Erdélyi József: Dévai dal
Éger és fűzfák közt kanyargott
a Maros, sík ártere zöld,
mikor a nap rég leperzselte
lenn az Alföldön a mezőt,
apám olyan irigyen nézte,
a vagon nyitott ablakán,
mintha a távoli Nagy Alföld
mind az övé lett volna tán.
Vitt a vonat, Erdélyben vitt már,
Marosillye, Déva felé;
a dévai tanítóképző, –
szabadságomat elnyelé.
Börtön volt a tanintézet,
szigorú börtön énnekem,
bírtam, míg bírtam, mégis-mégis,
ha visszanézek, szeretem.
Szerettem Dévát, Déva várát,
szerettem azt a várromot;
szebbnek, épebbnek, igazabbnak
láttam, mint minden templomot;
zsarnoknak láttam Bethlen Gábort,
Dávid Ferencet szentnek én, –
a legmerészebb reformátor
ő volt az egész földtekén.
Ott tátogott üres cellája,
ahonnan őt csak a halál
váltotta ki, de hitvallását
nem fogta a dévai vár;
túlélte őt, túl Bethlen Gábort,
túlélt minden csapot-papot;
túlélte erős Déva várát, –
minden zárt ajtót-ablakot…
JÓ tanuló valék, hasonló
negyven esztendő óta nem, –
nem volt abban az intézetben;
nagyot vesztett az énvelem;
mert otthagytam, ott én, a képzőt;
úgy hiányzott Ovídiusz, –
hiányzott volna életemből
Vergíliusz, Horáciusz.
Mégis, bár ottmaradtam volna,
s tanító lettem volna bár
néptanító… Romjában is szép,
nagy látvány a dévai vár;
Kőmíves Kelemen emelte,
szegény Kőmíves Kelemen;
s az tartja, ha mi áll belőle:
a feláldozott szerelem.
Kőmíves Kelemenné gyenge,
szép teste-vére tartja fenn…
Égerfák, fűzfék, zöld rétek közt,
úgy kanyarog még odalenn
a Maros mint prepakoromban,
ősszel nomádsátrak gyanánt
állnak partján a kórókúpok, –
úgy folyik ő Erdélyen át.
Lenn az Alföldön, Aradon túl –
olyan csendes már a Maros,
mint én leszek öregkoromban,
ami hozzám oly hamaros,
itt van máris: hajam-szakállam
ősz már, de míg meg nem halok,
amíg élek, megöregedni
nem bírok, bárhogy akarok.
Vagyok még, mint prepakoromban,
vagyok még olyan fiatal,
meghalok, ha egyszer elnémul
ajkamon a dévai dal;
öregen is, mint Déva vára
áll a hegyen romjaiban,
állok és nézek messze-messze,
lábam körül akármi van…
1961
Csillag és tücsök, Magvető Könyvkiadó,
Budapest, 1963