Muskátli - 2015. október

Melléklet jó gyermekeknek

2015. október / II. évfolyam / 2. szám

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

Pósa Lajos: Az aradi vesztőhelyen

Az aradi vesztőhelyen
Sír az őszi fuvalom,
Megreszket a haza földjén
Tizenhárom sírhalom.

Tizenhárom sírhalomból
Kélnek dicső daliák;
Merre szállnak a holdfényben:
Hull a csillag, a virág.

Az aradi vesztőhelynél
Holt szívük úgy feldobog!
Hogy a honért halhattak meg:
Holtan is oly boldogok!

Kardjuk csillan a holdfényben,
Zúgnak a hős daliák:
„Hogyha élnénk, újra halnánk!“
...Hull a csillag, a virág.

Forrás: Az Én Ujságom, 1908. október 04. XIX. évfolyam 41. szám

Pósa Lajos: Porladó hősök

Ha minden kéz szedné
Tavasz, nyár virágát
S hervadozó ősznek
Harmatos rózsáját:
Jutna-e belőle
Minden hős sírjára?
Hánynak virágtalan
Korhadó fejfája!

Szedjétek, szedjétek
Kegyeletes kézzel!
Amerre csak jártok,
Hullassátok széjjel!
Hisz a magyar földnek
Minden talpalatja:
Hazáért halt hősök
Szívét takargatja.

Szedjétek, szedjétek
Tavasz, nyár virágát
S hervadozó ősznek
Harmatos rózsáját!
Szerető kezetek
Minden sírt megáldjon,
A virágszedésbe
Soha meg ne álljon!

Forrás: Az Én Ujságom, 1910. október 9. XXI. évfolyam 42. szám

Lőrincz Sarolta Aranka: Őszi mese

Az ősz színes palástjában,
Ködszekéren utazott.
Hozott diót, szilvát, gombát,
S mindenféle jó magot.

Vége felé közeledett a nyár, az ősz már a kapuban várakozott. Öreganyó igyekezett mindent betakarítani a kertből. Milyen jó volt a kosár, gyakran segített öreganyónak behordani a kert terméseit. De nemcsak a kosár segített, hanem a kislányok is.
Amikor öreganyó az édes burgonyát ásta, ott csetlettek, botlottak és számolgatták, hány szem édes burgonya kerül ki a föld alól. Aztán belerakták a kosárba, öreganyó pedig behordta a pincébe. Ügyesen végeztek a munkával. Öreganyó kalácsot dagasztott. Pannika és Rozika türelmesen kivárta, hogy szép barnapirosra piruljon a kalács a sütőben és kihűljön a pitvarban. Öreganyó egy- egy szeletet tett a kezükbe, amellyel leültek a ház előtti kispadra, hogy elmajszolják a finom mákos kalácsot. A kíváncsi tyúkocska is oda nézett, hátha neki is jut a lehulló kalácsmorzsákból.
A kislányok kérlelni kezdték öreganyót: Nagyanyóka, keress nekünk mesét a kosaradban, biztos találsz benne, hiszen neked varázserőd van!
Öreganyó bement a kamrába, kihozta a csoda kosarat, letette a kislányok elé és elmormolta a varázsigét:
Csoda kosár, mese kosár,
Mi van benned, szólalj meg már!
Hogyha mese, billent!
Hogyha semmi, tüsszents!
A kosár nagyot billent, erre öreganyó örömmel kiáltotta: Megvan a mese, már látom is, gyorsan kiveszem, hogy el ne szaladjon!
-  A múltkor egy bogárhátú piros autós mesét találtam a kosárban, most itt a folytatása!
„ A kis autó nagyon unatkozott a gyárudvaron. Gondolt egyet, felkeresi új barátait, a sündisznót, a mókusokat, a nyulat és meghívja mindegyiket egy újabb kirándulásra.
Gyorsan kortyolt egy kis vizet, benzint, megtisztogatta a kerekeit és elindult megkeresni őket. A nyúl egy bokor mögül bújt elő és izgatottan ugrándozni kezdett a kirándulás örömére. Bogáncsos barna bundáját megtisztította és hopp, máris az autó ülésén termett. Az erdő széli magas fánál mókus mama már türelmetlenül várakozott a kismókusokkal. A sün is éppen arra ballagott, így őt is meghívták a kirándulásra. Együtt volt mindenki, már indulhattak is. Szép napos őszi idő volt. A levelek sárgán, vörösen integettek a kis társaságnak, amikor az őszi szél megborzolta a fák színes koronáját.
- Rakjunk tüzet, és süssünk valami finomat! - ajánlotta a sün, amikor egy tisztásra értek.
- Hozok gombát, nyársra szúrom és megsütöm! – mondta, s azzal elfutott a fák közé.
- Én meg kukoricacsövet hozok, azt fogom sütni! – ugrándozott a nyúl és máris futott az erdőszéli kukoricás felé.
A mókusoknak pörkölt mogyoróra fájt a foguk, ezért szétfutottak, hogy az erdei mogyoróbokrok alatt mogyorót szedjenek.
Kisautó hiába kiáltott utánuk, nem hallották:
- Előbb faágakat kellene gyűjteni és körbe nagy köveket rakni, tüzet gyújtani csak így lehet, nehogy kigyulladjon az erdő!
 Mire visszajöttek, addigra Kisautó ügyesen mindent elrendezett a tűzgyújtáshoz. Nagy köveket helyezett körbe, a közepére apró gallyakat rakott, a tetejére vastagabbat és meggyújtotta. Égni, pattogni kezdett a tűz, a lángnyelvek egyre jobban nyújtózkodtak az ég felé. Kisautó még egy kanna vizet is odakészített, ha szél fújna, akkor gyorsan elolthassa a lángokat, nehogy kigyulladjon az erdő. Szerencsére nem fújt a szél és mindenki süthette a maga finom pecsenyéjét.
Kisautó örömmel nézte milyen jóízűen lakmároznak kis barátai. Közben egyre magasabbra nyújtóztak a tűzlángok, fel az ég felé táncoltak, pattogtatták a szerteszét hulló tűzszikrákat.
Tűzlángok táncolnak,
Tűzifát nyaldosnak.
Száraz fát harapnak,
Estére jóllaknak.
Tűzszikrák csillognak,
Az égig pattognak,
Az égi csillagok
Ettől hunyorognak.
Tűzlángok, tűzlányok,
Sárga a szoknyátok,
Fehér tűzkarikák
Rajtuk a gyémántok.
Tűzlángok, tűzlányok,
Vaksötét éjjelen
Fényt adó zsarátnok.
Táncoló tűzlányok,
Szakad a szoknyátok,
Leestek, eltűntek
Róluk a gyémántok.
Hunyorgó tűzlángok,
Álmos kis tűzlányok,
Szürke füstkarikát
Ereget szoknyátok.
Éjsötét lepte be
Hamuszín ruhátok.
A faágak elégtek a tűz lassan elhamvadt. A kis állatok hazafelé készülődtek. Az erdő fái mögött a nap is nyugovóra készülődött. A hűvös őszi este már lopakodva lépegetett az erdő felé, hogy a fák színes lombkoronáját feketére fesse. Kisautó bekapcsolta fényszóróit és állatbarátaival kigördült a hazafelé kanyargó országútra.
- Tudod nagyanyó, hogy kivel a legjobb kirándulni? – tették föl a kérdést a kislányok, a mese után.
- Tudom bizony, a barátainkkal! – felelte mosolyogva öreganyó.
Rozika és Pannika megköszönték a mesét, aztán ők is aludni tértek öreganyó nagy dunyhás ágyába.

Lőrincz Sarolta Aranka

A mese a Muskátliban jelenik meg először. Egy már készen álló mese összeállításból való, amely a Mesekosár, csudakosár címet viselné, ha könyv formában ki tudná nyomtatni a szerző. Négy évszak meséi, versei vannak benne, alcíme pedig Palóchoni mesék, versek öreganyó hátikosarából. Az illusztrációkat a szerző és a 4 éves Franciska unokája készítették hozzá.

Gárdonyi Géza és a rikkancs

Mindnyájan ismeritek Gárdonyi Gézát, a nagy magyar írót, aki annyit mesélgetett ebben az újságban.
Gárdonyi Géza Egerben lakik és csak néha-néha szokott a fővárosba utazni, hogy régi barátait meglátogassa. Szőlőt termel és gyümölcsfákat nevel, és oly ritkán megy el hazulról, hogy még Egerben is csak kevesen ismerik személyesen.
Annál többen ismerik Budapesten, mert hajdanában budapesti lakos volt ő is.
A minapában, mikor ismét Budapestre vezette az útja, ellátogatott az írók közé, az írók kávéházába és hallgatta nagy csendesen, amint körülötte beszélgetnek.
Nagy elmerülésében észre sem vette, hogy már jó darab idő óta settenkedik a háta mögött egy kopott ruházatú, rongyos cipőjű fiú, aki egyik kezében ócska szalmakalapját tartotta, a másik kezében pedig egy csomó újságot szorongatott. Az újságárus fiú, – a rikkancs, amint Rákosi Viktor, a jeles író, elnevezte ezeket a fiúkat, – hosszú ideig némán szemlélte az elgondolkozó Gárdonyi Gézát, aztán bátran odalépett hozzá:
– Tekintetes úr, engedje meg, hogy bemutassam magam. Az én nevem Csepel Gyuri. Nagy kérésem volna a tekintetes úrhoz!
Gárdonyi jókedvűen bólintott a fiú felé:
– Miben segíthetek rajtad, fiam?
– Arra kérem a tekintetes urat, segítsen nekem abban, hogy ember lehessen belőlem. Hogy tanulhassak, művelődhessek, mert én nagyon-nagyon szeretnék tanulni. A jövő héten Egerbe visz utam. Ha megengedi a tekintetes úr, ott majd fölkeresem.
A rikkancs ezzel elköszönt és a következő percben már az utcáról lehetett hallani a hangját, amint újságját kínálta a járó-kelőnek.
Gárdonyi Géza hazament, és már csaknem elfelejtkezett az egész dologról, amikor egy nyári este udvarán pipázgatott és a kapu csendben kinyílott.
Az egri portól talpig fehéren állított be hozzá a budapesti rikkancs és a hóna alól most sem hiányzottak az újságok.
– Itt vagyok, tekintetes uram. Megjöttem.
– Mi járatban vagy, fiam? – kérdezte Gárdonyi Géza.
– Újságot árulok Egerben is, mint Budapesten. Így járom be gyalogszerrel az egész országot és újságot árulok mindenütt, hogy pénzre tegyek szert.
– Minek neked a pénz, Gyuri?—kérdezte az író.
Az újságárus fiú végignézett ruházatán.
– Hát először is egy tisztességes külsejű ruházathoz szeretnék jutni. Mert ebben a szakadozott, rongyos ruhában nem valósíthatom meg azt, ami életem célja: iskolába szeretnék járni. Még pedig gimnáziumba.
Gárdonyi megcsóválta a fejét.
– Hát aztán, ha a gimnáziumból kikerültél, mi szeretnél lenni?
A fiúnak kipirosodott az arca:
– Újságíró szeretnék lenni. Esztendők óta árulom már az újságot az utcákon. Bejártam fél Magyarországot, és mindig az újság adott kenyeret. Szeretném megtanulni ezt a foglalkozást töviről-hegyire, mert én már újság nélkül nem élhetek meg. Amikor hajnalonként az újság-nyomdák előtt álldogáltam, dideregve a téli hidegben, akkor is az az érzés melegített belül, hogy egykor újságíró válhat belőlem. De hát ehhez tanulni, sokat kellene tanulni. Nekem pedig még csak egy tisztességes ruhám sincs, amiben beléphetnék az iskola kapuján.
Gárdonyi Géza elgondolkozott. Aztán így szólott a rikkancs fiúhoz:
– Maradj itt éjszakára. Reggelre majd csak eszembe jut valami.
Gárdonyi Géza kiszívott még egy pipát és aludni tért szintén.
Hajnal felé egy kissé fölébredt, és kipillantott az ablakon.
Ott látta a rikkancs-fiút sétálgatni fel és alá egy könyvvel a kezében, amelyből szorgalmasan tanulgatott.
Gárdonyi sokáig nézte a tanulgató fiút, és magában elgondolta, hogy milyen furcsa is a világ beosztása. Vannak gyermekek, akik szüleik minden kérésére sem nyúlnak a könyvhöz. És itt van ez a szegény fiú, aki az álmát, pihenését rövidíti meg azért, hogy tanulhasson.
Reggelre kelve aztán kiválasztott egy ruhát és ráadta Csepel Gyurira.
Ki írhatná le a szegény rikkancs boldogságát, amikor rendes ruházatban látta magát. Igaz, hogy a kabát bő volt, a kalapot papirossal kellett megbélelni, de tiszta volt minden.
Gárdonyi így szólott hozzá:
– Gyerünk a gimnáziumba.
A gimnáziumban nagy szívességgel fogadták a nagy magyar írót. Csepel Gyuri kiállotta a vizsgálatot és erre fölvették az ingyenes tanulók közé, és a fiú azóta a legjobb tanulója az iskolának.
Gárdonyi Géza pedig, mikor elnézegeti kertjében csemetefáit, nyeseget és oltogat, azt gondolja magában, hogy mennyi nemes fát lehetne nevelni az emberek kertjében is, ha elegendő jó kertész volna hozzá.

Krúdy Gyula

Forrás: Az Én Ujságom, 1909. október 10. XX. évfolyam 41. szám

A szerkesztő bácsi postája

• Ne sajnáld a fáradságot az okos dologtól, fiam. Annak a fáradságnak előbb-utóbb meglesz a jutalma. (ENU 1910.10.30, Zala Lászlónak)
• Mindegy nekem, akár felföldi, akár alföldi, dunáninneni, dunántúli, tiszáninneni, tiszántúli az én kis olvasóm: egyforma szeretettel fogadom. Csak az a fő: szelíd, okos, kedves, szorgalmas legyen. (ENU 1910.10.30., Stern Boriska)
• Ha minden kis leány úgy a szívére venné a szegények, a szerencsétlenek sorsát, mint te, Erzsikém: sok könnyet megelőzne, sok könnyet fölszárítana a jóságos részvét. (ENU 1908.10.04, Juhász Erzsikének)
• Jártál hát már te is, kis fiam, a Balog-völgyén? Megláttad azt a dombos, vadvirágos, búzatermő vidéket? Örömömre írtad meg, hogy szívesen gondolsz vissza azokra a napokra, mikor ott jártál. (ENU 1908.10.11., Berger Frigyes)
• Édes anyád szavára mindig hallgass. Ő soha sem akarhat mást, csak jót. Az édesanya szeretetet a föld legdrágább kincse! (ENU 1908.10.18., Hajós Etelka)

Hegedűszóban szép mese

 I.
A szerencsében,
Ember, el ne bízd magad!
Aki ma fent van,
Holnap könnyen lent marad.

II.
A virág a földnek
Legszebb gondolatja,
Mint szívét a költő,
Széjjelosztogatja.

III.
Ha nagy úr vagy is:
Ember vagy szintén,
Sima úton megbotolhatsz
Éppen úgy, mint én.
A királlyal is
Egyenlő vagyok:
A király is meghal egyszer,
Én is meghalok.

IV.
Harmatos pázsitja
Szebb a zöld mezőnek,
Mint a selyemmel varrt,
Legszebb drága szőnyeg.

V.
Nem gazdag, aki gazdag,
Ha lélekben szegény;
Ha sohasem ragyog föl
Egy-egy sugár nevén.

VI.
Ha kitartó nem vagy:
El ne indulj együtt
A csiga-bigával:
Bizony megelőzhet,
Bizony el is hagyhat
Egy kőhajítással.
Százszor elfáradva,
Ezerszer pihenve
Mire célhoz érnél:
A csiga-biga már
Rég ott nyújtózkodik
Egy lapulevélnél.

VII.
Gyönge ház a tudás,
Ha nincs jó alapja;
Egy kis röpke szó is
Hamar megingatja.

Pósa Lajos
Forrás: Az Én Ujságom, 1908. október 04. XIX. évfolyam 41. szám

Pósa Lajos: Imádság

Édes Atyánk, jó Istenünk,
Ha te velünk: ki ellenünk!

Te vagy a mi fénylő napunk,
Sötét éjjel őrcsillagunk.

Örök világ a te szemed:
Rólunk soha le nem veszed.

Éltünk sorát igazgatod,
Megóv a te erős karod.

Édes Atyánk, jó Istenünk,
Ha te velünk: ki ellenünk!

Forrás: Az Én Ujságom, 1909. október 3. XX. évfolyam 40. szám

Garády Viktor: Őszi vendégeink

A mi házunk a hegyoldalban fekszik. Kis patak vize folydogál előtte. Pázsitos partját nyírfák szegik be. Ilyenkor ősszel olyan mindenik fa, mintha aranyos fátyolt teregettek volna reá. Szép sárga a levele. Olyan a fűzfa levele is. Meg a patak mentén a bokoré. Itt-ott piros szín is vegyül a sárga lomb közé. Néhol olyan rikító, hogy szinte lángol. Zöldet alig látni már. Csak az udvarunkon ágaskodó jegenyefenyőknek a köntöse maradt meg zöldnek. Az ő apró tűlevele nem változtatja a színét. Örökké zöld. Még télen is.
Ennek a fenyőfának köszönhetjük, hogy minden ősszel beállítanak hozzánk a mi vendégeink, a kis cinegék. Az idén is eljöttek hozzánk és egyenest a fenyőfánkra szálltak. Mert a sűrű fenyves erdő az ő otthonuk. Ott töltik az év java részét, kisebb nagyobb csapatokban szálldogálva egyik fenyőfáról a másikra. Ősszel aztán útra kerekednek s a falu, a város felé vonulnak. Megszállják a kertet, az udvart. Ellepik a fákat, ágról-ágra szökdelve, ugrándozva, közbe közbe vígan énekelve. Cin-cin! Cin-cin!
Legkedvesebb köztük a búbos cinege. Fehér tollas fején hegyben végződő, hosszú, fekete bóbitát visel. Valóságos kis csákó. És amint a fán szüntelen izeg-mozog, s hol a másik fába kapaszkodik, úgy fest, mint valami kis komédiás.
Pillanatig sincs nyugta. Folyton röpköd, szökdel, ugrál, kutat, keresgél, fürkész, motoszkál. Majd hangosan cincogva kopácsol, majd pedig az ágak kérgét verdesve, feszegetve, jóízűen falatozik.
Roppant falánk kis jószág. Éppen ezért valóságos áldása, jótevője az erdő fáinak. A lepke tojása, bábja, a kártékony bogár, féreg az ő legkedvesebb eledele. Ezt hajszolja ő reggeltől estélig, fáradságot nem ismerve, lankadatlanul. Ritka ügyességgel tudja hatalmába ejteni a zsákmányát. És éppen ezért, mert oly parányi, a legvékonyabb ághegyekre is felkapaszkodik, s többnyire fejjel alácsüggve szedegeti ki az összegöngyölt száraz levélbe rejtett rovar bábját vagy tojását.
Néha ezrivel lepik el a fenyvest. És ezek a fürge, eleven, kíváncsi kis madárkák minden helyet felkutatnak a fán, ahol sejtik, hogy zsákmányra akadnak. És ha aztán azon veszik magukat észre, hogy nincs többé mit keresniök azokon a fákon, amiket megszálltak, csakhamar odább állnak egy házzal. Oda tudniillik, ahol dúsabb zsákmány kínálkozik.
Ez azonban nem könnyű dolog. Különösen ha valami vágáson, vagy tisztáson kell átrepülniük. Mert mindig ott leselkedik rájuk az ő legnagyobb ellenségük, a vércse. De akad köztük mindig egy elszánt legényke, aki bátran neki vág a tisztásnak. Ha látja, hogy szabad az út s nincs mitől tartania, hangos cincogással tova repül. Mire az egész csapat nyílsebesen utána iramodik.
Ilyenkor másféle madarak is szoktak hozzájuk csatlakozni. Ezek között elmaradhatatlan a sárga süvegű királyka, a mi legkisebb madarunk. Ez a királyka az ökörszemnél is kisebb. A telet mindig nálunk tölti, ne úgy, mint a piros süvegű rokona, amely télen melegebb vidékre vándorol s csak tavasszal tér vissza hozzánk. Képünkön is ott látható ez a parányi kis madár, amint a búbos cinegék társaságában a fa vékonyka ágain ide-oda szökdel.
A cinege szűk nyílású faodúba rakja fészkét. De nem úgy a királyka. Ez a kis madár arról nevezetes, hogy a fészkét nagy művészettel építi. Az ő fészke valóságos remekmű. Külső falát zöld mohából, belsejét pedig gyapotból, szőrből, tollból készíti. Alakja gömbölyded és felső részén szűk nyílása van. Ez a ház ajtaja. A királyka fészkére nagyon nehezen lehet ráakadni. Mert az ügyes kis madár a legmagasabb ághegyekre, a fenyő sűrű tűlevelei közé függeszti fel fészkét és ekkor zöld színe miatt alig lehet észrevenni.

Garády Viktor

Forrás: Az Én Ujságom, 1912. október 27. XXIII. évfolyam 45. szám