Méliusz József: Hősök temetője
Bevonultatok.
Sírt anyátok, gyermeketek, asszonyotok, szeretőtök.
Rohantatok, féltetek, menekültetek, támadtatok.
Elestetek
királyért, hazáért, dicsőségért, vaskeresztért.
Hadiszállítókért.
Hősök voltatok!
Most megérdemelten pihentek.
Átlőtt, sárgult csontjaitokon a férgek már meg nem élnek.
Izom, ruha, koporsótok puha fája földdé rohadt.
Elrozsdásodtak a bakancsszegek.
Nyakatokon pléhbe karcolt nevetek rozsda lepte.
Névtelenek vagytok.
De ti ismeritek egymást.
És ismeritek immár a bűnösöket.
Tizenkét milliós új nép vagytok a televény alatt;
kezet fogó, kemény barátok.
Ismeretlen országotok egyetlen koporsó: Európa.
Negyven sorban, négyszázan feküsztök itt, a Házsongárdon.
Ma ugyanolyan hidegek a csillagok, mint amaz estén,
amikor homlokotok márványán golyó tört át…
Ismeretlen országotok fölött szigorúan tiszteleg a hold.