Baka István: Van Gogh börtönudvarán

Mint Van Gogh börtönudvarán, a tarka
Falak között, kopaszra nyírt rabok,
Úgy követik egymást, a sort betartva,
Társukkal – vélem – hetek, hónapok.

Megyünk a rend szerint, csak körbe, körbe,
Fénytől vakon, tapogatózva még,
Cellák sötétlő bűzéből kitörve,
E napi séta, ennyi épp elég.

szozattovabbacikkhez

Juhász Gyula: Petőfi szellemének

Lejárt egy század... Ó, mi az neked,
Kire eónok várnak az öröklét
Mély tengerében és kristály egében,
Mi az neked, kit most kezd érteni
Vak és süket álmából ébredezve
Az ember és most kezd hódolni szóval,
Szívvel, virággal, zászlókkal, tüzekkel,
Koldus-király pompával ünnepelvén.
De néked ez szó mind, szellő csupán,
Te másra vársz még, tettre, mely teremt
És rombol is, ha kell, mint a vihar,
Avult odúkat, zsarnokság hodályát,
És koronákat tép silány fejekről
És az egyetlen, élő, igaz Istent,
Kinek te voltál prófétája, költő,
A szabadságot áldja s hirdeti!

szozattovabbacikkhez

Páll Miklós: Rodostói levél

Csendesség üli meg itten a világot
– A müezzim hangja is régen kiáltott, –
Nincsen senki ébren.
Csak a csillagoknak csodás raja látszik
Az alvó levélen.

…Ahogy el-elnézek könnyező szememmel,
Nem is tudom szegény, reszkető kezemmel
Mit akarok írni?
Óceán partjáról, messze, messze, messze szálló,
Idegen országból, mindig visszavágyó
Szívvel haza sírni.

szozattovabbacikkhez

Puszta Sándor: Dózsa-ikon

dozsalátom magam rézsű fénybe
átlőtt fejjel puskacsőbe
három fára felakasztva
bujdosva egyszál erdőbe
fölfeszítve csűrajtóra
kezeimbe szeget verve
oldalamból fekete vér
csöpög csöpög a tarlóra

tüzes vassal koronázva
bordáimat sütögetve

szozattovabbacikkhez

Rónay György: Wladimir Pachmann

Mit számít már nekünk minden hajdani furcsasága!
Bolond volt, vagy bohóc? Netán lángelme, bolondériákkal
leplezve azt a legbenső magot, lényének azt a titkos lényegét,
mely olyan mindent szétzúzó energiával
hasadt ízekre egy-egy nagy találkozásban,
hogy (menekvésül) vagy bohóckodunk, vagy belepusztulunk?

szozattovabbacikkhez

Gunda Béla: Szent Iván napi tűzcsóválás Törökkoppányban

szent ivantuz

Szent Iván nap estélyén a gyerekek és lányok kimennek a falu végén emelkedő Dádé dombra és ott tüzet raknak. A tűznél drótra fűzött cseresznyefakéreg csomót: huszigyárgyát gyújtanak meg. Elkezdik a fejük felett forgatni, miközben ütemesen a következő szöveget mondják:

Huszi-huszi gyár-gyár,
Szenti-szenti vár-vár.

    Ha elégett a huszigyárgya, feldobják a magasba és rohannak haza. A falu végén már várják őket a kisebb fiúk és lányok. A nagyobbak megfogják a kisebbeket, lenyomják, leguggoltatják a földre, – amint mondják f.satnak, h.ggyoztatnak velük – s azt kérdezik tőlük, hogy f.sol-e? Az egész szokást huszigyárgyázásnak nevezik s Szent Iván napjától kezdve még hét estén megismétlik /Vö. Ethn. XII. 73. Somogy vm. monogr. 208./

Feljegyeztem többektől, 1938. IV. 19.

Ethnographia; Népélet, a Magyar Néprajzi Társaság Folyóirata, XLIX. évfolyam 1938. 1-2. szám

Takáts Sándor: A hazai török hegedősök

Másfél századig tartott már a hódoltsági élet, mikor a végzet siető nyila a szarvára fogyott holdat is elérte. Aztán néhány év alatt vége lett mindennek. A császári hadak kiirtották a hazai törökséget, s elpusztították mindazt, amit a törökök nálunk másfél század alatt teremtettek. A végbeli élet ezernyi emléke – napsugarai a lefolyt vészes időknek –, mint a hegyek párája eltűnt. Kinek fájt, kinek nem fájt. Hiszen csak később jöttek rá a mieink, hogy a török kiűzésével nem kisebbedett rajtuk az iga, csak nagyobbodott. Szóval, ösztövérül állt a sorsunk.

oud    Bizonyos dolog, hogy a hazai törökség kiirtásával sok jó emberünket vesztettük; sok gyámoltól megfosztattunk. Hiszen oly hosszú idő alatt nagyon egymáshoz törődtünk. Török utazóktól tudjuk, hazai levelezésünkből értjük, hogy a hazai török végbeliek a XVII. században már magyar ruhában jártak, magyarul is beszéltek, és magyar neveket is vettek fel. Aztán úgy éltek a magyar szokásokkal, mintha született magyarok lettek volna! Nem akadt magyar vitéz, akinek török barátjai nem voltak. Még a törökség legnagyobb ellensége: Zrínyi, a költő is dicsekszik török varáraival. S hányan akadtak a mieink között olyanok, mint Keczer Menyhért, aki a derék Huszain bégről írva, hagyta nekünk: „Ha lehetnek, az szívében rekesztené az magyart. Én senkit ki nem veszek magunk közül, de ha tíz olyan ember volna közöttünk, mint Huszain, nem aludnék mindenkor jó álmot az német!”

szozattovabbacikkhez

Garay János: Az Árpádok-ból

     Vezérhang

Sötét enyészet néma éjjelében
     Temetve fekszik a hajdan kora;
A bajnok alszik a föld mély ölében,
     Ki tudja merre hamvad hűlt pora?
Sírjára, mert nem tudja senki hol van,
Nem hull a bánat könyje szent titokban.

Csak a süvöltő vésznek orgonája
     Zúg el fölöttük néha sírdalul;
Vagy a Regének tünde szép nymphája
     Szakaszt virágot sírjok hantirúl.
Melyből susogva csergedő pataknál
Füzért kötözget méla holdvilágnál. –

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: A Hadak Útja

Vörös jelek a Hadak Útján:
Hunniában valami készül,
Rongyos hadak, roppant hadak
Seregelnek vígan, vitézül.

Máma Tűz-ország Magyarország,
adyFagyott testét a láng befutja.
Csoda esett. Földre esett,
Benépesült a Hadak Útja.

Százezernyi parittyás Dávid
Készül bízón, dalolva rátok:
Ejh, jó urak, dicső urak,
Ilyen gyávák a Góliátok?

szozattovabbacikkhez

Diószeghy Dezső: Magyar mese

A magyar egy büszke, jószívű óriás,
Ki leverve is óriás maradt.
Ki ezer éve vérzett mindig másért
A véráztatta Kárpátok alatt.
Ha béke volt, úgy fáradt, vérző karjára
Szép szóval fontak nehéz rabigát,
Csak tűrte lassan és mosolyogva nézte
A törpe népek csenevész hadát.

Tudta, – ha egyszer megmozdul – haragjában
A félvilág bele fog rengeni,
Csak várt… Letörte a bilincs? Vagy fáradt volt…?
Örültek néki ellenségei.
Cikázó haragja ha lángolt, az ég is
Sápadtan félve bele remegett.
De ha kérték, a szívét is odaadta
Kihasználták a hitvány emberek.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Szemek, magyar szemek

Szemek, magyar szemek!
Csalóka fényű, álmos mécsesek,
Beh gyér, lidérces most világotok!
Hunyorgó, halvány, bágyadt fároszok,
Alig ragyogtok!… Fáradt, csüggedőn,
Mint csillaglángok, szörnyű télidőn
Révedtek ránk holt, dermedt táj felett,
Szemek, magyar szemek!

Szemek, magyar szemek!
Beh búsak, szürkék, pislák lettetek,
Ködülte, fátylas, harmatos mezők,
Nehéz keservet, titkot sejtetők!
Ti, egykor fénylő, csillogó csodák,
Tán könnytavakká változtatok át,
Hogy tükrötökben jókedv nem nevet?
Szemek, magyar szemek!

szozattovabbacikkhez

Bartis Ferenc: És mégis élünk!

Hole in flag Budapest 1956Széttépve és összetörten,
Győzelmektől meggyötörten,
Már magzatként bajba-ölten,
Vándor bölcső-temetőkben
     És mégis élünk…

Dobra vernek minden vágyat,
Árverezés a vasárnap;
Nászunkra is gyászhír támad:
Üresek a gyermekágyak
     És mégis élünk…

szozattovabbacikkhez

Brasnyó István: Az elátkozott vitorla

     Czine Mihálynak, egy Móricz-városi részeg disputa emlékére

forog-forog szél-vitorla
leláncolta madár-átok
templomtorony tetejéről
kelepel a pannon átok

északi szél hátba vágja:
megszeppenve menekülne
délről veri szélnek szárnya:
ő megint csak menekülne

mit mutasson sose tudja
nem fordulhat merre vágyna
templomtorony tetejéből
szól a kisebbségi átka

                                                1988

Gál Éva Emese: Hazátlanok millecentenáriuma

arpadA honfoglalás, mondd, mit jelent annak,
akinek hazája nem lesz soha,
aki sötétbe született magyarnak,

hogy árnyától éljen a glória?
Hogy éli meg az ezeregyszáz évet,
ha úgy érzi: elhagyta a haza?

Készen kapott határt és veszteséget.
A történelem vádlottként örök,
mert megteremti ezt az ellentétet

szozattovabbacikkhez

Győry Dezső: A Dunatáj lelke

                            1
Tej- s vérfolyam, népek dadája, mossad
a nagy tett ágyát szép tisztára át,
fiú lesz, meglásd s jöttével feloldja
a rokonsorsok vad neurózisát,

mely gyilkos-öngyilkosmód kavarog még.
Csak zord szertők áldozzák maguk
ily törvénytépő, falánk szerelemmel,
hogy annál szebb legyen majd magzatuk.

szozattovabbacikkhez

Jung Károly: Kései bűnbánat

plehkrisztusÉn elhagytalak téged, Uram,
S te ezért most büntetsz engem.
Én ma férfiakat láttam sírni,
Meglett férfiakat, köztük apámat,
Meg egy másikat is, aki sírva fakadt;
Aggparasztot ritkán láttam sírni,
Uram, számodra nem új a nyomor,
S a végtelen kiszolgáltatottság,
Mely ereje fogytán, agg férfira zuhan.
Próféták utóda mondta, a költő:
Ez az öregség ősi nyomora.

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula: Tihany alatt

Mint alvó gyermek, békén szunnyadoz.
Három megye ringatja bölcsejét
s lenéz reá ezer sugárzó szemmel
őrködő anyja: a csillagos ég.

Óriás gyermek. Békén szunnyadoz.
Szilaj, nagy kedve álmodásba fáradt.
Tengert játszott, de éjszakára tó lett
s vén Bakony zúgja a dajkadanánat.

Ó, hogy szerettem tükre villódzását,
ó, hogy szerettem habtarajos hátát,
ó, hogy szerettem, ha óceánt játszott,
és úgy szerettem csendes éji síkján
a hodsugáros, ezüstszín zománcot…

szozattovabbacikkhez

Kós Károly: Kiáltó szó

Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros magyarságához

    „…Akkor megkérdék őtet: Te kicsoda vagy? Illyés vagy-e te? és monda: nem vagyok. Próféta vagy-e te? És felele nem vagyok.
Mondnának ezért néki: kicsoda vagy tehát, hogy meg tudjunk azoknak felelni, akik minket elküldöttek; mit mondva magad felől?
És monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában!”

/János evangéliuma, I. 21-23./

Két keserű esztendeje már, hogy szemünk nyugat felé néz. Láttuk, hogyan hanyatlott le ottan a nap. Reménykedő, bízó, sóvárgó és fájó szemünk nézte, hogy a könnyünk csordult ki attól.

    Mert a nap csak haladt lefelé, hanyatlott egyre, eleinte lassan, aztán gyorsabban, végül lebukott, és az égen csak a vérveres fellegek maradtak.

    Most már megdörzsölhetjük szemünket: Egyelőre nincsen tovább. Ez a nap lebukott, ennek vége. És arcunkról letörölhetjük a könnyeket. Még a nyomukat is.

szozattovabbacikkhez

Krúdy Gyula: Magyarok próbája

Mártírkoszorú még nem takarta az oroszlán jegyét a magyarság homlokán, még atlétaállásban maradt a nemzet az elröpített diszkosz után, még búsan és keservesen könyököl a gyászoló szemrehányás talpig gyászos leányzója száz csatát járt hőseinek pillantásaiban: „ezért harcoltunk, ezért véreztünk?” kérdik a fájdalmas szemek, még toporzékol ah arci mén a távoli trombitaszóra – de nem messzi az idő, amikor tisztulni kezd a gondolat, a  látás, az érzés és nyugodtan tekintünk körül a pokolban, hová ellenségeink taszítottak. És akkor föleszmélve: átgondoljuk az utolsó tíz esztendő történetét.
    Tíz esztendő alatt annyit élt meg Magyarország, mint amennyi élet a régi ezer esztendő históriás könyvébe fért. Voltak szívet magasba ragadó diadalmaink, midőn itthon és a távoli csatamezőkön bizakodva villantak össze a magyar szemek, voltak fejet csüggedésbe hajtó vereségeink, midőn borús orcánkkal kerültük egymás tekintetét, voltak hőseink, akiknek nevét az ágyúdörgésben és a messzi kis falvak csendjében egyforma áhítattal ejtették ki az ajkak, voltak halottaink, akikkel együtt esett el szívünknek kedve, örömünknek taréja a harcmezőn, városaink és falvaink fölött zúgtak a harangok temetésre és feltámadásra, öreg királyunk halálára, ...

szozattovabbacikkhez

Móricz Zsigmond: Egy akol, egy pásztor

Kétezer év óta munkál Krisztus igéje az „egy akol és egy pásztorról”. Kétezer éve, kivetve az útfélre, hogy mindenki könnyen árnyába juthasson, ha majdan terebélyfa lesz belőle: de míg ezrivel s milliárdjával látható életünk mezein minden gyom, ritkán, ritkán látunk itt-ott egy-egy boldog palántát, hogy ez az isteni ige is él…

    Íme, följegyzek egy bizonyságot, hogy e mindnyájunk szívének oly kedves Mag él és virulásra kész.

*

    Él Bánságban egy földbirtokos, régi parlamenti ember, volt főispán. Egy ismerősöm minapában odaát volt, túl a határon… (Oh a határon, az országhatáron túl… már úgy megkeményedett az emberek nyelvén a szó, hogy a Bánságot tőlünk országhatár választja el, mint a behegedt se, régi égés után… bennem még mindig új és elven fájdalommal szakad fel ahányszor hallom: én még nem léptem őt e határt, nem idegződött belém a trianoni térkép s mint a horog, véresre tépi fel szívem, ha az integer Magyarország szív határait tépik.)

szozattovabbacikkhez

Pap József: Záradék

Egy talicskányi földet arrább nem mozdítottak,
És pörölyt meg fogót sem ragadott egyikük se,
Mint városalapításkor Péter, az oroszok
Borotváltképű nyughatatlan és nagy álmú cárja,
És csikónak se fogták be őket, mint boldogult
Apámat meg Vida Ilka nénit aki úgy emlékszik:
»Wekerle csinálta a zsilipet Türr Istvánnal«,
Meg a velük egyívású, jobbára már néhai lurkót
A kubikostalicska elé, napi tíz krajcárért;
Mégis az ő nevük díszlik itt, rangostul,
Mívesen bronzba öntve, a mű homlokzatán, ilyképp:

szozattovabbacikkhez

Sinka István: Szelíd és egyszerű levél Fiala Ferenchez

    Kedves Fiala Ferenc!

    A „Magyarság Útja” legutolsó számában egy levelet tettél közzé, ami felerészben nekem szól. Jó, hogy megírtad ezt a levelet, legalább alkalmat adtál, hogy tisztázzunk egynéhány dolgot, olyat is, amit már régen tisztázni kellett volna. Halld tehát a tisztázandókat!

    Ti eltemettétek Sértő Kálmánt. Haza is hozattátok. Nagyon szép cselekedet volt, kedves Ferkó. Sértő Kálmán, mint egyike a legtehetségesebb magyar költőknek, megérdemelte. Nem is ebben van a hiba – a temetésben. Nem, mert hogy temetni tudtok, azt megmutattátok. Jó. Aláírom ezt is. Sőt a javatokra írom. Hisz utóvégre lenni kell olyan embereknek is hazánkban, akik majd egymásután szépen eltemetnek bennünket. Az a hiba, Fiala Ferkó, az a mohóság, ahogy rávetettétek magatokat ennek a boldogtalan költőnek a földi maradványaira. Ki sajátítottátok párt célokra a megszenvedett testet. Politikai alapon temettetek!

szozattovabbacikkhez

Schöpflin Aladár: Kaffka Margitról

kaffka margitCsaknem egyidejűleg két kis könyv jelent meg Kaffka Margitról. Mind a kettő fiatal, a huszadik éven nemrég átlépett ember munkája, doktori disszertáció. Az egyiket Radnóti Miklós írta, aki mint lírikus már bizonyos figyelemben részesült, a másiknak szerzője, Ágoston Julián ezzel az írásával lép először a nyilvánosság elé. Egyetemeink a háborút közvetlenül megelőző másfél évtized irodalmát úgylátszik már irodalomtörténeti tárgyalásra alkalmas anyagnak tekintik; ismételten akad a kezünkbe egy-egy részletét tárgyaló doktori értekezés.

szozattovabbacikkhez

Kölcsey Antónia levele – Wesselényi Miklósnak

Kölcsey Ferenc unokahúga, Antónia, a biedermeier kor egyik jellemző nőalakja. Finom és meghitt naplója a hiányzó magyar biedermeier regényt pótolja. Naplójában nemcsak nagybátyjának, hanem reménytelen vonzalmának is máltó emléket állított. Wesselényi Miklós iránti szerelme beleillik a csöndes és visszafojtott érzelmeknek e korába, hiszen annyira plátói volt, hogy a szeretett férfi nem is tudott róla. Wesselényi, a nagy reformpolitikus, az „árvízi hajós”, a kiváló sportember észre sem vette ezt a kis virágot, amely viharzó életének útja mellett nyílott.

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Sírfelirat

Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.
                                          1935. július 9.

dsida

Erdélyi József: Sértő Kálmán temetésére

Versben írom a sírbeszédedet, –
serto kalmanköltő voltál, megillet Téged,
barátom, Kálmán, Sértő Kálmán,
ki túl vagy már az élet álmán.

Sírod mellé, akik temetnek,
engem, költőt, nem is engednek,
Ott majd beszél Hubay Kálmán,
funerálván és prédikálván.

Míg ő beszél a párt nevében,
én, mintha veled együtt, régen,
– bár tested fekszik koporsóban, –
úgy ülök itt, egy borozóban.

szozattovabbacikkhez

Léka Géza: Hajlékony est

A Fekete Bojtár emlékére

lekagezaÜltünk a konyhában ketten
Öregmama, meg én.
Ki hat évemmel már pereltem
A bűnnel az Olajfák Hegyén;
Halk életének hullámait néztem
hetedik bőrét koptató kezén.

Fájdalmas gyöngyeiből olvasott,
Míg bírtam a friss tejet
Mi nagyanyám parányi gondja volt –,
Ám mire hajlékony este lett;
Hét imától gazdagultan
Kereste nyomban a kedvemet.

szozattovabbacikkhez

Szabó Ferenc: Csontváry

csontvaryTajtékzó vízesés
zuhog a mélybe,
a sziklán sistereg:
alkonyi fénybe
szivárványt szitál.

Egymagában áll,
naputat nézve…
Hirtelen felriad:
most elhúz felette
egy angyal-csapat.

Bálint Sándor: Boldogasszony vendégségében /XXI. rész/

– Máriavölgy –

Mindjárt az elején megmondjuk, hogy Máriavölgyben még nem voltunk. A politikai körülmények folyton megakadályoztak bennünket, hogy történelmi hazánknak talán legnagyobb hatású kegyhelyére eljussunk. De talán ez a lelki zarándokút sem lesz egészen hiábavaló.

 mariavolgy   Aligha van búcsújáróhelyünk, amely a magyar történelem és a magyar népiség katolikus élményeit hívebben fejezné ki, mint Máriavölgy. A kultusz még az Árpádkor szakrális világában gyökerezik. Mária a kor hierarchikus szellemének megfelelően elsősorban a mennyei udvar királynéja, akit a román stílus plasztikus formakészsége szoboralakban örökít meg. Eddigi ismereteink szerint egyedül Máriavölgy kegyszobra ered ebből a stíluskorszakból.

szozattovabbacikkhez

Takáts Sándor: Csáky szalmája

csaky laszloCsáky Lászlóról tudjuk, hogy a szentgotthárdi, véglesi, lévai, tatai és a pápai főkapitányságot viselte. Komárom és Zólyom megyéknek főispánja is volt. Egyik fiának III. Ferdinánd király volt a keresztapja. Mivel bátyjával, Istvánnal együtt Erdélyből szakadt hozzánk, a király mindétig azon volt, hogy jóindulattal és bőkezűséggel lekösse őt. Csáky Lászlónak tehát nem volt nehéz dolog uradalmakat szereznie. S szerzett is annyit, hogy sok földjét még vetésre sem szántathatta; temérdek szalmáját föl sem használhatta. Sok elegybelegy ember tehát az ős szalmáját hordta. S Csáky uramnak eszébe sem jutott üldözőbe venni azokat, akik az ő szalmája mellé ereszkedtek.

    Nem ritka jelenség a rég elmúlt időben, hogy valakinek egy-egy jó mondása szállóigévé lévén, a nevét is jó emlékezetben tartotta. Csáky Lászlónak is voltak efféle tőrőlmetszett magyar mondásai. Sőt róla is támadtak ilyenek. Melyik magyar nem ismeri például ezt a mondást: Nem Csáky szalmája ez.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang nagylaszlo hajóút palocviltal kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf