Falu Tamás közjegyző, költő, regényíró

250px Falu Tamás (Székely Aladár felvétele) – cropMég a legádázabb, mérgezett tollheggyel operáló irodalmi kritikusok sem tudtak rosszat írni az 1881. november 10-én Balassa Lajos néven született Falu Tamás közjegyzőről, költőről. „Falu egy élettől elvonatkozott szorgos tollforgató, a jó lelkek, a finom gyöngédségek dalnoka”, szólt róla a legélesebb bírálat. Noha egész életében magas pozíciójú közigazgatási állást töltött be, munkásságát végig, a kezdettől fogva, halk, szerény hang jellemez.

Egyszerűség

Sírok, nevetek néha,
én nem vagyok probléma,
szeretet vagyok s hűség
és tiszta egyszerűség.

Szelíd kékszín a tintám,
nincsen rikító mintám,
én nem vagyok divatlap,
nem hódolok divatnak.

Egy gomb vagyok a mellen,
megvédlek szél s fagy ellen,
ha akarod, lefejthetsz,
és ha tudsz, elfelejthetsz.

Azért foglalkozunk részletesen munkásságával, mert a második világháború után is tudott úgy publikálni, hogy nem kereste a kommunista hatalom kegyeit, megmaradt katolikus költőnek. Falu Tamás más hatás befolyásolt.  Az ezerkilencszázas évek elején, a századforduló költői kibontakozásával egy időben a hazai vallásos közgondolkodás reneszánsza is megkezdődött. Ennek kezdeményezését mindenekelőtt Prohászka Ottokár nevéhez köthetjük, aki élénken érdeklődött a modern művészetek iránt, rendszeresen részt vett például a Vasárnap Társaság előadásain és vitáin. Pályája kezdetén fogékony volt a szociális kérdések iránt, s az egyetemes katolikus egyház ilyen jellegű tanításait követve azt hirdette, hogy az egyháznak magának is tevékenyen kell közreműködnie a világban tapasztalható anyagi gondok megoldásában. Éber figyelemmel követte a megújuló magyar irodalom szociális törekvéseit. Beszédeivel, műveivel, a kor katolikus folyóirataiban és hetilapjaiban közölt cikkeivel óriási hatással volt a középosztályra, s a „diadalmas világnézet” hirdetésével a korszak egyik legfontosabb személyisége lett. Minden energiáját a lelki élet megújításának szentelte, majd a hazai jobboldali mozgalmak egyik vezéregyénisége lett. A tízes évek legelején indult költőnemzedék, mely kimondva- kimondatlanul Prohászka Ottokárt tekintette példaképének, legalább annyit tanult tőle, mint egyik legnagyobb ellenfelétől, Adytól. Ez utóbbi hatása azonban elsősorban stiláris vonatkozású: a megújuló vallásos lírának meghatározó élménye lett a szimbolizmus, szembenállt viszont Ady radikalizmusával és forradalmi szellemével. Falu szívesen idézte lírájában az apró élettényeket, ezekből igyekezett általános érvényű tanítást elvonatkoztatni. Bár kortársa volt Ady nemzedékének, évtizedeken át a Nyugatnak munkatársa, mégis inkább a konzervatív líra egyszerűségére törekedett, megteremtve a saját világát, a látványból és a hétköznapi bölcselkedésből józan, kicsit ironikus költészetet teremtett.

A csigahéjjal ékes album
Már csak pár lapot takargat.
Pihennek benne csendes ősök,
Cserélve békés álmokat.
Pihennek benne csendes ősök,
Kedves bácsik, jó nénikék.
Szemükben élet hamvadása,
Ajkukon elhalkult igék.

    /Album, részlet/

Gimnáziumi tanulmányait Aszódon és Kecskeméten, a jogot pedig a budapesti tudományegyetemen végezte. Először orvos szeretett volna lenni, de elájult az első kis operáció láttán ....  Így hát nem lett az. Az idő tájt is nagyon divatos volt a jogi pálya, ezért került Budapestre.
Humoristának indult, harmadéves jogász kora óta munkatársa volt az Üstökös és a Borsszem Jankó című lapnak. Első verseskötete, a Költemények 1900-ban, első regénye, a Hajnali mise 1905-ben jelent meg, mindkettő még Balassa Lajos néven. Majd 1907. augusztus 18-án megnősül.
Felesége Bér Jolán pedagógus. Szeretetben, megbecsülésben éltek, sokat utaztak együtt. Monori közjegyzőhelyettes korában lett munkatársa felfedezőjének, Kiss József[1911-ben] lapjának, a Hétnek, majd más folyóiratoknak és a napilapoknak. Ettől kezdve a Hétben változtatta nevét
Falu Tamásra, s a továbbiakban szépirodalmi műveit ezen a néven jegyezte. Élete végéig elkísérte a kettősség: látta és feljegyezte az újat, de könnyes nosztalgiával idézte a jóvátehetetlenül elmúltat, a letüntet is:

Szívemre tett kézzel
bolyongok én még itt,
mosolygok az újra,
siratom a régit

    /Régi Monor, részlet/

Rubinyi Mózes 1914-ben így írt Falu Tamás verseiről: Halkszavú, csendesdalú poéta. Költészetében egy aggastyán sír s egy árva gyermek énekel. Valójában a világháború idején figyeltünk fel a szavára. Az ágyúk ostobán bömböltek s egyszerre csak felsivít egy tilinkó bánatos dala. Az első világháborús lázak idején furcsa volt. De jaj, hamar megértettük. Életbölcseletében van valami abból, amit Bourget a hitetlen hit bágyadt költészetének nevez. Azt mondja, az élet egy kis szárnyvonal csak a semmiből a semmibe. A nemlét csipkeköntöse szebb a valóságnál. Ám ezt a világháború idején dalolta s benne a gyöngéd lélek Quos ego-ja hördült fel a vandalizmus tömegképeinek láttára. Mert a költő nem bánt, hanem segít s valójában költészete a szeretettel teljes hitnek költészete. Az ököl is, az ütés fájdalma is mulandó, de a simogató kéz érintésén az örök szeretet melege érzik. Főművének, költészete legteljesebb foglalatának ezt a címet adta: Évek illata. Élete: nem az évek, hanem csak az, ami szublimált, ami nem bomlik, ami finom: az illatuk. Az igazi boldogság nem a boldogság, hanem a közeledés feléje. A vidék poétája, azé a vidéké, amely még nem hervadt a nagyvárosba, de a kultúrás bidéké, mely a pipacsos mezőn az egyetemes emberinek örökszép eszméin andalog. A hunyorogva néző zsaluk, ablakok mögül kandi szemek néznek a karcsú sürgönypózna felé, amely beleszalutál a lila esti ködbe. De végtelen drótjain az élet száll a házak felett. Kesztyűs ember. Nem csak a kezén, a gondolatán is kesztyűt hord. Vállával megtámasztja a képet, hogy ne húzza olyan nagyon azt a szegény szöget, amelyre akasztva van. A marcangoló korban simogat. A gyűlölködés idején szeret. Halk szava irodalmunkban új, általában azonban ez a megbocsátó, szelíd gesztus jó régen ismeretes; éppen most múlt ezerkilencszázhuszonkilenc esztendeje, hogy megjelent a meggyötört földi tereken.

HOTELSZOBA

A folyosókon halkan járnak,
Egy ajtó félve nyikorog.
Felszöknek lágy, illatos árnyak,
Selyembe mártott asszonyok.
Valaki sír, valaki ásít,
Valaki csöndes dalba fog.

Ki volt itt tegnap, s mily ruhában?
Rabul járt-e, vagy szabadon?
Remegve jött-e, s elment bátran,
Mint akit lázak fénye von?
S kinézett-e az éjszakába,
Amint most én az ablakon?

Ki jő utánam, holnap este,
Ki leli itt meg otthonát?
Ki vergődik helyemen fekve
Végtelen éjszakákon át?
S az álmot, amit félbehagytam,
Ki szövi itt benn majd tovább?

A Felvidéki Nagyrőcén 1918-tól közjegyző. Innen a csehszlovák hatóságok[mert nem esküdött fel az új CSehszlovákiára] 1922-ben kiutasították, majd 1924-ben Ócsán tölti be ugyanezt a pozíciót. Egyre több hazafias verset írt:

Mi a haza?

Az a haza, hol anyám szólítom,
Ahol napestig dolgozik apám,
Az a haza, hol a tüzet szítom,
S csendes otthon fénye hull rám.

Az a haza, hol iskolám vénül
És nélkülem árva a pad,
Ahol annyit kaptam szent emlékül,
Forrást, amely ki sosem apad.

Az a haza, hol őt megszerettem,
ahol ő élt, az a drága lány,
Ahol együtt jártunk-keltünk ketten
Vidulva víg madarak dalán.

A haza egy csöpp fűszál a réten,
Egy árva fa a domboldalon,
Egy kis porszem a földkerekségen,
Minden öröm s minden fájdalom.

A dr. Légrády Ottó által meghirdetett revíziós dalpályázat [lásd: http://www.szozat.org/images/digitaliskonyvtar/Szaz_szal_faklya-r.pdf] 1ooo pengős pályadíját 3074 pályamű közül 1932. év augusztusában nyeri el.

Nem kell nekünk más folyója,
Nem kell nekünk a mások bérce,
Csak magyar hegy és róna,
Ahogy az Isten rég kimérte,
Nem kell nekünk idegen égbolt,
Egy porszeme sem a világnak,
Csak az kell, ami a miénk volt…
Igazságot Magyarországnak!

    /Magyar visszhang, részlet/

Sokat írt napilapokba is, a Pesti Hírlap vasárnapi tárcaírója is volt. Rendes tagja lett előbb a Petőfi- Társaságnak, majd 1933-ban pedig a Kisfaludy Társaságnak. Mintha bölcselkedő hajlamú, morális elkötelezettségű vidéki tanárember, Kosztolányi valamelyik tanárhőse írná naplószerű feljegyzéseit verseiben. Nem ismeri az érzelmi szélsőségeket, de verseinek gyakori témája a szeretet, a megértés, a másik ember megbecsülése. „Filozofálok, az élet szépségeit örökítem meg versekben – mondta a költő egy rádióbeszélgetés során –, gondolok életre és halálra vegyesen.”  Válogatott verseinek gyűjteménye már 1944-ben készen állt, a háborús események miatt azonban kéziratban maradt; a Téli kikötő [1967, http://www.szozat.org/index.php/lira/tartalom/1933-falu-tamas-teli-kikoto] részben e válogatás alapján készült, majd 1974-ben jelent meg „Vidéki állomások” című, összegyűjtött verseit tartalmazó kötete

Templom

Mint tömjénfüstös templomok
Máriaüvegén,
Az életembe rajtad át
Úgy ömlött be a fény.

S nap lehuny, már hév sugár
Nem éri szívedet,
Szívembe már csak csillagok
Fényét vetítheted.

Esti templom lett életem,
Homályban maradok,
S homályban állnak napjaim,
               Mint az üres padok.
 

Mintegy húsz vers- és regénykötete került nyomdába még életében. Írásaiban a falu és a kisváros eseményeiről számolt be, ezzel kapcsolatos érzéseit, gondolatait öntötte formába.grafikakkép!

Pestrejárók

Korán kelnek, mert a vonat indul,
A gép siet, senkire se vár,
És a reggel ködös óráin túl
Szigorú a hivatal, a gyár.
Lelkükben még édes álom láza,
De éhen hal, ki tovább henyél,
Testüket a vonat dobja, rázza,
Pesten terem nekik a kenyér.

Ki-bejárnak, utaznak ők folyton,
Poggyászuk a szürke napi gond,
Füstöt fú és szikrázik a mozdony,
S fülükbe a messzi ház zsibong.
Szeretnének otthon ülni csöndben
És nézni, hogy nő a kis család,
De évekig fáradtan, törötten
Utazni kell új holnapba át.

Egyszer aztán végleg hazaérnek,
Rokkantul vagy hajlott öregül.
Jön a nyugdíj, kegydíj, nyugodt élet,
Csend van kívül és csend van belül.
Örülhetnek majd annak, majd ennek,
Messze már a hivatal, a gyár,
De hajnalban mindig fölijednek,
S irigylik azt, ki még Pestre jár.

    1936. aug. 6.

 A vidék békéjét és csendjét nagyon kedvelte:

Sokszor megszállnak, elém kerülnek,
Sok drága illat, régi ismerős.
Csak egyszer érzett lehel kertünknek,
Emlékké fonnyadt messze-messze ősz.
Csendes sóhaja dohos szobáknak,
És pipafüst, mely a lélekre száll.
Vonatszag, mely az éjfélbe vágtat,
Illatruháról egy illatuszály.

    / Illatok, részlet/

 Rendkívüli figyelemmel követte nyomon az élet apró rezdüléseit. Minden jelenség költői témát kínált neki, s az élet maga is olyan volt számára, mint a nagy kaland, melyet azonban szükségszerűen követ majd az elmúlás. Állandó halálközelben élt, de mert nem félt a haláltól, hanem az öregedő ember belenyugvásával idézte, ezek a versei is telve vannak a teremtő emberi erőbe és géniuszba vetett alázatos hittel.

Sírhelyem
már meg van ásva
Az ócsai temetőben,
A vonat a földet rázva
Majd nem
messze robog tőlem.

    /Ócsai temető, részlet/

A leheletnyi versek, a kétszer négysoros vagy négyszer kétsoros versei épek voltak. Egyszerűen beszélt, szabadon, szeretettel, bölcsen. Törékeny volt, de erős is, mert hitében és költészetében mindvégig kitartott. Utóbb már integetők, búcsúzók, egy hívő, Istent és embert szerető öreg, mégis fiatal szív üzenetei.

Aki az út végére ér,
abban lassan kering a vér,
reszket a két, roggyan a láb,
a lépés egyre tétovább.

Este az eget kémlelik,
csillagok üzennek neki,
s mert a földön annyi a vész,
már nappal is az égre néz.
                  
    /Út vége 1972/

Mikor az utunk véget ér,
fáradt bennünk a vér, az ér,
már nem érdekel a jelen,
csak az örök, a végtelen.

Lelkünk a múltba menekül,
folyton beljebb, szüntelenül
és egyre olyan messzi jár,
hogy nem tud visszajönni már.

    /Út vége 1974/

falu1Nyugdíjba vonulásáig az ócsai járás közjegyzője, 90. születésnapján Ócsa nagyközség díszpolgárává választotta. Dabasra közjegyzőként az 1950-es évek közigazgatási változása folytán került, amikor még a Halász Zsigmond kúriában működött a járásbíróság. Nyolcvan éves korában vonult nyugdíjba, addig minden munkanapon vonattal járt át Ócsáról Dabasra. Az állomáson rendesen Hevesi bácsi hintója várta, és a délutáni visszaút is ugyanígy történt. Jó megfigyelő volt és sok apróságot észrevett, amit verseiben örökített meg. A dabasi időszakhoz már prózai alkotás nem fűződik. Emlékét Ócsán példamutatóan ápolják. Dabason a rendszerváltást követően utcát neveztek el róla, méltányolva a városhoz fűződő tevékenységét.  Munkássága túlmutat a térségen, helye van a megye legjobbjai között, de a javaslat tétel joga méltányossági, erkölcsi okokból Ócsa városáé. Ugyanakkor a dabasi vonatkozások miatt irodalmi tevékenységét célszerű Dabas város helyi értéktárában számon tartani. Falu Tamás utolsó hónapjáig termékeny maradt, törékeny formákban írt, kis költeményeiben őrzött meg valamit számunkra a századvég létérzéséből, s hirdette a mai kor emberének is, hogy „Szeretni érdemes”. Több újság, köztük a Katolikus Szemle is nekrológban búcsúzott halála alkalmával. Ócsán, 1977. július 13-án, 96 éves korában tért meg Teremtőjéhez, ugyanitt július 15-én temették el. Kívánsága szerint Puszta Sándor pap-költő végezte a temetési szertartást.

Én Istenem, jó Istenem,
de jó voltál mindig velem.

Összegyűjtöm áldásaid,
hogy magaddal az égbe vidd.

Minden áldás csupa malaszt,
megtalálni nem lehet azt.

Mind csupa hit, szívhez tapad,
más nem méltó rád, csak magad.

    / Istenáldás, részlet/

 

Munkái:
Versek
- Költemények, 1900, Balassa Lajos néven.
- Óperencia, 1914.
- Padok zenéje, 1915.
- Csipke, 1917.
- A lélek mindenütt kihajt, 1924.
- Évek illata, 1929.
- A délutánból este lesz, 1935.
- Kikötő, 1941.
- Térzene,1948.
- Téli kikötő, 1967.
- Vidéki állomások: összegyűjtött versek, 1974.
- Válogatott versek, 1991
- Én is itt születtem, hol Petőfi, Móra… 1997.

Regények
- Hajnali mise, 1905, Balassa Lajos néven.
- Majális, 1913.
- Vonatosok 1913.
- Küszöb, 1920.
- Kicsinyesek, 1926.
- Nyolcvanas évek, 1927.
- Jánoska, 1929.
- A halottak is élnek, 1931.
- Öregek, 1932.
- Tiszta víz, 1938.
- Járásbíróék, 1941.


Források: Arcanum, Budapesti Szemle, 1940-1941-1942, Dabasi Értéktár, Katolikus Szemle, 1977, Magyar Életrajzi Lexikon, MEK, Napkelet 1932, Új idők,1926-1929-1934, Tükör Újság 1977


Összeállította -cspb

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 11 21 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf