Rónay György: Tél, alkonyat
Füstöl a téli táj. Az élet lángjai
fanyar kis rőzsefüsttel ellobognak.
Didergő könnyeket ejtenek a faágak
s fehér töviseket. A megfeszített
mennybolt sebeiből még szivárog a vér.
Tócsába gyűlik és lassan megalvad.
Dermedt madár bukik a hóba.
Később fölkel a hold.
1969. december