Kölcsey Ferenc: Rákóczi hajh...

Rákóczi hajh, Bercsényi hajh!
Magyartok gyászban ül,
Még leng a szellem tőletek,
S már lelke sem hevül.

Oltárunk áll s nem füstölög
Rákos szent mezején,
A szablya függ, s nem hord vitézt
Hátán a büszke mén.

O Várna, Várna füveid
Lengessék hűs szelek,
Borítsa csendes nyúgalom,
Király, emlékedet.

Vérkönnyet önt az utazó,
Mohács, virányidon,
Érzése mély, érzése szent,
Mert rajtad sír, o hon!

De bujdosóknak sírja te
Pontus határain,
Nem leng egy sóhajt s feléd
Hűv ének szárnyain!

Titkon borong a géniusz
A néma hant fölett,
Hol lángoló szív s honszerelm
Váltottak életet.

Bosszúját a hűvet, nemest
Keblében érleli,
Mely forr és olvad, s tiszta lesz,
És pontját fölleli.

S villámként csap, villámként sújt,
És tűzre lángra kél,
S a honfiú, s a honleány
Csak érez, nem lát s fél.

És halni mégyen, győzve jár;
A vér szent mezején,
Vészek körítik homlokát,
Erő forr kebelén.

S rohan, mint ár, a győzelem
Kelettől nyúgotig,
A láncsa zúg, a lobogót!
Magas szellők viszik,

S ledőlt országok hamvain
Egy szép hon támad fel,
Mely lelket tölt, mely szívet ráz
Neve zengésivel.

Pécel, 1817. április