Szervác József: Mint önmagammal
Mint önmagammal, élek már veled
már életemre épült életed
De koszorúnak közben odahordott
gondból az idő akkora tornyot
hogy már szerelmünk ki se látszik
hogy már életünk ki se látszik
S míg év rakódik évre (vagy csak napra nap)
már órák óta nem csókoltalak!
*
Már napok óta nem öleltelek
közben egy város nőtt körém
naponta elnyelt fölzabált
aztán elébed kiokádott
s lett öled testem roncstelepe
lett öled feneketlen kút előttem
lettél előttem régi ismeretlen
motoznék bőröd alatt is: ki vagy?
szerelmünkre, mondd van-e még szavad?
de hát van-e még szó?... szavak?... szavam?
már nem tudom, már csak emlékezem:
égni akartam testeden
s testedben oltom ki magam.