Szabolcska Mihály: Késő tavasz

A kikelet hová lett!
Én Uram, én teremtőm.
Maholnap itt a május,
S még egy fa sem virágos,
Még egy levélke sincs az erdőn!

Hol késhet a tavasz, hol?
- Bolondos jókedvében
Valahol ott rekedt tán,
Egy tündér szerecsen lány
Szerelmetes, bűvös körében.

S ott érthetetlenül, most
A fák virágosabbak.
Alattuk öntudatlan:
Csók kétszer annyi csattan,
S a vadvirágok bokrosabbak!

Mi meg, mint a virrasztó
Asszony a korcs urára,
Várunk aggódva itten:
„Hol késhet Uramisten?”
S haraggal gondolunk reája.

- De bárhogy szidjuk is most,
Tudom, mikor belebben:
A múltat megbocsátva,
S mindkét karunk kitárva,
Fogadjuk ujjongó örömmel!

Pedig nem jön vezeklőn.
- Muzsikaszó nyomába',
Hetykén, vígan dalolva,
Öntelten mosolyogva
Jön majd, virágokat dobálva!