Bulla János: A virágnak

A virágnak nem nézik az idejét. –
A leánynak sohse kérdd esztendejét:
Úgy születik, a mikor megszeretted,
Mikor elhágy, akkor el is temetted.

Csukás István: Virágének

Vakmerőn nyúlok
s biztosan érted,
tétovaságom
hitre cserélted.
Szótlanabb szónál
ez az áhítat,
több a valónál,
mégis megríkat.

Lehull az inged,
nincs, ami födjön,
szép szüzességed
fehér hófüggöny –
Mint torony omlik
össze, ki voltál,
örömöd ring, ring,
simább a tónál.

Rónay István: Dicsőség és szerelem

Tudjátok, mi a dicsőség?
Az meredek egy sziklaszál.
Fölvérzi annak lábait,
Ki szirtjeivel szembeszáll.
Híréről zeng a nagy világ,
Ki küzdve reá följutott:
A fennen álló érzi csak,
Hogy élte bús és elhagyott.

Tudjátok, mi a szerelem?
Egy csöndes völgy, mely rejtve van.
Kis kunyhó áll a völgy ölén,
Lehajló lombok árnyiban.
A nyájas, szűk födél alatt
Egymásért hőn két szív dobog,
Nem tud felőlük a világ:
Csak ők tudják, hogy boldogok.

Szabó Sándor: Te jó vagy…

Te jó vagy. Eljössz álmaimban
S begyógyítod szívem sebét.
Minden vidám, öröm dalunkat
Hordja a szél a légbe szét.

A puha pázsiton öledbe
Hajtom boldogan fejemet.
Madár fölöttünk. A friss szellő,
Virág, fa édesen nevet.

Puha kezeddel megérinted
Lágyan, szelíden homlokom,
Ha csókot lehelsz ajkamra,
Ezerszer visszacsókolom.

Tóth Zsigmond: Csók

Hold szállt a tóra… csillog a lenge hab,
villog a nádas, ringatja árnyait
     a parti fűz, s ezüst árnyárba
          hajlik a lombja; a szürke kövek

mohlepte hátán gyöngyözve fut a víz;
mereng a hattyú, vonzza néma hold,
     szívét elragadta a szelíd,
          bánatos fény és az éj varázsa;

Ma nincsen álma – bárhogyan zsong a nád –
csak nézi égi párját a menny taván,
     amíg nem tör reá a nappal
          durva, sivár és fakó világa;

Nádor Jóska: Messze száll a dalos madár…

Messze száll a dalos madár, messzi jár a felhő
Messzi ment a hűtlen babám, soha vissza nem jő.
Talán egyszer, valamikor, azt is elfelejtem,
Hogy ebből a drága földből sarjadzott a lelkem.
Elbujdosom én is messzi-messzi földre,
Búbánatom földjét,
Megsiratott rögjét,
Itt hagyom örökre.
Hogy itt szőttem annyi sok-sok álmom,
Hogy itten szerettem
És hogy itt temettem
El a boldogságom.

P. Szelényi Imre: Szováta szép fényes tava…

Ment a honvád Erdély ős bércein,
Magyar szívének lángja felcsapott;
Szováta völgye boldog percein –
A székely nap lelke ragyogott!

Színes ruhákban ezred-éves álmok
Dalos ajkak, fogadta a bakát! –
Megvillant szuronyán a vágya!
Erdély örökre, – legyen a hazánk!

Kinyílt ablakok lángba borult arcán
Ragyogott az őszi napsugár…
Énekelt, kacagott ott minden lány!

A tó mellett megpihent a század!
Körül a hegyek fényben égtek még –
A tó úgy pihent, mint égi kép…

Czóbel Minka: Denevérek

Mély, csendes tó nagy kert ölén,
Magasló nyárfák körbe,
Törzsük halvány sávot bocsájt
Sötétlő víztükörbe.

Fekete víz, zöld fű között
Hanyatló esti árnyak
Sötétlő víztükör felett
Kék denevérek szállnak.

Előbb csak egy-egy libben el,
Majd jönnek ezren, százan,
Hangtalan röptük elsuhan,
Vagy megrezzen a sásban.

Czóbel Minka: Egy hét

Részletek

HÉTFŐ – MUNKÁRA

Falu utcájába tolul a reggel,
kelet felől csöndesen jó elő
harmatosan, üdén. – Fehér sereggel
telik meg az útszéli legelő.
Elől libák jönnek a kapusorból;
háromszögű nyomot hagy út porába,
sűrűn egymás mellett, majd összefolyva,
kétszáz liba sárgálló, hártyás lába.
Majd más nyomok vonulnak el felette:
nehezebben léptek mélyebben szélessége

Czóbel Minka: Hó-nyomok

Nincs nyugta, nincs helye
Az édesanyának,
Elvitték a fiát
Messze, katonának.

Nyoma még ott látszik
A kis kerten végig,
Sárgás, puha hóban
Kékesen fehérlik.

Leszalad az asszony
Százszor is napjába,
Forró könnyeket hint
A fia nyomába.

Juhász Gyula: Móricz Zsigmondnak

Minden szavadban a termő magyar nyár
Aranya csillog s magyar ősz bora,
Mit férfiszívvel és elmével adtál,
Oly fejedelmi magyar lakoma.

A századok rád vártak, és te jöttél
Döngő léptekkel, izmos és derűs,
Maga a nagyság, a jóság, a bőség.
Hogy homlokunkról száz felhőt elűzz!

És jöttél, hogy a kárvalló szegénység
Ezer bajának örök hangot adj,
Hogy parlagán viruljon tiszta szépség,
S látásra nyíljon itt a szív, az agy!

Ha megdobott kövével az irigység,
Ha megcsúfolt sarával a galád,
Lelked tovább tetézte drága kincsét,
S tovább pörölted néped igazát.

Csata Ernő: Szabó Dezsőre emlékezem

„Míg magyar van: feltámadok.”
és a
,,Minden magyar felelős minden magyarért”

szállóigék rögtön beazonosítják Szabó Dezsőt, az embert.

„Széles e hazában hatalmas tömegek tudták, mit jelent a neve: hogy jelent nemzeti önbecsülést, kiapadhatatlan nemzetféltést, alku nélküli, ellentmondást nem ismerő szolidaritást minden emberi szenvedéssel, hogy jelenti a magyarság sorskérdéseinek legtisztább hangját. Mert minden mondata "sikoly volt a hátba döfött nemzet ajkán". Vegyész nem láthatja olyan tisztán a kémcsőben lezajló folyamatot, zenész nem hallhat olyan tisztán egy akkordot, ahogyan ő érzékelte minden sejtjével és mozdulatával, hogy "magyarnak lenni mit jelentett”.

.

Páter Zadravecz István bencés szerzetes, püspök

A doktorátusok megszerzése után 1907-ben X. Pius pápa szentelte pappá. Hazafiúi elkötelezettségét jól mutatta, hogy első római szent miséjén a magyar nemzetet és hazát áldotta meg. Ezután hazarendelték, és Baján, majd Gyöngyösön tanított dogmatikát és morált. Amikor a pápai egyetem meghívta rendes tanárának, ő elöljáróinak engedelmeskedve nem fogadta el a felajánlott állást. Feljebbvalói indoklása szerint: „itthon is szükség van kivételes szervező erejére és lelkeket alakító szónoki képességeire”.

Weöres Sándor: Budai gyümölcsös

Északra Rózsadombtól, nyugatra Óbudától,
a ferenchegyi kertben a fű ősszel se sárga,
fakó sziklák tövében galagonya-bozóton
sok bogyó pirúl, mintha most szökkenne virágba.
A kert belső szögéből lelátni a Dunára
hol hidak emelkednek szónoki lendülettel,
s a túlsó, pesti parton a háztömbök sorára,
hová ködöt borít vagy sziporkát szór a reggel.
Óriáskígyót vonszol, öntöz a feleségem,
nézem, melyik kerül ki győztesen a csatából:
szárnyas bogár az asszony, és hét-öles a sárkány,
de hol a nő parancsol, a szörnyeteg cikákol.

Weöres Sándor: Duó

A fogalmak feneküket
fordítják a szavak felé.
A szavak feneküket
fordítják a fogalmak felé.
Így lesz minden beszéd valótlan.
Így lesz minden fogalom hazugság

Weöres Sándor: Hegyek és síkság

A hegyek látomása fölfelé tör,
a felhők és a sugarak közé.
Tán mindig tudták, hogy a róna
végtelen szélességet álmodik,
szétszórt kis templomtornyokat,
gabona-hullámzást a messzeségbe,
keréknyomokat a mindenségbe:
mily alázatos parttalanság,
fölsebzett hátú határtalanság.
A hegyek ezt nem ismerik,
csákányt emelve a magasba.

Weöres Sándor: Lengő világ

Az este fényes árnya
terül a folyó-parti kavicsokra.
A magasságon át
mekkora üresség távozik
s gödrökbe lefelé ereszkedik.
Itt minden elsuhan
és mégis mozdulatlan.
Itt félne kerekülni a száj,
dobolni a vér,
nézésen túl figyelni a szem,
ha nem volna mind szándékolatlan.

Weöres Sándor: Szorongás

Régóta nem írtam semmit.
Költeni kéne valamit.
A sírásból meg a sásból
meg a sárból meg a sírból
ha csak tökéletlen töredékeket is.
Napsugarak átúszását és ködöt,
hogy tudják, mi a veszettség
és szenvedés.
Megismerni ne kívánják az
ily bozótokban csapdosást.

Rakovszky József: Emberiség

Mi vagyunk minden, ami árt,
hordjuk az észnek dinamitját,
kik megszűrik a földi sárt,
s a szűrtet tovább finomítják.

És meggyújtjuk a csillagok
kiszáradt álmos ósdi rendjét,
aztán leszünk dicső halott,
ősködbe vésző jámbor emlék.

S kibékülünk az istenek
derék, jóságos szent hadával,
kik halkan elvegyítenek
bennünket lomha földi sárral.

Pilis, 1955. II. 8.

Ady Endre: Júniusi dalok

I.

Hogy itt a nyár, de színkör nincsen,
Az élet oly borongó, méla,
Hiába zeng, hogy felderítsen
Langyos éjjel bús filoméla -
Az élet oly borongó, méla...

Mert szép a nyár, ha úgy tekintjük,
Hogy ekkor zeng a filoméla,
Ám bús dalát hamar leintjük,
Ha szubrett nincs, miért is él a'?
Az élet oly borongó, méla...

Berda József: Nyári zivatar

A nap
bágyadtan a felhőkbe szalad...
Szellő
hegedül... már gyantáz az eső.
A rút
szelek elől az aklokba fut
a nyáj,
míg lehangolt képet ölt a táj...
Kisül
megint... Mély csend van mindenütt...
A föld
bús arca derűs hamvat ölt...
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Élet
nyelte el ismét a vidéket...
És én
csak itt merengek - álmos Rém...

Nagy Gáspár: Tudom, nagy nyári délután lesz

Tudom,
nagy nyári délután lesz,
fülledt, meleg, esőutáni,
és hirtelen zuhanó, sosemhallott
redőny-mondatokra ébrednek
a versek a költők agyában,
de már hiába, hiába minden,
eljő akkor váratlanul… – -:

Mintha ezer fúrópajzs
dolgozna alant, kipúposodik a föld
s homorul az ég, akárha óriások
tartanák vissza a levegőt tüdejükben,
vibrálni kezd és fényesedni minden…

Takáts Gyula: Június

Cirreg, cirpel az esti bogár
és önti illatát a hársfa.
Sárga asztal az érett határ.
Fénylik a búzák kalásza.
Cigányom most az esti bogár.
Mézes-boros kancsóm a hársfa.
Kortyolom daluk és mézük
s míg pillog a villám rózsaszín szárnya,
suttog a fürjes búzák kalásza.

Tóth Árpád: Június 21

Csengő-bongó versikével
Hát köszöntsük a nyarat,
Amely eljött, amely itt van,
Utcáinkban, házainkban,
S most már végre itt marad.

Nem a március van mostan,
Nem van most az április,
Amit hőben most mi élünk,
Megirigyelheti tőlünk
Szicilia, Kápri is.

Szentkuty Pál: Hajnal a Balatonon

A víg tivornya tétovára torpant idebent.
Sikongó hangszerek vad jajja halkra lankadt.
A pergő, döngő dobok tompa buffogása közt
Egyszerre földöbbent a Csend...
Kint lomhán haldoklott az éj;
Hűlő, nagy teste némán nyújt a vízen el...
És ekkor hirtelen megborzongott a tó.
A mélyből finom fodrok, apró reszketések keltek.
Titokzatos, halk zsongás támadt parton a víz fölött;
Nyüzsgése színnek, nesznek, illatoknak.

Veszprémy Dezső: A Balaton dalol...

Jegenyék közt ülök egy szürke kőpadon,
S merengve nézek el a vén Balatonon.
Szellőcsókok súgnak nem hallott dalokat,
Élet ritmusába fonom én azokat.
Muzsikás agyamban piroslik az élet,
Szívemben lüktető vágy zenéje éled.
Köröttem kavargó emberár hullámzik,
Egyik jegenyétől a másikig… százig.
Vajj’ ők is érzik, ha a Balaton dalol,
Mely a szellők szárnyán itt suttog valahol
A Balaton partján a jegenyék között...
Mely engem megbűvölt s szívembe költözött!?

Balatonfüred, 1931.

Weöres Sándor: Balatoni jelenet

A tó fölött megáll a felhő,
sötéten csillogó kerek kalap,
szikrázik, serceg egymagában,
mögötte süt a nap.

1985

Virágszép Erzsike

Kiment a kisasszony arany székre ülni,
Aranyszékre ülni, arany inget varrni.
Feltette a lábát egy kis arany székre,
S egy pár arany gyűrű csördült az lébe.

Anyám, anyám, anyám, mi annak a jele,
Egy pár arany gyűrű csördült az ölembe?
«Lányom, édes lányom, az annak a jele,
Örökös úrfinak adtalak kezébe.»

Anyám, anyám, anyám, minek adott annak,
Inkább adott volna egy pujkapásztornak!…
Inasom, inasom, kezem táplálója,
Eredj föl a hegyre, ama nagy toronyba!

Szép Ernő: Mátyás király tréfái 8.

Mátyás napja

Ez a kis tréfás eset is a nagy király körül termett, hát megérdemli, hogy ideplántáljuk ebbe a könyve.
Bizony az ideig nem volt még olyan fejedelme a magyaroknak, akit a nép úgy szeretett volna, mint Mátyás királyt. Mert Mátyást a nép úgy szerette, mint galamb a tiszta búzát. Ez az édes szeretet irányozta annak a derék budai vargának a lépéseit is, akit egy reggel elindult a királyi palotába, s egyenesen fel akart menni a királyhoz.
- Mit akarnál, jó ember, a királytól? – kérdi a katona, aki őrt állott a kapuban.
- Mátyás napja vagyon, vitéz uram – azt mondja a varga

Naszreddin Hodzsa tréfái IV.

Hol a hús?

Három font húst vásárolt a hodzsa a mészárszékben, hogy majd annak módja szerint elkészíti otthon újdonsült felesége. Szulejma asszony megsüti és megfőzi, és azon mód meg is eszi. Jön estefelé a hodzsa haza fáradtan és éhesen, odaáll a felesége elé, és mondja neki, hogy tálalja elő azt a húst. Azzal hozakodik elő az asszony, hogy mind felfalta a macska. Nosza, kapja Naszreddin a macskát, a mérlegre teszi, hát csak három fontot nyom az állatja, egy lattal sem többet, sem kevesebbet.
- Hazudtál nékem asszony, a teremtésedet – támad nagy dühvel a feleségére. – Ha ez itt a macska, hol a hús? Hogyha pedig ez itt a hús, kérdem én, hol a macska?

Eredeti török forrás alapján írta Rakovszky József

Arányi Jenő: Aratás

Jóvágású gazdaember szállott fel a vonatra az egyik kis állomáson. Nagyon ismerős neve volt a falunak, de soha nem tudtam megállapodni benne, honnan is ismerem, hol is hallottam, csak akkor eszméltem rá, mikor a jó harmincas gazda elmondta valamelyik érdeklődőnek, hogy mi járatban utazik. Aratógépet akar vásárolni a község néhány módosabb gazdája, őt küldték a maguk képében a városba, hogy ott körülnézzen… Aratógép?! Meg vagy már elbujdosott emlék gyermekkori félelmes kísértete a város borzadásnak!

I.

A falu körül hullámzott a vadvíz, a piszkos zöldár...

Fekete István: Búzaszentelő

Róma. Krisztus előtt 240. április 25. A légiók még sarkuk alatt tartják a fél világot, s az utak mind ide vezetnek. Tavaszutó van. A búza kihozta fejét, és az örök város felett arany porban száguld a Nap tüzes szekere.
A berkek mélyén áldozati oltárok és áldozati tüzek hirdetik lobogva, hogy az Olimbosz istenei élnek még és ők uralkodnak az örök Róma felett.
Uralkodnak, büntetnek és kezükben tartják a halandó világ sorsát. Ember, állat, növény tőlük függ, erősödik vagy pusztul, virágzik vagy hervad, terem vagy meddő marad.
Túl a Pons Milviuson lágyan ring a széljárásban a búzavetés. Zizegve hajladozik, és millió kalászbölcsőben ring a jövő élet, a panis, a kenyér.

Angi Sándorné: Gyere, ha tudsz!

Gyere, ha tudsz, gyere, ha úgy gondolod,
Hogy a rabbilincset tovább nem hordozod,
Gyere, ha tudsz!

Gyere, ha azt hiszed, átlépve a határt
Idegen országban boldogságra találsz,
Gyere, ha azt hiszed!

Megmondom én Neked, hogy itt mi vár Téged;
Rabbilincsed helyett kapsz aranyat, ékszert,
Gyere, ha kell Néked!

Ehetsz itt kalácsot, hófehér kenyeret,
Csináltathatsz ruhát, bársonyt, nylont, selymet,
Mindened lesz Neked.

De hazátlan leszel! Mindenkitől távol
Fájni fog a szíved az örök honvágytól,
Keserű lesz szádban a hófehér kenyér!…
Szabadságod ennyit, gondold, hogy megér?

Csighy Sándor: Haza kell jutnom

Nem kesergek új helyet már sehol,
amerre járok minden idegen.
A fészkem is kihűlt, úgy gondolom,
kívüle mégis minden hidegebb.

Hogy eljöttem nem az én bűnöm,
s nem érdemem, ha visszatérek.
De fáj, hogy nem ember megy haza
és nem is test, inkább csak lélek.

Lehet, hogy gyors szelek visznek majd
hamu vagy porszem alakban már,
a jövőt kis nem tapinthatom s tán
sóhaj lesz csak, ami hazaszáll.

Akárhogy is lesz, haza kell jutnom,
mert vágyaim halhatatlanok
és megtalálják otthon helyemet
akár hamu, akár por vagyok.

D. Eperjessy Margit: Áldott haza, édes otthon!

Hol vagytok, ti tarka rétek,
vadvirágos búzaföldek,
bárányfelhők égi bája,
hűs patakok csobogása!…

Hol lebegsz, te tünde álom,
délibáb a Hortobágyon,
a legelőn ménes, gulya,
pásztor ajkán a furulya?

Hová lett az erdők dala,
gyöngyvirágnak dús illata,
gólyafészek a kéményen,
bádog Krisztus az útszélen?…

Dr. Bágyoni Baranyai Lőrinc: Addig haza nem megyek…

Ezer esztendeig Isten bokrétáját,
– mostanában Krisztus tövis koronáját –
viselné szent Hazánk;
s a vörös hóhérok ácsolják is fejfáját!
De a dróton innen, az aknán túl
tízmillió magyar vastürelme
a sírásókat fejfa-faragókat
hamuvá perzseli végleg és örökre!
Gyakran elfog engem is honvágy.
Úgy gyötör, éget a hazaszeretet!
Csak addig szeretnék élni,
míg minden magyarral egyszer hazamehetek!
Úgy hív haza, úgy csábít

Rácz Viktória: Szép vagy Hazám!

Szép vagy Hazám, tündérien csodás,
ékes koronában te vagy a csillogás.
Palástod a róna, arany mezeivel,
trónusod támasza Mátra erdeivel.
Királyi díszedben ékköved a Duna,
méltóságod tükre Balaton alkonya.
A kanyargó Tisza vártád erőssége,
néped a földnek leggazdagabb népe.

Szép vagy Hazám, tündérien csodás,
az isteni műben a legszebb alkotás.
Vitézi vér adja rózsáidnak színét,
Isten dicsérete kenyerednek ízét.
Az Ég csillagai mind a katonáid,
szépségedre Hazám egy fél világ áhít.
De ameddig csillag ragyog magyar égen,
Te élsz, míg ellenid elbuktak már régen!

In memoriam Ernst Ferenc (1969-2023)

Non omnis moriar
/Nem halok meg egészen, Horatius/

   Pár hete – szokásom szerint valahol letett telefonom megtalálva – olvasom a rövid üzenetet, Nagy H. Ilcsi szerkesztőtársam írta: „Feri autóbalesetben elment!”.

–   Első gondolatom: miért? Miért, miért kell most újabb barátnak, szerkesztőtársnak felballagnia a csillagösvényen a végtelenbe, Gaál Áron, Jagi, Kapui Ágota és más barátaink után? Miért most irányította az Úr Ferit a felragyogó felhőkön túli világba, a csillagerdők úttalan utain. – 

Ernst Ferenc: Hagyaték

A végtelen kulcsát hagyta rám,
egy hófehér, hideg éjszakán
fülembe súgott pár érthetelen
kusza mondatot életről, nőkről
meg ki tudja még miről.
Az álmait mesélte a
mindenről és a semmiről.
Arról, hogy néha nincsből
lesz a bőség, és a semmi
nem más, mint újabb
lehetőség elindulni a
minden felé. Mesélt arról is,
hogy a hideg viszonylagos
más, más értelme van
északon és délen, mást
jelent nyári nagy melegben

Gaál Áron: Vízen a város

A sziklák, a tenger, s persze az öböl
a monarchia épületei-
A kimosott szennytől átláthatatlan
az amúgy kék és híres Adria
A városház mögött hegyen az erőd
falait befutotta a repkény
A móló vascölöpein ülve
mintha a pesti Közraktár utca
dunai sirályaival együtt keresném
a Gellérthegyet, a Várat,
mondataim, ami ott voltam
A vizet fürkésztem, a vizet a várost
egyik sem enyém, szeretője sem
lehetek házai belsejének
hátsólépcsőnek, mosókonyhának, gangnak
Résnyire másnak nyitják meg, sóhajtva
kapukat, udvaraik sokszögletét.

/Istria/

Jagos István Róbert: Csoda

Szemeidben csodát látok,
Hóból növő gyöngyvirágot,
Párkányra szállt fecskepárt,
Tarka réten lepke száll...
Égben játszik a színvarázs,
Harmatcseppben a látomás,
Édenbéli emberpár
Dédelgeti magzatát.
Szemeidben csodát látok,
A megnyugvó nagyvilágot,
Határtalan óceánt,
Csillagtengert, álmodást.
Olajágat madárcsőrben,
Kisgyermeket bölcsőjében,
S látom magunk halványan
E gyönyörű szép csodában.

2008

Kapui Ágota: Ellobbanó éveinken át

Tedd, hogy az emberek
a te hangodon szóljanak hozzám
jóságod béklyóját csatold
vágtatni készülő indulatomra
nyugalmad legyen biztos
fegyvered
hogy kiolthasd hirtelen támadó
nyugtalanságom
őriztess engem türelmed szunnyadó
komondoraival
ugrásra készen
Tedd, hogy simogatássá szelídüljön
közöttünk a szó
ellobanó éveinken
át

Kányádi Sándor: Vezényelt eskü

hogy vérünk
s életünk árán is
hogy vérünk
s életünk árán is
mind egy szálig
mind egy szálig

játszunk
katonásdit
játszunk
felnőtt fejjel

aztán a sebesültek
igazi sebesültek
a halottak
igazi halottak

1978

Rakovszky József: Nagyjaink emlékezete

A fejlődés örök jogot
adott egykor a népnek,
hogy béklyót osztó zsarnokok
pohos hasára léphet.

S ez ős-jogon a milliók
szunnyadtak ezred-évig,
de jöttek, kik a riadót
felzúgatták az égig.

A nagy csatákra érkezők
verték az ósdi rendet,
tisztul tüzekben égtek ők
s babéron nem pihentek.

Szervác József: Az én falkám

Volt nekem egy olyan kutyám —
zongorázott köcsögdudán!

Aztán volt egy olyan kocám —
átlibegett a tű fokán!

Aztán volt egy olyan macskám —
három ökör ült a farkán!

Aztán volt egy olyan nyulam —
rókát evett sasraguval!

Végül volt még egy tehenem —
tanított az egyetemen!

Ilyen volt az én kis falkám —
ha megvolna, neked adnám!

1980

Berzsenyi Dániel: Lollihoz

Lolli! deli kellemiddel
A rózsára homályt vetsz.
S szívégető szemeiddel
Belém ezért tőrt nevetsz.

Szebb vagy te, mint a szép Hébe
A Dörgő lángölében,
Szebb, mint a szép Erycéne
A kellem bájövében.

Képed szelíd vonásiban
Szerelmek nyiladoznak.
Tested minden mozgásiban
Tündérek mulatoznak.

Horváth Böske: Miről ismerek én…

Miről ismerek én vajon reád,
S miről ismersz te majd meg engemet,
Hogyha fárasztó életünk lejár,
S a nagy nyugalom összehoz veled?!

Ha megszakadva távolság, idő,
Megsemmisülve rajtunk por, salak, –
Ha eltűnt rólunk földi a mi volt,
Csak mennyire méltó az, mi megmaradt.

Mi lesz velünk e földi lét után? –
Egy-egy csillag tán, mely tovább ragyog,
Mely majd tehozzád oly közel viszen,
A milyen távol tőled most vagyok!

Kazinczy Ferenc: Az ő képe

Midőn a hajnal elveri álmomat,
S a fény orozva lebben rejtekembe,
Imádott kedves kép! te tűnsz szemembe,
S ah, gyúlani érzem régi lángomat.

Ez ő! ez őt kiáltom, s csókomat
A képnek hányom részegült hevembe.
Így szólott, így járt, így mozgott, ölembe
Így sülyede, elfogván jobbomat.

S most ezzel folynak, mint egykor vele,
A titkos, édes, boldog suttogások,
Vád, harc, megbánás, új meg új alkvások.

S midőn ezt űzöm, mint egykor vele,
Kél a nap, s bélő a zsalu-nyíláson,
S sugárival körüle glóriát von.

Kölcsey Ferenc: Búsan csörög…

Búsan csörög a lomb,
Mert fú a szél;
Sűrűn dobog e szív,
Mert búm kél.
Kárpát kebeléből
A szél fú;
Tőled, szerelem! jön ez éjjeli bú.

Lyány sziklakemény, lány
CSillagszép,
Nem látod-e kínom,
Mely dúl s tép?
Nem szánod-e kínom,
Mely tép s dúl,
S felforrva szememben ez arcra lehull?

Rédey Tivadar: Csók: néma híradás

A böjti szél konok sarat dagaszt,
de fent a felhők fürtösek, pufókok,
pletykázó fürjre fülel a haraszt:
a rögnek titka rendre kitudódott
s mit rejteget még, napra hajtja azt
a jácinthagyma s tulipángumó. Sok
nyelven tud április. Rám a tavaszt
némán deríti mélyebb titku csókod.