Szabó Jenő: dalok a boldogságról

Vége nem lesz majd a dalnak,
Erdő, mező mind rám hallgat;
Nem csüggeszt el némaságok,
Én ősszel is tavaszt látok.
Ifjúságom kikeletje
Majd sugárt csak az egekre;
Koszorúval int a távol…
– Dalolok a boldogságról.

Mennyi fényes, büszke álom!
Elvesztettem… megtalálom.
Csöndes fészek, boldog ének,
Mesterművi a reménynek.
Gyöngyvirágom karja ringat,
Csókba lopjuk álmainkat;
Mi lesz éltem? Édes mámor!
– Dalolok a boldogságról.

A lehullott falevélre
Szebb tavasznak ragyog fénye –
A koldusnak – rongyban járva –
Dús aranytól csillog álma.
Nehéz harcban fáradt lélek
Várja, hogy szebb lesz az élet –
Lelkem csöndje tépett fátyol –
S – dalolok a boldogságról.