Fábián Pista

Magyar népballada

Engem hívnak Fábián Pistának,
Ki is állok huszonnégy zsandárnak.
Szaladj zsandár, gyün Fábián Pista!
Hallod, hogy zúg a lovának lába! –

Fekete föld termi a jó búzát,
Sűrű erdő neveli a betyárt.
Kocsmárosné viseli a gondját,
Kocsmárosné viseli a gondját.
 
Nem viselek szürke köpönyeget,
Nem is eszem a komisz-kenyeret.
Inkább adom magam a halálra,
Minthogy legyek német katonája!

Észak felül fújdogál a szellő,
Látom, gyün a zsandár mindenfelűl!
Hát én, szegény? csak magam egyedül
Sürgök-forgok a fegyverem körül!

Jaj Istenem, ugyan mit csináljak!
Megadjam-e magam a zsandárnak?
Ha megadom, nyakig vasra vernek,
Legénységemnek is végit vetnek! –

Fábián is szereti a táncot,
Várad felé zörgeti a láncot.
Jaj, de szépen pöng a sarkantyúja!
A vármegye mondva csináltatta.

Várad alatt van egy akasztófa,
Három betyár nyugodott meg rajta.
A ketteje semmit sem szólhatott,
De Fábiánhalálig búcsúzott:

Isten hozzád, Szalonta városa –
Már többet nem leszek lakosa…
Teremhet már zöld füvet lapossa,
Kis pej lovam lába nem tapossa!

Betyárságom én ugyan nem bánom,
Csak a kedves szeretőm sajnálom!…

Pusztaföldvár, Békés megye; gyűjtötte: Kálmány Lajos

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo