Vörösmarty Mihály: Berzsenyi emléke

„Nem kérem, oh sors, kincseidet, nem az
Uralkodó kényt és ijedelmeit,
Sem harci pályán a megöltek
Véreivel ragyogó szerencsét,

Gond és irigység mostoha tárgyait;
Csak ami keblem mélyeiben buzog,
Csak amit elmém tiszta lapján
Írva hagyott az örök teremtés.

Oh, adj nekem szót, édeset és erőst,
Azt szívvarázsló hangba kiönteni:
A dal hatalmát add nekem, sors,
S megfizetél ez egy életemre.”

Így esdekelt a lángkebelű fiú,
S mit kért, megadták dúsan az égiek;
Szózatja harsány s áradatként
Elragadó leve zengeménye.

Dallott szerelmet, dalla szelíd panaszt,
S megédesült a fájdalom ajkain;
Dalt zenge a múló örömnek,
S az maradóbb, s magasabb öröm lőn;

Az ihletettnek ajkairól dicsőn
Kelt a merész dal, meghaladá porát
A lomha földnek, s fellegen túl
A napot és nap urát köszönté.

Ég, föld lebegtek a dalok árjain,
Feltűnt az élet s minden alakjai
S a nagy jövendő fátyolában
Rémületes temető világa.

S mily lelkesítő hangja emelkedék
Hozzád, te féltet s hős szeretett haza!
Midőn királyi homlokodnak
Vészbe merült koronája ingott.

Hány hű fiadnak zenge magasztalást
A hívek és jók tapsai között, míg az
Ál szív ijedve visszadöbbent,
S a kifajult cudarok dagálya

Megszégyenült a honfi-erény előtt. –
S ő e daloknak lélekadó ura,
Mint aki végzé alkotását
Egy kicsi bár, nemesb világnak,

Megnyugodott a fáradozás után;
Megérte, amit ritka szerencse ad:
Évülhetetlen ifjúságát
Műveiben örökült eszének.

Most síri éjfél leplezi a jelest,
De a sötétlő bús ravatal fölött
A halhatatlanság füzére
Sorsot, időt mosolyogva fénylik.

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf