Szász Károly: Garay

Meghalt. Ki halt meg! Garay!
Vagy nem ismertétek nevét?
Nem éreztétek dalai
Szelíd lángját, édes hevét?
Mely melegített, mint a fűz,
Mit gyújtanak jó pásztorok,
Mit zápor nem mos, szél nem űz,
Mely csöndes-egyformán lobog…

Pásztortűz, zöld hegy oldalán,
Borongó őszi ég alatt!
Kiégni hagyjátok, – s csupán
Szállongó hamv, mi megmaradt.
Ti nem hallátok meg dalát,
Hisz köztetek ő éhezett!
Ah, egy sírkövet legalább,
Ha nem adátok kenyeret…

Dalolt szerelmet és hazát –
Felkölté az elmúlt időt,
Elmondta üdvét, panaszát,
S dicsőbbé tette a dicsőt.
Elzörge sok szép éneket,
Sugalmakint, sejtelmekint.
Az ének gyújta szíveket,
S a szívek – kihűltek megint!

Mohos sírokból fölkele
Az Árpádok dicső sora.
Föltámadt Szent László s vele
Félhomályú mesés kora.
Szent György terén mi zaj rivall?
Vérpad körül tolong a nép,
S harminc nemes bajtársival
Kont a kemény vitéz kilép.

Fényes nagyok, királyi nem,
Mely a múltból hozzája jött.
De nem hallá meg a jelen,
S nyomorban hagyta veszni őt.
S most – puszta sírja néma vád:
A népre, mely a lángdalér’
Egy hideg sírkövet sem ád,
Melyre felfusson a babér.

De bár nem tesztek is ti jelt,
Mégsem lesz hantja jeltelen:
Sírjánál a megénekelt
Árpádok sora megjelen.
Harminc nemes bajtárs előtt
Eljő Kont a kemény vitéz;
Némán megáll a sír fölött,
S a költőnek ércszobra lész…

szozattv


szozat a tiszta hang Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf