Tóth Kálmán: Naptól virít…

Naptól virít, naptól hervad a rózsa…
Hogy szeretlek, mit tehetek én róla?
Nem tehetek, nem is teszek, nem bánom,
Te vagy nekem egyetlen egy világom.

Haragszom én a lányokra miattad,
Hogy lelkemet olyan nagyon megcsaltad;
Te reád is haragudnám szertelen, –
Csak ne volna oly nagy úr a szerelem!

Mikor még úgy együtt voltunk jó régen,ú
S elmerültem szép kék szemed tükrében,
Azt gondoltam: mennyországot láttam ott;
Pedig az egy pokol kékes lángja volt.

Hanem hiszen mindegy nekem, ha az is,
Szeretlek én, ha a lelked csalfa is…
Elhazudtam: hogy szerelmem kiégett!
Pedig most is majd meghalok te érted!