Takáts Sándor: Régi újsághírek

A török világban újságjaink ugyan nem voltak, de az emberek azért minden újság után kapva kaptak. Hajszolták, hintegették a híreket. A kíváncsiság ösztökélte valamennyiüket s ki hogyan tudott, úgy szerzett híreket. Aztán menten tovább adta azokat. Nem hiába mondogatták, hogy szárnyon jár a hír, bizony eljutott az oda is, ahová a dúvad nem talál, a keselyű szeme nem lát. Jó iramú lovakon száguldva vitték a leveleket s a levelek kézről-kézre jártak; a bennök lévő hírek szájról szájra szálltak. Aki e kor roppant levelezését lapozgatja, majd minden levélben olvashatja, hogy híreket kérnek s hírekkel szolgálnak. Mondanunk sem kell, hogy a leveleken kívül akadtak még hírhordózók is, akinek mesterségük volt a hírek hintegetése. Róluk szól e régi magyar mondás: sok temondádot forgatnak az emberek. Róluk mondogatták azt is, hogy a hazugok regimentjében magas tiszt illeti őket. Mert hát nagyon is értették, mint kell a szót imide-amoda csigázniok, hogy mindenkinek a fülét megviszkettesse.
   Az utazás a hódoltság korában sem volt ritka. Az emberek jártak és keltek. Még akinek dolga sem volt, fel-felrugaszkodott a szomszédjához, hogy néhány pohár bor mellett megeressze fékét a beszédnek. A főbb közlekedési utak mentén fekvő kastélyaink ez időben népesebbek voltak a vendégfogadóknál is. S gazdáik bizony nem panaszkodhattak, hogy a küszöbjük megmohosodik. A hős Forgách Simon írja 1587 április 6-án Pálffy Miklósnak: „Az lengyel határnál lakom. Mindenki nálam száll meg. Erdélyi úr, magyar meg lengyel vagy ismer, vagy nem ismer, engem el nem kerül. Igen reá szoktanak s költségem nem kevés megyen reá, gonoszakaróim pedig másra magyarázzák. De az emberség nem mutatja, hogy házamból valakit, afféle jövevényt kiverjek… Báthory Boldizsár lement Erdélybe. Ő is ide házamhoz jött volt s itt vetkezett le az olasz ruhából és magyar ruhába öltözött. Zsiga a fia is vele volt.” /1/
   Sok-sok olyan kastélyunk volt, mint Forgách Simoné s mikor a hideg melegre tárt s a földet serkentgette a nap ereje, egyik vendég a másikat érte. Igaz, hogy a legtöbbje csak úgy ugorhati módra jött és sokáig nem mulatott, de azért hírekkel jól megrakva távozott. S az ilyen találkozóhelyen összeszedett hírek csakhamar mindenfelé elterjedtek. S minél tovább szállt a hír, annál többet toldtak hozzá. A szúnyogból aztán hamarosan elefánt lett. Az 1571. évben például Prágán felül nagy jégeső volt. Mire ennek híre a Dunáig ért, már azt írták, hogy olyan jégdarabok estek, „mint egy magyar süveg, egynéhány is még olyan, mint egy cipó, egynéhány penig, mint egy lúd hossza!”  S a jámbor atyánkfia, aki ezt írta, szentül hitte, hogy a prágai kő-eső csakugyan ilyen volt. Hiszen jómaga jelenti, hogy egy szál kétsége sincs benne!
   Különös jelenség, hogy minél badarabb, minél hihetetlenebb volt valamelyik hír, annál több hívője akadt. Az idők mivolta hozta magával, hogy az emberek a szertelenségeken kapkodtak. Az 1657. évben a pozsonyi katolikusok hirdették, hogy látták az ördögöt, amint barátkámzsában, övig kihajolt a luteránus templom ablakából. Ez a badar hír mindenfelé hitelre talált. Bécsben külön újságlapot nyomtattak a dologról s minden olvasó rajzban is láthatta az ördögöt. Pedig az ördög úr nem igen tekintgethetett ki a pozsonyi templom ablakából, mert erős vasrostély és külön receforma vasrács födte a templom ablakait.
   Ebben a korban az efféle hihetetlen hírt gyermekhírnek mondották. Egy sorban állt véle az úgynevezett tót hír, melyre szintén keveset adtak. /2/ Mindenki félt az úgynevezett török hírektől, melyek százszorosan túlozva terjesztették a fenyegető veszedelmet. A török hírnél is rosszabbnak tartották a tatár hírt. Erről írja 1647-ben Sándor prédikátor Batthyány generálisnak: „Ezután ha valaki tatár hírt viszen az Rábán által, ajándékozza meg nagyságod az farát száz pálcával. Akkor meggondolja, ki szava után hazudjon.”
   A szemmel látott, megbízható hírt bizony hírnek mondották. Ha az efféle hír felemelő, szívvidító vagy lelkesítő volt, aranyhírnek hívták. Az aranyhír olyan volt, mint a színméz, mely maga szokta magát nyalatni. Hogy cigányhír is bőségesen akadt nálunk, mondanunk sem kell. /3/ Hiszen nemcsak a cigányok hányogatták nálunk a sok kalafintát; hazug és nyalka emberek is akadtak, akik a pajkosak módja szerint vakon vitték vesztére a könnyenhívőt. A cigányhírről mondogatták eleink, hogy a füstje nagyobb a pecsenyéjénél; s ösztövér lévén a pecsenye, igen kevés zsírja csepeg!
   Amint látjuk, a különféle hírekben nem volt hiány. S akármilyen lett légyen is a hír, az emberek kapva kaptak rajta, még ha annyit sem értettek belőle, mint az égi dörgésből. A XVI: és a XVII. század levelei természetesen oly hírekkel szolgálnak, amik azon kor fiait lekötötték. A vallási villongások idején például majd mind efféle hírekkel találkozunk a levelekben.
   Hadas időkben leginkább a háborús hírek járták. A politikai üldözések korában a nemzeti sérelmek és a szenvedések leírásai töltik be a leveleket. De akármilyen természetűek is ezek a hírek, mindig érdekes s műveltségtörténeti nézőpontból pedig igen gyakran fontosnak is. Mutatóul szolgálunk egynéhánnyal.
A vallási villongások korában írja Enyingi Török István Batthyánynak a következő nagyszombati hírt:
   „Kegyelmednek azt írhatom, hogy az elmúlt vasárnap akart kardinális uram valami komédiát praesentáltatni, kinek nagy állásokat is csináltak vala deszkákból s az komédiának az vége az lett volna, hogy miképpen égettek meg Luther Mártont az pokolban testestül-lelkestül. Valaki, az ispánja Luther Mártonnak, tudtára adta (a kardinálnak), hogy ha gondot nem visel magára, vasárnap megégetik S még szombaton 12 órakort, mikor szinte ebédre sok vendégi jöttek volna kardinál uramnak, neki gyújtotta az kardinál konyháját s onnét az tűz az pap házában akadt és égett száz ház el. Gyermekek is égtek s asszonyemberek is… Az szegény régen meghalt Luther Mártonnak ugyan nem lehetett volna több és nagyobb öröme, a mennyi szomorúsága az kárvallottaknak volt. Könyes szemmel siratták az égést…” /4/
   Eszterházy Pálnak Pálffy Istvánhoz írt levélben olvassuk, hogy Wandár Máté Bujákban „az katolikusok szentegyházából az oltárt földig lerontotta, az benne való régi szentek relikviáit mind edényestől azt kert karójára föltette, mondván, hogy az pápisták Istenét karóra tette! Onnét levevén, az tűzben égette meg tulajdon maga akaratjából.” /5/
   A Zrínyi-család véres tragédiája előtt a muraköziek nagy félelemben voltak. Veszedelmes felhők tornyosultak föléjük s ők szegények istenkedtek és esedeztek, hogy innét vagy amonnét segítséget kapjanak. Árvai Mihály uram levele szerint akkor a következő eset történt: „Szemmel látott dolog, hogy e napokban a csáktornyai várból feles kígyó, öreg és apró kijövn, a vár árkában levő jégen először viaskodván, mardosták egymást. Azután egyik mind eldermedtek ugyanott a jégen. Nagy szerencsétlenségnek magyarázzák sokan, holott hasonló csoda történt Érsekujvárott is esztendővel előtt, minekelőtte megvette volna az ellenség! Mindazonáltal az Isten fordítsa jóra!” /6/
   Amint tudjuk, ez a nagy szerencsétlenség csakugyan elkövetkezett.
   Petheő Pál uram jelenti 1621-ben, hogy két árkuson bécsi híreket kapott. „Oly nagy hazugságok vannak benne, – írja Petheő – hogy még a hajam szála is borzadozott! Azt írják, még a hajam szála is borzadozott! Azt írják – úgy mond – hogy Bötlehem (Bethlen) ő felsége 4000 hajdúját Széchy György Érsekujvárott mind levágta s a fizetésükre küldött 35.000 tallért elragadta. Hát bizony – írja Petheő – Széchy György magamagát sem meri mutatni, hada sincsen s a hajduktól úgy retteg, mint a tűztől!”
   Petheő uramnak azt az újságot is megírták, hogy a dán király a német császár mellé állt s vele szövetkezett. „Ez a gyermekhír – írja Petheő – mert az király az császárt nem szolgálja.”
   A hírhedt Ábele, a magyaroknak e dühös ellensége 1685-ben Trencsénbe jött. Onnét a szomszéd megyébe kellett volna mennie, de féltvén a bőrét, Trencsén megyétől katonai kíséretet követelt. Somogyi Ferenc uram levele szerint Trencsén megye Ábelének azt adta válaszul, hogy a megyére német adóban hétezer porciót vetettek. Ebből négyezret Ábele elvihet magával. Ezenkívül a megye más kíséretet nem adhat neki!
   Azt szokták mondani, a hangyának is vagyon haragja! Hát még a gőgös és lebizakodott Ábelének? Fújta is a kígyókövet; átkozott is eleget, de a megyét jobb észre nem hozhatta.
   S mivel mindenfelől szilaj hírek szálldogáltak, Ábele úr végre is jónak látta lábanyomát otthagynia.      

 

/1/ Pálffy senioratus pozsonyi levéltára.
/2/ 1568. április 22-én írják: „Thury György uram híre és Majthényi Lászlóé szinte olyan, mint az tóté, azki az bokorba száz farkast látott volt s végre egy sem volt.”
/3/ Révay Mihály 1576. március 7-én levelet írván Batthyány Boldizsárnak, jelenti, hogy hír szerint a lengyelek a törökkel féltökben megegyenesedtek. Ez – úgymond – zsidó hír.
/4/ Körmendi levélt. Missiles, 1610. szeptember 24. A dolog Nagyszombat városában történt.
/5/ Pálffy senioratus pozsonyi levéltára.
/6/ Körmendi levéltár. Missiles, 1668. február 25. Árvay Mihály levele Dobráról Batthyány Borbálához.

szozattv


szozat a tiszta hang nyiro pl Fényességes csillagok 1124 trianonest A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf