Túrmezei Erzsébet: „Megjöttek a mentők!”

mentoAlig aludt valaki egész éjjel. Juliska, Sanyika, a kicsik, fel-felsírtak álmukban. Mariska, Laci le se vetkőztek, segítettek a tüzet éleszteni. Arcuk már maszatos volt a sok sírástól. Édesanya el se mozdult a betegágy mellől. Olyan rossz volt hallgatni a sok összefüggéstelen, lázas beszédet, látni a nyugtalan hánykolódást, nézni tehetetlenül, hogyan nyújtja ki a halál jeges kezét a felé, aki az egész család védője, fenntartója, kenyérkeresője. Szegény Balázs Ferenc! Valami kőmíves munkát végzett messze a város szélén. Átjárta a metsző januári szél. Ágynak esett. Az orvos azt tanácsolta, vigyék kórházba. Hiába próbálkoztak, sehova sem sikerült felvétetni. Most egyre rosszabbul van. Este óta meg se ismer senkit. Hiába sír a kis Mariska: „Édesapám!” Laci gyerek hiába keresi a tekintetét. És felvirrad a szürke, ködös februári reggel.

    Átjön Kocsisné, a szomszédasszony. Az is a szemét törülgeti.

    -Istenem, hát mit lehetne tenni! Hisz a szomszédasszonyéknak olyan rokonai vannak! A félegyházi vezérigazgató! Annak csak egy szavába kerülne, mindjárt lenne hely!

    -Hagyja, szomszédasszony! – sóhajtott Balázsné fáradtan.

    De Kocsisné nem hagyta:

    -Itt emberéletről van szó, négy gyerek édesapjának az életéről. Félre kell tenni minden szégyenlőséget.

    -Sanyikám, ne menj bele abba a nagy hóba! Lyukas a cipőd, beázik! – bajlódott lázálmában a beteg. És a kis Laci fülében egyre ott visszhangzott a bűvös mondat: „Csak egy szavába kerülne!”

    Alig ment el Kocsisné, felvette kopott kabátját és utánasietett. Megtudakolta, hogy találja meg azt a nagy urat, édesanyja másodunokatestvérét. Tőle a világért sem kérdezte volna meg. De Kocsisné mindent tudott, ellátta jó tanácsokkal, és útbaigazította. Gyalog messze volt az út, de akinek az édesapja halálán van, és annak akar segítséget vinni, az úgy tud sietni.

    A fényes palota félelmes volt a kopott, nyolcéves kisfiúnak. „Csak egy szavába kerülne” – suttogta magát bátorítva. Nagyot fohászkodott, és benyitott. Egy cifraruhás bácsit látott legelébb. „Ő lesz az!” – gondolta, és köszönt szép illedelmesen. De az csak a kapus volt, és Laci szeme könnybe borult a felvilágosításra, hogy a vezérigazgató úrhoz akárkit be se eresztenek. Különben sem érkezett még meg.

    -Ezen a kapun fog bejönni?

    -Ezen, de hallod, itt ne ácsorogj, mert…

    -Csak legalább láthassam, bácsi kérem.

    A kapusnak volt szíve. Nem sokára jött egy magas, szemüveges úr.

    -Jó reggelt kívánok, vezérigazgató úr! – köszönt a kapus.

    És Laci odaugrott:

    -Vezérigazgató úr kérem, Balázs Ferenc, az édesapám…

    -Szalay, az épületben ne tűrjön meg kéregetőket; elég belőlük az utcán.

    Már ment is. Könyörtelenül és ridegen. Lacinak egy percre meg akart állni a szíve. Aztán lángoló arccal futott ki a fényes palotából, és futott, futott az utcán. Nem hazafelé, maga se tudta, merre. Aztán lihegve támaszkodott a falnak. És nagyon szánalmas látvány lehetett, mert egyszerre csak ráncos, öreg kéz simogatta a fejét.

    -No, no kisfiam, mi lelt?

    Felpillantott. A gesztenyesütő néni volt az. De akárki lett volna, Laci megkínzott kis szíve csak egy résztvevő szóra várt. Most kitört belőle a zokogás. S Kati néni nagy nehezen meg értette a töredezett mondatokból, milyen beteg Laci gyerek édesapja, milyen tele vannak a kórházak (azt maga is jól tudta, mert az a hatalmas, piros téglás épület is kórház volt, amelyik bejáratánál ő árulgatta a ropogós gesztenyét). Megtudta, hogy csalódott a kis Laci abban, akibe minden reményét vetette, mert csak egy szavába kerülne.

    -Sose sírj, Laci fiam! – vigasztalta Kati néni. – Tudok én más valakit, Akinek igazán csak egy szavába kerül, sokkal hatalmasabb úr a te nagybátyádnál, mégis odamehet hozzá akárki.

    Laci szeme megcsillant.

    -Még én is? Engem se kerget el? Hol lakik? Messze?

    -A mennyországban, kisfiam. A Megváltó az. Tőle kérj segítséget! Meg fog hallgatni.

    Rövid kis imádság volt az ott a gesztenyesütő mellett: „Édes Megváltóm! Neked csak egy szavadba kerül: gyógyítsd meg édesapámat! Add, hogy felvegyék a kórházba! Ámen.”

    De fölszállt az egekig, s a Megváltó azonnal szólt is egy szót. Annak az úrnak szólt, aki csendesen állt a hátuk megett. Gesztenyét akart venni Kati nénitől, s meghallotta Laci imádságát. A főorvos úr volt. Egy óra se telt bele, a kopott ház előtt, ahol Laciék laktak, megállt a mentőautó. Laci ugrott ki elsőnek belőle, s szaladt elől ragyogó arccal: „Megjöttek! Itt vannak a mentők!”

    Hogy milyen nagy volt az öröm, a csodálkozás, és hogyan gyógyult meg a kórházban Laci édesapja, arról Laci tudna a legjobban mesélni. De ő most mindenkinek az égi Pártfogóról beszél a legszívesebben. Aki mindenkin olyan örömest segít, és igazán csak egy szavába kerül.

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf