Marconnay Tibor: Téli vigasz

Hiába dühöngnek a szigorú telek,
A sivár síkon át ível feléd e híd,
Éreztem ibolya-illatú betűid
S még nem is láttalak, de már ismertelek.

Aztán boldogítón találkoztam veled.
Ekkor erős parázs lett lényemben a hit,
Mert tüstént tudtam én, hogy az vagy te, akit
Megálmodott e szív, mely szilajul szeret.

Titkolni nem bírom többé, nem akarom.
Önkénytelen fog át szavam, szeme, karom,
S közben gyengéd az ujj; ügyelni, várni jó.

Hogy sohse mondd, későn jöttem avagy korán.
Jókor érkeztem, s úgy vigyázok rád, csudám,
Mint remekművére a hős üvegfúvó.