vitéz Somogyváry Gyula: Magvető a Tiszaparton

Húzzátok, hej, a fiatal barázdát,
törjétek egyre a régi ugart!
Recsegjen, nyögjön a szúette járom,
ostoros gyerkőc gyorsabban járjon,
pirosló hajnal ne lássa ágyban,
ne lássa ágyban – de izzadságban -
serény szántásban az újult magyart!

Duzzadt köténnyel a barázdán járok,
nyikorgó, áldott, vén ekék mögött
és hintem a magot most jobbra-balra.
Zizegve szórom éhes ugarra
tiszta magját a szent Gyűlöletnek.
Tiszai tájon ilyennel vetnek,
ilyennel vetnek most minden rögöt.

Pogány termés lesz mire majd kisarjad.
Kemény, acélos, csodatevő mag.
Nekünk: éltetőnk, mannánk, kenyerünk
– vérrel duzzasztja sok apadt erünk – ;
másoknak: méreg, halál kenyere,
romlás, gyehenna, poklok étele,
poklok étele mindegyik falat.

Pogány termés lesz. Én vetem a magját,
hej, csak törjétek azt a parlagot!
Gyűlölet magját a magyar földeken,
ifjan dalolva, boldogan vetem.
Piros hajnalán a szép kikeletnek,
tiszai tájon ilyennel vetnek,
ilyennel vetnek az új magyarok…