Torkos László: Szeretsz? – Sajnálsz?

Szeretsz?
Ujjadhoz ha ujjam ér
Ereidben forr vér?
Édes, sóvár ajakad
Szemjuhozza csókomat?
Elborít a gyönyör árja,
Boldogságtól ég szemed,
Hű karom ha hévvel zárja
Kebelemre kebeled?
Óh, ha vágyaid
Vágyaimnak megfelelnek,
Óh, ha boldogít
Boldogsága e kebelnek;
Jer, hagyj szívet szívre tűzni
Lelkem s lelked egybefűzni,
Vágy, akarat, képzelet,
Egybe forrva egy legyen
Én a tied, egy veled,
Te az enyém, egy velem;
Érezd, tudd, hogy földön, égben,
Múló s örök üdvösségben
Nagyobb gyönyör nem lehet
Mint szerelmet adva venni,
S annak keblén bűn pihenni,
Kit szeretünk s ki szeret.

Sajnálsz?
Szemeid ha rám veted
S látsz sóvárgó két szemet,
Részvét dereng s szánalom
Felém hajló arcodon?
Szavad, csókod, ölelésed
Részvét szüli, mint a hány,
Lassú, gyenge szívverésed
Szánalomról szól csupán?
Óh, ha nem hevül
Forró csókra lanyha véred,
Óh, ha egyedül
Szánó részvét a vezéred;
Menj, a valót hagyd kerülnöm,
Hagyj álomba elmerülnöm,
Száz valónál szebb, dicsőbb
Mit az álom sző nekem,
Lényed, a mint volt előbb,
Előttem áll fényesen.
Boldog keblem’ nincs, mi vérzi
Szemem látja, szívem érzi;
Enyém még a drága kincs,
Ajkad csókkal elborítom,
S hő szívemhez hűn szorítom, –
– Ami elmúlt, – a mi nincs!