leolvasták azt régóta,
Kit a madár, kit a róka.
Hajaha!
Most jő még csak a java!

szozattovabbacikkhez

Szemere Miklós: Bordal

Fiúk a bor istenének
Anyja ki volt? Semele!
Semele volt édes anyja,
A fia meg Szemere.
Isten vére buzog bennem,
Úgy tekintsetek reám!
Fel, fiúk, a boros kancsót,
Éljen Bacchus, az apám!

Tudjátok-e hol születtem?
Ős Tokajnak szent hegyén.
Szőlőfürt borult ajkamra
Anyaemlőnek helyén.
Édes muston növekedtem,
Mint harmaton a virág, –
Bujdosóra hát a kancsót,
Bujdosóra, cimborák!

Kancsót, fiúk! e földön a
Szív legnagyobb orvosát!
Tudta Bacchus mit tesz, midőn
Az égből a földre szállt.
«Félre csillagkoszorú! – mond –
Jer fejemre, zöld  borág!»
Bort, bort! bánatoszlató bort
A pohárba cimborák!

szozattovabbacikkhez

ÁRPÁDFIA LEVENTE: „MÁTÉKÁTÉ” II. rész

•    Jézus tanít és gyógyít (Mt 4,22-25)
 
Kíntól gyötört szenvedőket
gyógyított és fedte őket:
" Minden kórság örök íre
a mennyország örömhíre"

•    A HEGYI BESZÉD (bevezetés)(Mt 5, 1-2)

Amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai.
Ő pedig megszólalt, és így tanította őket:
 
Felment a hegyre,
leült és egyre
gyűltek köré a hívek;
Ő pedig szólott,
velük sodródott:
szívével teltek a szívek. 

szozattovabbacikkhez

Pénteki álom

faragasMagyar népköltés

Pénteken jó reggel
Olyan álmot láttam:
Vasárnap jó reggel
Fejemen történék.
Felmenék kertemben,
Lenézék kertemből.
Szebbik rózsafának
Lehajlik az ága;
Napkelettől fogva
Napnyugatig hajlott.
Akkor az én szívem
Gyászba felöltözött.
Odagyő édesem.
Azt kérdi éntőlem:
«Mért sírsz én édesem?»
«Nem sírok édesem.
Csak fáj az én szívem,
Azt sem tudom kiért,
Azt sem tudom miért.»
«Talán énérettem?»
«Találod édesem!» –
«Mikor lesétálok,
A szerelem utcán,
Ajtód előtt lássam
Gyászos koporsódat.
Abba benne lássam
Szép fehér testedet.

szozattovabbacikkhez

Mátyás király és a cseh favágó

matyas kiraly Page 008 nagykepCseh népmonda nyomán –

Amikor Mátyás király Hradistye városát ostromolta, vártalanul erős felmentő sereg támadta meg. Ekkor a védők is vérszemet kaptak, kirohantak a falak mögül, és a magyar sereg két tűz közé került.

    Amikor a magyarok látták a veszedelmet, futásnak eredtek. Futott maga a király is, futás közben egyedül maradt, mint az ujjam: egy szál katona sem kísérte.

    Mátyás király rossz szűrt szerzett, azt vette fényes ruhája fölé, hogy fel ne ismerjék. Az éjszakát a Királyhegy alatt egy erdőben töltötte: puszta föld volt az ágya, csillagos ég a takarója.

    Másnap a király egy cseh favágóval találkozott, az megsajnálta, és elvezette kunyhójába, amely Brod község szélén állott.

    Útközben a favágó egyre vigasztalta a királyt, akit szegény vándorlegénynek nézett, de azt is mondogatta, hogy a felesége bizony nem szíveli az ingyenvendéget.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Az első kötés

Nagyanyó ott ült az ablak mellett és kötögetett. Kint őszi szél rázta a fákat, süvítve sodorta a száraz leveleket. Közeledik a hideg tél. Nagyanyó fényes kötőtűi még fürgébben mozogtak.

„Isten áldd meg a magyart
Jókedvvel, bőséggel.
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel!”
,

    – ismételgette a kis Sárika a leckét. Aztán boldogan futott nagyanyóhoz felmondani. Tudta már hibátlanul.

    Ilonka baba és Mackó pajtás talán fel is lélegzettek örömükben a játékos polcon. Most az ő világuk következik. Sárika mindjárt előveszi, sétálni viszi, meguzsonnáztatja őket.

    De most az egyszer csalódtak. Sárikának eszébe sem jutott Mackó pajtás és Ilonka baba. Feléjük se pillantott a kis hűtlen. Odavitte a zsámolyt nagyanyó mellé, leült és nézte, hogyan izegnek-mozognak és villognak a kötőtűk, és hogyan növekszik sorról sorra az érmelegítő.

szozattovabbacikkhez

Kopcsányi Gyula: Amit még a nyitrai káptalan sem tud elintézni…

Szülőfalumban, egy kis nyitrai kis faluban, több, évszázados nemesi kúria van, melyeknek tulajdonosai a Tarnayak, Gaálok, Thurcsányiak, Bokrosok és Dombayak – az egy Ghiczy-Szmrecsányiakat kivéve – az idők folyamán szétszóródtak a nagyvilágban, s a régi salva guardiak lassan zsidó vagy paraszt kézre jutottak. Sokat töprengtem azon, hogy mi volt az oka ezen magyar nemesi családok pusztulásának? Rájöttem az igazi okokra; de, mivel fájna leírnom a szomorú valóságot, inkább nem felelek ezen kérdésre. Szolgáljanak nekik mentségül a múlt századok örökös harcai, a nagy közterhek, s a könnyelmű, de gavalléros életmódjuk, melyek a magyar köznemesség pusztulását vonták maguk után. Elég az hozzá, hogy kicsúszott a föld a lábuk alól, dobra került a sok szép, régi kúria, s ők maguk szétszéledtek vagy kihaltak. De talán bölcsen, az Úristen rendelés szerint történt ez is, mert nehezen illeszkedtek volna bele a mai, úgynevezett demokratikus világba. Mielőtt emlékük is elenyészne, meg szeretnék emlékezni róluk az alanti történetben.

    A falu déli kijáratánál, egy kis dombocskán emelkedett a Tarnayak kúriája. A földszintes, de hatalmas méretű épület messze kimagaslott a falu többi házacskái közül, melynek az 1704. évben, a hozzá tartozó 4-500 holdnyi földdel, özv. Tarnay Béláné volt a tulajdonosa.

szozattovabbacikkhez

Nyisztor Zoltán: Mulatság

Édes enyelgések és tartós unszolások után Szabó Istvánéknak sikerült rávenniök Kovács Jánosékat arra, hogy csütörtök este közösen kirúgjanak a hámból. Szabóéknak ugyan nem kis agyagi gondjaik voltak, már két hónapja az érdligeti családi telek részletét sem tudták megfizetni, ami miatt az eddig oly keservesen kiszurkolt 350 pengő is veszendőbe ment, de azért a lelkiismeretüket könnyen megnyugtatták, hogy az embernek a társadalmi életre és összeköttetésre is „áldozni” kell. Szabóéknak csak kifizetetlen számláik voltak – persze – nem kis tömegben – a szabónál, a cipésznél, a rőfösnél és a sarki fűszeresnél. De hát több éves tapasztalatból tudták, hogy azok várni tudnak s holmi kisszámlák mutogatásával nem rontják el az urak mulatságát.

    Az igazi fejtörést az okozta, hova menjenek? Mert hogy odahaza, abban a rongyos kis két- vagy háromszobás lakásban nem lehet mulatni, azt kezdettől fogva világosan látták. S ezért egyértelműleg a vendéglő mellett döntöttek. De melyikbe menjenek? Az asszonyok ugyan habozás nélkül valami fényes, zenés mondén hely mellett határoztak, a férfiak azonban kétségbeesetten idézgették emlékükbe az ilyen fényesebb helyek kívülről kiakasztott étlapjainak horribilis árait. Ezeket a mondén helyeket belülről ugyan ők sem ismerték, de íme, nem volt haszontalan dolog hébe-korba megállni a fénytől izzó ablakok előtt, bekukkantani a függöny mögé s alaposan áttanulmányozni az utcára kifüggesztett étlapok árait.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: Vallomás az égi asszonynak

Most el kell mondanom,
Mit eddig még nem mondhattam el én,
De lefutott a legszebb hullócsillag,
(Már túl jutottam életem delén)
Elmondom hát, hogy zordan életemnek
Te voltál mindig-égő csillaga,
Titok voltál. Az egyetlen Öröm,
A tiszta szerelem maga.

A szőke méhek már neved dönöngték
Gyermekkorom kék templomablakán,
Úgy tündököltél életem egén,
Mint jégvert kert felett a hold talán.
Ezüst tükör volt arcod, s benne néztem
Kis mongol arcodat naponta.

szozattovabbacikkhez

Szent Mihály imája

Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!”
Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a
többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére
körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd
vissza a kárhozat helyére! Amen.

tördemici szt.mihálykép

Bányai Zoltán: Ida

bányaikép11Majd hazamész és lányos gráciával
Virágaim hűs vázáidba rejted
És letűnődsz, mint hervadt rózsakerten,
Szavaimon, míg el nem felejted.

Olvasni kezdesz és tekinteted
Elréved és sóhajtsz: „mi van velem?”
S ha újra majd a könyvbe nézel
Ott látod szenvedő, szelíd szemem.

És ha leülsz a zongorádhoz
Nem érted; ily szép nem volt még sosem,
Ilyen elhalón panaszos, enyhe, fáradt
És szomorú Chopin.

És fájni fog a szó, a csönd, az este,
Szívedre száll halk, drága bánat.
Virágaim fölé hajolsz s ők
Megcsókolják tikkadt – szép szádat.

Czenk: Ha visszatérsz…

Magányos szobámnak kietlen zordsága,
Sóvárgó lelkemnek felszálló sok vágya
    Ne riasszon vissza.

Lesz még derűs fény, mely felvidít és éltet,
Lesz még édes remény, boldogságígéret,
    Ha visszatérsz újra.

Nevetni fogok, hogy felvidítsalak,
Ölelni, csókolni, hogy nálam tartsalak,
    S ne menj el én tőlem,

A lelkem szárnyával majd körülrepkedlek,
Szívem melegével magamhoz ölellek,
    S nem mégy el éntőlem.

czenkkép12

Harsányi Lajos: Az elment kedves izen

Az őszi ég itt oly borús!
De kék esője tiszta.
A hangod hallom messziről,
De nem megyek már vissza!

A hintó összetört, s a híd
Mélybe szakadt alatta.
Aki egyszer elbúcsúzott,
Nincs annak visszaútja.

A dús eső, mint puska-tűz
Csattog, ropog a hídnál.
A hangod meg se hallanám,
Ha mégis visszahívnál.

A nap erőtlen. Az esőt,
A könnyet fel nem issza.
Esőben, sárban és gyalog
Én nem mehetek vissza.

Sajó Sándor: Rózsakelyhen…

Óh jer ide, borulj kebelemre!
Hadd tanítlak égő szerelemre,
Selyem pillád míg halkan lezárul,
Hadd mesélek örök boldogságrul.

Óh jer ide! Nézd, leszállt az alkony:
Fürtös fejed a vállamra hajtom…
Bólogat ránk a vén hársfa lombja:
Csak az a boldog, aki szeret – mondja.

Gyúl az égen esti csillag fénye,
Szívemben a boldogság reménye…
Csillag fénye reményt hintve reszket:
sajokép13Valaha még egymásé lesztek.

Szász József: Lilla

szaszkép14Az én Lillám, mint a tói
Récepipe, olyan vad:
Nem voltak még csábítói,
Szíve tiszta és szabad.
Sikamló, mint a zúgónak
Körén játszó halfiú,
Mely a legsűrűbb hálónak
Lukain is átal bú.

Olyan ő, mint a májusi
Rózsabimbó kebele,
Amelyet a szép ciprusi
Isten asszony nevele.
De hogy oly szép elég nagy kár,
Mivel olyan csintalan:
Óh csak lenne szelídebb már, –
Nem szeretnék hasztalan.

Szelestey László: Sír a kis galambom

ciganyzenekarSír a kis galambom,
Sírok én magam is:
Sírunk mind a ketten,
Igen keservesen.

Anyám, édes anyám,
Mért üldöztél engem?
Mért nem hagytad ezt a
Kis leányt elvennem?

Hadd lett volna szívem
Megvigasztalója,
Arany álmaimnak
Arany pillangója.

szozattovabbacikkhez

Pásztor Árpád: Ungvár

Ez hát a város, hol születtem?
Oh, tőle mily idegen lettem.

Az ismeretlen, szürke házak
Ki tudja, hogy már mikor láttak?

Házak! És rátok nem emlékszem,
És mégis itt él hány emlékem!

Hány emlékem, – mik nincsenek meg,
S örökké szívemben lebegnek.

Itt járt anyám derülten, szépen,
Ifjúsága szent idejében.

Még nem is voltam a világon,
…És mostan mégis menni látom.

szozattovabbacikkhez

Endrődi Sándor: Az „Ocskay brigadéros” szerzőjére

Mikor Herczeg Ferenc
Diadalát zengem,
Nem okoskodom én,
Csak örül a lelkem.
Pokolba veletek,
Szecessziós pancsok –
Jó reggelt, kurucok,
Jójszakát labancok!

Írjatok, furérok,
Írjad sereg diák
Vérvörös tintával
A nagy szentenciát:
Félre duda, mikor
Tárogató harsog:
Jó reggelt, kurucok,
Jójszakát labancok!

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: Herczeg Ferenc

Herczeg FerencA „Fenn és lenn” volt a regény, mellyel Herczeg Ferenc bevonult a magyar irodalomba. Bevonulásának „fényét” az is növelte, hogy halálos végű párbaj hőse lett, a lomha közvélemény figyelni kezdett s a verseci polgárfi „hőstettében” a polgár dzsentrisedésének, tehát legnagyobb vágyálmának megvalósulását szemlélte. A „Fenn és lenn”, mint Herczeg egész pályája, nemcsak az íróra jellemző, hanem a társadalomra is, mely annyi s annyi magyar kezdeményezés merev elutasítása után Herczeget azonnal keblére zárta. Herczeg irodalomtörténeti jelentősége idővel alaposan megfogyatkozik, majd pedig teljesen eltűnik. A jövendő irodalomtörténete aligha szentel komolyabb figyelmet műveinek, a szociológusok azonban kútfőnek tekintik minden időben: a kiegyezés után előtérbe nyomult asszimiláns „értelmiség” leghívebb lélektani kifejezőjének.

    Herczeg Ferenc tudatos és okos író volt első perctől kezdve, érezte lényének és hangjának idegenségét. Látta, hogy a kiegyezés után hirtelenül összeöntött magyar középréteg nem bírja ugyan a tiszta magyar szellemi légkört, de bizonyos „magyaros” küllemet megkövetel. A „magyaros zamattal” tehát Herczeg nem takarékoskodott s a kéznélfekvő forrásokból kölcsönözte: Jókaiból és Mikszáthból. Jókai ebben az időben már húnyó nap volt. Mesélő hajlama túlságosan buja, romantikája hősi, magyarsága pedig mélygyökerű volt ahhoz, hogy a millennium felszínes és vegyes társadalma élvezhesse.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: Előszó helyett…

Lágyan és könnyedén iramlik a gép. A mozdony a Szellem és az Erő isteni gyermeke. Szörnyű acélbordáit Vulkán kalapácsa formálta; tűzlelkét a Tudás szűz anyja, Minerva, lehelte belé. Mint a hámba fogott üstökös rohan útján: szolgaságában és fenséges, cselédsorban is király.

    Nyomában a gigantikus pulmanok kereke mennydörög. S a vonaton, a száguldó planétán, egész világ él, gondolkozik, szeret s remél.

    Vas viadukt feszül által a Sierra szédítő szakadásán. Acélpántokból font, tízemeletes torony-kariatidok hordják fejükön a szörnyű tehert. A mérnök, aki ezt a vakmerő csodát elgondolni merte, Prométheusz véréből való lázadó Titán.

    De a föld alatt, gránitsziklák méhében, sárkányok rázzák láncukat. Egyszer elszakad a lánc s az ősi gyűlölet kirobban s őrjöngve összezúz mindent, amit ember keze alkotott…

    Hol volt a hiba? A tervező mérnök agyában, vagy az acél pórusaiban? Lidércnyomásos álomkép: a pillér részegen tántorog, a vasháló megroppan, a viadukt megtörik, süketítő csattanás, százhangú jajszó, – a vonat összetörten rohan a szakadásba…

    Csak a mozdony ér a túlsó partra… a gépész halott, a fűtő bomlott aggyal szalad világgá. Az óriás gép, mint a haldokló elefánt, ott ül a parton és panaszos bömböléssel hörgi ki meghasadt szügyéből a gőzlelkét…

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: Harsányi Lajos

Harsányi Lajos a legkülönb katolikus költő s egyetlen, akiben a katolicizmus magyar mélységekkel találkozott. Sík Sándor költészete programszerű intellektuális mutatvány és erőfeszítés; tiszteletre méltó, de hideg és idegen. Mécs László egy sokat ígérő kötet („Hajnali harangszó”) után azonnal eltévedt; „szavalásba”, színészkedésbe süllyedt, könnyelműen kitört méreteiből s alaktalan lírai cikázássá fajult. Harsányi Lajos földünk sajátos növénye és Ady rokonságának tagja; fölötte érdekes, hogy ez a katolikus költő mennyire párhuzamosan haladt Adyval és Nemzedékének legjobbjaival.
Néhány évvel Ady jelentkezése után, 1909-ben jelent meg első kiforrottabb kötete, „Az élet muzsikája”. Az első vers, „Az új énekes” Adyra emlékeztet; az Ady-nyomok különben több versében feltűnnek, de távolról sem durva hatásról van szó; Harsányi nemcsak hajlik Adyhoz, hanem el is hajlik tőle. Igen érdekes, hogy gyakran magáévá teszi Ady formáit, képeit, még hanghordozását is, de ellentétes tartalmat önt a versbe, vagy pedig elfogadja az Ady-élményt egy pillanatra s azután dacosan más irányba kényszeríti. Mindenesetre csak dicséretére válik a katolikus papköltőnek, hogy Ady magyarságát és egyetemességét nem szórta epével s átokkal, mint az asszimilánsok hada, hanem katolikussá próbálta érlelni.
Következő kötete, „A napkirály rokona” 1911-ben jelent meg, ebben már határozottabban előtör Harsányi egyénisége. Nemcsak olyan folyamat történik benne, mint Kálmány Lajosban, a magyar katolicizmus vallomást mond a magába szívott pogányságról, bizonyságot tesz egyetemes alkatáról, széles határairól, pazar befogadóképességéről.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos kanonok, író, költő

Harsányi LajosA századelő magyar vallásos líráját megújító „triász” tagjai, Harsányi Lajos, Sík Sándor és Mécs László a Nyugat költőitől, főképpen Ady Endre lírájától kaptak bátorítást új költői szemlélet kialakítására, újszerű transcendens látásmódra. A XX. századi magyar vallásos érzésnek egy igehirdető szónok volt az eszmei felszabadítója, Prohászka Ottokár, művészi iránymutatója pedig a modern lélek minden kínját és örömét megszólaltató Ady Endre. Hit és tagadás közt vergődve-viaskodva a legmélyebben élte át magyarság és emberség gyötrő kérdéseit: legfőbb ihletője a nemzeti sorskérdések, a szerelmi élmények mellett a metafizikai élménykör volt. Gyökeresen megújította a költői nyelvet, és a költői fejlődés kiindulópontjává tette poézisét. Ady volt a legfőbb irányadó a katolikus lírában hatalmas összefoglaló igénnyel és artisztikus igényességgel alkotó Harsányi Lajos számára is, különösen költői pályájának korai időszakában.
   „Banán [a katolikus Lexikon szerint Nagyigmándon/szerk./] született, családjuk hetedik gyerekeként. Családjuk 1576-ban kapott nemességet, és liliomot tartó oroszlános címert. Az élet muzsikája című, második kötetében adys gesztussal említi az egykori „udvarházas” múltat: „Nekem a Baranyában – régen – / volt egy nagy udvarházam”. A költő elődei közt számos kántort, tanítót találunk. Dédapja, Harsányi János „ludimagister”, vagyis kántortanító volt a Veszprém megyei Sur községben, nagyapja, Párkányban segédtanító, majd Banán tanító volt.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: A költő kiált, Búzaszem a hant alatt; Vitnyédi Németh István: Harsányi Lajos

Harsányi Lajos:

A költő kiált

Két lába két nagy Kontinensen áll.
Alatta zúg és bőg az Óceán.
Szárnya New Yorktól Tokióig ér el.
A Nap leszáll, fagyottan, köddel, vérrel.
Közeleg a karácsonyéjjel.

Két szörnyű Hold a költő két szeme.
Néz vízre, hegyre, havas rétre le.
A Himalája csúcsa vértől ködlő,
De túl azon, halld, véres emberöltő:
Imígyen szól a költő!

Vádollak, Ember, vérrel fertezett!
Minden jóérzésből kivetkezett,
Egymást agyonmart embercsőcselék,
Kinek az arany soha sem elég,
Soha sem elég!

Nem ismered az égi Gyermeket,
Ki mindörökre elrendeltetett,
Hogy lenne a világnak boldog béke.
Minden aranynál nagyobb kincsed: Béke!
Isteni Béke!

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Ábel és a rengeteg, Kapui Ágota: Farkaslaka, Nagy Gáspár: Tamási Áron sírjánál

Áprily Lajos:

Ábel és a rengeteg

Már jött a vég a szívben és erekben,
de a lélekben még egy vágy maradt:
Otthon pihenni, vén fenyők alatt,
a visszahívó, régi rengetegben.

                      1966. május 29.


Tamási Áron szobraKapui Ágota:

Farkaslaka

Hárászkendős fehér este
tulipános bölcsőt renget
pocsolyában ring a csillag
bagoly vigyázza a csendet

merre mentél mese-ábel
merre vitted kicsi lángod
csengő-bongó furulyaszód
mérföldes nyugtalanságod

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: Tamási Áron

Ha az Ady után következő nemzedék összefoglaló remekművét keressük, a „gyűjteményt”, melytől irodalmi korszakot, lelki fordulatot és szellemi stációt számíthatunk, elsősorban Tamási Áron összegyűjtött elbeszéléseinél kell megállapodnunk. A századforduló idején egész írósereg műveiben indult döntő rohamra a magyar novella, korszakok vajúdtak és hűltek ki benne; a következő rohamot Tamási Áron egyedül teljesítette s nyerte meg: az ő novelláiban dőlt el az új korszakos kérdés, hogy a realizmus és naturalizmus országlása után tudunk-e önerőnkből új világképet teremteni? A választ, melybe annyi nagyszerű írói ígéret rokkant bele, Tamási Áron, a keleti magyarság küldöttje adta meg, aki életérzésünk töppedtségének, tehát vészes válságának idején megteremtette a Magyar Ezeregyéjszakát. Ezek az elbeszélések valóban átnyúlnak a „nappalból” az „éjszakába” és az „éjszakából” a „nappalba”, bírják mind a két dimenziót: az éles nappali fényt, mely a valóság uralmát hirdeti és az éjszakát, midőn villámgyorsa átfordul a létezés tengelye, a nappali zárt valóság formái és körvonalai elmosódnak, az életbe belejátszik az álom, a mágia, a tudatba pedig behömpölyög a tudatalatti és a tudatfeletti. Tamási nem hozott hadüzenetet a realizmus ellen, hanem a realizmust egy átfogóbb, dúsabb életérzésbe helyezte, egy tágabb világkép s egyetemesebb életérzés pazar egységébe békítette. Nem tett erőszakot a valóságon a valóságfeletti kedvéért s nem alapított szektát a valóságfeletti tiszteletére a valóság nagyszerű forróságának megtagadása árán.

szozattovabbacikkhez

Tamási Áron; Ajánlom magam: Tamási Áron vagyok…

Elkészültem arra, hogy illedelmes bemutatkozásom után is meg fogják kérdezni tőlem, hogy: ki vagyok én? És talán megkérdezik azt is, hogy minő címen szólok az urak dolgába.
Mindezekre most csak annyit mondok, hogy író vagyok: fiatal székely író.
S az író az az ember, akit mindig megkérdez bajában a Nép; jobban mondva az író az az ember, aki meg is hallja, amikor kérdezi őt bajában a Nép.
Tehát a Népért a közvéleményhez.

I

Éljen Kacsó Sándor!
Trianon után az első és második esztendőben nagyszerűen indult az erdélyi magyar sajtó. Bátor volt és nagy hivatásához méltó. Mert magyar újságjaink voltak mindenekelőtt azok, amelyek a fejbe ütött és elszédült magyarságot öntudatra ébresztették és megmondották nyíltan és őszintén:
– Itt élned és halnod kell!
Kiváló, lánglelkű embereink voltak, akik nem voltak gyávák megütni ezt a hangot, és vállaltak mindent, ami érheti őket ezért magyar részről. A magyarságnak azon részéről, amely behunyta a szemét, hogy délibábot lásson, és amely vénasszonyok módjára pityergett, vagy gyenge vándormadarak módjára az őshazába költözött, ha megzavarták ebben a délibáb-látásban.
Hős korszak volt ez.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Tompa /1817-1917./

Középső gyöngy a nagy Triászban;
Te magyar ékszer sorsát nyerted:
Világ-napfényben, glóriásan
Messze ragyognak nálad nem nagyobbak,
Csak sokkalta szerencsésebbek.

Kirakatba te sose vágytál,
Se cifra dáma szép nyakába.
Mert nemesebb minden gyémántnál
A fény, amelyet jótevőn áraszt
Szelíd lángú családi lámpa.

Téged a lámpa sorsa vonzott,
Mely vándorok elé világit.
Gyöngyért rajongnak a bolondok.
Áldott a lámpás, amely beragyogta
A bús apáknak éjszakáit.

                                       1917. IV. 17.

Sértő Kálmán: Bús bárányok juhászához

                           Sinka Istvánnak

Be örülök, hogy nem  vagy már juhász,
Te már ceruzával furulyálsz,
A Nép juhásza lettél, tiszta, nagy,
Szegény bárányok bús juhásza vagy.
Maroknyi magyar bús juhásza vagy.
Szegény kis sereg hű juhásza vagy.
Ha ceruzafurulyád fogod,
Szent gyümölcsöket érlel homlokod.
Nincs már szamarad, szamár a világ,
Azt kell megülni, nyögjön a világ,
Hozni virágot, meséket, erőt,
Letenni hazánk oltára előtt.
Hol az az oltár? Azt én nem tudom,
De van, vagy lesz, azt ösztönből tudom,
Ki nem hajol meg rossz élők előtt,
Csak a búsuló utókor előtt.

szozattovabbacikkhez

Vas István: Egy költőhöz

1.
Ó költőm, voltak régi mesterek,
oly hősiesek és oly kedvesek,
kik éldegéltek spanyol és olasz
kis városokban – látom őket én,
járkálva piszkos, szűk falak között –
a nép körülöttük koldus és szegény
s nem éppen oly szépségbe öltözött,
mely messziről is felragyog. De lám,
e régi festők, jámbor mesterek,
figyelnek és ecsetjeik nyomán
egy-egy szeméten játszó kisgyerek
a vásznon mennyek fejedelme lesz,
a rongyos pásztor égő vértanú,
Madonna mellett álló szent emez,
mögötte dombsor, édes hajlatú.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf