Schulcz Ferenc: Kiadatlan Gyóni versek egy szőke soproni asszony leveles-ládikójából

A háborús magyar nosztalgia tragikus életű magyar énekese, Gyóni Géza Sopronban élte le hajszolt életének egyik rövid, de legviharosabb korszakát. Két nélkülözésekkel, lelki tusákkal teli esztendőt töltött el Gyóni Géza Sopronban, ahol először kóstolt bele az újságírásba. A „Soproni Napló” szerkesztőségének volt 1909 és 1911 közt a Benjaminja, bizony gyenge fizetéssel. A lobogószemű temperamentumos fiatalember rideg falak közt élt Sopronban. Néhány pajtása akadt ugyan, akik megértették és megszerették ezt a búsarcú, színes és mélylelkű embert, akik meghasonlásaiban újra felbátorították, de a hűvös, más véralkatú várossal nem tudott megbarátkozni.
    Magába merengve, búsarcú idegenként kóborolt a soproni utcákon. Ki törődött a kócos, rongyos nadrágban csatangoló fiatalemberrel, aki tudatában a maga emberi értékének és zsenijének, kétségbeesetten tottyant le lapzárás után a kocsmaasztal mellé, hogy vergődésében kissé megpihenjen, a sorssal rövid fegyverszünetet kössön…
    Gyóni Géza életének ebben a sötét emlékű soproni korszakában aranyos napsütés is melengette mégis a soproni utcákon csüggedten, fázósan botorkáló poétát. Az 1910. és 1911. évek telén, mikor az Orsolya-tér 1. számú házban, ahol a rongyos újságírónak emléket állított a város, lakott Gyóni Géza, szerelmes lett a házikisasszonyába, egy szép, szőke gyermekbe. A poéta ideális rajongása csendül ki az iránta tanúsított hódolat nyomán, amelynek kifejezője minden nap egy-egy vers. A verseket a rajongó poéta minden reggel a szobája asztalán hagyta, lehetőleg rendet csinálva a szobában, mert tudta, hogy a „szőke szép Madonna” majd bejön.
    Ezeket a még kiadatlan Gyóni-verseket eredeti kéziratban őrzi a szőke soproni özvegy, aki gyermek volt akkor s a poéta hódolata még nem érte őt a bimbónyílásra bizsergető tavaszi szellő simogatásaként.

Én szőke szép Madonnám!

Én szépem, a szobámban ragyog eztán a képe,
Mint szívemben ragyog már rég pompázó fénybe,
Én szépem, a szobámból mától templom leszen,
Hová csak áhítattal lépnek és csendesen.
És titkos esti órán, imádság idejében
Ki imádkozni, ó jaj, már elfelejtett régen,
Majd titkos esti órán előveszi a képet
És imát mond az egynek, az édesnek, a szépnek.
Én szőke szép Madonnám, kiről szól minden ének!
Kiről szól minden dal és bánata az éjnek,
Ki mindenem nekem és puszta életemben,
Én szőke szép Madonnám, ó ha szeretne engem!

    A leányka fiatal még, meg sem érti a fiatalember mélytüzű szemének alázatosa őt kereső pillantását, a szerelemnek a versből feléje lüktető ritmusát, amelyről egy másik napon így vall az asztalon hagyott fehér papírlap:

Az én szerelmem

Az én szerelmem nem kacér virág,
Amit mosolyogva lánynak férfi ád.
Nem ott virít, hol napsütött a föld –
Az én szerelmem hamvas télizöld!
Hazája ott a vadon erdő árnya
Ott fonódik kékszemű virágra;
Megóvja, védi, ha vihar süvölt –
Az én szerelmem büszke télizöld!
Ibolya élte: szép tavasz kora…
Ibolya sorsa: hervadni kora…
S ha hervadáskor halva hull a földre –
Sírján is él az erdő télizöldje!...

    A gyermeklány elvesz mindennap az asztalról a verseket. – Megremegteti tán az öröm, hogy a poéta, akiről ugyan nem sok jót hallott akkor még Sopronban, hozzá ír verseket, ezzel aztán el is könyveli a dolgot. A hasztalan ostrom végül is lemondó szomorúságú panaszra készteti a szerelmes költőt. A „szőke szép Madonna” már „jégszívű szép szőke királynő”.

Jégszívű…

Jégszívű szép szőke királynő,
Nem lehet senki oly kegyetlen.
Hiába már, hiába sírnom,
Nem szabad, nem szabad szeretnem.
Nem szabad: fojtó vágyak vágya
Kiűz a hideg éjszakába.
Örök bús nagy könyörgés vagyok,
És nem szabad, nem, mindhiába,
Örök bús nagy könyörgés vagyok,
Bús szomjazója egy csókjának.
Nem szabad: haja illatozza.
Nem szabad: homlokán ez sápad,
Nem szabad: halványlik az arcán,
Nem szabad: rémlik a szemében,
Nem szabad: átkos két tiltó szó –
S jéggé dermedt csókpalotában
Csók nélkül kell meghalnom éhen.

1910 decemberéből és 1911 januárjából valók ezek a még ismeretlen Gyóni-versek, amelyeket alkalmam volt megszerezni. Nemsokára aztán elment Gyóni Sopronból. Sötét soproni emlékeibe becsillanó napsugárként vitte el a szép szőke leány emlékét.
Közöljük ezeket a posztumusz verseket a kegyelet gyászfátyolába szövődő aranyszálként Gyóni Géza soproni élete kedves epizódjának dokumentumaként.

Nyírvidék, 1929. szeptember 1; p. 3.

szozattv


szozat a tiszta hang nyiro pl Fényességes csillagok 1124 trianonest A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf