vitéz Somogyvári Gyula: Vallomás

Nem voltam én soha: nagyon rossz
csak sokszor fájt a koldus-élet.
S a lelkemből ilyenkor csurrant
ezer, dacos, lány-hívó ének.

Sohse nevettem én az Istent
s az ördöggel se paroláztam.
Ha rossz voltam, hát csak azért volt,
mert más tüzénél mindig fáztam.

szozattovabbacikkhez

Baka István: Ősz

vizfodorA szürke szerzetescsuhás
krumpli bebújt a földbe,
és rozsdás páncélban kísért
bogáncsként Don Quijote.

Milyen rontás vetkőztetett
sorstalanná, bokrok, füvek?
Esik – Merlin csontujja ír
a vízre varázsgyűrűket?

szozattovabbacikkhez

Fáy Ferenc: Melengető

Az arcod itt már nem beszélik,
csak én szoktam dadogni még,
mikor a lábamhoz terítik
s mondják, mondják az estikék.
 
Átlépsz a fák csodálkozásán
mellemre szikkadt földemen.
Kék pára vagy meséim száján
s az őszt veled melengetem.
                              
szozattovabbacikkhez

Rónay György: Őszre intő

oszi tajkepNézd, már rőt levelet ejt öreg almafánk
könyvemre, ahogy itt alatta olvasok.
Elvirult a hibiszkusz is,
s fogyton fogynak a flox pille virágai.

Így múlnak nyaraink, így jön a hervadás.
Fákon ritkul a lomb, földön az ismerős.
Mind több pártol a föld alá.
– Boldog, még aki fönt élvezi a napot

szozattovabbacikkhez

Simon István: Ősz felé

Korán alkonyul, ősz lesz újra.
Csatáit a nyár rég lefújta.
Jön október szín-légiója,
s megverten susog a diófa.

Már a tücsök utolsó tust húz,
megkezdődik a tarka cirkusz,
s vén, hűvös napok úsznak lassan
velem, hol vérben, hol aranyban.

S rázendít az eső is végre –
táncol majd millió kezével,
tar mezőkön tótágast állva,
az ég végtelen óceánja…

                                       1957

Tompa László: Őszi hajtásban

Az erdőaljban visszhangos csaholás zeng –
A sárgásodó homályban láthatatlan
Kutyák hajtanak, dühösen nyargalászva,
Míg te lenn pállott, fakult mezőben állasz,
És fölijedsz: jaj, beh hamar, beh hamar jött
E változás, ez a nyárból-ősz, amikor mád
Más semmi sehol, csak e kongó, széles üresség…
Elhúztak messze a nyár tollasai is,
Akárcsak éveid, – annyi önáltatásod,
Lásd, ide vezérelt, hogy ily egyedül vagy!

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: Két őszi vers

     1.
1928. szeptember 15.
Ma láttam a legelső őszi fát.
Megálltam előtte,
s levett kalappal mondtam egy imát.

Ma láttam a legelső őszi fát.
Mennyit láttam már… Isten, Te tudod:
a sárga fából és a sárga lombból
nekem mennyi jutott, mennyi jutott.

Az is eltelt. Mert minden eltelik:
tavaszi illat, nóta, csók, virág…
Ma még kacagsz, virágpompás a kerted,
s holnapra megjelennek
az első őszi fák.

szozattovabbacikkhez

Mécs László: A szőlőmunkás balladája

A szőlődomb csuhajt kiáltott,
a fajdkakas forrt, dürrögött,
a fülemülék fütty zengett.
– A szőlőmunkás a rögöt
kapálta s egy hangot se hallott.

A barackfák új krinolinban
kacérkodtak, s a fák között
egy lány égő élet-pirosban
sétált. – A munkás kötözött,
karózott és semmit se látott.

szozattovabbacikkhez

Baka István: Philoktétész

bakapistaAkár a leprás akiről lerothadt
minden vonása más s csupán kolompja
tudatja véle is hogy létezik még
s figyelmezteti a szembejövőket
hogy térjenek ki útjából olyan
e vers a sorvégeiről lefoszlott
a rím s csupán a jambusok kolompját
kongatja még tudatva merre jár
hullatva húsát bomló szavait hogy
kitérhessen előle az idő

szozattovabbacikkhez

Gyurkovics Tibor: Szabadság

Szabadság lóg a fákon
mint óriás gerezd,
ráhullik a szivárvány
és lassan érni kezd.

Szabadság lóg a fákon
dúsan, hangtalanul,
megérik a gyümölcse
aztán a földre hull.

Nemes Nagy Ágnes: A hindu énekekből

A remete

omhumTölgyfa nőtt
Vállamon
        Húsom volt a földje telke
        Mellkasomat átölelte
        Gyökerével vérem merte
Úgy karózta két karom

Száz madárral surrogott
Röpdösött miljom levél
Úgy éltem a susogásban
Mint szökőkút tála él
Permetező csobogásban
És ha este jött a szél
Égi ormok torlaszok –

szozattovabbacikkhez

Szentmihályi Szabó Péter: Isten versei

1.

Diktálhat Isten bármit is?
Diktálhat Isten verset?
Mondhatja ember, ő csak leírta,
amit Isten szerzett?

Kell-e bármit is sugallni annak,
aki az út, igazság, élet?
Szólhat-e dal annak szájából,
aki végtelen ének és ítélet?

szozattovabbacikkhez

Tornai József: A vér fia

Mocskos Duna fölött le-fölcsapó
                             sirályok,
                             mint hullán nyüzsgő kukacok:
       a vér fia voltam,
                                az is maradok,
                                hiába sároztad be

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: Az öröklét látomása

csigaA benső éj járataiban
megkövült csigáiban
hirtelen tűzű villám-kötegek
magány és mégis lábak csoszogása
egyre többen
talán a senki
mind-sokasodóbb alakok
a piros hús-bozótban
lehet hogy hárman-négyen
vagy ezren s egy sem

szozattovabbacikkhez

A halálra hurcolt lány

Magyar népballada

Rákóci kocsmába két karajcár a bor, –
Arra mén, arra mén szegény özvegyasszony.

– Gyere be, gyere be, szegény özvegyasszony,
Igyál egy icce bort, vagy ha kettő kell is, –
Sem magad pénzire, se ma fiadéra,
Hanem a lányodért, Bodor Katalinért!

– Lányom, édes lányom, Bodor Katalina,
Eladtalak téged rákóci kocsmába, Rákóci kis úrnak…

– Anyám, édesanyám, kedves szülő-dajkám,
Mért adtál gyilkosnak, Rákóci kis úrnak,
Ki nappal aluszik, éjjel gyilkolódzik?!

szozattovabbacikkhez

A török császár jegyese

Magyar népballada

Ablakba könyököl Fogarasi István,
Mellette könyököl az ő testvérhúga.

– Hallottad-e hírit, édes testvérhúgom:
Elköteleztelek, bé Törökországba,
Nagy török császárnak, jegybeli mátkának!
– Nem hallottam hírit, édes testvérbátyám…
Adjon Isten nekem inkább víg vacsorát,
Víg vacsora után könnyű betegséget,
Szép piros hajnalban világból kimúlást…

szozattovabbacikkhez

Bogár Imre

Magyar népballada

Zavaros a Tisza,
Nem akar higgadni,
bogarimreAz a híres Bogár Imre
Átal akar menni.

Átal akar menni,
Lovat akar lopni,
Kecskeméti nagy vásáron
Pénzt akar csinálni.

Kocsmárosné lánya
Az ablakon leste:
Arrólalól jön egy lovas,
Talán Bogár Imre.

szozattovabbacikkhez

Hunyadi János ajándéka

Volt a Hunyadi János táborában egy derék tiszt, aki nagyon gyenge lovon járt, és semmiképpen se bírt jó lóra szert tenni.
A vezér, aki mindent megfigyelt, ezt is észrevette, de nem tette szóvá. Csak magában töprengett, miképpen segíthetne ezen a derék tiszten.
Egyszer aztán ebédre hívta a tisztet, és ebéd közben így szólt hozzá:
-    Egy kérésem volna, ha megengedi. Íme, én már fiatal nem vagyok, ezért tapasztalom is, hogy nékem a fiatal, serény lovak veszedelmesek. De kegyelmed alatt láttam egy derék, csendes paripát, és úgy tartom, hogy az nékem nagyon alkalmas lenni. Én mást adnék kegyelmednek helyette, mégpedig sokkal serényebbet és jobbat.
A tiszt erre nem felelt, csak meghajtotta magát, és megköszönte a vezér jóakaratát.
Nemsokára a tiszt maga vitte be lovát a vezér istállójába.
A lovászok Hunyadi parancsára azt mondták neki:
-    Tessék választani a vezér paripái közül. A két legjobb paripán kívül bármelyiket levezetheti kegyelmed.
De a tiszt egy lovat sem akart elvezetni.
Amikor Hunyadi ezt megtudta, parancsot adott, hogy a két legjobb paripa közül az egyiket, amelyiken addig csak ő maga járt, állítsák be a tiszt istállójába.
Ez az ajándék és az ajándékozás módja olyan ritka, mint amilyen ritkák a Hunyadi Jánoshoz hasonló férfiak.

A honfoglalás

Anonymus krónikája nyomán –

Ezután a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak hívnak, kijött Szittyaország földjéről, és nyugat felé elindult. Közöttük Álmos vezér is kijött, aki Mágóg király nemzetségéből származott. Kijött pedig feleségével és fiával, Árpáddal meg a szövetséges népek megszámlálhatatlan sokaságával.

    Sok napon át puszta tájakon vonultak, a Volga folyón pogány módra tömlőn ülve úsztattak át, és sehol faluba vagy városba vezető utat nem találtak. Vándorlásuk közben vadhússal és hallal táplálkoztak, emberi munkával termelt ételt nem ettek. A táplálékot az ifjak vadászattal szerezték meg, ezért a magyarok a vadászathoz azóta is, egészen mostanáig, minden más nemzetnél jobban értenek.

    Hosszú vándorlás után Oroszországba érkeztek. Itt a kijevi vezér seregével megvívtak, az oroszokat és a kunokat megverték, és tőlük gazdag hadisarcot szerzetek.

295 6010 oturk

szozattovabbacikkhez

Szent László király utolsó győzelme

Holtában is győzedelmes volt Szent László király: halála után kétszáz esztendővel vívta meg utolsó, győzedelmes harcát.
Kétszáz esztendővel a szent király halála után történt, hogy a székelyek hadba szállottak a tatárok ellen.
Amikor a székelység felvonult, és a rettenetes tatár hordát meglátta, szívében elkeseredett, és így fohászkodott:
-    Szűz Máriám, segíts meg! Szent László király, harcolj velünk!
És halljatok csodát: az ég meghallgatta a székelyek könyörgését.
A pogány tatárok csodát láttak: a székelyek sorai előtt egy hatalmas vitéz jelent meg lóháton, fején aranykoron csillogott, kezében csákányt tartott. A vitéz megsarkantyúzta lovát, szembevágtatott a tatárokkal, és csákányával törni-zúzni kezdte őket. Úgy csapott le rájuk, mint a villám, a legjobb vitézek viasz módjára olvadtak el előtte.
A lovas vitéz feje fölött, a magas levegőégben egy gyönyörűséges asszony lebegett, fején aranykorona, ruhája olyan fényes, hogy az emberi szem elkáprázott tőle.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Az üres hely

Feri kényelmetlenül ült a padban. Furcsa! Azt gondolná az ember, hogy jobban elfér, ha hiányzik a szomszédja, és annak az üres fiókjába is tehet valamit. Tegnap úgyse fértek össze, és most Miska hiányzik. De Ferinek csak az volt az első gondolata reggel: „Nagyon helyes, legalább nem is látom.” Aztán egyre szokatlanabb lett számára a dolog. Mert Miska soha nem hiányzott még, mióta csak ismerte. Furcsa volt, hogy a tanító bácsi kérdez valamit, és Miska nincs a jelentkezők között. Előfordul, hogy csak Feri jelentkezik. Sokkal jobb volt versenyezni, melyiküknek jut előbb eszébe a felelet. De sebaj, holnap majd megint úgy lesz, addig meg ki lehet bírni.

    Másnap megint egyedül ült Feri a padban, és még rosszabb volt Miska helyére nézni, mert tudta már, hogy milyen beteg. Minduntalan a piros alma meg a „Pál utcai fiúk” jutottak eszébe. Két szép piros almát vitt tízóraira. Azért kettőt, mert az egyiket Miskának szánta. De aztán belebújt valami, és mégsem adta oda. Később meg eltűnt a fiókjából. S akkor Miskát fogta gyanúba. Gonosz kedve telt benne, hogy elpirul, védekezik.

szozattovabbacikkhez

Czóbel Minka: Arányok

uvegcse   -Kérem, ne beszéljen nekem se filozófiát, se tudományt, utálom mind a kettőt, no a gondolkozást – azt meg már éppen. Hiszen az csak arra való, hogy a kedvünket rontsa.

   -De Ilma, hát soha se fog megérteni?

   -Oh igen, ha azt mondja, hogy szép vagyok, ezt értem.

   -Édesem, miért akar mindig zavarba hozni? Hiszen szeret! Különben hogy lett volna menyasszonyom?

   -Szeretem, ha nem untat.

   -Próbáljon kérem reám figyelni: Hát nem nemesebb és szebb foglalkozás, gondolat- és értelemvilágát művelni, mint például azt a szép rózsaszín báliruhát nézegetni, tűzögetni?

   -Jó! s ha én ama szép rózsaszín ruha helyett még oly művelt értelem- és gondolatvilággal megyek a bálba, de megjelenésem elhanyagolt, visszataszító, azt hiszi, hogy fog valaki reám nézni? Még egy oly nagyműveltségű doktor philosophiae mint Ön, uram, sem méltatna egy tekintetre.

szozattovabbacikkhez

Nyírő József: Bikát vettünk a falunak

Azt tartja a régi közmondás, hogy az es bolond, ki papfia, s bikaborjút nevel. Ha ennek az első része nem is talál, annál igazabb a második. Azt azonban szóvátétlen nem hagyhatjuk, hogy költséges dolog mindakettő: papfiú, bikaborjú egyaránt. Mindenit felteszi rá az ember, s osztán vagy sikerül, vagy nem. Még ha sikerül is, csúful megrántja az embert, különösen a bikanevelés. Valóságos rabja az ember. Gondozza, vigyáz rá, mint a szemevilágára, hogy el se hízzék, erőben is legyen, formája is legyen, gonosz se legyen, még a szőreszála is ragyogjon, s a hozzáértő embert rázza a sárga irigység. A kóst legjavát adja neki, abrakoltatja rendesen, almozza, sétáltatja, nyalatja, keféli, itatja, lesi minden mozdulatát. Úgy áll esztendőkig a jászla mellett, mint az őrangyal, s mégis elég, hogy egyszer rájöjjön a fekete kedve, összetör mindent maga körül, s magát is kárré teszi, vagy megfújja a szél a legelőn, vagy fene tudja mi baja érkezhetik, s üttetheti meg az ember.

szozattovabbacikkhez

Kiss Menyhért: Aranyliliom

liliomPiros vérben fürdik a mező, a rét,
Bíboros áradat zúg át a síkon,
Piroslik távol az alkonyi ég,
Nem soká látlak már, szép magyar vidék,
Nem soká látlak már: Aranyliliom!

Kard oldalamon, csákó a fejemen,
Szívemen lángoló rózsaszirom,
Halál árnyallik izzó szememen,
Be kábító, mély gyönyör a szerelem,
És el kell válni, Aranyliliom!

szozattovabbacikkhez

Kovásznay Erzsi: Késő!…

Amikor elment, egy csókot kért tőlem,
Egy csókot csak… egy búcsúzót csupán.
Láttam, elfojtott könny csillog szemében,
S dacos, fájó hang remeg ajakán…

Mint az álmok bűbájos szép világa,
Oly színes volt az enyhe alkonyat.
Az ősz minden dalát szívembe lopta,
Soha nem érzett, csodás hangokat…

Varázzsal teljes, langyos esti csöndben
Szinte csábított már a suttogás…
Mégis!… ajkamat elcsitítva tartá
A szívemben egy büszke villanás.

szozattovabbacikkhez

Mindszenti István: Szerenád

A hűvös ég dereng fölöttem,
A hűvös holdfény karol át.
Fegyver cikázik messze ködben –
S most megköszönni idejöttem
Az arcod békés mosolyát,
Az arcod békés mosolyát.

Én köszönöm most, amit adtál,
Mert pihenő volt énnekem.
Megállt, mint vándor a pataknál,
Egy-egy mulandó pillanatnál
Az én mulandó életem,
Az én mulandó életem.

szozattovabbacikkhez

Osváth Eszter: Szállj, kis levél…

Dalolva röpülj, sietve szállj:
Válaszul a forró, késett vallomásra.
Az útban pillanatra meg ne állj,
Érkezésed harcos ifjú várja.

Gyöngéden, puhán hullj kezébe,
Adj enyhülést, vigaszt, balzsamot;
Lobogtass örömöt feléje
s hallgasd el, hogy már szívem halott.

Megérkezél-e idejébe?
Vágyakozó szemei látnak?
Vagy földrehullsz elárvultan, félve:
Mint levele hervadó virágnak.

Szász Menyhért: Angyalom, virágom…

Nem kerülgetem már
Ablakod, muskátlik,
Zöld kerítésteket,
rozsaGyönge rózsafáid.
Csak a szívem maradt
Ott egy rózsaágon,
Angyalom, virágom.

Te szíved velem jött
Egy virágcsokorba,
Könnyem megöntözi,
Szellő megcsókolja.
Napsütéstől óvom,
Esőnek kitárom,
Angyalom, virágom.

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula: A kezed áldom

Tudod-e, hogy én egyszer, régen
gyáván, bolondul már letértem
a nagy várások ösvényéről?

Jártam kiégve, bús mocsárba,
szürke tegnapot nem sajnálva
s mindegy volt: jön-e a holnap is.

Ha néha mégis – önkínzásból –
gondoltam: ki les olyan bátor,
erős, tiszta, hogy visszahúzzon:

szozattovabbacikkhez

Keresztury Dezső: Pieták

Szántó Piroskának

kereszturyhoz

A postaútnál két vén tamariszkusz
bozótjában kőkereszt, rajt vas-Krisztus:
állíttatta hősi-halott fia
nevére Szőcs Antal, Csép Mária; –
mohos, mállik, több mint félszáz óta
eszi eső, fagy, szél eróziója;
nem térdel már, nem pihen árnyékában
senki: magára maradt a magánnyal; –
de nekem ott ül előtte az a
sokezer néma paraszt-pieta:

szozattovabbacikkhez

Sinka István: Másnak adott nyár…

Szegény vagyok, sorsom süpped,
áld az Isten, mégis büntet.
Folyó voltam, tóvá lettem,
tél jött – jéggé merevedtem.

Nyarak forrósága kéne,
száz nyár kéne ennyi jégre.
Ha nyár jönne, a tó újra
élő folyóvá zúdulna…

Jó földem, Magyarországom,
jóságodat de sajnálom.
Minden nyarat másnak adtál,
csak engemet nem ringattál.

Tamás Menyhért: Gyökér-bilincsbe zárva

Tamási Áron emlékére

tamasiaron

Röppenne ma is, szállna
tündérkedő, víg álma,
de harmat-derűs szárnya
gyökér-bilincsbe zárva!
Örök őrséget állva
konok cserefák párja
tűzi szívét az árva,
beszegzett éjszakára,
sebzett ágra, virágra –
reménnyel koronázva
szegények oltalmára!

                                   1970

Fáy Ferenc: Őszi áhitat

Ülj le a márványhűvös ég alá,
honnan a nyár még visszanyúl utánad.
Madarak jaját kergeti a szél
s térdedre hajtja hű fejét a bánat.
 
Zárd el szemedbe ezt a ragyogást,
ezt az utolsó tél-előtti órát.
Dió koppan már, hamvas szilva hull
s himnuszt dobál egy megkésett rigó rád.
 
szozattovabbacikkhez

Keresztury Dezső: Őszi málna

Egy elkésett málnabokor
gyümölcse megpirosult.
Hova sodor
időtlen jövőbe a mult?
Itt is, most is a képzeletnek
árny-valóságát látom:
tenyeremből etetlek
asszonyom, anyám, lányom.

Mentes Mihály: Úgyis eljön az ősz…

eljonazoszÚgyis eljön az ősz;
A leveleket szép pirosra festi,
Aztán sárágra. Elsodorja végül.
Az árva fa tépetten, kimerülten
Ájult halálos bódulatba szédül.

Úgyis eljön az ősz;
Az új búzából friss kenyeret sütnek;
Az édes must tüzes, jó borrá forr már.
Éltetni halnak. Úgyis ez a törvény
És az ember több a búzánál, bornál.

szozattovabbacikkhez

Peterdi Andor: Szeptember

1941

Ó, hova bágyadt arany verőfényed
Bús szeptemberi égbolt, őszi napgolyó?
A sárga tüzek hozzánk most le nem érnek
    S a magyar erdők, rétek,
Úgy sírnak, mint a megáradt folyó.

A földek is mély búban elaludtak,
S híreket várnak, lesnek távoli faluk,
És míg fölöttük holló károgva vonulnak:
     A napok szállnak, múlnak,
S gyerek, asszonynép templomokba fut.

szozattovabbacikkhez

Tornai József: Méz, dió, krizantin

Hull az égbolt széles
vakolat-darabokban. A levegő
állványai megreccsennek.
Fácánszárny, sötét orgonabokor,
a horpadt hátú dombos
jegenye szökik föl.

Madár vagy, ki utoljára röpül,
fű, esővel rég itatott
és álom, a gyümölcstelen:
nélküled is tetszhalott vagyok,
melleden is tetszhalott vagyok.
Göröngy olvad el a számban.

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: Őszi zápor

zuhogó őszi zápor ablakra kopog
pereg kopog az elfüggönyzött szívre
beledobol a szoba ütemébe a bútorok dallamába
átlátszó gilisztasereg ereszkedik ablaküvegen
zörög mocorog zúg sziszeg
lépdel az éberálom sivatagában
utazik idegen világ sivatag síkján
élő határtalan szívben vándorol

szozattovabbacikkhez

Szombati-Szabó István: Erdélyi szüret

Ki bort csak máséból iszom,
Kinek hordóm sincs, pincém sincs, pincémben nincs hordó
S hordómban nincs egy hörpintésnyi borom se:
Köszönöm a bort: minden nedvek királyát
S magyar sírva-vigadók szent italát.

szuretKöszönöm a bort, akivel barátosan kínál meg
Kedv-szomjú bortalant a boros.

szozattovabbacikkhez

Dóró Sándor: Kegyetlen a suttogás is

veresmadarakJajgatnak a vidék
véres madarai.
Széthasadtak a házak
ecetes vakolatai.
Nincs maradás.
Nincs menekvés.

Nyugtalan éjek
medrében lengek.
Szemérmetlen dalokat
Isten előtt fütyürészek.
Megmeredt a csend,
Kegyetlen a suttogás is…

Puszta Sándor: Nemzedékem

A metró építőihez

úgy estél vad dühvel vicsorítva
munkádnak az újnak
mint kuvasz tolvaj lábikráiba
mint hetek óta éhező a kenyérnek
halni-sípoló tüdő a tavaszi légnek
madár kalitból ösztövér égnek
csikó karámból újfűvű rétnek
          egy percre meg nem állva
mit kell még megtenni
életre halálra

végül már nem vicsorítva nevetve
téve tetézve a munka kazlait terhét
telhetetlen éhét
          egynemzedék-idő alatt végezve
          három nemzedékét!

Rab Zsuzsa: Letört sirályszárny

Bűvölt madár, dermedten álltam
szeme zöldes reflektorában.

Fények a tört havon. Késpenge-fények.
Mennék haza, de hova érek?

– Maradj. – És bukdácsolt utána
meg nem tett mozdulatok árvasága.

Mezítlen arcunkkal fogtunk fel ázott
szélrongyot, hószilánkot.

Mélység fölött letört sirályszárny
a keze. Már meg sem találnám.

Pillanatok borostyánkövei,
ti majd
megőrzitek.

Szabó Lőrinc: Politika

„Mily gyönyörű a szenvedés!
A lemondás milyen hatalmas!”
– Meg fogod unni, s leszel aljas;
a mi erényünk itt kevés.

Mit szépség?! Háború jön újra,
háború mindig: tenni kell!
Egy perc, és áruló leszel,
vagy az se, csak egy buta hulla.

Már itt a szörnyeteg. Utálod?
Vele vagy ellene! Magányod
barlangját kard kutatja át.

Lemondás? Nincs! Az üldöző
nem mond le rólad! s a jövő
azé lesz, aki bestiább.  

                                                   1931

Urr Ida: Lepketánc

lepkeLepke,
lepke,
lepketánc
mondjad
kis szűcs
miket gyártsz?

Gombot
cérnát
kapcsokat;
mennyit?
hányat?
jó sokat!

szozattovabbacikkhez

Tornai József: Az elárvult vér

Ó, hogy nem szakad szét,
                nem törik csont- és velő-szilánkokra
    a koponyám,
                   mikor belépsz rajta!
                  Hosszú, beszédes
ujjaiddal nyitod az ajtót,
    de csak térdharisnyás lábod
                         nyújtod be:

szozattovabbacikkhez

Gesztén Józsi

Magyar népballada

gesztenjozsiGesztén Józsi bársony lovát nyergeli,
A babája keservesen könnyezi.
– Ne sirassál, barna babám, engemet.
Nagykállai fenyves-erdőn keresnek.

Nagykállai fenyves-erdő a hazám,
Oda gyere, barna babám, énhozzám.
Meglátod az aranyvesszős tanyámat,
Sudármagos, aranyos almafámat. –

Gesztén Józsi mikor kiment a rétre,
Hegyestetejű kalap a fejébe.
Dufla fegyver kilátszott a subábul,
Leesett a kard a baloldalárul.

szozattovabbacikkhez

Kicsi nemes legény

Magyar népballada

Nagy Törökországban kicsi nemes legény
Ártatlan s ok nélkül raboskodik szegény.
Szóval azt kiáltja: – Anyám, édesanyám,
Három kővárad van, válts meg az egyikkel!

– Nem váltlak, nem váltlak, lelkem kedves fiam –

Mert fiú helyébe fiat ád az Isten,
De kőváram helyett nem ad mást az Isten!

szozattovabbacikkhez

Mi lelet téged, bús gilice madárka?

Mi lelet téged, bús gilice madárka?
Párom után nyögdécselek bezárva.
Vaskalitkám csillog-ragyog, aranyos,
De a lelkem,
Hejh, a lelkem fenékig zavaros.

Mi lelet, mi lelt, szőke asszony?
Társam után az én szívem keserű.
Oroszlánom viaskodik csatában,
Én pediglen fogva vagyok
Büszke Bécsnek várában.

Büszke Bécsnek rettenetes császára,
Minek engem itt tartani bezárva?
Miért reszket koronádnak gyémántja?
Gyönge kezem koronádat nem bántja.

szozattovabbacikkhez

A magyarok eredete

Kézai Simon és Anonymus krónikája nyomán –

Sok-sok esztendővel ezelőtt, amikor a bűn úgy elsokasodott az emberek között, hogy farkasok módjára éltek, Isten megbüntette őket: hatalmas özönvizet bocsátott a földre. Ez az özönvíz minden embert elpusztított, nem maradt más életben, csak Noé és annak családja.

    Noénak három fia volt: Sém, Kám és Jáfet, ezektől az özönvíz után hetvenkét nemzetség származott. A három fiú nemzetségei más és más világrészben éltek: Sém utódai Ázsiában, Kám utódai Afrikában, Jáfetéi pedig Európában.

    Azt mondják, hogy a franciák Jáfet idősebbik fiától származnak, és Trója városának pusztulása után először Pannóniába jöttek, abba az országba, amely később a magyarok hazája lett.

    A franciák Pannóniában megalapították Szikambria városát, majd nyugatra vonultak, mert erősen féltek a keleti népek támadásától. Nyugaton a Szajna folyó partján telepedtek le, és új hazájukat Francióról, a vezérükről elnevezték Franciaországnak.

szozattovabbacikkhez

A veszprémi Gizella-kápolna

Veszprémi népmonda nyomán –

Amikor a pogányok Veszprémet megtámadták, csak Gizella királyné volt odahaza. Szent István király járta az országot, mert éppen sereget gyűjtött a pogány ellen. Amikor neszét vette a bajnak, egyszerre Veszprém alatt termett.

    De a síkság felől nem lehetett bejutni a várba, mert az ellenség minden utat elfoglalt.

    Szent István király ekkor a meredek szirtek felé került. De annyi ideje se maradt, hogy a lováról leszálljon, mert a pogányok észrevették, és egyszerre megrohanták.

    Gizella királyné éppen az uráért imádkozott a templomban. De a nagy riadalomra kifutott a templomból, s hát látta, hogy Szent István lóháton nekiugratott a sziklának.

    A királyné nagy sietségében a fényes feszületet is magával hozta, és azzal kezdett integetni, mutogatta az urának, merre fordítsa a lovát. Így a király a meredek gyalogjárót megtalálta, de a pogányok utolérték volna, ha közben el nem hajigálja egymásután a palástját, a kardját, az erszényét és az aranyláncát.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 2018 06 13 PÁLOSOK BALATONSZABADI Sinka minosz 2018 06 22 MÁTYÁS 2018 06 30 VÁC MÁRIANOSZTRA trianon 768x432 kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf