Muskátli - 2014. 9.

muskatli

Melléklet jó gyermekeknek és Örökgyerekeknek Pósa Lajos nyomdokain
2014. szeptember / I. évfolyam / 1. szám

 

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain az eddig is folyamatosan megjelent népköltések, mondák és a havi esti mese mellett, kis Olvasóinknak még többel szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost,(
http://www.szozat.org/showpage.php?pid=311) az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak. 
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezettek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS
Pósa Lajos: Ősz az idő

 

Ősz az idő, bús az idő
Elszálltak a madarak…
Parti virág elmúlását
Siratgatja a patak.
Szarkaláb és nefelejcs már
Tükrébe nem nézeget;
Síró habja szomorúan
Ringatja a felleget.

Erdő fája, berek fája
Hullatja a levelét,
Viszi a szép koporsónak,
Sírhalomnak szerteszét.
Itt is, ott is csak temető,
Nagy temető az avar:
Hány bogarat, hány pillangót,
Hány életet eltakar!

Aludjatok, álmodjatok,
Tarka lepkék, bogarak!
Majd eljönnek felkölteni
Az énekes madarak.
Majd kisüt még a tavaszi,
A mosolygó napvilág,
Majd kibúvik patakparton,
Erdőn-mezőn a virág.

Aludj, aludj, oh mi földünk,
Dajkálgató jó anyánk!
Hálátlanok lennénk hozzád,
Hogyha meg nem áldanánk.
Óvd a magot a fagy ellen
Melengető kebleden…
Csüggjön rajtad Isten szeme,
Kenyerünk csak úgy terem.

Ősz az idő, bús az idő,
Elszálltak a madarak…
Parti virág elmúlását
Siratgatja a patak.
Szarkaláb és nefelejcs már
Tükrébe nem nézeget;
Síró habja szomorúan
Ringatja a felleget.


Forrás: Az Én Ujságom XVII. évfolyam 40. száma (1906. szeptember 30.)

 

EMLÉKNAPOK
Szeptember
Szent Mihály hava – Mérleg hava – Őszelő – Földanya (Almaszüret) – Tigris hava – Arany szarvas

Szeptember 1.
Szent Mihály havának első napján léptek szolgálatba a juhászok, kondások, a szőlőpásztorok. A szőlőhegyen ez a nap zárónap, ettől kezdve tilos szekérrel, abroncsos edénnyel a szőlőben járni. Megkezdődött a szőlőőrzés. A disznót hízóba fogták.

Szeptember 8.
Kisasszony napja
Vetőnap az ősziekre, a dióverés kezdete.

Szeptember 15.
Fájdalmas Boldogasszony napja

Szeptember 20.
A Gyermekek Világnapja – UNICEF kezdeményezésére 1954 óta ezen a napon hívják fel a figyelmet a gyermekek támogatására.

Szeptember 21.
A Magyar Termék Napja - civilek kezdeményezésére

Szeptember 22.
Az őszi napéjegyenlőség napja. Az összegzés ideje

Szeptember 29.
A kukoricatörés kezdete. Megszakad a fű gyökere.
Ha Mihálykor dörög az ég, szép lesz az ősz, de kemény a tél.
A pásztorkodás befejezésének a napja, bérfizető és pásztorfogó nap.

Szeptember 30.
A népmese napja is Magyarországon. Erre 2005-től emlékeznek e napon, Benedek Elek a nagy mesemondó emléknapján.

 


VALÓSMESE

 

Benedek Elek: Falusi sokadalom
(Egy budapesti fiú levele)

 

Sokadalom, lakodalom, nincsen akkor beteg asszony, - mondotta ma a mesemondó Rigó András, mikor elindultunk a sokadalomba.
Mert, édes budapesti barátom, a Székelyföldön sokadalomnak hívják az országos vásárt s ez oly nevezetes esemény, hogy csak a nagy betegek maradnak otthon. A falu, mely máskor szinte néptelen (aki csak munkaképes, kint a mezőn), most egyszerre megnépesül, megelevenedik.
Már napokkal előbb megérkeznek messze vidékről a gyolcsos tótok, rettentő nagy szekereken, felütik a sátrat s nagy szorgosan kirakodnak. A hosszú deszkapadon kiterítve a mindenféle fehér és tarka vászon, nyári, téli kendő, odébb a mézeskalácsosok helyezkednek el: akkor kalácsok nyújtózkodnak a padon, mint a lábam; köztük szinte szégyenkezve húzódnak meg a kis karika formájú kalácsok, a kardocskák: csak egy krajcár a darabja, csak.
Megérkezett a forgó komédiás is. Reggeltől estig ott settenkednek a falubeli gyerekek, nézik, csudálják, amint a falovakat fölszerelik. Hej, de szeretnének rájuk pattanni! De nem lehet ám ingyen, mint a réten.
Egy másik csapat gyerek egy deszkabódé előtt ácsorog. Nem látnak egyebet, csak a nagy dobot, a trombitát, a komédiást meg a családját, amint ki s bejárnak, nézik az eget, vajon szép idő lesz a vásár napjára. De mi van bent? Hiszen majd csak bejutnak a vásár napján, addig kunyorálnak, hogy édes anyó beviszi s megláthatják számoló lovat, az okos szamarat s a bódé egyéb csudáit.
Hátha még a panorámába is bejuthatnának, s ottan sorba bekukucskálhatnának a kerek üveglencséken, melyek csuda nagy képeket mutatnak: Budapest utcáit, tereit, körútjait, amint nyüzsög rajtok a tenger cifra nép. (Ez csak az igazi sokadalom.) És látnak rettenetes háborús képeket: egyik részen a japánok, másik részen az oroszok, szinte hallani lehet a puskák ropogását, az ágyúk dörgését.
Beérünk a sokadalomba, de a kicsink alig tud előbbre haladni. Ki kocsin, ki gyalogszerrel gomolyog a nagy sokaságban. Van lárma, kiabálás, cserregés, puffogtatás, nevetés, veszekedés, összevisszaság: ez mégis más sokadalom, mint amit Budapesten látsz, édes barátom. Itt csak kétféle ember van: eladó és vevő.
Külön sorban állnak szekereikkel gazduramék, akik búzát, rozst, árpát, zabot hoztak be. Egy-két zsákot felállítanak a szekér végéhez s a vásárosok sorba nézik a zsákokat: mi van benne. Van alkudozás, de milyen. Akinek venni kell, mindent drágáll, aki elad, ritkán van megelégedve.
Mennyi verejtéket hullattak gazduramék, míg ide, a piacra jutott a piros szemű búza. Mennyit rettegtek vihartól, jégesőtől, tűztől! Nem csuda, ha erősen tartják a búza árát. De végre is csak engedniük kell valamit, mert különben ők meg miből vásárolják össze a mindenféle holmit?
Így gondolkoznak nénémasszonyék is, akik egy másik sorban rakodtak ki libával, csirkével, kacsával. Ezeknek az árából telik ki Ágnesnek a tulipiros kendő, kaláris gyöngy, Gyurkának a csizma, a kalap, gazduramnak, nénémasszonynak is csak kell valami, vesznek is, ha jut a búza meg a libák árából. Első a gyermek. Rájuk gondol az anyai szív. A szülő marad legutoljára.
Szent Kleofás! Mennyi csizma meg cipő lóg hosszú sorban a rudakon! A szárát, fejét, talpát, sarkát végig taposgatják, becsmérlik a vásárosok, bosszantják a becsületes csizmadia mestereket, míg végre is megalkusznak. Aztán Gyurika behúzódik a sátor alá, leül a ládára, felpróbálja a csizmát.
- Szorít-e, édes fiam? – kérdi az anyja.
- Ezt osztán nem! – nyugtatja meg édes anyját Gyurika.
Pedig mintha kényesen, lábujjhegyen járna Gyurika. Persze, hogy szorít a csizma, de letagadja, mert attól fél, hogy csizma nélkül marad.
Odébb a kalapos mestereknél áll nagyban a vásár. Hányszor felpróbálnak egy-egy kalapot. Simogatják kívülről, háromszor-négyszer megnézik belülről: mi van belé nyomtatva. Aztán forgatják, pörgetik, nyomogatják, fölteszik, leveszik, újra fölteszik s kisül a végén, hogy akárcsak bátyámuram meg öcsémuram fejére szabták volna.
De nini, a „repülő” boltosok! Egy ponyvára kiterítve mindenféle tarka kendő. Dali veres, hupikék, látatlan szín. S minden kendő csak huszonöt krajcár, csak, csak, csak! Ezerszer meg ezerszer kiáltja a jó torkú repülő boltos: csak huszonöt krajcár, csak, csak, csak. Hát ha csak annyi, ki ne venne egyet, de még kettőt is.
A mézeskalácsos sátrak előtt legtöbb a leány meg a legény. Haj, Istenem azok a szívalakú pogácsák, melyeken szép képek s a képek alatt apró versikék! Ilyet hogyne venne a legény a leánynak, a leány a legénynek! Vesznek ám az öregeknek is, még pedig puha mandulás pogácsát. Ez az igazi pompás pogácsa: csak úgy omlik szét a szájban.
Minden sátornak akad népe. Bezzeg a „Lacikonyhák” sem üresek. A forró meleg zsírban sustorog a cigánypecsenye, a padokra letelepednek bátyámuramék, nénémasszonyék, hogy egy kicsit falatozzanak s borral vagy mézespálinkával leöntsék torkukról a port.
Egy pár szál cigány is akad, cincogatnak össze-vissza mindenféle nótát, rettenetes fülsértőn, de az így éppen jól van. Akinek sérti a fülét, menjen odébb.
A sokadalmi zsibongáson keservesen szívrehatóan sóhajt végig a béna, vak koldusok éneke: adjanak, adjanak szegény vak koldusnak! Minden krajcárra, ami a cserép csuporkába esik, csak úgy szalad a hosszú áldás a jószívű adakozó fejére. Azon veszem észre magamat, hogy fogyatékán a pénzem. Ki állaná meg, hogy minden csuporkába ne vessen egy krajcárt. Szép arany hajas babát ígértem a húgomnak, de ha csak édes apa nem pótolja a pénzemet, legföljebb, ha egy sípot veszek neki. Örül ő majd ennek is, ha megmondom, hogy a koldusnak adtam a pénzemet.
Az már igaz, hogy a forgó komédiára nem jutott. Sebaj, majd kipótolom a Városligetben. A talián ruhás komédiás is hiába csalogat: tessék, tessék besétálni, csak öt krajcár, nem nézem meg, mint kínozza a kis lovát meg az okos szamarát. Elmarad a panoráma is. Láttam én már eleget s még látom Budapestet a maga valóságában. Nesze, szegény béna koldus, még egy krajcár!
Mi már délben hazatértünk a vásárról, édes barátom, de rajtunk kívül nem sokan. Ha vásár, hát legyen vásár, mondja a falusi nép. S faluhelyen (már ott is csak a nagyobb falukban) esztendőben három-négy sokadalom szokott lenni: ünnep hát ez a népnek. A vásáros helytől messze lakók hónapokra összevásárolnak minden elgondolható szükségeset; ki tudja, mikor jutnak el még sokadalomba.
Mi más a városi élet, ugye bár. Ott mindig sokadalom van. Itt minden évszakra esik egy. Hanem azért akkor - hogy is mondja mesemondó Rigó András? – sokadalom, lakodalom, nincsen akkor beteg asszony.
Tudod-e édes barátom, hogy az egész sokadalom nem volt oly érdekes, mint az a kép, amit hazatérőben láttam. Amint a falunk felé közeledtünk, egy egész sereg gyermek rajzott elénk, jöttek hazulról, mentek a vásárról érkezők elébe. Hát ti hová mentek? – kérdeztem őket.
- Az édes anyánk elé! – kiáltották.
- Várják a vásárfiát – mondta az édes apa.
Hej, milyen öröm lehet az, mikor édes anyó kikotorássza a szatyorból a mézeskalácsot, sípot s mi egyebet! Egy pár krajcáron vásárfia, nem több s mekkora örömet szerez! Nem, ezt az örömet, mi budapesti gyermekek, nem ismerjük, édes barátom!
Forrás: Az Én Ujságom XVI. évfolyam 38. száma (1905. szeptember 17.)

 

A szerző, Benedek Elek 155 éve született szeptember 30-án az erdélyi Kisbaconban. Itt is hunyt el 1929. augusztus 17-én. Újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó” emlékét szülőfalujában hűen őrzik, érdemes meglátogatni az Emlékházát. http://www.szozat.org/showpage.php?pid=123

 

TALÁLÓS KÉRDÉS


Ki volt Murád pasa, aki 165 évvel ezelőtt szeptember 17-én tért át a muzulmán hitre?

A megfejtéseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldjétek szeptember 28-ig. Egy szerencsés kis Olvasónk könyvjutalomban részesül.



PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL


Gondolatok

Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül fény. (Kölcsey Ferenc)
Kitűnővé egy szerencsés perc által is válhatunk; hasznos emberré a fáradságos évek tesznek. (Kemény Zsigmond báró)
A munkás lelkének egyik acélozója az, ha látja, hogy munkaadója is ott izzad vele. (Jókai Mór) http://www.szozat.org/showpage.php?pid=72
Az okos ember nem néz annyira háta mögé, mint inkább maga elibe. Elveszett kincse siratása helyett inkább azt tekinti és vizsgálja, mit menthetett meg s azzal megelégedni s lassankint többet szerezni iparkodik. (Széchenyi István gróf)
Tanuld meg, hogy a fiúi szeretetről és tiszteletről semmi körülmények között s még az indulatok fellobbanó hevében se szabad megfeledkezned. (Deák Ferenc)
Az emberi szívnek boldogítóbb érzete nincs, mint boldogságot látni, melynek alkotói mi vagyunk. (Eötvös József báró)
Forrás: Az Én Ujságom XVII. évfolyam 35. száma (1906. augusztus 26.)


Közmondások

Hallgass, nyelvem, nem fáj fejem.
Keserű babot is édessé teszi az éhség.
Nagy teher is könnyű, ha sokan emelik.
Ésszel hozzá, fiam, ha erőd nem bírja.
Hajszálnak is van árnyéka.
Ha kalács nincs, kenyér is jó.
Forrás: Az Én Ujságom XVII. évfolyam 40. száma (1906. szeptember 30.)

Isten kegyelme nagy gazdagság.
Mit Jancsi nem tanult, nem tudja azt János.
Mi neked nem jó, másnak se jó az.
Ha kalács nincs, kenyér is jó.
Ki soha nem kezdi, soha nem végzi.
Hogy a lámpás égjen, olaj is kell belé.
Forrás: Az Én Ujságom II. évfolyam 38. száma (1891. szeptember 13.)

A hízelgő nem jár egyenes úton.
Kis patak meg nem árasztja a tengert.
Rossz tanács a fejedre fordul-
Senkinek nincs homlokára írva, mi lakik benne.
Könnyen él, ki kevéssel beéri.
Forrás: Az Én Ujságom II. évfolyam 39. száma (1891. szeptember 20.)


IMÁDSÁG


Pósa Lajos: Ősszel


Atyám, a te kezed soha el nem fárad,
Telerakta megint gyümölccsel a fákat,
Szőlőtőre fürtöt
Szép sorjába fűzött,
Ki ne magasztalná isteni munkádat!

Mennyei jóságod bőségét kitárja:
Hegy-völgy az emberek gazdag éléstára.
Áldás mosolyog ránk,
Felvidámul orcánk,
Édesen legyinti az örömnek szárnya.

Porszem vagyok én csak ezen a világon,
De kegyelmed érzem, nagyságodat látom.
Dicsérve dicsérlek
Mindig, amíg élek,
Fejemet meghajtva szent nevedet áldom.

Forrás: Az Én Ujságom II. évfolyam 40. száma (1891. szeptember 27.)

 

 

EMLÉKEZÉS


Pósa Lajos: Sír már a szél a mezőn...

 

Sír már a szél a mezőn,
A nyarat siratja,
Nemsokára üres lesz
A is eresz alja.
Sír már a szél a mezőn,
A nyarat siratja.

Meg-megreszket a virág
Réti patak partján:
Didergeti már az ősz,
Azért olyan halvány.
Meg-megreszket a virág,
Azért olyan halvány.

Síró szellő, csak sirasd
A haló világot!
Sodord anyám sírjára
A hulló virágot!
Síró szellő, csak sirasd
A haló világot!

Forrás: Az Én Ujságom XVI. évfolyam 38. száma (1905. szeptember 17.)


Pósa Lajos édesanyja Pósa Antalné Kovács Mária, Marcsa néni szeptember 3-án hunyt el. Fia minden esztendőben megemlékezett ekkor szeretett édesanyjáról lapja, Az Én Ujságom hasábjain.


 

IRODALOM

 

Ányos Pál: Gyöngyösi árnyékához

         Et statuent tumulum et tumulo sollemnia mittent.
         VIRG. Aeneid. VI. v. 380.


Állj meg, Te nagy lélek tünő szárnyaiddal,
Mellyek Parnassusra visznek Musáiddal,
Közölj egy pillantást hiv onokáiddal,
Kiket már utánad emelsz tollaiddal!
    Nézz le, hogy röpdöznek Duna mellyékéről,
Hogy füstöl temények Musák tüzhelyéről,
Hogy szóll furuglyájok őseik lelkéről,
Hogy nyög, hogy mosolyog Gellért tetejéről?
    Szebben ragyog Fébus köztök sugarával,
Hangosb a pacsirta pihegő torkával,
Flora többet festi réttyét virágjával,
Többet játszik Zefir rózsák illattyával.
    Miolta eljöttünk Tanais partyáról,
S nyilak nem csüggenek magyarok válláról
- Nem keltek illy napok világunk sarkáról,
S nem törött annyi ág Apollo fájáról.
    Ha ezt mind megláttad, menny repülésedben,
Könyveztesd Murányi Kálipsót versedben!
De magad mosolyogj érzékeny szivedben,
Hogy még van, ki örül versszerző tüzedben.
    Mi pedig elmenünk Gömör vármegyében,
Hol egy borostyánfa enyészel tövében, -
Ott áldgyuk lelkedet polgárink nevében,
Rózsát s ciprust hintvén sirod tetejében!
1777.

 

A szerző 230 évvel ezelőtt szeptember 5-én hunyt el.
Fajszi Ányos Pál István Esztergáron született 1756- december 28-án és Veszprémben hunyt el 1784. szeptember 5-én. Pálos szerzetes, tanár volt. A magyar szentimentalizmus költészetének alakja. A magyar irodalmi múltból Gyöngyös Istvánt választotta költői példaképül. Gyöngyösi István barokk költő éppen idén 385 éve született és 310 éve hunyt el. E vers által a kissé ismeretlen Ányos Pál mellett Gyöngyösi Istvánra is emlékezzünk.



MAGYAR-MAGYAR SZÓTÁR

Mi a gyolcs?

A most közöltek közül, hol, melyik versben vagy mesében említjük a gyolcsos tótokat? S mit jelent a gyolcs?

A megfejtéseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldjétek szeptember 28-ig. Egy szerencsés kis Olvasónk könyvjutalomban részesül.





TERMÉSZET


Herman Ottó: Az őszapó


Ökörszemnyi, de igen hosszúfarkú, picinke csőrű, kerekfejű madárka.
Feje fehér, nagyon emlékeztet a galamb-ősz apóra, innen és hosszú. Látszólag ékalakra végződő farka után van az őszapó és a rudas stb. neve.
Hátának eleje feketés, dolmánya halavány vöröses; szárnya feketés, fehér vállfolttal; farka feketés, három szélső tolla nagyrészt fehér és lépcsőzetes; a két középső rövidebb a mellette állónál; hasafele rózsaszínes. Fekete csőröcskéje nagyon piciny, lába feketés.
Igazi cinege, mely sohasem pihen s pitymalattól alkonyatig izeg-mozog, bujkál, keres; hozzá a hajlékony ágakon oly gyakorlatokat végez, amelyekhez képest a legügyesebb vásári kötéltáncos is valóságos ólommadár.
Nincs kedvesebb és tanulságosabb látomány, mint az a társaság, amelyben a rudas vagy őszapó többed magával is a nagymester. Egybeverődnek ők, a széncinkék, fenyves és kék cinkék vagy egy fakúsz és egy-egy tarka harkály meg egy csuszka, mint valami mesterember csapat és ekkor sorban pásztázzák az erdőt. Ki-ki a maga ügyességéhez, de teste, csőre alkotásához képest is: végigkutatják a fát a törzs kérgétől a legvékonyabb ágacska csúcsáig, amelyen azután mindig az őszapó a mester; azért is, mert könnyű a teste, így a legvékonyabb ág is csak hajlik és nem törik alatta, de az is, mert hosszú farkával úgy dolgozhat, mint csak a kötéltáncos rúdjával.
Végigkeresik ezek után az erdőt és késő ősszel rendesen bizonyos órában térnek vissza ugyanarra a helyre, de mindig más-más részeken keresgélve.
Az őszapó is merő káros bogársággal él, és ahol fészkét rakja és pásztáz, kincset érő hasznot hajt kertnek és erdőnek.
Még nem ritka, nagyon megbecsülendő.
Forrás: Az Én Ujságom XIII. évfolyam 36. száma (1902. augusztus 31.)

 

Szerkesztette: Homoly Erzsó

szozattv


szozat a tiszta hang Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf