Sértő Kálmán: Kacsasütés
A Nap már dél felé járt az égen, mikor a Budapest-Balaton közötti országút közepéhez érkeztem. Ráültem a vándorok trónjára, a kilométerkőre, hogy kissé kipihenjem magamat. Olyan fehér voltam a portól, mint egy gipszszobor. És amellett izzadtam is. Kis táskámat letettem a kilométerkő mellé. Pedig félkiló kenyéren, kevés szalonnán és egy versesfüzeten kívül semmi más nem volt benne. De a hosszú út későbbi óráiban mégis nagyon lehúzta az a kis vacak táska a karomat…
Szerencsére a kilométerkő-trónom mögött egy hatalmas, árnyas fa állt. Madarak fészkeltek, szeretkeztek és fütyöltek az ágai között. Az árnyékban pödörtem egy cigarettát. És a füst közül és árnyék alól félvígan néztem a messzeségbe. Előttem messze bent a határban egy kastély piroslott a felhőkbe fúró jegenyefák között. A park körül béreslakások, nagy felhőkarcoló szénakazlak sorakoztak.