Lendvai István: Venyigetűz

venyige1Öreg fák mély sötétjén az esti asztal
kifosztva búsul. Üvegek közt egy hervadt csokor.
A venyigetűz a homokban haldokol.

Venyigét rá! Kormosan hevernek a nyársak,
s szalonnák zsírja elsercegett, s gyújt az ital.
Most lássuk a lángot a lángért, mielőtt kihal.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Áll a venyige-gúla s a homok hiába bízott:
felkúszik a tűz, az olthatatlan, konok.
Kicsi tűzmag, – körötte alföldi homok.

Alul pár vézna venyigekígyó vonaglik, görbed,
futni szeretne, nem tud, összekonyul.
Fönt diadalmas a láng, és csapkod ittasul.

szozattovabbacikkhez

Vida József: Bő szüret

Kurtafalvi szőlőhegyen
Szüretelés nagyban megyen,
Azaz, hogy csak menne nagyba,
Ha nem hagyták volna abba.
Hajaha!
Most jő még csak a java!

Megkezdették, annyi igaz,
Ebben volna egy kis vigasz,
Folytatták is, amint illik,
Ha vón szőlő tudniillik.
Hajaha!
Most jő még csak a java!

Üres a tő, gyéren hajta,
S ami kicsi volt is rajta,
Leolvasták azt régóta,
Kit a madár, kit a róka.
Hajaha!
Most jő még csak a java!

szozattovabbacikkhez

Szemere Miklós: Bordal

Fiúk a bor istenének
Anyja ki volt? Semele!
Semele volt édes anyja,
A fia meg Szemere.
Isten vére buzog bennem,
Úgy tekintsetek reám!
Fel, fiúk, a boros kancsót,
Éljen Bacchus, az apám!

Tudjátok-e hol születtem?
Ős Tokajnak szent hegyén.
Szőlőfürt borult ajkamra
Anyaemlőnek helyén.
Édes muston növekedtem,
Mint harmaton a virág, –
Bujdosóra hát a kancsót,
Bujdosóra, cimborák!

Kancsót, fiúk! e földön a
Szív legnagyobb orvosát!
Tudta Bacchus mit tesz, midőn
Az égből a földre szállt.
«Félre csillagkoszorú! – mond –
Jer fejemre, zöld  borág!»
Bort, bort! bánatoszlató bort
A pohárba cimborák!

szozattovabbacikkhez

ÁRPÁDFIA LEVENTE: „MÁTÉKÁTÉ” II. rész

•    Jézus tanít és gyógyít (Mt 4,22-25)
 
Kíntól gyötört szenvedőket
gyógyított és fedte őket:
" Minden kórság örök íre
a mennyország örömhíre"

•    A HEGYI BESZÉD (bevezetés)(Mt 5, 1-2)

Amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai.
Ő pedig megszólalt, és így tanította őket:
 
Felment a hegyre,
leült és egyre
gyűltek köré a hívek;
Ő pedig szólott,
velük sodródott:
szívével teltek a szívek. 

szozattovabbacikkhez

Pénteki álom

faragasMagyar népköltés

Pénteken jó reggel
Olyan álmot láttam:
Vasárnap jó reggel
Fejemen történék.
Felmenék kertemben,
Lenézék kertemből.
Szebbik rózsafának
Lehajlik az ága;
Napkelettől fogva
Napnyugatig hajlott.
Akkor az én szívem
Gyászba felöltözött.
Odagyő édesem.
Azt kérdi éntőlem:
«Mért sírsz én édesem?»
«Nem sírok édesem.
Csak fáj az én szívem,
Azt sem tudom kiért,
Azt sem tudom miért.»
«Talán énérettem?»
«Találod édesem!» –
«Mikor lesétálok,
A szerelem utcán,
Ajtód előtt lássam
Gyászos koporsódat.
Abba benne lássam
Szép fehér testedet.

szozattovabbacikkhez

Mátyás király és a cseh favágó

matyas kiraly Page 008 nagykepCseh népmonda nyomán –

Amikor Mátyás király Hradistye városát ostromolta, vártalanul erős felmentő sereg támadta meg. Ekkor a védők is vérszemet kaptak, kirohantak a falak mögül, és a magyar sereg két tűz közé került.

    Amikor a magyarok látták a veszedelmet, futásnak eredtek. Futott maga a király is, futás közben egyedül maradt, mint az ujjam: egy szál katona sem kísérte.

    Mátyás király rossz szűrt szerzett, azt vette fényes ruhája fölé, hogy fel ne ismerjék. Az éjszakát a Királyhegy alatt egy erdőben töltötte: puszta föld volt az ágya, csillagos ég a takarója.

    Másnap a király egy cseh favágóval találkozott, az megsajnálta, és elvezette kunyhójába, amely Brod község szélén állott.

    Útközben a favágó egyre vigasztalta a királyt, akit szegény vándorlegénynek nézett, de azt is mondogatta, hogy a felesége bizony nem szíveli az ingyenvendéget.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Az első kötés

Nagyanyó ott ült az ablak mellett és kötögetett. Kint őszi szél rázta a fákat, süvítve sodorta a száraz leveleket. Közeledik a hideg tél. Nagyanyó fényes kötőtűi még fürgébben mozogtak.

„Isten áldd meg a magyart
Jókedvvel, bőséggel.
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel!”
,

    – ismételgette a kis Sárika a leckét. Aztán boldogan futott nagyanyóhoz felmondani. Tudta már hibátlanul.

    Ilonka baba és Mackó pajtás talán fel is lélegzettek örömükben a játékos polcon. Most az ő világuk következik. Sárika mindjárt előveszi, sétálni viszi, meguzsonnáztatja őket.

    De most az egyszer csalódtak. Sárikának eszébe sem jutott Mackó pajtás és Ilonka baba. Feléjük se pillantott a kis hűtlen. Odavitte a zsámolyt nagyanyó mellé, leült és nézte, hogyan izegnek-mozognak és villognak a kötőtűk, és hogyan növekszik sorról sorra az érmelegítő.

szozattovabbacikkhez

Kopcsányi Gyula: Amit még a nyitrai káptalan sem tud elintézni…

Szülőfalumban, egy kis nyitrai kis faluban, több, évszázados nemesi kúria van, melyeknek tulajdonosai a Tarnayak, Gaálok, Thurcsányiak, Bokrosok és Dombayak – az egy Ghiczy-Szmrecsányiakat kivéve – az idők folyamán szétszóródtak a nagyvilágban, s a régi salva guardiak lassan zsidó vagy paraszt kézre jutottak. Sokat töprengtem azon, hogy mi volt az oka ezen magyar nemesi családok pusztulásának? Rájöttem az igazi okokra; de, mivel fájna leírnom a szomorú valóságot, inkább nem felelek ezen kérdésre. Szolgáljanak nekik mentségül a múlt századok örökös harcai, a nagy közterhek, s a könnyelmű, de gavalléros életmódjuk, melyek a magyar köznemesség pusztulását vonták maguk után. Elég az hozzá, hogy kicsúszott a föld a lábuk alól, dobra került a sok szép, régi kúria, s ők maguk szétszéledtek vagy kihaltak. De talán bölcsen, az Úristen rendelés szerint történt ez is, mert nehezen illeszkedtek volna bele a mai, úgynevezett demokratikus világba. Mielőtt emlékük is elenyészne, meg szeretnék emlékezni róluk az alanti történetben.

    A falu déli kijáratánál, egy kis dombocskán emelkedett a Tarnayak kúriája. A földszintes, de hatalmas méretű épület messze kimagaslott a falu többi házacskái közül, melynek az 1704. évben, a hozzá tartozó 4-500 holdnyi földdel, özv. Tarnay Béláné volt a tulajdonosa.

szozattovabbacikkhez

Nyisztor Zoltán: Mulatság

Édes enyelgések és tartós unszolások után Szabó Istvánéknak sikerült rávenniök Kovács Jánosékat arra, hogy csütörtök este közösen kirúgjanak a hámból. Szabóéknak ugyan nem kis agyagi gondjaik voltak, már két hónapja az érdligeti családi telek részletét sem tudták megfizetni, ami miatt az eddig oly keservesen kiszurkolt 350 pengő is veszendőbe ment, de azért a lelkiismeretüket könnyen megnyugtatták, hogy az embernek a társadalmi életre és összeköttetésre is „áldozni” kell. Szabóéknak csak kifizetetlen számláik voltak – persze – nem kis tömegben – a szabónál, a cipésznél, a rőfösnél és a sarki fűszeresnél. De hát több éves tapasztalatból tudták, hogy azok várni tudnak s holmi kisszámlák mutogatásával nem rontják el az urak mulatságát.

    Az igazi fejtörést az okozta, hova menjenek? Mert hogy odahaza, abban a rongyos kis két- vagy háromszobás lakásban nem lehet mulatni, azt kezdettől fogva világosan látták. S ezért egyértelműleg a vendéglő mellett döntöttek. De melyikbe menjenek? Az asszonyok ugyan habozás nélkül valami fényes, zenés mondén hely mellett határoztak, a férfiak azonban kétségbeesetten idézgették emlékükbe az ilyen fényesebb helyek kívülről kiakasztott étlapjainak horribilis árait. Ezeket a mondén helyeket belülről ugyan ők sem ismerték, de íme, nem volt haszontalan dolog hébe-korba megállni a fénytől izzó ablakok előtt, bekukkantani a függöny mögé s alaposan áttanulmányozni az utcára kifüggesztett étlapok árait.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: Vallomás az égi asszonynak

Most el kell mondanom,
Mit eddig még nem mondhattam el én,
De lefutott a legszebb hullócsillag,
(Már túl jutottam életem delén)
Elmondom hát, hogy zordan életemnek
Te voltál mindig-égő csillaga,
Titok voltál. Az egyetlen Öröm,
A tiszta szerelem maga.

A szőke méhek már neved dönöngték
Gyermekkorom kék templomablakán,
Úgy tündököltél életem egén,
Mint jégvert kert felett a hold talán.
Ezüst tükör volt arcod, s benne néztem
Kis mongol arcodat naponta.

szozattovabbacikkhez

Szent Mihály imája

Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!”
Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a
többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére
körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd
vissza a kárhozat helyére! Amen.

tördemici szt.mihálykép

Bányai Zoltán: Ida

bányaikép11Majd hazamész és lányos gráciával
Virágaim hűs vázáidba rejted
És letűnődsz, mint hervadt rózsakerten,
Szavaimon, míg el nem felejted.

Olvasni kezdesz és tekinteted
Elréved és sóhajtsz: „mi van velem?”
S ha újra majd a könyvbe nézel
Ott látod szenvedő, szelíd szemem.

És ha leülsz a zongorádhoz
Nem érted; ily szép nem volt még sosem,
Ilyen elhalón panaszos, enyhe, fáradt
És szomorú Chopin.

És fájni fog a szó, a csönd, az este,
Szívedre száll halk, drága bánat.
Virágaim fölé hajolsz s ők
Megcsókolják tikkadt – szép szádat.

Czenk: Ha visszatérsz…

Magányos szobámnak kietlen zordsága,
Sóvárgó lelkemnek felszálló sok vágya
    Ne riasszon vissza.

Lesz még derűs fény, mely felvidít és éltet,
Lesz még édes remény, boldogságígéret,
    Ha visszatérsz újra.

Nevetni fogok, hogy felvidítsalak,
Ölelni, csókolni, hogy nálam tartsalak,
    S ne menj el én tőlem,

A lelkem szárnyával majd körülrepkedlek,
Szívem melegével magamhoz ölellek,
    S nem mégy el éntőlem.

czenkkép12

Harsányi Lajos: Az elment kedves izen

Az őszi ég itt oly borús!
De kék esője tiszta.
A hangod hallom messziről,
De nem megyek már vissza!

A hintó összetört, s a híd
Mélybe szakadt alatta.
Aki egyszer elbúcsúzott,
Nincs annak visszaútja.

A dús eső, mint puska-tűz
Csattog, ropog a hídnál.
A hangod meg se hallanám,
Ha mégis visszahívnál.

A nap erőtlen. Az esőt,
A könnyet fel nem issza.
Esőben, sárban és gyalog
Én nem mehetek vissza.

Sajó Sándor: Rózsakelyhen…

Óh jer ide, borulj kebelemre!
Hadd tanítlak égő szerelemre,
Selyem pillád míg halkan lezárul,
Hadd mesélek örök boldogságrul.

Óh jer ide! Nézd, leszállt az alkony:
Fürtös fejed a vállamra hajtom…
Bólogat ránk a vén hársfa lombja:
Csak az a boldog, aki szeret – mondja.

Gyúl az égen esti csillag fénye,
Szívemben a boldogság reménye…
Csillag fénye reményt hintve reszket:
sajokép13Valaha még egymásé lesztek.

Szász József: Lilla

szaszkép14Az én Lillám, mint a tói
Récepipe, olyan vad:
Nem voltak még csábítói,
Szíve tiszta és szabad.
Sikamló, mint a zúgónak
Körén játszó halfiú,
Mely a legsűrűbb hálónak
Lukain is átal bú.

Olyan ő, mint a májusi
Rózsabimbó kebele,
Amelyet a szép ciprusi
Isten asszony nevele.
De hogy oly szép elég nagy kár,
Mivel olyan csintalan:
Óh csak lenne szelídebb már, –
Nem szeretnék hasztalan.

Szelestey László: Sír a kis galambom

ciganyzenekarSír a kis galambom,
Sírok én magam is:
Sírunk mind a ketten,
Igen keservesen.

Anyám, édes anyám,
Mért üldöztél engem?
Mért nem hagytad ezt a
Kis leányt elvennem?

Hadd lett volna szívem
Megvigasztalója,
Arany álmaimnak
Arany pillangója.

szozattovabbacikkhez

Pásztor Árpád: Ungvár

Ez hát a város, hol születtem?
Oh, tőle mily idegen lettem.

Az ismeretlen, szürke házak
Ki tudja, hogy már mikor láttak?

Házak! És rátok nem emlékszem,
És mégis itt él hány emlékem!

Hány emlékem, – mik nincsenek meg,
S örökké szívemben lebegnek.

Itt járt anyám derülten, szépen,
Ifjúsága szent idejében.

Még nem is voltam a világon,
…És mostan mégis menni látom.

szozattovabbacikkhez

Endrődi Sándor: Az „Ocskay brigadéros” szerzőjére

Mikor Herczeg Ferenc
Diadalát zengem,
Nem okoskodom én,
Csak örül a lelkem.
Pokolba veletek,
Szecessziós pancsok –
Jó reggelt, kurucok,
Jójszakát labancok!

Írjatok, furérok,
Írjad sereg diák
Vérvörös tintával
A nagy szentenciát:
Félre duda, mikor
Tárogató harsog:
Jó reggelt, kurucok,
Jójszakát labancok!

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: Herczeg Ferenc

Herczeg FerencA „Fenn és lenn” volt a regény, mellyel Herczeg Ferenc bevonult a magyar irodalomba. Bevonulásának „fényét” az is növelte, hogy halálos végű párbaj hőse lett, a lomha közvélemény figyelni kezdett s a verseci polgárfi „hőstettében” a polgár dzsentrisedésének, tehát legnagyobb vágyálmának megvalósulását szemlélte. A „Fenn és lenn”, mint Herczeg egész pályája, nemcsak az íróra jellemző, hanem a társadalomra is, mely annyi s annyi magyar kezdeményezés merev elutasítása után Herczeget azonnal keblére zárta. Herczeg irodalomtörténeti jelentősége idővel alaposan megfogyatkozik, majd pedig teljesen eltűnik. A jövendő irodalomtörténete aligha szentel komolyabb figyelmet műveinek, a szociológusok azonban kútfőnek tekintik minden időben: a kiegyezés után előtérbe nyomult asszimiláns „értelmiség” leghívebb lélektani kifejezőjének.

    Herczeg Ferenc tudatos és okos író volt első perctől kezdve, érezte lényének és hangjának idegenségét. Látta, hogy a kiegyezés után hirtelenül összeöntött magyar középréteg nem bírja ugyan a tiszta magyar szellemi légkört, de bizonyos „magyaros” küllemet megkövetel. A „magyaros zamattal” tehát Herczeg nem takarékoskodott s a kéznélfekvő forrásokból kölcsönözte: Jókaiból és Mikszáthból. Jókai ebben az időben már húnyó nap volt. Mesélő hajlama túlságosan buja, romantikája hősi, magyarsága pedig mélygyökerű volt ahhoz, hogy a millennium felszínes és vegyes társadalma élvezhesse.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: Előszó helyett…

Lágyan és könnyedén iramlik a gép. A mozdony a Szellem és az Erő isteni gyermeke. Szörnyű acélbordáit Vulkán kalapácsa formálta; tűzlelkét a Tudás szűz anyja, Minerva, lehelte belé. Mint a hámba fogott üstökös rohan útján: szolgaságában és fenséges, cselédsorban is király.

    Nyomában a gigantikus pulmanok kereke mennydörög. S a vonaton, a száguldó planétán, egész világ él, gondolkozik, szeret s remél.

    Vas viadukt feszül által a Sierra szédítő szakadásán. Acélpántokból font, tízemeletes torony-kariatidok hordják fejükön a szörnyű tehert. A mérnök, aki ezt a vakmerő csodát elgondolni merte, Prométheusz véréből való lázadó Titán.

    De a föld alatt, gránitsziklák méhében, sárkányok rázzák láncukat. Egyszer elszakad a lánc s az ősi gyűlölet kirobban s őrjöngve összezúz mindent, amit ember keze alkotott…

    Hol volt a hiba? A tervező mérnök agyában, vagy az acél pórusaiban? Lidércnyomásos álomkép: a pillér részegen tántorog, a vasháló megroppan, a viadukt megtörik, süketítő csattanás, százhangú jajszó, – a vonat összetörten rohan a szakadásba…

    Csak a mozdony ér a túlsó partra… a gépész halott, a fűtő bomlott aggyal szalad világgá. Az óriás gép, mint a haldokló elefánt, ott ül a parton és panaszos bömböléssel hörgi ki meghasadt szügyéből a gőzlelkét…

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: Harsányi Lajos

Harsányi Lajos a legkülönb katolikus költő s egyetlen, akiben a katolicizmus magyar mélységekkel találkozott. Sík Sándor költészete programszerű intellektuális mutatvány és erőfeszítés; tiszteletre méltó, de hideg és idegen. Mécs László egy sokat ígérő kötet („Hajnali harangszó”) után azonnal eltévedt; „szavalásba”, színészkedésbe süllyedt, könnyelműen kitört méreteiből s alaktalan lírai cikázássá fajult. Harsányi Lajos földünk sajátos növénye és Ady rokonságának tagja; fölötte érdekes, hogy ez a katolikus költő mennyire párhuzamosan haladt Adyval és Nemzedékének legjobbjaival.
Néhány évvel Ady jelentkezése után, 1909-ben jelent meg első kiforrottabb kötete, „Az élet muzsikája”. Az első vers, „Az új énekes” Adyra emlékeztet; az Ady-nyomok különben több versében feltűnnek, de távolról sem durva hatásról van szó; Harsányi nemcsak hajlik Adyhoz, hanem el is hajlik tőle. Igen érdekes, hogy gyakran magáévá teszi Ady formáit, képeit, még hanghordozását is, de ellentétes tartalmat önt a versbe, vagy pedig elfogadja az Ady-élményt egy pillanatra s azután dacosan más irányba kényszeríti. Mindenesetre csak dicséretére válik a katolikus papköltőnek, hogy Ady magyarságát és egyetemességét nem szórta epével s átokkal, mint az asszimilánsok hada, hanem katolikussá próbálta érlelni.
Következő kötete, „A napkirály rokona” 1911-ben jelent meg, ebben már határozottabban előtör Harsányi egyénisége. Nemcsak olyan folyamat történik benne, mint Kálmány Lajosban, a magyar katolicizmus vallomást mond a magába szívott pogányságról, bizonyságot tesz egyetemes alkatáról, széles határairól, pazar befogadóképességéről.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos kanonok, író, költő

Harsányi LajosA századelő magyar vallásos líráját megújító „triász” tagjai, Harsányi Lajos, Sík Sándor és Mécs László a Nyugat költőitől, főképpen Ady Endre lírájától kaptak bátorítást új költői szemlélet kialakítására, újszerű transcendens látásmódra. A XX. századi magyar vallásos érzésnek egy igehirdető szónok volt az eszmei felszabadítója, Prohászka Ottokár, művészi iránymutatója pedig a modern lélek minden kínját és örömét megszólaltató Ady Endre. Hit és tagadás közt vergődve-viaskodva a legmélyebben élte át magyarság és emberség gyötrő kérdéseit: legfőbb ihletője a nemzeti sorskérdések, a szerelmi élmények mellett a metafizikai élménykör volt. Gyökeresen megújította a költői nyelvet, és a költői fejlődés kiindulópontjává tette poézisét. Ady volt a legfőbb irányadó a katolikus lírában hatalmas összefoglaló igénnyel és artisztikus igényességgel alkotó Harsányi Lajos számára is, különösen költői pályájának korai időszakában.
   „Banán [a katolikus Lexikon szerint Nagyigmándon/szerk./] született, családjuk hetedik gyerekeként. Családjuk 1576-ban kapott nemességet, és liliomot tartó oroszlános címert. Az élet muzsikája című, második kötetében adys gesztussal említi az egykori „udvarházas” múltat: „Nekem a Baranyában – régen – / volt egy nagy udvarházam”. A költő elődei közt számos kántort, tanítót találunk. Dédapja, Harsányi János „ludimagister”, vagyis kántortanító volt a Veszprém megyei Sur községben, nagyapja, Párkányban segédtanító, majd Banán tanító volt.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: A költő kiált, Búzaszem a hant alatt; Vitnyédi Németh István: Harsányi Lajos

Harsányi Lajos:

A költő kiált

Két lába két nagy Kontinensen áll.
Alatta zúg és bőg az Óceán.
Szárnya New Yorktól Tokióig ér el.
A Nap leszáll, fagyottan, köddel, vérrel.
Közeleg a karácsonyéjjel.

Két szörnyű Hold a költő két szeme.
Néz vízre, hegyre, havas rétre le.
A Himalája csúcsa vértől ködlő,
De túl azon, halld, véres emberöltő:
Imígyen szól a költő!

Vádollak, Ember, vérrel fertezett!
Minden jóérzésből kivetkezett,
Egymást agyonmart embercsőcselék,
Kinek az arany soha sem elég,
Soha sem elég!

Nem ismered az égi Gyermeket,
Ki mindörökre elrendeltetett,
Hogy lenne a világnak boldog béke.
Minden aranynál nagyobb kincsed: Béke!
Isteni Béke!

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Ábel és a rengeteg, Kapui Ágota: Farkaslaka, Nagy Gáspár: Tamási Áron sírjánál

Áprily Lajos:

Ábel és a rengeteg

Már jött a vég a szívben és erekben,
de a lélekben még egy vágy maradt:
Otthon pihenni, vén fenyők alatt,
a visszahívó, régi rengetegben.

                      1966. május 29.


Tamási Áron szobraKapui Ágota:

Farkaslaka

Hárászkendős fehér este
tulipános bölcsőt renget
pocsolyában ring a csillag
bagoly vigyázza a csendet

merre mentél mese-ábel
merre vitted kicsi lángod
csengő-bongó furulyaszód
mérföldes nyugtalanságod

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: Tamási Áron

Ha az Ady után következő nemzedék összefoglaló remekművét keressük, a „gyűjteményt”, melytől irodalmi korszakot, lelki fordulatot és szellemi stációt számíthatunk, elsősorban Tamási Áron összegyűjtött elbeszéléseinél kell megállapodnunk. A századforduló idején egész írósereg műveiben indult döntő rohamra a magyar novella, korszakok vajúdtak és hűltek ki benne; a következő rohamot Tamási Áron egyedül teljesítette s nyerte meg: az ő novelláiban dőlt el az új korszakos kérdés, hogy a realizmus és naturalizmus országlása után tudunk-e önerőnkből új világképet teremteni? A választ, melybe annyi nagyszerű írói ígéret rokkant bele, Tamási Áron, a keleti magyarság küldöttje adta meg, aki életérzésünk töppedtségének, tehát vészes válságának idején megteremtette a Magyar Ezeregyéjszakát. Ezek az elbeszélések valóban átnyúlnak a „nappalból” az „éjszakába” és az „éjszakából” a „nappalba”, bírják mind a két dimenziót: az éles nappali fényt, mely a valóság uralmát hirdeti és az éjszakát, midőn villámgyorsa átfordul a létezés tengelye, a nappali zárt valóság formái és körvonalai elmosódnak, az életbe belejátszik az álom, a mágia, a tudatba pedig behömpölyög a tudatalatti és a tudatfeletti. Tamási nem hozott hadüzenetet a realizmus ellen, hanem a realizmust egy átfogóbb, dúsabb életérzésbe helyezte, egy tágabb világkép s egyetemesebb életérzés pazar egységébe békítette. Nem tett erőszakot a valóságon a valóságfeletti kedvéért s nem alapított szektát a valóságfeletti tiszteletére a valóság nagyszerű forróságának megtagadása árán.

szozattovabbacikkhez

Tamási Áron; Ajánlom magam: Tamási Áron vagyok…

Elkészültem arra, hogy illedelmes bemutatkozásom után is meg fogják kérdezni tőlem, hogy: ki vagyok én? És talán megkérdezik azt is, hogy minő címen szólok az urak dolgába.
Mindezekre most csak annyit mondok, hogy író vagyok: fiatal székely író.
S az író az az ember, akit mindig megkérdez bajában a Nép; jobban mondva az író az az ember, aki meg is hallja, amikor kérdezi őt bajában a Nép.
Tehát a Népért a közvéleményhez.

I

Éljen Kacsó Sándor!
Trianon után az első és második esztendőben nagyszerűen indult az erdélyi magyar sajtó. Bátor volt és nagy hivatásához méltó. Mert magyar újságjaink voltak mindenekelőtt azok, amelyek a fejbe ütött és elszédült magyarságot öntudatra ébresztették és megmondották nyíltan és őszintén:
– Itt élned és halnod kell!
Kiváló, lánglelkű embereink voltak, akik nem voltak gyávák megütni ezt a hangot, és vállaltak mindent, ami érheti őket ezért magyar részről. A magyarságnak azon részéről, amely behunyta a szemét, hogy délibábot lásson, és amely vénasszonyok módjára pityergett, vagy gyenge vándormadarak módjára az őshazába költözött, ha megzavarták ebben a délibáb-látásban.
Hős korszak volt ez.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Tompa /1817-1917./

Középső gyöngy a nagy Triászban;
Te magyar ékszer sorsát nyerted:
Világ-napfényben, glóriásan
Messze ragyognak nálad nem nagyobbak,
Csak sokkalta szerencsésebbek.

Kirakatba te sose vágytál,
Se cifra dáma szép nyakába.
Mert nemesebb minden gyémántnál
A fény, amelyet jótevőn áraszt
Szelíd lángú családi lámpa.

Téged a lámpa sorsa vonzott,
Mely vándorok elé világit.
Gyöngyért rajongnak a bolondok.
Áldott a lámpás, amely beragyogta
A bús apáknak éjszakáit.

                                       1917. IV. 17.

Sértő Kálmán: Bús bárányok juhászához

                           Sinka Istvánnak

Be örülök, hogy nem  vagy már juhász,
Te már ceruzával furulyálsz,
A Nép juhásza lettél, tiszta, nagy,
Szegény bárányok bús juhásza vagy.
Maroknyi magyar bús juhásza vagy.
Szegény kis sereg hű juhásza vagy.
Ha ceruzafurulyád fogod,
Szent gyümölcsöket érlel homlokod.
Nincs már szamarad, szamár a világ,
Azt kell megülni, nyögjön a világ,
Hozni virágot, meséket, erőt,
Letenni hazánk oltára előtt.
Hol az az oltár? Azt én nem tudom,
De van, vagy lesz, azt ösztönből tudom,
Ki nem hajol meg rossz élők előtt,
Csak a búsuló utókor előtt.

szozattovabbacikkhez

Vas István: Egy költőhöz

1.
Ó költőm, voltak régi mesterek,
oly hősiesek és oly kedvesek,
kik éldegéltek spanyol és olasz
kis városokban – látom őket én,
járkálva piszkos, szűk falak között –
a nép körülöttük koldus és szegény
s nem éppen oly szépségbe öltözött,
mely messziről is felragyog. De lám,
e régi festők, jámbor mesterek,
figyelnek és ecsetjeik nyomán
egy-egy szeméten játszó kisgyerek
a vásznon mennyek fejedelme lesz,
a rongyos pásztor égő vértanú,
Madonna mellett álló szent emez,
mögötte dombsor, édes hajlatú.

szozattovabbacikkhez

Berecz Károly: Őszi rózsák

   Szép ragyogó csillag, szerelem csillaga,
Feltűntél életem borult láthatárán;
Tündöklő sugárid varázsragyogása
Boldogságot áraszt keblem pusztasága.

   Ó mily epekedéssel s mióta kereslek,
Ifjúságom kedves bujdosó csillaga!
Hol késtél? hisz érted vert oly szakadatlan
Forró keblemnek minden dobbanása!

   Láték álmaimban s kacér pillantásban,
Láték nem egy, de csak lehulló csillagot,
Míg egy kis leánynak epedő szemében
Megismerém tiszta, égi ragyogásod.

   Ó maradj s ne tűnj el, mint a futó villám
Messze a láthatár sötét éjjelében,
Ragyogj szívem fölött szelíd lobogással,
Miként a pásztortűz elhagyott vidéken.

Deák Mór: TOMPÁN PUFFAN

Tompán puffan a körte a földön,
szeptemberedik már ez az ősz.
Prés leve jön vele,
ha akiből jön,
botot dob, hazabaktat a csősz.

Népöreg ország,
hazaöreg nép,
őszeiben sebesül a magyar.
Szólani szőlő, szólani szilva,
férgesedik vagy azt is akar.

Hajlik a kordon, hajlik a sorra,
térdeire a szedő lebukik.
Ez van a földön,
szemre se jó jön,
itt csak a semmi fürtösödik.

szozattovabbacikkhez

Dömötör Pál: Az őszi esték

Itt vannak már az őszi esték.
Szép őszi esték, csendesek.
Több jut az életörömekből
S az életrajból kevesebb.

A nap nem oly fárasztó hosszú,
S nem oly rövid az est nekem;
Oh, még inkább tiéd vagyok most,
Édes családi életem!

Rég elszállott a gólya, fecske,
A lég olyan hűvös, hideg!
Mi is beljebb húzódunk mostan
Fészkünkbe – és s az enyimek,

Megadja azt a kandallóláng,
Mit a nap fénye megtagad,
S madárajk még fölül nem múlta
A vidám gyermekajkakat.

szozattovabbacikkhez

Fáy Ferenc: Őszi tabló

 
A bokrok már tudták, hogy ősz van.
Szédelgő, musttól mámoros
darazsak dongtak s éjszakára
ködöt húzott az őszi rozs.
 
A Ráday, a Kelecsényi
s a Fáy kastélyok alatt
mezítlábas, toporgó házak
vacognak lázas szavakat.
 
A pincék mélyén forrt az újbor.
És reggel – trágyával rakott
kocsik mögött – szegények hozták
ingükbe rejtve a Napot.
 
De éjjel megreccsent az ágas.
A Holdnak lengő nyelve nőtt,
s az álmok kotlós melegéhez
futottak dermedt temetők.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: Ősz

Az arcod lassan elfakul
S nem emlékszem szemedre már
A nagy szerelem haldokol
S nincs gyűlölet: se tél se nyár

Mint harcos, aki leszerel
És ellövi végső nyilát
Úgy nézek már utánad én
És ködbe borul a világ

A nap lassan leáldozik
Fakó lesz minden szent dolog
S emléked is majd mint a füst
Maholnap ellobog.

Oravecz Diána: Ősz

Recsegve, ropogva hunyta le szemét a Nyár,
Mint ősi titkot rejtő pergamenteket,
Bronzba rejtett leveleiket hullatják a fák.
Szinpompás ruhát öltött a természet, a Világ
S te titkon izgatottan vártad,
Hogy újra ködben ússzon a Város, így várjon miránk.

levelek

szozattovabbacikkhez

Bartalis János: Szőlőőrzés

Egy olyan dalt fütyürészek, milyet mindenki tud.
Egy odvas csűr árnyékában állok.
A holdsugár megrezzen kalapomon
és én vasvillával vállamon indulok szőlőt őrizni.
Egy káposztás táblán haladok keresztül.
Árnyékom olyan, mint egy ördögé.
Csak hű kutyám van velem.
A hegyek teteje felé tartok, melyek
homlokán lobog őrtüzem.
Hű vincellér társak rakják a rőzsét
és én a tűz mellett leheveredek.
Vasvillám felszúrom a fekete földbe.
Olyan ez, mint egy vigyázó kiáltás.
Hosszú nyele felnyúl a karok fölé
és a csillagokra mutat.
A hold rászáll, mint egy fényes, puha madárka
és megvilágítja a szőlőt.

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: A bor legendája

Szólt az Isten: „Kedves fiam, Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?”
Felelt Nóé: „No megöregedtem,
De ilyen jó bogyót még nem ettem.”

Szólt az Isten: „Kedves fiam Nóé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?”
Felelt Nóé: „Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!”

Szólt az Isten: „Kedves fiam Nóé:
Hát az óbor, hadd lássuk, hogy jó-é?”
Felelt Nóé: „Iszom reggel óta;
Gyere pajtás, van még a hordóba!”  
 
                                                    1890

Harsányi Lajos: A homonnai szőlőhegyen

A hegytetőn a meggyfa messze méláz.
A csonka tőkék könnyesen borongnak.
A rejtett hordók csapraverve kongnak.
Üszkös falakkal áll a régi présház.

A kis ribizlibokrok eltiporva.
A hűs kút árva kávája a földön.
Az ifjú őz a sűrűből ha följön,
Nem dőlhet le a ház tövén a porba.

A puska durrant itt. De nem szüret volt.
Víg dal helyett riadt kozákordítás.
Lompos lovaktól csattogott az irtás
És véghetetlen döbbent volt a mennybolt.

Azóta néma s gyászol ez a föld itt.
A hold felkél a hideg venyigék közt,
Részvéttel néz a bús gazdának szemközt
Ki ebével kijő s hosszan tűnődik…

Lévay József: Szüretelünk

móriszüretGondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül éd’s apámnak;
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad,
Ott nyugtot találhat.

Látom szeretteimet,
Együtt ülnek éppen,
Szőlőhegyünkön a
Körtefa tövében,
Közepén egy nagy tál,
Tálban ízes étek
És körülte vidám
Megelégült képek,
Nevető cselédek.

szozattovabbacikkhez

Szemere Miklós: Bordal Tompa Miskához

Sapias, et vina ligves!
Igyál Miska, dicső bor ez!
Hej Mihály!
Hej Mihály!
A bor miatt van a száj.

Recitas vives Licini!
Inni kell barátom, inni!
Nem papolt,
Nem papolt
Horac, de jó bort csapolt!

Mors, fugacem persequitur!
Meghal, a ki fut bortul!
Ne fuss hát!
Ne fuss hát!
Fogd e teli csutorát!

szozattovabbacikkhez

ÁRPÁDFIA LEVENTE

„MÁTÉKÁTÉ”

Jézus Krisztus származása (Mt 1, 1-17) 

Ősök őse Ábrahám
Dávid király őse.
Örököse mindahány,
Isten ismerőse.  

Jézus Krisztus születése (Mt 1, 18-25) 

Szólt az Isten Angyala:
"Gyermeket fog adni a
Szentlélek, Ó Mária.
El kell Őt fogadnia
S Emberré fogannia.
 
József álmában a jel:
a neve Immánuel
legyen, így nevezze el
Velünk az Isten! Jövel
Jézus! A Krisztus közel."
 
Jézusnak nevezte el!

szozattovabbacikkhez

Falu végén

Magyar népköltés

Túr a disznó a mocsárba,
Csak a füle látszik,
Falu végén juhászlegény
Sipkájával játszik.

Odamegy a kis leányka,
Kurta a szoknyája,
Ráveti a kék szemeit
A juhászbojtárra.

Túr a disznó a mocsárba,
Csak a füle látszik,
Falu végén juhászlegény
A kis lánnyal játszik.

In: Endrődi Sándor, Magyar népballadák

A Sajó menti csata

IV. BélaTamás esperes és Rogerius püspök krónikája nyomán –

Eközben a nádor, akit a király a Vereckei-kapu védelmére küldött, a bejárást fatörzsekkel, gerendákkal és kövekkel eltorlaszolta.

    De a tatárok fejszés parasztokat küldtek előre, és a torlaszt széthányatták. Ezután nyílzáport zúdítottak a magyarokra, majd rohamra indultak.

    Másnap a királyhoz követ érkezett a nádortól, s ezt jelentette, hogy a tatárok a torlaszt lerontották, és a magyar sereg elvész, ha a király sürgősen segítséget nem küld.

    De a király erre nem számított, nem is volt serege, amelyet mindjárt elküldhetett volna.

    Amíg a király ilyen aggodalomban élt, a negyedik napon végre megjött a nádor, aki éjjel-nappal vágtatott, és elmondta, hogy a Vereckei-kapuban megütközött a tatárokkal. A tatárok nyíllal és karddal minden katonáját elpusztították, ő is csak néhány tásával bírt elmenekülni, hogy a veszedelmet hírül adja.

    A király ezen nagyon elámult, aztán a főpapoknak, az ispánoknak és a zászlósuraknak erősen és szorosan megparancsolta, hogy mindnyájan katonaságot gyűjtsenek, és hozzá sereggel visszatérjenek.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Nem látta senki

Aranyos őszi napsugarak ragyogják be a vidéket. A madarak vidám dala köszönti a reggelt. Szebb időt kívánni se kellene a kirándulásra. Peti és Pista tele tüdővel szívják a friss, ózondús levegőt. Örülnek, hogy mögöttük marad a város. Ütemes, gyors léptekkel haladnak előre, nagyokat kacagnak, versenyt fütyörésznek a madarakkal. Arcuk kipirul a menetelésben. Jó így lépegetni tehermentesen. Hisz az a kis hátizsák nem nagy teher. Még könnyebb lesz majd tízórai után, ebéd után. Máris éhesek. A szabad levegő, a friss gyaloglás nagyon élesztgeti az étvágyukat. De sietni kell: a hegytető, kirándulásuk célja, még ködös messzeségben integet.

    Kertek közt visz az út. Veteményesek, gyümölcsösök. Peti egyszerre csak megáll:

    - Te! – és jelentőségteljesen bök ujjával a kert felé.

    - Mesés! – lelkesül Pista is.

    A lelkesedés tárgya egy gyümölcsöktől roskadó, gyönyörű almafa. A fiúk városi szeme mohón tapad a pirosan mosolygó, csábítóan szép almákra. S Peti óvatosan körültekint. Sehol senki.

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: A Jézust kereső kisfiú

Az időben Jézus indula Galileából és méne Júdeának határiba, a Jordánon által kelvén. A Tanítványok vele mentek. Történt pedig útközben, hogy Scythopolis városában, mely már Szamáriának szélén vagyon, Jézus prédikálván a népnek, nagy tömeg sereglett körébe, s a tömeg között nagyszámú kisebb-nagyobb gyerek is, aki mind látni szeretett volna valamit… Mert tudvalevő, hogy minden gyerek kíváncsi. De a Tanítványok haragudtak a gyerekekre s mérges szavakkal akarták szétkergetni őket.

    -  Ereggyetek innen; ti úgysem értitek, amit a Mester mond!

    A gyerekek persze nem sokat adtak ezekre a beszédekre és mindig újra meg újra előtolakodtak. Csak a hétesztendős kis Aramiás, – ő olyan szelíd, félénk fiúcska volt, mert a mostohaapja, a foltozóvarga, mindig ütötte – ő nem mert közel menni. Messziről, az utca túlsó végéről nézte az édes, fehérruhás Jézust. Úgy ragyogott a fehér ruhája! Kegyetlenül égett, sütött a nap, vakított a kékség, tüzeltek a sétányos tetejű házak. De ez mind semmi se volt a Jézus ruhájának fehérsége mellett.

szozattovabbacikkhez

Balla Borisz: Árnyak követték a kocsit

/Harmincéves még nem volt, amikor La Valiѐre hercegnője búcsút mondott a világnak és kolostorba lépett. A király új barátnője Athenaise de Montespan lett./

A király kétízben is megállította a kocsit. Elsőízben egy öregasszonyt pillantott meg, akinek a kézitargoncája felborult és az almái elgurultak az esőtől nedves hídon. A király leparancsolta vadászát, hogy segítsen az asszonynak s a hídfőn nagy csődület támadt, mert felismerték, hogy XIV. Lajos utazik a szegényes szürkésfekete kocsiban. Később megint átkopogtatott fekete botjával az ablakon: a kocsis visszarántotta a lovakat és a király kihajolt a kocsiból és magához intett egy nyurga fiúcskát, aki egy nagy csoport gyerek között dühösen sírdogált az országúton, egy kopár almafa alatt. Bizonyára erősen csúfolhatták, mert a többiek kéjesen, nevetgélve nézték, amint sír. XIV. Lajos megfogta a gyermek állát és valami pénzt adott neki. Aztán továbbhajtattak.

szozattovabbacikkhez

báró Dóczy Lajos: A csók

Nem értik azt meg, csak suttogók,
Hogy mi az édes, az igazi csók.
Nincs abba’ jog, nincs akarat, se szándék,
Nem csere az, de kölcsönös ajándék,
Szüli a perc váratlan, hirtelen,
Midőn egy szikra gyújt két födelen,
Édes a csók, ha alszik kedvesed
S mit önként adna, lopva elveszed;
Édesb a csók, ha durcás ajakat
Megrablasz csókért, melyet az nem ad.
Legédesb csók, ha minden szomjú fél
A csókot adva, csókot lopni vél,
Ha vágyát érzi csak, de nem jogát,
Csak venni vágy s nem érzi azt, hogy ád.

acsók

szozattovabbacikkhez

Erdélyi János: Leány vendége

Azt gondolá egy kis leány:
Vendég kopog be ajtaján;
Vendég, ha jő, isten neki,
Csak a baját felejtse ki.

«Szabad!» s pirulva hallgatott,
De senki sem kopogtatott;
«Uram bocsásd meg bűnömet,
Fordítsd el a kísértetet!»

Csalatkozék a kis leány,
Volt mit csudálni jó magán;
Hiszen a szíve dobogott,
Mint kalitka, madárt fogogott.

Gonosz vendég a szerelem,
Ajtó nélkül is benn terem;
Aztán a lány nem idei,
Szerető is megilleti.

Erdélyi József: Őszinte vallomás

Észak felé repül a vadlúd,
hófolt sincs már a Pilisen;
jön a tavasz, csak te maradsz el,
én hűtlen ifjú kedvesem;
költőd öregszik, néha mégis
gondol reád, így, amidőn
észak felé repül a vadlúd,
s hófolt sincs már a hegytetőn.

Jön a tavasz újra meg újra,
langy szelek szárnyán közeleg;
gondolsz-e a költőre néha;
gondol-e rád szegény öreg,
bolond költő, fáj még a szíve?…
Ha őszintén kell vallanom,
nem fáj semmi; tán az sem fáj már,
hogy nem fáj semmi fájdalom.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo