Sinka István: Kardot, szívet…

Lepkeútról ökörnyálak
fonódtak reám palástnak.
Megvakultam, hogy ne lássak –
a Duanvölgyben alásnak.

Megvakultam, szegény fejem,
mégis száz kard nyúl ellenem.
Véremet árva föld issza –
árva szívvel vágok vissza.

Adjál én Istenem erőt,
adjál ennyit, mint ezelőtt.
Adjál kardot, adjál szívet,
míg az élet el nem siet.

Zas Lóránt: Az első

Az első elem te vagy, a Nap,
a második a Víz, és hogy a
földdel háljak, a Föld a harmadik,
akit nevezek anyának a
hatalmas égbolt alatt.
Babot és virágot vetek, szövök
szövetet, és lámát terelek,
gidákat. Itt, a hegyek között
hegybéli fennsíkon a házak.
Élek, mert nem találnak.
 
                                         1988

Budai Ilona

Magyar népballada

ballada o ilone budai budai ilona balladja 55dd45Budai Ilona ablakba könyökle, –
Hallja, hogy ellenség rabol a környékbe.
Csak eszibe juta kincses kis ládája,
S kincses kis ládáját hóna alá fogja,
Hajadon kis lányát jobb kezin vezette,
Futkosó kis fiát bal kezire vette.

Megyen, megyen, megyen, sűrű, fenyves erdőn,
Egy fölhagyott úton, sötét rengetegön, –
Hát, mintha hallaná lovak dobogását,
S csakhamar leteszi hajadon kis lányát.
Hajadon kis lánya ilyenképpen síra:
– Anyám, édesanyám, ne hagyj el az útba!

szozattovabbacikkhez

Kádár Kata

Magyar népballada

kadarkatakicsi– Anyám, anyám, édesanyám,
Gyulainé édesanyám –
Én elveszem Kádár Katát,
Jobbágyunknak szép leányát.

– Nem engedem, édes fiam,
  Gyula Márton –
Hanem vedd el nagy uraknak
  Szép leányát!

– Nem kell nekem nagy uraknak
  Szép leánya,
Csak kell nekem Kádár Kata,
Jobbágyunknak szép leánya!

szozattovabbacikkhez

Molnár Anna

     Magyar népballada

– Gyere velem, Molnár Anna,
Gyere velem bujdosásra;
gyere velem molnar annaGyere velem bujdosásra,
Burkusfának árnyékába!

– Nem megyek én, Zajgó Márton,
Itt nem hagyom csendes házam,
Csendes uram, jámbor uram,
Kartőn ülő kicsiny fiam…

Mégis elment Molnár Anna,
Burkusfának árnyékába.
Feltekinte Molnár Anna,
Burkusfának ágaira.

szozattovabbacikkhez

A nápolyi hadjárat

Küküllei János és a Minorita krónikája nyomán –

Szállott a hír, hollószárnyon szállott: Averszában meggyilkolták a magyar királyfit.

   Amikor a hír Magyarországra érkezett, már úgy tudták a hírhozók, hogy Johanna királyné ajándékával, egy selyemzsinórral fojtották meg Endrét, mert Erzsébet királyné úrasszony, aki erősen féltette fiát, olyan gyűrűt húzott az ujjára, amely méregtől, acéltól megvédelmezte. Jól tudták ezt a gyilkosok, azért pusztították el kínos halállal a királyfit.

   Fájt a szíve Lajos királynak, erősen fájt, mert igen szerette a testvérét. De a fájdalom hamar átadta helyét a haragnak: meg akarta torolni az öccse halálát. Az is eszébe jutott, hogy a szicíliai királyságot sem engedi át másnak, mert ahhoz most már neki van joga.

   De milyen más az anyai szív! Ki írhatná le annak fájdalmát? Az anya keserűségét, siralmát emberi nyelv el nem mondhatja. Kimondhatatlan keserűség tépte, mardosta Erzsébet királyné úrasszony szívét.

szozattovabbacikkhez

A sapkatöltés

– Somogyi népmonda nyomán –

Amikor Szent István Szalacska várát ostromolta, katonáival sokáig volt a vár körül, mégsem tudta bevenni. Később bíztatta katonáit, hogy szökjenek be a várba, de egyik se mert bemenni.

   Ekkor Szent István fogott egy rossz kereket, és bekarikázott a várba. Itt bognárt keresett, s talált is. Neki adta a kereket, hogy csinálja meg másnap reggelre.

   Estefelé járt az idő, szállást keresett. Kapott is szállást egy öreg néninél. Amikor lefeküdtek, azt mondta Szent István a néninek:

   –  De nem tudja ez a Szent István ezt a várat bevenni!

   Azt mondja rá az öreg néni:

szozattovabbacikkhez

Szent László pénze

Erdélyi népmonda nyomán –

Egyszer a kunok nagy sereggel megrohanták Kolozsvár falait, és már erősen szorongatták a várost.

   Amikor Szent László király ezt meghallotta, tüstént hadat kiáltott, és erős sereggel megtámadta a kunokat.

   Hullott a pogány, mint a fű a kaszás előtt, s aki tudott, lóhalálában menekült a magyarok elől.

   A magyarok pedig vágták, kegyetlenül aprították a menekülőket.

   Ekkor a kunok vezére hirtelen kibontotta az iszákját, ki a tarisznyáját is, s mintha magot vetne, a sok aranyat az üldöző magyarok elé borította. Erről példát vettek a többi kunok is, csak úgy szórták az aranyat, hogy a magyarokat megállítsák, és életüket megtartsák.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Lopás a II. b-ben

Hogy is kezdődött? Szeretném az elejéről elmesélni nektek az egészet. Izgalmas, felejthetetlen nap volt az egész II. b. számára. Talán az volt az eleje mindennek, hogy Takács Feri nem írta meg a leckét, nem tudta megfejteni a példákat, s elhatározta, hogy a szünetben visszalopódzik az osztályba, és lemásolja az egészet Szabados Gyurka füzetéről. Sikerült is észrevétlenül visszaosonni, kinyitotta Gyurka füzetét, de a példákat meg se nézte, mert egy kék borítékon akart meg a szeme. Gyurka édesapjának volt címezve. Belekandikált. Pénzt látott benne. Sokat, százhúsz pengőt. És akkor egyszerre eszébe jutott, amit szeretett volna megvenni, amire szüksége lett volna, ha nem hangzik feléje otthon mindig az a szomorú kérés: Miből? És a százhúsz pengő egyszerre ott volt a kabátja bélésében. A borítékot pedig összegyűrve Szenthe Sanyi padjába dugta. S a számtanpéldákkal már nem is törődve, gyorsan kisettenkedett. Sietett az udvarra, elvegyült a fiúk közé. Lármázott, ugrált, hogy mindenki vegyen róla tudomást.

szozattovabbacikkhez

Ásgúthy Erzsébet: Nyitott ablakok

Valahogy elhirtelenkedte szerepét ezidén a nyár. Nem várta meg a végszót belesütött a tavasz közepébe. Ragyogó kacagásával megtévesztette a természetet, vígan keresztülhúzott minden számítást. És most, amikor hivatalosan is teljesíteni kellene kötelességét, egyszerre unatkozva abbahagyja és szeszélyesen búcsúzni kezd.

   A naptár szerint még kánikulának kéne lenni. De kint már ökörnyál kísért a levegőben és őszi skálákra hangolódik a szél. Váltakozva zuhog az eső és ragyog a nap, egyre hűvösebb mosolyával. És mintha mindenki vissza akarná fogni egy–egy sugarát, tárt ablakok vetítik kifelé a sötét szobák vágyódását.

   Mint kíváncsi kút mélye tátong üresen a nagy udvar, amint éhesen és titokzatosan pislognak egymás felé az emberi hajlékok nyitott szemei.

   Hirtelen kicsapódik az egyik udvari lakás ajtaja.

 szozattovabbacikkhez

Nyirő József: Papbácsi

A mi papunk, az öreg Mátyás József úr negyven esztendeig pásztorkodott a mi községünkben, s mégis az a szégyen érte, hogy az esperes, fiatal, nyálas szájú gyermekember légire megpirongatta.

   –  Nem vagyok a hitélettel megelégedve, plébános úr! Az egész országban nem káromkodnak, s nem lopnak annyit, mint az ön községében.

   –  Eléggé fáj a lelkem miatta! – ismerte be az öreg pap.

   –  Az nem elég, hogy fáj a lelke miatta, hanem tegyen is valamit ellene – háborgott az esperes. – Az nem elég, hogy elmondogatja minden nap a szentmisét, végzi a breviáriumot. A modern lelkipásztorkodás már régen más utakat is megkövetel. Igénybe veszi a legmodernebb szociális és lélektani eszközöket is…

szozattovabbacikkhez

Sértő Kálmán: Bíróválasztás

Amikor a vármegye községi bírókat becitáló gyűléséről Nagy András gazd’ uram hazafelé tartott, valami oknál fogva csontkeményre fagyott a faluja határában. Hideg téli szél kóválygott a határban és nem szelíden, hanem durván esett a hó… A fehér csillagok befurakodtak az ember fülibe, s betömték a lélegzetet vevő ember orrcsatornáit. A szél teljesen megbolondult. Hol elölről hátrafelé, hol hátulról előre lökte a vándort. Órasétálóként mozogtak az országút jegenyefái, akik már időben, ünnepi csöndben – gárdatisztekként mereven álldogáltak. Elég az hozzá, hogy Nagy András megfagyott a határban… Másnap lelte meg a mezőőr. Hazasuhantották szánon és felravatalozták a tulipános ládára. Gyűrűt vontak a rokonok a láda körül. De azért a kétely piszkálta a zuzájukat. A halálesetet így állapította meg Kis Örzse, akit »vénboszorkánynak« hívtak a faluban. Mindenkinek ezt suttogta:

   –  A várostól errefelé hét csárda van hazáig. És ez a halott biztosan bepálinkázott élete utolsó óráiban. Nem csoda, hogy elbukott és megdermedt, mint a faszent…

 szozattovabbacikkhez

Szirmai Károly: Jávorka Ádám pünkösdi királysága

Az udvaron nem járt senki. De hogy a közeli tót templomban lassan négyet ütött az óra, elől a házban kinyílott az üvegfolyosó ajtaja s gyerekek ugráltak le a lépcsőkön. Mint elviharzó fergeteg, hátrarohantak az udvarba. Fiúk, lányok – diákok, kéksapkások. Tíz–tizennégy esztendősek. Leghátul a kis, vézna Jávorka Ádám kalimpált hosszúnadrágos ügyetlen lábaival.

    Azután körbeálltak. A legvállasabb, legerősebb – szélesarcú, szegletesfejü fiú – egyhangúan elkedett számolni.

    A kiszámolást többször is megismételte. A kör ritkult, szétszakadt s végül már csak egyetlen, zöldarcú, sovány kamasz maradt a helyén. „Csüle!” – vágta hasba a szegletesfejü. S a többiek szájáról ujjongva röppent el a kiáltás:

    –  Zöldbéka a csüle!

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Tavaszi vizek

Zsong a szigetcsúcs barna berke,
a harkály részegen nevet.
Az ifjú nap: Dávid, leverte
a lomha Góliát-telet.

Állok a vadvizes tavaszban,
bódít a szagja, mint a bor,
kedvemben egy füttyös kamasz van,
aki voltam valamikor.

Vizek futnak, jegek ropognak,
dudorászom, kurjongatok –
Lelkemben patakok zuhognak,
patakok, patakok, patakok.

Gyulai Pál: Egy tavaszi nap

     I.
Bolygunk a mezőkön,
tavaszimezoVirágot szedünk,
Rezgő lombok árnyán
Meg-megpihenünk.

Oh ily zöld az erdő,
Oh ily kék az ég,
Ily piros a rózsa
Nem volt soha még!

szozattovabbacikkhez

Nemes Nagy Ágnes: Tavasz felé

A Bak-térítő homloka világol,
faragva hitből és politikából:
észak felé közeledik a nyár.
Emeld fejed, emeld a fénybe érett,
búvó erőd, s világos gyöngeséged,
betűzd ki létem, a nap merre jár?

Mozdonyok zúgnak, csörtetnek az estben,
termékenyül a földbe-ásott fegyver,

szozattovabbacikkhez

Sértő Kálmán: Tanya tavasszal

Fénnyel bőséges napos kék ég,
Felhőfoszlányok, karikák,
Alatta tanya. Fehérfalú
Istálló. Kócos barikák

Harapnak a föld zöld hajába.
Piros kis szalagjuk alól
Rézcsöngettyűiknek ver a szíve,
S a visszhangból még visszaszól.

szozattovabbacikkhez

Tollas Tibor: Tavaszi szántás

A Rakoncáson szántanak.
Peremén párát hánt a nap,
Ködöt fujtat a két ökör.
Érzi a föld a kék vasat,
Bevérzi bőrét, széthasad.
Csoroszlyán vércsík tündököl.

Omlik a dús föld, húsa mély
Zsíros, fekete, mint az éj.

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyváry Gyula: Április

Megint bolondul megrohannak
a gondok és a látomások
s párnák között, verítékezve,
vergődve, gyűrött gödröket ások.
Most megint minden fejemre zajlott
minden: mi rossz a minden: mi drága
– ott kint virrasztva ég ezer csillag –
s engem a percek fojtogatnak
forró párájú éjszakába…

szozattovabbacikkhez

Baka István: Passió

Krisztus-éjszaka, tenyered
átszögezték a csillagok.
Tücsökcipelés – tehetetlen
kínban fogad csikorgatod.

A Mindenség feszületéről
hogy nézel engem, Éjszaka!
Még meddig hordja arcod e
Veronika-kendő Haza?

Vérző vonásaid letörli
talán mirólunk a jövő.
Borulj ránk, Megváltó Sötétség,
Te sorsunkká feketedő!

Peregnek még harminc ezüstként
kalászból a búzaszemek.
De szomjunk enyhíteni gyűlnek
ecetes spongya fellegek.

A Mindenség feszületéről
meredsz rám, Krisztus-éjszaka.
Ki Téged lát, nem futhat e
kendőnyi országból soha.

                                        1977

Czipott György: Passió

Döntve mind, lángjanincs menóra –
vérvágyat habzott föl ez óra.
Hiába érv, már hiába szó,
barabbást vonyít a hangadó.

Szörnyű fejéken vére omlik,
tépve rongy, hús feltépve csontig.
Torzakkal kimódolt a díszlet:
nyálán hörög, süvölt, feszítsd meg!

erikholmlund

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Golgota

Titkaim nincsenek
s fáj ha ma bántanak,
lázadó szememben
foszlik a pirkadat.

Tükrében ott perel
ezer év hajnala,
ég sebe s bokrain
vérzik a Golgota.

Lukáts János: Nagypénteki népszavazás

Krisztus, Krisztus, Krisztus, Krisztus,
Krisztus, Krisztus, senki más!
Krisztus, Krisztus, Krisztus, Krisztus,
szóba sem jön Barrabás!

Krisztus, Krisztus, csak tehozzád
száll a szó, a jó fohász,
s szégyenében fuldokolva
rágja körmét Barrabás!

Krisztus, néha oly nehéz, ha
feddőn nézel, s ránk, ha vársz,
nem szól, mégis mint a mágnes
vonz magához Barrabás!

szozattovabbacikkhez

Mészely József: Pribékekről

Irgalmat ők nem ismertek,
kezet-lábat átszegeztek,
s nem félve a rettenetet
felemelték a keresztet.

michpietaÓ, hogy még jobban láthassák
a vergődő haláltusát,
letépték véres palástját,
s döftek még egy lándzsaszúrást.

Azt gondolták az ostobák,
holta végső elfáradás,
s nem hitték, hogy a fulladást,
követheti feltámadás.

Reményik Sándor: Emmaus felé

             Árkosy Lajosnénak

A harangok oly kábítóan zúgtak,
A nép oly kábítóan feketéllett.
Baldachin alatt a Szentség haladt…
Jeruzsálem! – gondoltam azalatt –
S gondoltam: inkább Emmausba térek.
Emmausra most száll az alkonyat,
S a távol hegyek olyan csoda-kékek.

Indultam a városból kifele.
S hogy egyre tisztább, kékebb lett az ég:
Gondoltam, hogy ez már az Ő ege.
S hogy álmosabb lett a harang szava,
Mintha víz alól borongana fel,
Vagy véghetetlen ködből hangzana:
Gondoltam, hogy ez már az Ő szava.

szozattovabbacikkhez

Reviczky Gyula: Jézus Pilátus előtt

Állok merengve, hosszan, áhítattal:
Ez ő! Ilyen volt! Így képzeltem én:
Álmomban éjjel, elmélkedve nappal
Kerestem arcát; végre föllelém.
Mit a halandó gyönge ismerettel,
Töprengve, könyvekből meg nem tanul:
Az a te nagy lelkedbe rejtezett el,
Lángelméd érzi öntudatlanul.

munkjezuspil

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Szívem zöld ága

         „Ha zöld ágat hordok a szívemben, mindig száll rá dalosmadár”
                                               Kínai mondás

golgotavirag„Krisztus virágunk,
szép termő águnk”,
nélküled járva,
hol leltem volna
mindig zöld ágra?!

„Krisztus virágunk,
szép termő águnk”,
vígan áldalak,
hogy megtaláltál
s megtaláltalak.

szozattovabbacikkhez

Bartalis János: Szív-rádió

Mi a szó? Egy kép a világról.
Mellyel ember üzen embernek.
Kicsi virág, melyet egymásnak
lelkigomblyukába tűzünk.
Én neked illatos rózsákat tűzök
és liliomokat – Kicsi Kedves.
E halványeste reád gondolok, félve.
Ki messze vagy és álmodsz ezüst-haloványan
és üzensz nekem, láthatatlan.
Az örök rádión, a szívek rádióján.
És mondod, hogy kedves.
És mondom, hogy szeretlek.
Éjtől-éjig, naptól-napig,
virágtól-virágig folyik az üzenet
– a szívek örök titkos rádióján.

Dsida Jenő: Kezemben tartom a szívedet

Kicsi testvér, a kezemben tartom
a szívedet: Mért olyan hideg?
Ha az égre nézünk, odafent is
zöld füvet látunk, locsogó kis
patakokat s az erdők fordított képét.
Látod, ott megyünk mi is,
az árnyas úton, milyen kicsinyek
vagyunk a nagy-nagy messzeségben,
gyöngén ölelem jobb karommal
a derekadat: mindjárt eltűnünk.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi Tibor: Szerelmesek

A padon ültek. Egyedül. Ketten.
Egymást csodálták önfeledten.
Hűség-szirmokat számlált ajakuk.
– Nagyot kacagott hozzá egy kakukk. –
…Szeret… Nem szeret… Szeret… Nem szeret…
Köröttük az ég volt a képkeret.
Minden csupa szín. Piros meg kék folt.
Festménynek tetszett, minden oly szép volt.

szozattovabbacikkhez

Nadányi Zoltán: Ezerarcú szeretőm

woman 34895 640Az én szeretőm oly szeszélyes,
ő minden pillanatba más,
de úgy megváltozik az arca,
nincs rajta ismerős vonás.
Megváltozik a szeme színe,
a haja színe, mosolya,
cseréli folyton a nevét is,
ma Erzsi, holnap Viola.

Azt mondta, vár, sietek hozzá.
Kapja magát, elém oson,
egész már arccal, más alakban
pillant rám a villamoson.

szozattovabbacikkhez

Szabó Éva: A szerelem is hasztalan

Az ember milyen nyugtalan
ha egy-egy napra nyugta van
mert ha álmokat ne m terem
akkor a csönd is gyötrelem
és ha a szándék magtalan
a szerelem is hasztalan –

vitéz Somogyvári Gyula: Nem sajnálod?

Nem sajnálod, hogy bimbó-szirmod
lehullattad az első csókkal?

Nem sajnálod, hogy én miattam
szakítottál a kacagókkal,
vidám, kislányos éveiddel?

Nem sajnálok, hogy aki eljött,
az csak egy furcsa ének-ember?

                                                    1920.

Márai Sándor: Gyümölcsfák

Gyümölcsfákat ültetek és régi földeken járok a város előtt.
Este van, csillagok hullnak, ősz vége ez és gyümölcsvetés ideje.
Nagy lélegzettel ittam a világot és elvittem a tengert két szememben
Kezeim megtanultak gyümölcsfát ültetni, hadonászó kezeim
Megcsöndesedtek, s lassúk és óvatosak.

szozattovabbacikkhez

Pósa Lajos: Anyám intése

magyar neprajzi lexikonEl ne add az ősi házat,
El ne add az ősi telket,
Hol a csűrön késő őszig
Gólyamadár kelepelget.

Ha elfáradsz a világban:
Gyere haza megpihenni,
Az öreg fák árnyékában
Szép időkre emlékezni.

szozattovabbacikkhez

Tornai József: Juhász Gyula az Alföld szívén

                 1

Soha nem jutottál el oda, soha nem jutottál,
       soha oda a virág-fához,
                                   átfolyt szádon a Tisza,
benőtte oldaladat a fűz,
                      fogaid meszes tanya-falak,
soha nem jutottál el oda,
                                     soha nem jutottál el
                                            az asszonyok melléig,
       lábuk folyamtorkolatáig,

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Egy sorkatona vallomása

Parancsszóra ébredtem s bújtam ágyba.
Parancsszóra ettem, ittam, verekedtem.
Kifacsartak, dögönyöztek, megfojtottak,
földre csorgatták lázadó agyvelőmet.
Ostoroztak és harapdáltak
(ostornyéllel és pudvás, vén fogakkal).
Leköpték a minőséget, csak a száj üvöltött.

Eskü alatt fogadtam térdreomlást,
magtalanságom mítoszát melengettem,
utolsó voltam a koldusok sorában.
Pazar életem volt.
Ki mer meghazudtolni?

Illyés Gyula: Fegyver és csoda

         /a csodafegyverek korában/

Se ország, se had, se pap, se király.
Csak az a kicsiny bot, mit szélcibálta
ősz fürtjei fölé emelt Kodály.

Csak ahogy elhagyván a partot
lépett s nem süllyedt szennyek tengernyi sarába
a krisztus-tiszta lábú Bartók.
S mind, aki bírta még, utána…

Kálnoky László: Hűség

Látszólag mozdulatlanok szánalmas szurdokukban csontjaik,
szemük nem látja többé az idő eszelősen nyüzsgő tenyészetét,
emléküket ki-kioltja a szél, sodródnak mágneses viharban,
sosem találnak vissza közénk.
Hiába tárom szét karom, nem oltalmazhatom meg őket,
vérem hiába lövell ki az érfalon,
föl nem melegítheti őket,
vörös fénye nem világítja át kihűlt szerveik éjjelét.

szozattovabbacikkhez

Kannás Alajos: Örök nyár

Zöld víz: az alte Donau.
Vitorlás, lánnyal: lenhajú,
a bőre bársony.

A szél mellette andalog
s lebegnek, mint az angyalok
a türkizszínű áron.

És csónakok és gyerekek
hasasok, csukafejesek,
visongás, lárma, ének.

A part homokján könnyedén
indul sok nyári kisregény,
mit mézzel ír az élet.

szozattovabbacikkhez

Nemes Nagy Ágnes: Őseimhez

Ernesztinák, tisztes Zsuzsannák,
nemestanyák, szekerek, paplakok,
nagyapám, ügyvéd, Egyiptomban
s egyéb szók, percek, ablakok,

hogy nyíltatok rám? Hogy láttok?
előttetek – fényben, vakon –
idegenül, zavartan állok,
s arccsontjaim tapogatom.

Szaladgálok üres szobákban,
tükörbe nézek: nem felel,
gyertyát gyújtok, firkálok, alszom,
s megijedek, ha kelni kell,

szozattovabbacikkhez

Szántó Róbert: Félek a holnaptól

Elég a mának terhe,
Holnapra ne figyelj!
A talmi életbölcsek
Igyen csevegnek el.

De jaj, sötét szorongás
Kígyózik lelkemen…
Tudom, ha mát leéltem
Ezerszer fájóbb holnap
Köszönt le rám vijjogva
Szörnyű élményivel.

Poharat hát kezembe,
Pezsegjen újra vérem…
A mámor, ölelés között
A holnapot nem érzem.

Zas Lóránt: Csodaszép

Ez ma a menekítő szemérem, szavakba tört
derengés, léptek verése a feltört föld
peremén, duzzadó telek, a fákról lehántott
kéreg hazája, hó nélküli, csenevész,
fogódzik, üt a világra, szél veri, szél,
fordítjuk a hőre hámlani mérgest,
igazítjuk a sort sorba, zúgjuk az el-
felejtett ütemű dalt, tavaszba, tavaszba,

szozattovabbacikkhez

A sási kígyó

Magyar népballada

Od’alá szolgáltam, szolgalegény voltam,
Csóri patakon túl nyolc ökröt őrzöttem.
Lehajtván fejemet csipkebokor alá,
Kebelembe bújott a nagy sási kígyó, –
Szívem szorongatja, piros vérem szíjja,
Gyenge derekamat már átalszakajtja.

– Vedd ki, atyám, vedd ki kebelembe bújót,
Kebelembe bújót, a nagy sási kígyót!
Szívem szorongatja, piros vérem szíjja,
Gyönge derekamat már átalszakajtja.
– Inkább elleszek én az egy fiam nélkül,
Minthogy már ellennék az egy kezem nélkül;
Eridj az anyádhoz, majd talán kiveszi.

sasikigyo

szozattovabbacikkhez

Babáj Gyurka

Magyar népballada

Orosházárul fúj a szél,
Zörög az ágácfa-levél.
Babáj Gyurka, hova lettél,
Hogy Makóra el nem gyüttél?

– Mentem volna, nem lehetett,
A vármegye nem eresztett.
Megkötözték a lábomat,
Elzárták szabadságomat.

szozattovabbacikkhez

Galícia széjin

Galícia széjin virít egy almafa,
Minden esztendőben terem alma rajta,
Alatta ott nyugoszik kér székely katon.

Erdély, édes hazám, ott nevelt jó anyám, –
Hazám, édes hazám, magyarok hazája,
Vajon eljuthatok falum határára?

    Marosszéki gyűjtés, Kriza János

A papról aki a szegény asszony gyermekét nem akarta ingyen megkeresztelni.

– Göcseji népmonda –

Egyszer Mátyás király egy olyan házba tévedt, ahol egy szegény asszonynak nemrégen gyermeke született. A csecsemő már egyhetes volt, de a pap semmiképpen sem akarta megkeresztelni, mert a keresztelési díjat nem tudták lefizetni.
Mátyás a csecsemő ruhájára s a keresztelés költségeire pénzt adott, s megmondta, hogy másnap menjenek a paphoz, és jelentsék ki, hogy a gyermeket külön misén kívánják megkereszteltetni. A bért fizessék le, s mondják meg, hogy a gyermeknek van már keresztapja.
Másnap a keresztelésen Mátyás király is megjelent, mint keresztapa. Mikor a pap azt kérdezte, hogy mi legyen a gyermek neve, Mátyás azt felelte:
-    Mátyás legyen a neve!
-    De micsoda Mátyás? – kérdezte a pap.
-    Azt ne kérdezze, csak Mátyás!
Akkor zubbonyát kigombolta, s megmutatta neki az aranykeresztjét.
-    Most keresztelték utoljára, ezután nem leszel lelkiatya, dolgos ember lesz b előled, mert így bánsz a szegénységgel.

Attila és az özvegyasszony

– Callimachus nyomán –

attilaAttila könyörtelenül pusztította a fegyvereseket, de kímélte a fegyverteleneket, és védelmezte a nőket meg a gyermekeket.
Történt egyszer, hogy a hun sereg Troyes városa felé vonult, Attila ott lovagolt a sereg élén. Egyszer megpillantott egy sikoltozó kis csapatot: egy özvegyasszony menekült gyermekivel a hunok elől. Ott futott a nyílt mezőn, egyenesen a folyó felé szaladt, talán hogy megölje magát, és leányait is belefojtsa a folyóba.
Az özvegyasszony nehezen haladt, mert nyakába volt kötve csecsemő gyermeke, mellette futottak nagyobb lányai, a kisebbek szamáron ügettek utána. Jajgattak, sikoltozott a lánynép, jobban féltek a hunoktól, mint a haláltól.

szozattovabbacikkhez

Sarolta fejedelemasszony

– Thietmar krónikája nyomán –

Géza fejedelem felesége, a szépséges Sarolta olyan kemény természetű volt, hogy az urát és az egész országot kezében tartotta. A férfitársaságot asztal alá itta, a lovat úgy megülte, akár egy lovas katona, és egyszer haragjában úgy megütött egy embert, hogy az menten szörnyethalt. Ezért egy békeszerető szerzetes ezt írta róla:
„Bizony illőbb lenne, hogy ez a szép kéz az orsóval vesződjön.”
Pedig ez a kemény természetű fejedelemasszony mindig azon fáradozott, hogy a magyar népet keresztény hitre térítse, és a nyugati népekkel megbékítse. Elhívatta ezért Isten szent életű szolgáját, Adalbertot, és együtt rávették Géza fejedelmet, hogy megkeresztelkedjen. Ugyanazon a napon sok nemes és alacsonyrendű magyar is megkeresztelkedett.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Húsvéti harangok

harangRéges-régen, 1799-ben történt, amikor Napóleon, a franciák nagy császára meg akarta hódítani az egész világot. Feldkirch városkájának népe húsvétot készült ünnepelni, amikor a város előtti magaslaton felbukkant az ellenséges sereg. Napóleon egyik vezére, Massena érkezett meg 18000 főnyi sereggel, hogy bevegye a várost.
Húsvét vasárnapja virrad a világra, de aki várost rémült csend üli meg. Az arcok sápadtak. Vannak, aki sírnak, kezüket tördelik.
Komor arccal gyülekezik a város tanácsa. Rájuk vár a nehéz feladat, hogy megbeszéljék a tennivalókat, s határozzanak a város sorsa felől. Együtt vannak már mindannyian, többnyire tisztes öregek. Ősz fejüket lecsüggesztik és ráncos arcukon alá-alá gördül egy-egy könnycsepp.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Balassi MH2018 2 1 doni MH2018 1 1 Százgyökerű szív2 1 karpattradedia Kitörés túra előadás lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf