Túrmezei Erzsébet: Ki lesz a győztes?

Ide ne jöjjön! Nem akarom! Úgyse fogok tanulni! Úgyse fogadok szót neki! És úgyse fogom szeretni. Azért se csak azért se! – tiltakozott. Sápadt kis arca kipirult a haragtól, szikrázott a szeme. Olyan csúnya volt.

    Hogyne, mikor ekkora méltatlanság esik rajta, Faragó Olgin, hogy nevelőnőt hoz melléje az édesapja nyárra, pedig ő nem akarja. Egyedül akar maradni. A maga ura, azaz a maga kisasszonya akar lenni. És jól van, csak hozzák ide azt az Idust, majd megmutatja ő, hogy nem fog itt maradni, mert nem fogja kibírni. Lesz rá gondja, hogy ne bírja ki.

    Igaz, hogy Idus voltaképpen az unokatestvére, akit még nem ismer. De már nagylány, az idén képesítőzött, és egész biztosan uralkodni akar majd fölötte. Apus ugyan másképp mesélte! Hogy vidám, kedves… játszani fognak és kirándulni. Mire való mégis az egész história? Hogy ne legyen olyan szabad és fesztelen az élet, mint eddig volt. Csak soha ne békült volna ki apussal Elemér bácsi, akkor a lánya se kerülne a házba. Idegent pedig nem hoznának, s ő megint egyedül lehetne Matild nénivel, aki semmit se tagad meg aranyos kedvencétől.

    Elérkezett a rettenetes nap. Apuka maga hajtott ki Idus elé az állomásra. Nemsokára jönniök kell. Őt persze itthon hagyták, pedig már ott az állomáson meg akarta mutatni, hogy csak azért se, csak azért se fogja szeretni.

szozattovabbacikkhez

Batta Péter: A csorda megugrik

    - Szép élet, igaz, jó élet a pásztorélet, de jócskán veszedelmes is… meséli Ferkó bácsi a sóséri gulyás. Jó addig, szép addig, amíg csendes idők járnak. Nincsenek viharok, nincsenek rosszakaratú emberek, akik bajt csinálnak másoknak, szántszándékkal. De mikor osztán…

    - A múltkor is, hogy megugrott a gulya, ki híjja, hogy ott nem hagytam a fogam a fogam fehérit…

    - Úgy történt, hogy estenden még szépen beporoszkáltunk a szárnyék felé. Meg is vacsoráztunk. A barom meg lefeküdt. Egykedvűen kaszálta az alsó álluk a felsőt. A fűgomolyagok egymásután szaladgáltak föl hosszú nyakukon a lapos fogaik alá. Utána nagyokat nyeltek. Kérődzöttek. Nyoma se volt viharnak, bajnak, bár mintha távoli villámlást láttam volna meg északnak az ég alján. Alkonyattájban. De gondoltam, majd csak elkerül bennünket.

    - Ezeket a zörgő rossz öreg csontjaimat eltettem hát holnapra. Bebújtam a bódémba. A bujtárom, a Jóska maradt soros a két kutyával. A Bundással meg a Tiszával.

    - Éjfelet se cincogták még a suhanó, cikázó bőregerek, sürget ám ki a bujtárom a bódéból, hogy aszongya: Gyűjjék hamar gazduram, vihar kerekedett…

szozattovabbacikkhez

Molter Károly: A gomb

A jó hazafi elsősorban lokálpatrióta. Ezt nem értette, ezt a gyakorlati igazságot. Fazekas öcsém, az óriástermetű helyettestanár itt a kollégiumban. A Nagy-Alföldről vetődött erre, azért is csúfolták döblöcösnek az idevalósiak, pedig a nagy nyugalmú ifjú aligha hízott sült tökön, inkább az uborkát szerette, amiből nyilvánvaló, hogy nagykőrösi származás. Apja hintósjárási végrehajtó volt, míg élt és csak halála után világlott ki, hogy fiára a kövérségnél s flegmánál egyebet nem testált. Hogy most idehívták ezt a hosszúléptű vállas gyerekembert, csak egy koffernyi holmival jött, egy köcsögkalappal, nyűtt zsakettel és amaz ősi képtelenséggel, hogy a bennszülöttekhez hasonuljon. Nem hallott a mimikri hasznáról, nem is gondolt arra, hogy ahol valaki boldogulni akar, ott minden érdekfonalat tűfokra kell venni, a szokásjogot tiszteletben tartani, be kell házasodni a brancsba, vagy éveken át kell házasság reményével kecsegtetni törzsfőnöki fehérnépeket. A városi tekintélyeket, intézményeket csak magasztalni illik, de mélységes megvetéssel kell beszélni vagy hallgatni más helyek jelentősebb dolgairól. Szóval, homlokán viselje az ember a fölírást: «a nagy világon e kívül nincsen számodra hely…»

szozattovabbacikkhez

Bartók Lajos: Midőn szerelmünk…

Midőn szerelmünk nyílni kezdett,
Boldogságunknak vége volt,
Nem a nap a mi csillagunk, de
A sápadt, gyászos fényű hold.

Az alkony látta első csókunk
Könnybe borult szemeivel
És mint a zápor sírt az éj rá,
Mely üdvünket temette el…

szerelem1

Lendvai István: Versek a szerelemről

    -Virágének-

Mindöröktől, úgy tudom,
húgom vagy te, kis húgom.

Hol is laktunk? tudja Ég,
de ismertelek mindég.

Egyszer megszöktem hazul,
s csak te vártál szótlanul,

vártál templom csöndesén,
nyári kertnek hűvösén,

Ősz esőjén, Tél haván,
s megviharzó éjszakán.

Nem riasztott semmi sem:
rút kalandom, rossz hírem,

hasztalan fordult feléd
torz tükör, hamis beszéd,

vártál, hogyha fájtam is,
ha szívedbe vájtam is,

s mikor benyitottam rád,
kezemre hajolt a szád.

szozattovabbacikkhez

Toldalaghy Pál: Szeretők verse

Megfújta halk fuvoláját
a hajnali szél s kiszaladtak
a fellegek könnyű ruhában
lengetve dús hajuk gazdag
fürtjeit, mint csoda zászlót
a lányarcú győztes elébe.
Dúlt fenyvesek zöld szuronyán
táncolt a nap puha fénye.

Hajnal volt s kék vizeken
hintázott lágyan a bárka
s úgy ébredtünk boldogan és
vígan, miként a bogárka,
kit pázsitok erdeje éltet,
a kis füvek zöld milliója.
Ringott a bárka s kiszállt
fészkéből a vad vízi-gólya.

szerelem4

szozattovabbacikkhez

Vachott Sándor: Esdeklés

Midőn először mondád, hogy szeretsz,
Értéd-e angyal, mit jelent e szó?
Legyen hazugság minden, mit tudok,
Csak e szavad, csak ez legyen való!

Midőn először mondád, hogy szeretsz,
Örökre hallám én a szent igét;
Hitem, reményim hozzá nőttenek,
Ha vesztenem kell, nincs számomra véd.

Midőn először mondád, hogy szeretsz,
szerelem3Éltemhez újabb éltet nyertem én:
Két életem van, mindkettő tiéd,
Ha halni kell, csak a halál enyém.

Légy hű szavadhoz, légy örökre hű!
Ifjad szerelmi vággyal esdekel,
Egy szó igazságán függ mindene –
Egy szó miatt, oh lány, ne vesszen el!

Vidor Marcell: Szerelem

Nékem a sors szerelmet adjon,
Szívemen égjen el az asszony,
Ha megcsapja a láng fuvalma,
Csókomtól váljék hervatagra.

Gyönyörben, kínban rámboruljon,
szerelem2Piros hajnalból éjbe hulljon,
De lelkéből ezerszer áldja,
Kiért ily gyors a hervadása.

Keservet vélem elviseljen,
Szédüljön sötét sziklaszirten,
S ha életét e kéz megtörte,
Szeressen akkor is örökre!

Szelestey László: Balatonon jár a hajó…

Balatonon jár a hajó,
A lány menyecskének való;
Szerelem az evezője,
Főkötő a kikötője.

Agyagfalvi Hegyi István: Tabáni öreg házak

Micsoda rokkant, vén viskók ezek!
Múlt századokból ittfelejtkezett
rongyos ruhájú, öreg koldusok…

Szennyes, dohos, kriptaszag mind ahány.
Hogy élhetnek még, már az is talány!
Undorral tőlük félrefordulok.

De elszégyellem magam hirtelen:
e sok vén ház csak kívül dísztelen,
ám sok szép, tiszta emlék él belül!

De nézzük csak a mostnőtt paloták
aranycirádás, csillogó sorát:
bennük a halál keze hegedül!

tabánutca

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: Dankó nagyságos úr

Nagyságos úr is volt egyszer Dankó.
Kiállítás előtt való nyáron történt meg vele, mikor egyszer Feszty Árpád levitte egynehány barátját az ő komárommegyei paradicsomába.
Ahogy visszatér a társaság, meglehetősen álmosan hazafelé a Feszty kis gőzhajóján, integet ám a Vágparton egy pap, hogy álljon meg a hajó.
Fesztynek jó barátja volt a pap, benedekrendi professzor. Mint afféle művelt ember, mingyárt beletalálja magát a társaságba s iparkodik valamennyivel megismerkedni. Dankóhoz is odafordul egyszer és azt mondja neki:
- Nagyságod se volt még erre, úgy-e?
Dankó szeméből egyszerre kiröppent az álom. A lehető legbarátságosabb hangon felelte:
- Még nem, de érzem, hogy hátralevő életemet itt fogom eltölteni.
- Annak nagyon fogunk örvendeni, nagyságos uram, - felelte a pap.
Éshát vidéki szokás szerint még valami háromszor megnagyságolta Dankó Pistát.
Mikor kiköt a hajó, a pap hátramaradt Fesztyvel, hogy a hajót illető rendelkezéseknél segítsen. Dankó azt mondja az előre haladó társaságban:
- Látjátok, micsoda derék papok vannak itt Komáromban!
Alig hogy a pap is közéjük ér, Dankó mingyárt melléje szegődik és hallgatja, hogy a hajó fűtője három üveg bort elemelt.
- Mingyárt láttam én, - mondja a papnak, - hogy nem rendes ember. Olyan rafanérozott pofája van, hogy csak rá kell nézni.
A pap rápillant Dankóra és azt feleli:
- Hát bizony az ez tekintetes uram.

szozattovabbacikkhez

Lendvai István költő, publicista, újságíró

Lendvai IstvánA költő és publicista Lendvai [eredetileg: Lehner] István Budapesten született, 1888. július 5-én sváb kiskereskedő-családban. Középiskoláit Székesfehérváron végezte. A kalocsai érseki tanítóképző elvégzése után nevelő egy nógrádi nemesi családnál, majd hírlapíró Szegeden és Budapesten. Első versei a Nyugat-ban, majd az Élet-ben jelentek meg. 1913 végétől a Milotay István vezette Új Nemzedék munkatársa. A lap Pardon című rovatát együtt szerkesztette és írta Bangha Bélával, Kállay Miklóssal és Kosztolányi Dezsővel, majd 1918-ban az Ébredő Magyarok Egyesületének,[ÉME] majd 1919 márciusában a Területvédő Ligának[TEVÉL] egyik alapítója. 1919 márciusában egy Új Nemzedékben közölt cikkben [Haza és emberiség] ideológiai alapon megtámadta Babits Mihályt, majd 1919. augusztus 14. és 1919. november 24. között a Haller István vezette propagandaminisztériumban dolgozott. 1919-ben csatlakozott a Szabó Dezső alapította Magyar Írók Nemzeti Szövetségéhez, 1922-ben Cegléden nemzeti-magyar-fajvédő programmal választották meg országgyűlési képviselővé.

szozattovabbacikkhez

Lendvai István: Áldás, Az elátkozott költő, Hála a mosolyokért, Könyörgés, Útravaló

Lendvai István:

Áldás

- Egy magyar ciklusból-

 
Mikor a Harc kegyetlen, égő lélegzete elállt
és hajnal szürkült a mocsarak fölött, amerre dúlt a vész,
és keletről csöndesen fölétek hajolt a nap, szomorú szanitéc,

és arcotok sorra megcsókolta: láttál-e idegen két kezet,
mely szívedre kutatta, vigyázta, betelt-e végzeted,
és szelíden fölemelt? Láttál-e idegen két kezet és csapzott, komor szakállt?

Levettem szádról az áldást, mely fekete vérrel odafagyott.
Kiengedem: röpüljön, szívedben ottrekedt gyönyörű madár!
Megáldom helyette3d, lett légyen úri fiú vagy olajosképű tatár.

Mert egy nyarat ittatok, boldog szemmel, amíg szebb volt az ég.
Mögötte is anya sírt és szerette otthoni vidék,
és barna jegyesén borongott ő is, míg szelíden fölemelt, néma halott.

szozattovabbacikkhez

Dr. Tötösy Ernő: Balaton

A Badacsony táján
kérkedő szivárvány,
a kékvizű tóban szürke víz borong,
szellő szárnya lebben
baljós szürkületben,
nem csillog az égen arany napkorong.

Komoran, sötéten
vágtatnak az égen
torz felhőhuszárok szellőlovakon
és a vihart várva
száll sirály, madárka,
… de te hallgatsz büszkén, öreg Balaton.

Erdélyi József: Rapszódia

Nyár
-Részletek-

Nem hótól már, hanem virágtól
fehérek az útszéli fák,
futó kocsink szelétől bókol,
köszöntget a cseresznyeág.
Áll a fasor, mint mennyegzőre-
öltözött szűz leánysereg.
Mit is susog? Egyszerre tán, hogy
Isten hozott! Isten veled!

Csapodár fecske, csakhogy itt vagy!
Nem kérdezem: a télen át
hol voltál. Csakhogy visszajöttél!
Ürül szemem, hogy újra lát.
Őt se vallatnám, hogyha visszajönne:
hol járt. Könnyezne két szemem,
örömömben, hogy újra látom. –
Ilyen bolond a szerelem.

szozattovabbacikkhez

Kiss Jenő: Kánikula

I.
Harangszóval kondul a hőség,
a napsugár merőleges,
az ingujjra vetkőzött mámor
szívemben árnyékot keres.

A kutak gémje mozdulatlan,
a kígyózó ösvény megáll,
nehéz vízgyöngyökért nyúlik
a vályúban a békanyál.

A réten margaréta tiszta
tányérán virágport kínál
és az átlátszó pillanatban
a mart szederbokrainál

II.
menyecske szoptat, arany melle
úgy fogy, mint a holdkaréj,
a lábánál az ura horkol,
az álma kút, annyira mély.

szozattovabbacikkhez

Lendvai István: Nyári dal

Fényes égen aranyhordó,
most iszunk az aranyborból,
égi hordó, égi bor, –
fusson, akit gond tipor,
hűs sötétbe, hűs verembe,
megdidergő cinterembe:
élő bátraké az élet,
Isten borral, tűzzel éget,
s mi gondunk a holt a szén
Nyár borán és Nyár tüzén?

Majd elégünk halott szénné,
majd elaggunk síri vénné,
törpe is, meg óriás, –
egyszer minket is kiás
új korok ravasz tudósa,
holt világok vissza-jósa,
de halál nem úri gond ám,
rút az élet, félőn, csonkán,
embert Isten égni küld,
némuljon, aki kihűlt.

szozattovabbacikkhez

Reichard Piroska: Nyári éj

Álomszerű fényét hinti a hold – –
varázslatos csöndbe merült a berek,
a kósza szél is álomra hajolt,
fű szála se ing, levél se remeg,
mozdulatlanul állnak a fák – – –

Most minden küzdés, élet elpihent,
most meghalt az öröm és a bánat,
csak illat van és hő, holdfény és csend
és mozdulatlan nagy néma árnyak
s szikrázó csillaggal hintve az ég – –

Állok az álmodó nagy fák alatt
nehéz csöndű, kábító éjszakában
s elhagy minden emberi gondolat,
úgy érzem: gyökeret ver a lábam
s a fák sejtelmes álmát álmodom – –

Bekő Ambrus

Magyar népköltés

«Édes anyám be sokat kért a jóra,
Hogy ne menjek este későn sehova,
Nem hallgattam édes anyám szavára,
Bejutottam kecskeméti fogházba.

Jaj Istenem, jaj be nagyot vétettem,
Egy leányért Bakos urat megöltem;
Cserkó Julis nem sirass már engemet,
Húsz esztendő majd megaláz tégedet.»

Kecskeméten a nagy utca de porzik,
Szegény Bekő Ambrust azon kísérik,
Bekő Ambrus gondolkozik magában,
Már Nagy-Köröst itt kell hagyni híjában.

Bakos urat viszik a temetőbe,
Bekő Ambrust kísérik a tömlöcbe,
Kilenc fontos vasat tettek lábára,
Húsz esztendőt írtak fel a számára.

Kecskeméti város háza kőből van,
Bekő Ambrus a lakaton belől van,
Megzördíti a jobb lábon a vasat,
Cserkó Julis gyönge szíve meghasad.

Kecskeméti város háza de sárga,
Abba van a Bekő Ambrus bezárva,
Cserkó Julis írt neki egy levelet:
«Kedves rózsám, ne felejts el engemet!»

Cserkó Julist három hadnagy kíséri,
Édes anyja szomorúan azt nézi.
«Ne nézd, anyám, az én bús életemet,
Mind tetőled tanultam én ezeket.»

In: Endrődi Sándor; Magyar népballadák

népimot

Mátyás, a világ királya

– Délszláv népmonda nyomán –

Vitézül harcolt Mátyás király kicsiny seregével, de tenger sok volt az ellenség: ha egyet levágtak, tíz állott helyébe.
Végül a kicsiny sereget visszaszorítottál, Mátyásnak már csak annyi katonája maradt, hogy egy nagy hársfa árnyékában mindnyájan elfértek.
De az ellenség is sok katonát vesztett, és annyira félt Mátyás vitézeitől, hogy nem mert támadni.
Mátyás pedig kicsiny csapatával a Budai-hegyhez vonult, ott keresett menedéket.
A Budai-hegy egyszerre megnyílt a kis csapat előtt: Mátyás bevonult a hegy üregébe.
Azóta egy kőasztal mellett alszik ott lenn, a hegy belsejében.
Egy aranytallér van előtte az asztalon, a tallér köré nő a szakálla, amely már erősen megszürkült.
Amikor a király szakálla a tallért háromszor körüléri, újra felébred, felébrednek a vitézei is. Együtt visszamennek a rétre, ahol a nagy hársfa áll. Az a hársfa rég kiszáradt, de amikor Mátyás király odaér, újra kizöldül.
Azon a réten már várják a királyt az összes császárok, az össze királyok minden seregükkel együtt. Azért várják, hogy megválasszák: attól fogva a világ összes népeinek egy királya lesz, Mátyás király, és az egész földön egy hit fog uralkodni…

matyaskiraly

szozattv


szozat a tiszta hang Ősök Napja 2017 plakat 660x929 Esztergom-Nagyboldogasszony templom Shakespeare Szentivánéji álom1 Shakespeare Szentivánéji álom színlap aug202017bazilika vacsztistvan arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo