Tóth Árpád Tetemrehívás

Olykor a bíbor alkonyatban
Elnehezedik a szivem –
Felnézek a nagy, csuda égre,
    És látást látok, úgy hiszem.
Boldogtalan fantáziámnak
Úgy rémlik, a felhők felett
Azért a csönd: meghalt az Isten,
És ravatalra tétetett.
    Fejénél roppant arany lángok,
Antares s Orion ragyog,
Körüle térdre rogyva sírnak
Az árván maradt angyalok.
    Valaki megölte az Istent,
És fekszik némán és hanyatt;
S reszketve a gazdátlan űrnek
Lakói hozzá bolyganak.
    Jönnek a sárga Hold-lakók és
A Mars bölcs óriásai,
Saturnus-népek hat szivükkel
S Vénusz szirom-leányai.

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Mozzanat

Előre bukott fejjel
a jégverem felé.

Ez volna az a mozzanat,
amire emlékezni fogsz
a tisztítótűz lobogása közt is?

Felhördül benned az elítélt,
besötétedik az erdők kupolája.
Tűz Tamás: Mozzanat

Előre bukott fejjel
a jégverem felé.

Ez volna az a mozzanat,
amire emlékezni fogsz
a tisztítótűz lobogása közt is?

Felhördül benned az elítélt,
besötétedik az erdők kupolája.

Gyóni Géza: I. N. R. I.

Az út mentén, a faluvégen
Ott állt a Megváltó keresztje.
Két durva fából hevenyében
Valami ájtatos szegezte.
Esőbe, hóba korhadt fája,
Nap égeti, vihar veri,
Irombán van kivésve rája
A négy betű: I. N. R. I.

Kíváncsi gyermek - hányszor álltam
Az egyszerű kereszt előtt,
Gyermekszívvel hogy megcsodáltam
A megfeszített szenvedőt.
Tövisein is úgy szerettem
Borzongva elmerengeni
S ott állt a fán a megfejthetlen,
A rejtélyes I. N. R. I.

szozattovabbacikkhez

Páll Miklós: Húsvéthajnali imádság

Uram, itt a nagy hajnalóra
S én, bolond álmok álmodója,
Ím, csendben letérdelek
S elhagyva: vágyam, könnyem, harcom,
Bús gyermekfejem mélyre hajtom
S úgy beszélgetek Veled.

Künn most ébred a tavasz-reggel
S hozsannás, friss kék égszemekkel
Száz kis bimbót bontogat
S míg finom zöldjét földre önti,
Víg madárdallal megköszönti
A zengő harangokat.

Én is köszöntelek hát, Istenem,
Fogyott erőben, s jaj, hittelen,
Miket elvitt húsz tűnt évem,
És mind rohan napra a nap,
Érzem, mind kevesebb marad
E régi kincsből nékem.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Pilátus

pilátusA pörnek vége. Elvégeztetett…
Véres a kereszt tövében a fű.
A helytartóban forr a néma düh
S egy gondolat tépi a másikat.

„Rongy csőcselék, én unlak titeket,
Unom a vágyatok, a hitetek,
A papjaitok ragyogó ruháját,
A mellükverő messiásokat,
A nap hevét ez átkos ég alatt,
A zagyva szókat, buja színeket,
És magamat és uramat a császárt,
Ki bíróvá tett ilyen nép felett.

»Feszítsd meg!« – üvöltötték a fülembe,
Amíg unottan odalöktem nékik.

Szegény bolond! Pedig csak álmodott,
Csak álmodott egy létráról az égig.

szozattovabbacikkhez

Sándor Dénes: Lukács 24, 29

/Mane nobiscum quoniam advesperascit et inclinata est iam dies/

Uram!
Kis Emmauszra rászállt a homály,
Efraim mellől halk szellő suhan,
Ülünk nagy búsan két szomorú vándor.
Szívünkre valami mély esés zuhan.
Ne menj el Uram, ne hagyj minket árván,
Szemünket a könny hiába ne meressze,
Legyél bús egünkön halk dalú szivárvány,
– Uram maradj velünk, mert leszállt az este. –

Simuló két szemed fordítsd le reánk,
Nem tudjuk ki vagy, oly jól esik a nézés.
Két szomorú vándor sírva néz feléd,
Feléd, kinek szeme mélylő nagy igézés.
S kinek szent szavait át a nagy úton
Bős szomorú lelkünk oly epedőn leste.
– Uram maradj velünk, mert leszállt az este. –

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Nagycsütörtök

Aki befordul itt a sarkon
nem én vagyok már
összegezheti bármilyen kéz
éjek s napok tengere hitvány
kis csigaházba apad
s émelyedik vissza
fehér gyaluforgácsát
az áprilisi égnek
ki nevezheti hónak
ámbraszínű fellegeiből
ki remélhet gyöngyhasú záport
mástól terhesek már az idők
s a szellők térdein
nem viháncol a tündér
Nagycsütörtök közeleg
vér ima ostor

Áprily Lajos: Köszönet a napsugárnak

Tavaszodik. Holt tavaszok
fáradt szívembe visszajárnak.
S fáradtan is köszönni kell,
köszönni kell a napsugárnak.

Köszönöm, hogy hervadva is
tavaszi halk mámorba estem.
Köszönöm, hogy új fény ragyog
a főtéri aranykereszten.

Köszönöm, hogy kisgyermekek
mezítláb malomkerekeznek.
Ásott tövű vén almafák
fiatalos kedvvel rügyeznek.

Köszönöm a szél jóízét,
aromáját a barka-szagnak.
Köszönöm, hogy hegyoldalon
ibolyászó lányok kacagnak.

szozattovabbacikkhez

Kányádi Sándor: Április hónapja

Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.

Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.

Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet:
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.

Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.

Papp-Váryné Sziklay Szeréna: Tavaszi dal

Zöldül-e majd annyi csergaly az erdőn,
Nyílik-e majd annyi virág a mezőn,
Bokrétát, hogy annyit kössünk belőle,
Jusson minden győztes vitéz csákójára belőle?!

Zöldül-e majd annyi csergaly az erdőn,
Nyílik-e majd annyi virág a mezőn,
Koszorút, hogy annyit fonjunk belőle,
Jusson minden halott vitéz sírhantjára belőle?!

Nem tudom én lesz-e cserág,
Nem tudom én lesz-e virág,
Nem  tudok én – hajh ki tudna egyebet:
Mosolyból, ha rózsa válna,
Könnyből, ha gyöngyvirág válna,
Köthetnénk majd bokrétát is,
Fonhatnánk majd koszorút is eleget!

Simon István: Szentgyörgynapra

sztgyorgySzentgyörgynap előtti este,
minden tavasz közepén
ki-kinyargalt a nyíresbe
nagycsizmájú kis legény.

Bukott le a nap a kéklő,
elnyújtózott hegy megett,
csorda porzott, legelésző
vén kecskepár mekegett.

Bólogott két lába mellett
kövér lapu, gyöngyvirág.
Ment a fiú, hisz úgy kellett
az a zöld-arany nyírág!

Azt tartotta szólás-mondás,
régi hit és babona
(s esküdött rá bába, kondás,
minden szomszéd, ángy, koma):

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Tavaszi zsörtölődés

A szarvasok ősnyelve
a madarak koloratúrszopránja
medvék cammognak át az istenek alkonyán
egyetlen díszlet a lemenő nap
tengerben vergődő szárnya
felsikoltanak valaki de nem mer
keze ügyéből elpárolog
az égre igyekvő vizek utolsó cseppje is
virágokat szed még a kiirthatatlan
tisztások zenekari árkában
hol csóka káricsál és szöcske prüsszög
a művészkijárón sorra tűnnek el
az éjszaka zenészei
hogy becsempésszék hangszereiket
a szerelemre gyulladt felhők
gyapjú takarója alá

szozattovabbacikkhez

A tiszttartó leánya, Halasi

A tiszttartó leánya
Magyar népköltés

népimotKéri pusztán, az endrődi határban,
Leveledzik a nagy hársfa javában.
Hej! endrődi határ öreg hársfája,
Búsulni jár a kis bojtár alája.

Éjfél után három óra az idő,
Furulyaszó hallik onnan messziről,
Száll a nóta, berepül egy ablakon:
Ne aludjék, ébredjen fel kisasszony!

Kinyílik a tiszttartóház ablaka,
Selyemhajú kisasszony néz ki rajta.
Én Istenem, azt gondolja magába,
Mért vagyok én a tiszttartó leánya!

In: Endrődi Sándor: Magyar népballadák

szozattovabbacikkhez

Szilágyi Mihály halála

Szerémi György krónikája nyomán –

Egyszer Szilágyi Mihály kilovagolt Nándorfehérvárból, és a sík mezőn megpillantotta a rácok fejedelmét, aki csekély kísérettel ott vadászott. Mindjárt megrohantak a rácokat, és a fejedelmet el fogta. Nándorfehérvárra kísértette, és hat hónapig kemény fogságban tartotta. Eközben sokszor maga elé hozatta a rác fejedelmet, és mindig azt kívánta tőle: adja át Szendrő várát.

    A rác fejedelem jól tudta, hogy addig meg nem szabadul, míg a várat át nem adja, ezért teljesítette volna Szilágyi követelését, de a felesége meg a rác bárók semmiképpen sem adták fel a várat.

    Akkor a rác fejedelem könyörögni kezdett Szilágyinak, hogy nagy váltságdíjért bocsássa szabadon.

    Szilágyi Mihály hajlott is arra, hogy a fejedelem kérését teljesítse, de az udvari diák, akit Lászlónak hívtak, lebeszélte róla.

    - Uram, a rác fejedelmet semmiképpen el ne bocsásd, mert ha elbocsátod, később nagyon megbánod. A fejedelem nagy úr, és kegyetlen bosszút áll rajtad. Ha már elfogtad, semmi szín alatt el ne bocsásd.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Li öröksége

Li hazafelé igyekezett, de nem akarta vinni a lába. A feje kábult és nehéz volt, a távolból feléje villanó pagodák teteje táncolt a szeme előtt. Bírja-e még? Egy-két tántorgó lépés, aztán ott fekszik az útfélen, a rizsföldek mellett.

    Ó, nem így képzelte ezt az utat, amikor első keresetét viheti haza az édesanyjának, a kistestvéreinek! Friss, ruganyos léptekkel akart hazasietni, futni, repülni…

    És most… Mi lesz most?

    Várják… a kis húga kifut az utcára, édesanyja áll az ajtóban, ernyőnek tartja szeme fölé a kezét, hogy messzebbre lásson, s ha megkérdezik a szomszédasszonyok, kit vár olyan nagyon, mosolyogva feleli:

    - A fiamat.

    És Li az útfélen fekszik betegen, elhagyatva, talán meg is hal.

    Húsvétra akart otthon lenni. Ő keresztyén, nem a bálványok tisztelője. Édesapja korán elvezette Jézushoz. Édesapja faluról falura járt, úgy hirdette a Megváltó nevét. De fiatalon meghalt. Magára maradt a kis család. Li lett a támasz. S most ő is beteg. Mi lesz belőlük?

szozattovabbacikkhez

Bajcsy-Zsilinszky Endre: Mátyás király [IX.]

    19. A nagy király legszomorúbb küzdelme – az utódért

    „De jaj, csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontagság járma alatt nyögünk…”

   

    Bizony a legnagyobbak is. Mátyás király „szerencséje” amúgy is kegyetlen, kiszámíthatatlan tündér, akit szinte naponként újból és újból kellett meghódítani a szellem, az akarat, az idegek páratlan összjátékával. Az ő szerencséjéről csakugyan megállapíthatjuk, hogy elsősorban magának köszönhette, úgy csikarta ki égtől és földtől valóban herkulesi erőfeszítéssel. Egyszer aztán nagyot botlott, s annak baljóslatú következményeit már csak részben tudta elhárítani életében, másik részében már csak föltartóztatni – haláláig.

    Nagy szerencsétlenség volt Podjebrád Katalin korai halála

    Életének legnagyobb emberi és politikai kettős szerencsétlensége: első feleségének, Podjebrád Katalinnak korai halála volt és második házassága a nápolyi Beatrixszal.

szozattovabbacikkhez

Darkó István: A hóhér

Az volt a nagy esemény, ahogyan a kis Takács visszaérkezett a háborúból. Mindenki láthatta volna rajta, ha van valaki akkor az állomáson, hogy amikor lelépett a vonatról, tétovázva nézett körbe, babra kézzel sokáig csatolgatta magára a hátizsákot és bizonytalan lépésekkel megindult a visszatért leszereltek között a falu felé, hogy no, a kis Takács, a ferdeorrú Takács Jani semmit sem változott. Olyan ő bizony, mint azelőtt volt, mielőtt a nagy emberszükségletben az ő satnyasága is megkellett a hadseregnek és bevették, elvitték. Eléggé a közepén tették ezt vele, mert elmúlt már akkor is negyven esztendős.

    - Nagyon meg lehet szorulva a Konrád, meg a Vilmus, – mondotta még Pintye is, a sánta, háborús pótdobos a faluban –, ha már a Janira is rávetette szemét, girhes Takács Janinkra.

    Janit nem is kísérte ki senki az állomásra, amikor virágosan, kufferesen, jócskán vidáman, italtól bemelegedve elvitte a vonat a negyvenévesek között. Nagyon öreg, okulárés anyja volt neki otthon a kis belsőségében, az járni sem tudott, nem kísérhette ki a Janikát. Meg is volt ijedve szegény, vén Takácsné, amikor megtudta, hogy még a Janit is viszik katonának. Annyira megrémült, hogy görbe, eres lábai azt a kis szolgálatot is felmondták, amelyre eddig napjában valahogy mégis rá tudta venni őket. Egyedül imbolygott hát a daloló házasemberek között a vén legény, a kis Takács.

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: Márika hitet tesz

A főméltóságú asszony azon a napon üres hátizsákkal jött haza a koldulásból. Ott ültünk mind a lyukas födelű csűr előtt, és láttuk, ahogy vánszorogva jött fölfele a hegyoldalon, s hátán úgy csüngött alá a löttyedt katonai hátizsák, mint valami megvagdosott denevérszárny.

    Három hete laktunk már abban a rozoga csűrben, mely egy bajor paraszt háza mögött szomorkodott a domb tetején, s két hete volt, hogy utolsó, hazulról hozott élelmünk is elfogyott. Azóta úgy éltünk, hogy valaki közülünk mindennap elindult a hátizsákkal, és sorba járta a bajor parasztok tanyáit. A hátizsákba betettünk nehány nélkülözhető holmit – mert a pénz már jó ideje nem kellett senkinek Németországban –, és ezekért próbáltunk kenyeret, zsírt, tojást és krumplit vásárolni a gazdáktól. A beszerzésnek ezt a módját német szóval hamszterolásnak neveztük, mivel magyar szót nem formált ki erre a célra a magyar nép nyelve több ezer esztendőn át. A német elnevezés a hörcsögből indul ki, mely állat tudvalevőleg minden összegyűjthetőt összehord a maga odújába. Mi ezen a téren nem voltunk olyan szerencsések, mint a mezők vadja. A bajor parasztok olykor még az ajtót is bezárták előttünk, ha jönni láttak. De sokszor még ennél is rosszabbul jártunk, s a törvényszéki bíró szerint, aki többször volt már ilyen körúton, csak az volt a szerencsénk, hogy nem értettük a bajor tájszólást, s így sohasem tudtuk meg, hogy mit kiabáltak utánunk egy-egy házból.

szozattovabbacikkhez

Arany János: Csalfa sugár

Kis bokor, ne hajts még,
   Tél ez, nem tavasz;
Kis lány, ne sóhajts még;
   Nem tudod, mi az.

Bokor új hajtását
   Letarolja fagy;
Lány kora nyílását
   Bú követi, nagy.

Szánnám a bokorkát
   Lomb- s virágtalan:
S a lányt, a botorkát,
   Hogy már oda van!

                   1880 márc. 16

Berzsenyi Dániel: A szerelem

Mi a földi élet s minden ragyogványa
     Nélküled, oh boldog Szerelem érzése?
Tenger, melyet ezer szélvész mérge hánya,
     Melynek meg nem szűnik háborgó küzdése.
India kincsével légyen tömve tárod,
     S Caesar dicsősége ragyogjon fejeden:
Mit ér? vágyásidnak végét nem találod,
     S nem lel szíved tárgyat, hol megelégedjen.
De te, édes érzés, egek szent magzatja!
     Az emberi lelket bétöltöd egészen,
Bájodnak ereje az égbe ragadja:
     S a halandó porból egy félisten lészen.
Te a szerencsének játékát neveted,
     Mert hatalma néked semmit nem ád s nem árt;

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo