Darmay Viktor: Méhesember

Verőfényes tavaszi nap,napja fénynek, dalnak,
Méhesemnek fái alatt édesen andalgók,
Ifjú lombok rám hajolnak, könnyű szárnyuk lebben,
Lágy zümmögés hat fülembe, — gyönyörködöm ebben.

Szivem nyugodt és elégült, vágyai pihennek,
Oh bár ilyen volna egész folyta életemnek;
Boldogan tudok merengni egy kicsiny virágon,
Hosszú tél után végtére hogy fakadni látom.

Ki-kiröppen egy-egy raj, mint gondolatim épen,
Elválik az egyik rész az erdő közelében;
S oda száll a büszke tölgynek ősi odújára.
Fölkeresi, a mult nyáron ott vala tanyája.

Másik része fölkeresi a mezőt, a zöldet,
— S vig seregben rózsatőről liliomra röpköd;
Majd magasba, onnan ismét le a csöndes érre,
S részegülten ül le a fű gyönge levelére.

De csapongva akármerre szálljon a méh rajta,
Lassú szellő valamennyit újra visszahajtja,
S bár elválva száll erdőnek, rétnek, csöndes érnek —
Mégis hozzám valamennyi édes mézzel tér meg.