Ásguthy Erzsébet: A gőgös tulipánok

Egyszer volt, hol nem volt… túl az Óperenciás tengeren… messze Tündérországban volt egy nagy mező.

    Ezt a nagy mezőt kora tavasszal beültette egy öreg tündér apró barna hagymákkal. Három rakoncátlankodó szőke kis tündérnek meghagyta, hogy minden reggel szórják tele a mezőt gyémántos harmatcseppekkel. Három ábrándos barna kis tündérnek pedig este kellett a tenyeréből langyos édes cukrosvízzel megitatni a csúnya kis barna gumókat. Zúgolódtak is a tündérek, hogy ilyen unalmas munkára fogták őket, de Tündérországban éltek s ezért a zúgolódásuk is kacagásba fulladt.

    Öntözgették, öntözgették a kis hagymákat s egy reggelen csak látják, hogy az egyik hagymácska kidugja vékony zöld ujjacskáját a föld alól. Közelebb mennek, hát látják csak, hogy egy másik is feltartja két kis ujját, egy harmadik is nyugtalankodik s feszegeti maga fölött a rögöket. Piciny hangjukon egymással versenyezve sivalkodtak a tündérkék felé:

    - Ki szeretnénk bújni! Ki szeretnénk bújni!

    Nagyon megriadtak erre a kis tündérek. Jaj, mit csináljanak, ha ez a sok csúnya barna gumó mind kimászik a földből. Jelentik hamar az öreg tündérnek, de ez csak nagyot nevet az ijedelmükön.

    - No, ha ki akarnak bújni – azt mondja – hát hadd bújjanak ki. Tereljetek csak föléjük néhány napsugarat és seperjetek rájuk egy kis aranyport, majd mindjárt erőre kapnak és egy-kettőre megcsinosodnak tőle.

    Nem igen tetszett a tündérkéknek az újabb feladat s nem nagyon bíztak a csúnya hagymák jövőjében, de hát parancs, s aszerint cselekedtek. Bizony nagy volt az ámulásuk másnap reggel, amikor mindegyik kis hagyma mellett egyszerre csak felfedeztek két-két karcsú zöld levélkét.

    És napról-napra folytatódtak a meglepetések. A levélkék színesedtek, fodrosodtak és a kis tündérek már kíváncsian várták minden este, hogy milyen meglepetést tartogatnak a gumócskák másnapra.

    Most már nagy örömmel és buzgalommal locsolták a mezőt és mind a napsugarat oda szerették volna gyűjteni. S a kis hagymácskák megérezték ezt, mert mikorra a húsvét megérkezett, mindegyik készített egy kis meglepetést a tündéreknek. Amint reggel felébredtek és kíváncsian bekukkantottak a levelek közé, minden kis hagyma egy ici-pici tojáskával várta őket.

    Jaj, nagy volt az öröm és a kíváncsiság vajon mi lehet a tojáskákban. Fel szerették volna bontani, le akarták szakítani őket, de az öreg tündér megtiltotta nekik, hogy hozzányúljanak.

    - Meg kell érni az örömnek – mondotta – meg kell nőni a tojáskáknak, hogy leszakíthassátok. Ha előbb nyúltok hozzá, csak csalódni fogtok. Várjátok ki türelemmel, amíg munkátok gyümölcse egészen megérik.

    És a kis tündérek nagy izgalommal várták, mi jöhet ezután.

    Ápolták, gondozták a zöldlevelű kis hagymákat, s bizony nem egyszer megsebezték ujjacskáikat a nagy gyomlálásban, ha a tüskés gazt irtották mellőlük. Ilyenkor egy-két csepp vérük is kicsordult s lecseppent a zöld levelek közé. A tojáskák mohón felitták ezt is s csak gömbölyödtek, növekedtek tőle.

    Egy éjszaka azután meghasadoztak a kis tojások, egyik a másik után s gyönyörű szép virágfejek kandikáltak ki a nyíláson. Az egyik sárga volt, a másik pirosra gyulladt a reáhullott vércseppektől. S mielőtt a tündérkék magukhoz térhettek a csodálkozásból, már egészen ki is bújtak a kis levelek közül s egyszerre átfestették az egész mezőt aranypirosra.

    - Nézd csak, nézd csak – szólt örömmel az öreg tündér, mikor meglátta – hát kinyíltak már a tulipánok! Ugye, hogy érdemes volt a csúnya kis gumókat ápolgatni – mondta a gyönyörűségtől tátott szájjal ott csodálkozó kis tündéreknek – milyen szép virága lett a szeretetnek és a türelemnek.

    S reszkető, ráncos kezével megsimogatta a tulipánok lobogó, üde szirmait.

    És napról-napra szebbek lettek a virágok. Nekiszabadulva hajlongtak, nevettek s kacérkodtak a langyos tavaszi szélben, szép karcsúra nyúlt hosszú száron hordták illatos fejüket, s nevetve fordultak után a tarka lepkéknek és az aranyszárnyú bogaraknak. Történt néha, hogy szorgalmaan dolgozó kis méhek is tévedtek arra, s szerényen bekopogtattak hozzájuk egy kis mézért vagy aranyporért. De bizony a sárga tulipánok ilyenkor egyszerre megmerevedtek, gőgösen félrefordították fejüket és bezárták ajtaikat.

    - No bizony, – nevettek gúnyosan – majd bolondok leszünk tinektek mézet adni. Mi maradna nekünk. Azonfelül összekenitek szép új ruhánkat a ragacsos mézzel és hulló porral. Menjetek innen, hogy is mertetek felénk repülni?

    Szomorúan tovaszálltak hát a kis méhek üres kosaraikkal. De a piros tulipánok, akik hallották testvéreik szívtelen válaszát, megszánták és visszahívták őket. Kitárták kelyheiket és dúsan megajándékozták a kis méheket.

    - Csak gyertek, gyertek máskor is – bíztatták őket – ha kiürülnek kosaraitok, mindig ad annyit a jó Isten, hogy jusson nektek is és magunknak is maradjon. – És nem törődtek vele, hogy sárga testvéreik csúfolódva kinevetik őket.

    Így növekedtek és virágoztak a tulipánok, mikor egy napon erős dobpergés és trombitaszó verte fel a virágmezők csendjét. Fehér-lovas futárok szaladtak keresztül-kasul Tündérországon, s aranyharsonákon, ezüst dobokat verve hirdették hegyen-völgyön, hogy nagy ünnepség van készülőben. Elérkezett Tündérországban is a várva-várt legszebb ünnep: az Anyák napja.

    Nagyban készült erre egész évben minden apró-cseprő tündér. Ezen a napon köszönte meg mindegyik édesanyjának az életét és azt a sok gondot és szeretetet, amivel egész éven át nevelte őket. Ilyenkor minden kis tündér még több örömet akart szerezni az édesanyjának. Mindegyik ígért és megfogadott valami szépet és jót ezen a napon, s apró ajándékokkal kedveskedett neki.

    Boldog és vidám esemény volt ez az egész országban. Buzgón nekiláttak hát most is, hogy kellő fénnyel és szépséggel megünnepeljék a nagy napot. Reggeltől-estig szaladgáltak a kis tündérek és fáradhatatlanul dolgoztak, csakhogy minél szebbé varázsoljanak mindent.

    Elmentek a Naphoz és megkérték, hogy aznap süssön a legszebben. Az esőnek hosszú őszt ígértek, ha aznap nem odagyűjt majd. Az aranyszárnyú, tarkatollú madarak maguk ajánlkoztak, hogy hajnaltól éjfélig ellátják dallal a berket. Elmentek a bokrokhoz és lombdíszt hoztak tőlük. Végigjárták a kerteket és réteket s megkérték, adják oda szépségük teljét az anyák koszorújába…

    S mindenütt örömmel teljesítették kérésüket.

    Csak a sárga tulipánok zárták össze hidegen a szirmaikat, mikor hozzájuk jöttek.

    - Nem kívánhatjátok tőlünk, – mondták – hogy ott illatozzunk mindenféle szegény vagy jött-ment asztalán. Ki tudja, hátha csak valami közönséges anyához kerülünk s ott kell majd elpusztulnunk. Nekünk! Akiknek a kriály asztalán a helyünk. Oda is akarunk kerülni s nem engedjük, hogy leszakítsanak bennünket.

    S azzal büszkén elfordultak a szegény kis tündérgyerekektől.

    - Ne sírjatok, ne ríjatok kedveskéim – vigasztalták őket a piros tulipánok, mikor látták a szepegő kis tündéreket, akik egészen elszomorodtak a sárga tulipánok szívtelenségén – lesz tinektek azért elég virágotok. Szakítsatok le minket is mind egy szálig, s adjatok oda az édesanyátoknak, szívesen hervadunk el a szíve felett.

    És elérkezett másnap a nagy ünnep. Tündérország még tündéribb volt mint rendesen. Csillogott, ragyogott, illatozott minden, akárcsak a kis és nagy tündérek boldogsága.

    Ragyogó arccal adták át kis ajándékaikat a tündérgyerekek. És megfogadtak minden szépet és jót. Az egyik megígérte, hogy mindig engedelmes lesz, a másik, hogy csak igazat mond majd egész életében, a harmadik lemondott a torkosságról, a negyedik megígérte, hogy mindig meg fogja inni a tejét, az ötödik, hogy nem bántja soha az állatokat… és így tovább. S mindegyik odatűzött ez ígérete és ajándéka mellé egy kis piros tulipánt is az édesanyja szíve fölé.

    Így ünnepeltek és örvendeztek ezen a szép napon Tündérországban s mindenki vidám és boldog volt. Csak a sárga tulipánok nézték gúnyos mosollyal az egész ünnepséget s unatkozva ásítoztak száraikon. Táncolva, dalolva jártak Tündérország lakói a kivilágított ligetekben és csónakáztak az ezüstvizű tavakon, amíg csak aludni nem tértek.

    De alig hogy elcsendesedett minden, s az utolsó ablakban is kialudt a kis tündérmécses, egyszerre csak hatalmas mennydörgés rázta meg a levegőt. Egy pillanat alatt fekete fellegek borultak a csillagokra. Villámok cikáztak vadul a sötét éjszakában, s zúgva, bömbölve megszakadoztak a felhő-kárpitok. Zuhogó záporozással tört ki alóluk a meghasad ég árja. Jeges szél süvöltött végig a fák alatt, s a következő pillanatban mint kopogó ostor pattogott a jégeső a földön. Kegyetlenül végigpaskolta a tájat, míg a tündérek aludtak, de mire felébredtek, már ismét fényesen sütött fejük felett a Nap, s üdén és frissen fürösztve mosolygott rájuk minden. Hanem a szegény sárga tulipánok! Szánalom volt rájuk nézni. Karcsú testük sárba verve, át- meg átlyukasztott levelekkel, tépett szirmokkal feküdtek a földön. Szép gőgös fejük a piszkos csatakban fulladozva haldokolt. A király gyémántkristályos asztala helyett szürke és piszkos sár lett a helyük. Ott kellett nyomorultul elpusztulniok a szennyes lében.

    Ez lett a vége nagyravágyó, dölyfös életüknek.

    Ellenben a kedves kis piros tulipánok továbbra is frissen és üdén virultak az anyai szívek felett. És minden anya szeme olyan szépnek látta őket mindig, amilyenek az első napon voltak. Megőrizték és letették őket, s ahányszor rájuk néztek, a boldogság és szeretet harmatcsöppjeivel öntözték meg s ettől örökre színesek és illatosak maradtak.

    Ez lett szerénységük és jóságuk jutalma.  

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf