Kiss Menyhért: A gorlicei hajnal

Az volt a hajnal Gorlice felett!
Alighogy felrózsállott napkelet,
Egy-két csillag sápadozott az égen,
Mikor rettentő istenítéletképpen,
Mintha ég, föld, pokol összekavarodna,
Süketítő, észbontó rialomba,
Mely folyton nől és pillanatra se lágyul:
Megdördül mennydörgőn ezer ágyú!
Az volt a hang! Ha Belzebubnak pokla
Millió ördögkölykével viaskodva
Ércrudakkal vasajtót veregetne,
E hang ahhoz szelíd méhdongás lenne…
Az volt a hang!… Nagy hegyek méhiben
Elrejtve, ami vas, acél pihen,
Megmozdult. Szólt a nagy északi rémnek:
„Szabadsággyilkos!… Megöllek, összetéplek!
Ízekre darabollak, szörnyű rabszolga had,
Rázd le a kancsukát! Légy szabad!…

szozattovabbacikkhez

Báró Nyári Albert: A légionárius

Bágyadt őszi napfényt sűrű köd takarja,
Hull a fának lombja, mikor belemarkol
Kóbor szellő karja.
Lesz-e még szivárvány a kékelő égen,
Lesz-e még új zöld lomb, bús nóta a vészről,
Ami elmúlt régen?

Özvegyasszony karját ráfonja fiára,
Halovány orcáját végig mosogatja
Sűrű könnyek árja.
– A bánatnak tüze elperzsel, eléget,
Nem bírja a szívem, amíg reménységgel
Visszavárhat téged.

Fiág foglyul tartja az anyának karja,
Pedig lova várja, pedig a derekán
Megcsörren a kardja.
– Édesanyám, lelkem, szűnjék meg a búja,
Egy kicsit elmegyek, egy kicsit verekszem,
S visszajövök újra.

szozattovabbacikkhez

Szabolcska László: Levél Galíciából

Özvegy Szabónénak nagy Galíciából
Szomorú levél jött katona fiáról.
Hős volt, jó vitéz volt, – írták a levélben,
De ki tehet róla,
Hogy szívén találta a muszka golyója.

Amint a levelet a jegyző megkapta,
Özvegy Szabó Pálnét mindjárt behívatta
S elmondotta neki nagy bevezetéssel,
Sok vigasztalással:
Hogy mi történt szegény katona fiával!

Özvegy Szabónénak fehér lett a képe,
De könnytelen nézett a jegyző szemébe,
És csak ennyit mondott: „Elviselem, amit
A jó Isten rám mért…
Büszke vagyok rá, hogy meghalt a hazáért!”

Petri Mór: Harcok

Én ideálokért csatáztam
Nem futván önző cél után
S a pályát verítékkel törvén
Míg csüggtem az ég tiszta tükrén:
Nyilaitok zúgtak reám.

Nem volt más fegyverem, csak zászlóm,
Mely fönnlobogott magasan,
De zúghatott vihar köröttem:
Szállott szívem a vészbe könnyen,
Mert tudta, hogy szent célja van.

S a sziklák, szakadékok mentén
Jó csillagom előre vitt.
Utat jelölt az éjtszakában.
Egy hű kéz a nehéz órákban
Oldá fel lelkem szárnyait.

Egy hű kéz a méltatlanul vert
Sebekre rózsákat dobált.
És újra, újra csüggedetlen
Új harcokra fölvértezetten
Hitemmel megyek én tovább.

Egyetértés 1905. nov. 12. szám

Vályi Nagy Géza: Trianon után

Rútul rászedték, csúful meggyalázták,
Békóba verték, két szemét kiásták.
S most megcsonkítva, véresen, vakon
Ott fekszik némán a ravatalon.

Szívünkben gyász, az ajkunkon sóhaj:
Ezt nyerte hát a hős, dicső magyar,
Az égbenyúló, szálas, büszke tölgy,
Ki villámsujtva föld sarába dőlt!?

Örök Isten! Óh hányszor volt ez így már,
Hogy ott járt Néped a megásott sírnál!?
Bosszuló balsors, hányszor verte meg,
E felfeszített, koldus nemzetet!?

S koporsajából óh! hányszor kiszállt!?
Legyőzve bátran pusztulást, halált.
Megtartá őt az örökéltető,
Szilárd magyar hit s magyar őserő!

szozattovabbacikkhez

Nagy Gáspár: Ők már kivárják

/fohász a temetetlen halottakért és a jeltelen sírokban várakozó vértanúkért/

Ők már kivárják
ott a föld alatt
hűségesen simul
homok agyag – és
nápolyiként a
megtört deszkaprés
nyelvük helyére hull
akár a kés
s fölvérzi utolsó szavuk
mihez alig volt joguk
itt hol végórán szólni is
rebellió; fényes tüntetés –
és kinő szájukból
rettenet virág
sírjukat ott keresd
VILÁG! – s ha vak rá?

szozattovabbacikkhez

Szőnyi Gyula: Golgotán

kerszogKrisztust keresztre feszítő gazok,
Hamis pénzért áruló júdások.
Miként hull hetedíziglen ismét
Isten és népek átkai rátok.

Nemzetünk keresztje a golgotán,
S ott sirató gyermekek, asszonyok.
Vér és víz hull áldott szent testéből.
S a megfeszítőjei ti voltatok.

Néktek nem kell a Betlehemi csillag,
Csak a vörös, istentelen átok,
Hol rabolni és gyilkolni lehet,
Ott az átkozott odú tanyátok.

Bárányra leső éhes farkasok.
Krisztus nyáját felfalni készülnek.
A pogány áldozat oltárára
Naponta újabb keresztek dőlnek.

szozattovabbacikkhez

Tamási Lajos: Egy körúti sírkeresztre

Már holtunkban ki győz le minket?
Sír az idő, rajtunk tanul,
s őrzi megdermedt könnyeinket
hallgatva, mocsoktalanul.
Nevünkre most a szégyent hordják,
de tudjuk, boldogtalanul,
bennünk dobogtál, Magyarország.

Bennünk sugárzott meggyötörve
de mégis tisztán az a vágy,
hogy hozzunk kedvet már e földre
s a munkásnak igaz hazát,
ahol gondját-gondjába öltve
a munka boldog templomát
karunk és elménk felköszöntse.

szozattovabbacikkhez

Benjámin László: Elesettek

Lánctalpakon, egyenruhában jön a HALÁL értetek.
Szerelem, munka, remény, jó és rossz már tőletek elvétetett.
De már emléketekről is vesztik el a becsületet.

Élők és holtak: fosztogatónak Titeket gyaláz, aki
Ezt a szomorú országot utolsó kincseitől akarja megfosztani.
Hát jöjjön a lánctalpas Hatalom! Szívünket fossza ki!

Ágyúszó, könnyűzene búcsúztatja az elesetteket, nem sírás.
Mi lesz velünk? Már csak a sírban van a szabadulás?
Nincs felelet. Csak a vér van, csak a gyász.

Irodalmi Újság, 1956. november 2.

Buda Ferenc: Rend

Hazánk zúzott szívén a vér
hűlő patakban omlik, alvad.
Rőtcsillagos, komor, kövér
tankok teremtenek nyugalmat.

Törik a csend, szilánkja pattan,
füstölve száll a pillanatban.

Húsunk emésztő gyilkos hordák
Minden erőnket megrabolták.

Kezünkben fegyver, s jóremény
csak halottaink hűlt szemén.

pres

Czipott György: Augusztussirató

1

Rezeg fürtös, vajsárga fény.
Cserépgerincen piperkőc szarka
karmon szökdell, sután.
Iramul, káromlást csereg.
Kábán terül a délután.
Ház súlyatlan úszik, mereng,
csöndet tócsáll két rézsút sarka.
Horgonya cingár remény.

Fohász karistol kotorék eget,
sűrűdik, varjúlomposan repül,
kozmás siratót kántálva károg.
Kincstérképkaviccsá dermed idő.
Csillagvér fönn fátylon szivárog,
homokkámáll, korhad a kő.
Édenkert kócos diófává lényegül,
férges burkokba vajúdik életet.

szozattovabbacikkhez

Nagy László: A város címere

Mert a méhek a húsra dongnak
s döglegyek dörmögve a szőlőt eszik:
eljön a fekete katona.

nyáriviharMert a rikító polyvák alatt,
patinás kupolák alatt is
kan-kofa támadt annyi,
hogy röhög a föld
s mert a kofákra hallgat a sors is:
eljön a fekete katona.

Mert a fekete vitorla
már a Balatonnak nagyon hiányzik,
s hegyek és fenyvesek
fehér holtakért, holtak szagáért
süvöltve zsolozsmáznak,
mert e megőrlő Bakonynak
bujdosó szerelmünk sose elég:
eljön a fekete katona.

szozattovabbacikkhez

Agyagfalvi Hegyi István: Önmagamhoz

Hozzám simult a kislányom:
„Mondja csak, édes apukám,
mindegyikünkhöz írt már verset,
magához mért nem írt csupán?”

Elmosolyodtam s eltűnődtem…
Magamhoz írjak? Kis bohó!
Olyan ez, mintha azt kérdeznéd:
mért nem az égre hull a hó?

Mért nem süt a nap önmagára
és mindig másra mért ragyog?
Nézz föl… mind egymásra szitálnak
ezüstpört fönn a csillagok!

Mi vagyok én?… Egy régi lámpa.
Nehezen pislog, fénye gyér,
de látod, látod, kis leánykám,
a szívetekig még elér!

Erdélyi János: Vörösmarty halálakor

Csak azt lássam-e, hogy a magyar költőnek
Ha élni küzdelem, meghalni szerencse,
Hogy akkor adózunk díjjal a dicsőnek,
Midőn kivirult már sírja nefelejcse?

Csak azt lássam-e, hogy az első fájdalom
Birja fölhevítni fagyos kebelünket;
Hogy egy szemfödél az országos jutalom;
S csak a végtisztesség rázhat fel bennünket? -

Tán nincs is erőnk az élőnek örűlni?
Lám az életből mily szépen kitanultunk!
S jövünk a nagy ember sírján lelkesülni.
Midőn érzelminkkel már-már elavultunk!

Mit jártok ott búval, panaszos kebellel
Ti, kiket nem illet a férfias bánat.
Menjetek feküdni és kelni korán fel:
Szép a napkelet is, nemcsak a napszállat.

szozattovabbacikkhez

Lendvai István: Zrínyi

Zord éjszakáimon, mikor csillagtalan
sötétlik a magános Vár, s a mély Tabán,
konok társalkodóm a szurokhajú Bán.

Beszédünk szörnyű. Hallgatásunk nagy, nehéz.
Szemünkben láz. Szavunkban átok, őrület.
S tanácstalan talál az ólmos szürkület.

A költő sírdogál, a bán káromkodik.
Húrja dermedt a lant, marokba tört a kard.
És minden szolganép bánthatja a magyart.

Pilinszky János: Utószó

                    Pierre Emmanuelnek

Emlékszel még? Az arcokon.
Emlékszel még? Az üres árok.
Emlékszel még? Csorog alá.
Emlékszel még? A napon állok.

A Paris Journalt olvasod.
Tél van azóta, téli éjjel.
Megterítesz a közelemben,
megágyazol a holdsütésben.

Lélegzet nélkül vetkezel
éjszakáján a puszta háznak.
Inged, ruhád leengeded.
Mezítelen sírkő a hátad.

Boldogtalan erejű kép.
Van itt valaki?
                        Éber álom:
ítélet nélkül átkelek
a tükrök mélyén heverő szobákon.

szozattovabbacikkhez

Vörösmarty Mihály: Kisfaludy Károly sírjára

Kisfaludyt ne keresd e keskeny sírban, oh honfi!
S a rövid élet után holtnak örökre ne véld;
Itt csak elomlandó tetemit jelölték ki baráti:
Fenn van időt múló szelleme műveiben.

kisfaludysír

Radnóti Miklós levele – Gyarmati Fanninak

1932. május 5. csütörtök

Mindenségem Drága: ma ünnep van, de bementem az egyetemre, azt hittem, levelet kapok tőled, de nem jött. Jóságom Édes, tegnap este akartam írni neked, de nem tudtam. Egy verset írtam, aztán csak veled voltam kicsi Gyönyörűm, két óráig ébren és beszélgettem veled Drága a huszonhárom évemről. Tudod kicsim, mindig szomorú nekem ez a nap az anyám miatt. Még mindig nem intéztem el ezt. Hagyjuk.
Ági írt tegnap és Anyám a születésnapomra.
Aztán estefelé találkoztam Édes Budayval, ajándékozott nekünk egy metszetet, megköszöntem helyetted is. Egy Faust illusztráció, amit egy német pályázatra csinált. Nagyon szép. Be is kereteztettem.

szozattovabbacikkhez

Dr. Némethy Endre: Kemenesaljai hiedelmek a fölművelés és állattenyésztés köréből

A közölt hiedelmek legnagyobb részben már nem élnek; nem hiszek bennük, de még emlékeznek rájuk. Legkevésbé a földműveléssel kapcsolatos „babonaságokban” hisznek, látszatra meg is vetik az ilyesmit, de azért ha az állat beteg, végső segítségképpen még megpróbálkoznak a

füstöléssel, vagy más csodatevő orvossággal is.

Adataimat Kemeneskápolnán és Vásárosmiskén gyűjtöttem:

„Kisasszon és Nagyasszon” közt vett „óotott” meszet kevertek a „gabnába”, hogy üszögös ne legyen.

„Kisasszon és Nagyasszon” közt „eresztëttik le rostán” a magot, hogy „belë nëssik az üszög”.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi János: A magyar népdalok [IV. rész]

    Tegyünk azonban próbát, s kísértsük meg nyomozni az előttünk fekvő dalokból azoknak idejét s történeti becsét, s velök a népköltészetnek is folytonos keletét s divatát, kezdve a XVI. századon, a mi korunkig. A mennyiben pedig én oklevél- s régiségbúvár nem vagyok, s okoskodásimat csak az itt közlött adatok nyomán fűzhetem, melyek mind mai írásmód szerint jöttek szemeim elé, ki akarom alkudni előre olvasómmal, hogy teljes, hézag nélküli folyamot és bizonyságot ne várjon. Most még mindig a történeti mezőn levén népköltészet körüli vizsgálódásunkban, azon véleménnyel tegyünk újabb lépést, hogy egyik idő átnyújtja emlékeit a másiknak, mert ez a történetek folyamának természete. Már az előbbi korszakból tudunk adatokat, melyek egyformán szólnak a következő időkre. Ilyen nevezetesen mindaz, mit fölebb előadék a népköltészet ép vagy töredék maradványairól.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Balassi MH2018 2 1 doni MH2018 1 1 Százgyökerű szív2 1 karpattradedia Kitörés túra előadás lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf