Moór Elemér: A földmíveléssel kapcsolatos szokások, hiedelmek és babonák Rábagyarmaton1

A rábagyarmati földmívelés módja, mibenléte lényegében egyezik a göcsejivel, ahogy az Gönczi leírásából megismerhetjük. Csupán a Göcsejre jellemző szőlőmívelés hiányzik Gyarmaton. Itt jelenleg csak a ház körül termelnek szőlőt, t. i. izabellát, bort azonban ebből nem igen préselnek, hanem gyümölcsként fogyasztják el. Régebben azonban, amint ez a dűlőnevekből kitűnik, Gyarmaton is voltak szőlők. A göcsejiek kendertermelésével szemben itt a lentermelésnek van nagyobb jelentősége, bár manapság a fehérnemű már nem igen készül házivászonból, mint régebben. Akad ugyan még két takács is a faluban, de szegények bizony már csak tengődnek. Tele vannak siralommal, panasszal az idők változása és a nehéz adók miatt…

szozattovabbacikkhez

Volly István: Balatonszárszói pünkösdi parádé

pünkösd1Fehér réklit és piros, vagy rózsaszínű szoknyát viselnek. Mindegyik leány egy-egy zöldágat díszít fel szalagokkal. Az ág méteres is lehet (fűzfa, nyárfa, májusfa). Ki-ki feltartja a jobb kezével, a ballal pedig a mellette álló leány zöldágas kezét fogja. Két sorba sorakoznak az úton keresztbe. A kicsik elől, a nagyobbak valamivel hátrább. Az első énekre („Ma vagyon”) a nagyok sora – arcvonalba lépve – előrebújik a kicsik karjai alatt. Pár lépést haladnak és megállnak. Most a kicsik csapata bújik előre s szinte pár méterrel halad előre s megáll. És így tovább, sétálva bújnak s megállnak, míg a hét vers tart. („Ma vagyon”-tól az „ocsu”-ig!). Aztán tetszés szerint ismétlik a 7 verset, vagy pillanatra szétrebbennek, s újra összeállva, kezdik a második dalt.

szozattovabbacikkhez

Thaly Kálmán: Bezerédi nótája

Sárvár alatt sűrű berek a Csere:
Leskelődő labancokkal van tele,
Sűrű berek, még sincs annyi levele –
Mint amennyi lompos labanc bújt bele.

Héja madár le-lecsap a fölyőbül…
Lovas labanc ki-kicsap az erdőbül…
Kurucot lát, hertelenül megpördül,
Tőrbe csalni úgy akarná, de nem gyün.

Kurucokat Bezerédi vezeti,
Ki a kardját német hússal eteti,
S csujtárját német vérrel festeti,
Tíz-húsz rác, ha reágyün, csak neveti…

Bezerédi táncoltatja a lovát,
Villogtatja rettenetös pallosát,
Dobot veret, fúvatja az trombitát,
Meg is indul, odacsap, meg hátat ád.

szozattovabbacikkhez

Andrejkovics Endre kispap, honvédtüzér százados

Mi piroslik ott a síkon távolban?
Magyar tüzér piros vére a hóban.
Sok h a lá lt szórt az ellenség sorára.
Hej ! de végre egy golyó őt találta.

                                                /Népdal/


Születelt Krompahon, Szepes vármegyében, 1824-ben. Felsőbb iskoláit Bártfán, Eperjesen és Kassán végezte kitűnő eredménnyel. A szabadságharc idejében Ungváron mint külső hallgató [extranevis] hallgatta a teológiai tanfolyamot. Az 1848-ik év június havában Andrejkovics mint III. éves kispap első volt, ki eltelve hazafias lelkesedéssel, önként beállott a szabadságharcosok közé s Győrnél vett először részt ütközetben, mely alkalommal báró Vécsey elesett s csapataink Budapestig hátráltak; 3 ezekkel 1848. december 31-én Andrejkovics is a fővárosból Debrecenbe vonult. A vitéz osztrák sereg kevés lévén a „forradalom” elfojtására, a melléktartományokban levő osztrák hadseregeket is az országba rendelték.

szozattovabbacikkhez

Farkas Imre: Ifjú harcos emlékezetére

Ma még piros élet, holnap fehér álom –
Zokog a nóta az északi határon             
Ma még piros élet,
Holnap fehér álom…

Még ragyog a szeme – még tüzet vezényel
Még röpköd a gyilkos golyó szerteszéjjel –
Lövés dördül szemben…
S több egy hős halottal a Halál-ütegben.

Uram! Te ki ott vagy bárhol a világon
Ugye ott is jársz az északi határon
Éles drótbozóton,
Véres vérvirágon.

Emeld őt magadhoz – vidd el szépen messze
Őt kire oly korán borult le az este
Áldó két karoddal,
Szent akaratoddal…

Ma még piros élet, holnap fehér álom –
Tovább sír a dal az északi határon,
Ma még piros élet,
Holnap fehér álom…

                     1917

Gyóni Géza: Őrtűznél

A csapat nyugszik. Ma éjjel én virrasztok
S virrasztanak az őrző csillagok.
Parázs fényében pirosló szép arcok, –
Ma jól végeztük megint a napot.

Megszámolom: egy… kettő… mind megvannak!
A mellek járnak, mint a fújtató.
Hej, haj, fiaim, e széles mellekre
De rég nem borult csókolni-való!

Szálljatok erre, álom angyalkái,
Egy-két óra csak, ami jár nekünk.
Hamar befogni a Göncöl-szekérbe:
Egy-két órára otthon lehetünk.

Mint a sárkányok, úgy rohantak nappal,
S most úgy alusznak, mint a gyönge bárány.
Császár hadnagy már mosolyog is hozzá, –
Ott jár a kópé a más háza táján.

szozattovabbacikkhez

Imrek Sámuel: Ének

Búcsú a hadbavonuló harangtól
Dallam: Isten felséges adománya…

harangbólágyúA drága Haza szózatára
Útra készen állasz immár,
Elmégy most te is oltalmára,
Oda, ahol a halál jár,
Hol sújt a vész nagy harangja,
Templomunknak kis harangja.

Imára szólott eddig hangod,
Bút temetve, reményt keltve,
És szelíd szavad írként hatott
Mindenkoron szíveinkre.
Elmégy mostan, itt hagysz minket,
Veled viszed reményinket.

Nem halljuk többet szép zengésed,
Imára már nem hí szavad,
Ámde mint ágyú szól dörgésed,
Míg a magyar nem lesz szabad,
Háborútól ment a világ,
S nem nyílik a béke-virág!

szozattovabbacikkhez

Ligeti Miklós: Halott katona

Hajrá!… ne sajnáld!… Üsd le… csak!
Mi ez?… Tovább! Jaj!… Semmi… csak tovább!
Ez eltalált! Isten! Hogy ég a mellem
Ez eltalált! No nézd az ostobát…!

A lába roskad. Lüktető agyában
A lángoló láza rajzol képeket.
Ajka kiszárad. Szemei megtörnek,
Leroskad egy vén bükkderék megett.

Kezét az égő sebre rászorítja,
Istenem, hogy lüktet ki a vér.
Az eszmélet mint játszó tarka lepke
Már messze száll, majd ismét visszatér.

Suttogva száll a hűvös esti szellő,
A haldokló fázósan megremeg.
Kiszáradt ajkkal, kínos lázzal
Lehet a légbe egy leánynevet.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Vitam et Sanguinem!

Magyar vér ömlik szerte a világon,
Magyar búbánat itthon mit csináljon?
Tanuld a jelszót, bús szívem:
Vitam et sanguinem!

Vérét e hős nép szolgamódra ontja
Ma muszka síkra, holnap szerb oromra;
A magyar föld már csupa ember tarló,
E néppel már az Isten is pazarló;

Fényeres síkság, sziklás bérctető
Az egész világ – magyar temető…
A végzet átka nem pihen –
Vitam et sanguinem!

Mindegy már minden, – hajrá magyarok!
Kit észak meghagy, várja már a dél,
Előbb-utóbb ott bizton célhoz ér;
Mindenki meghal, ha ifjú, ha vén,
Ki Doberdón, ki a Piavén, –
Holnap már én is meghalok…
Bús magyar élet, hős magyar halál, –
Hadd teljesedjen, ahogy írva áll:
Meghalni tudtunk, élni nem…
Vitam et sanguinem!

Gróf Eszterházy Pál hősi halála és egyéb történetek I.

Eszterházy Pál gróf, Pápa és Ugod örökös ura, a magyar főrendiház tagja, az ország egyik legelső mágnása az I világháborúban, a Dziedietniki mellett vívott csatában szintén hősi halált halt. Nemcsak patkós csizmájú magyarok, nemcsak kérges tenyerű munkások, hanem a gentryk és a mágnások is kiállottak ekkor az ország védelmére. A Vilmos-huszároknál szolgált a daliás Pál gróf. Bár többször be akarták osztani a front mögött lévő parancsnoksághoz, ő kivágyott a lövészárokba, a szegény emberek közé, ahogy ő mondotta. Huszárfőhadnagy létére egy gyalogos magyar századot vezényelt a Linsingen-hadseregben. Mikor följebbvalói látták, hogy milyen túl vakmerő, bekommandírozták a törzshöz. Ekkor kihallgatásra jelentkezett parancsnokánál és azt kérdezte, hogy talán valami hibát követett-e el, amiért megfosztják a századparancsnokságától és visszakommandírozzák az ezredtörzshöz?

kép888- Ha nem kívánnak megbüntetni - úgymond - akkor kérem visszahelyezésemet a gyalogsvadron élére.

Kérését teljesítették és ő továbbra is részt vett a legelső frontharcban.

Duraticnál őseitől örökölt buzogányával a kezében, egy ezer méteres hegyre vezette rohamra a századát és ő ugrott be elsőnek a hegytetőn az orosz lövészárokba.

szozattovabbacikkhez

Domokos Sándor: A csata hajnalán

HaboruVér volt… hamu,
Hőség és halál…
Az ólom holnap
Vajon kit talál?
Idegtépő
A várakozás…
– Holnap hajnalban
Lesz a támadás! –
Pár csattogó szó
A parancs csupán;
Végignézek
Embereim során…
– Ki lesz köztük
A véres áldozat? –
Vagy én leszek?
Nem beszélünk sokat.
A némaságban minden
Benne van…
Az idő áll… és
Mégis úgy rohan!
Az óra üt, mint
Élő érverés…
Amit érzünk,
Arra szó kevés.
A szörnyű várás
Az, mibe meghalunk…

Fáy Ferenc: Utolsó szó jogán

Uram, elég, elég a harcból.
A népem éhes és sovány,
a fegyverünk, mit ősi dacból
belédütöttünk csorba rég…
Szavakkal hullok hát eléd,
a szó utolsó, szent jogán.
Nézd itt a bűnünk, itt a jussunk,
s a bűneinkre itt az ok,
az, hogy mi balgán hinni tudunk
mindenkinek és mindenért
fegyverbe álltunk, míg a vér
fogyott, fogyott, s ma itt vagyok.
Árpád? A cél én voltam benne.
Az új hitet, mint a barom
én hordtam dómmá. Majd nevetve
az Iszter sziklái fölött
szekérre rakta püspököd
e kéz Uram, az én karom.

szozattovabbacikkhez

Kárpáti Aurél: Magyar lovas éneke a Visztulánál

Régi utam váltom, új utamat áldom,
Csákóm rozmaringját seholsem találom.
Csákóm rozmaringját most mással cserélem,
Akit búval szakasztottam:
Mostan veszem véren.

Idegen rónát ver lovamnak patkója,
Napjaim futását víg jövendő rója.
Cserge sátoromat új földön állítom,
Vérem hunyó vén parazsát
Magam tűzre szítom.

Mindig nyugat felé… sohase jön hajnal –
Most már szembe a felkelő nappal,
Lovam őszi ködből tavaszba ugratom,
Télnek hava temesse bé
Tavalyi bánatom.

Sajó Sándor: Lovcsen

Egy nagybús évben, januárban,
Egy hivatalos körútjában,
Egy falusi kis iskolában
A tanfelügyelő úr kérdez;
S a fiúk, lányok mindahányan
– Már ki félősen, ki meg bátran –
Szépen felelnek általában,
Méltón a mester érdeméhez.

Ám mind közül is, minden tárgyban
A kis Gyolcs Pista csak kiválik:
Fejében sok szép tudomány van,
Szavából értelem világlik.
Kedvesen csengő, lágy a hangja,
Mint falujának kis harangja;
Sok nehéz kérdést játszva fejt meg,
A szöget mind fején találja,
Magyar fajának, noha gyermek,
Így kicsiben is szép példánya:
Lélek sugárzik szép szemében,
Szerény és bátor és komoly,
És benn e lélek rejtekében
Valami bánat bujdokol…

szozattovabbacikkhez

Bányai Zoltán: Egy levél

Pajtás, ki messze Muszkahonban harcolsz,
Pajtás, az Isten legyen mivelünk!
Minket eltéptek már a harcmezőről,
Az ispotály plafonja az egünk;
De néha halljuk még a trombitátok,
S ha összecsörrennek a fegyverek,
Óh, ha akkor odarohanhatnánk,
Nem volna rettentőbb sereg,
Ha odavethetnénk béna, büszke testünk,
Mikor úgy éjjel végigtép a láz,
Akkor az Isten ne legyen felettünk!
…Ha odavethetnénk béna, büszke testünk!

szozattovabbacikkhez

Hudy Ilona: Majd ha visszajönnek…

Drága katonáink, majd ha visszajönnek,
Szórjuk a virágot, amerre csak lépnek.
Ujjongó örömmel lesz a szívünk telve,
Hálaének zendül fel a magas égre,            
          Mikor visszajönnek!

Majd ha visszajönnek, újra szól a nóta.
Elnémul a sírás, mintegy varázsszóra.
Virágos kis ablak, nagykapu kitárva,
Várva, hogy belépjen apa, testvér, mátka.
           Mikor visszajönnek!

szozattovabbacikkhez

Jakab Ödön: Az álmok most nem ülnek itthon

háborúAz álmok most nem ülnek itthon,
Az álmok mostan messze járnak:
Bús könnyektől ázott vánkosokról,
Ölén a csendes éjszakának
Északra, délre messze szállnak!

Hol harcok végén megpihenni
Elül a népe hős seregnek,
Azok az álmok, kósza álmok,
A tábori tűz fénye mellett,
Kíváncsi rajban ott kerengnek.

S mikor a reggel gondja ébred,
Csak akkor térnek vissza onnan,
Hogy útjokat majd újra kezdjék,
Mihelyt ott fenn a csillagokban
Új éjszakának mécse lobban.

szozattovabbacikkhez

Móra Ferenc: Üzenet haza

Kis lányom, ha az ablakunk alatt
Dalolva mennek a katona bácsik,
A legpirosabb muskátlik közül
Mind tépd le nékik, ami még virágzik.
És hintsen rájuk csókot két szemed
És hintsen csókot a kis puha szád is,
A szürkülő fejükre legkivált, –
Hátha közük van a te apukád is!

Mezítlábos kis lány az utcasarkon
Szemét ha szomorún szegezi rád,
– Testvérkék vagytok valamennyien most –
Tedd ölibe a kokárdás babád.
Taníts azokrul játszi dalt neki,
Kik bújócskázni mentek a halállal,
Ő meg cserébe téged megtanít,
Hogy kell jóllakni a kenyér hajával.

szozattovabbacikkhez

Várnai Zseni: Anyám, akkor én mindig jó leszek…

A gyermek szemére nem jön álom,
Az apja künn az orosz határon,
Ki tudja, él-e, meghalt-e már?
Künn sikong a vészmadár.

S az ablakot úgy rázza a szél!
– Anyám! Anyám! Mesélj, mesélj,
Mondj a csatáról szép mesét…
Az éj zimankós és setét…

Az anya hangja most könnybe fúl:
– Fiam! A rémek-réme dúl,
Ömlik a könny és ömlik a vér…
Künn zokog a téli szél,
– S hol a szívet a kard veri át,
Fiam, ott harcol az apád;
Ki tudja, él-e, meghalt-e már?…
Sikongva sír a vészmadár.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Mohács után

Nekünk Mohács kell? – az hát! íme itt van,
Mi átkos sorsunk Mohácsnál mohácsabb;
Verd melledet, ki itt élsz, holtodiglan,
S kérdezd, bűnünkre van-e még bocsánat.
Volt ezerévünk, oly szép, oly csodás,
És meggyaláztuk gyáván és bután,
Nekünk Mohács kell? – itt van Mohács,
De, Uramisten! – mi lesz ezután?

Felelj te ég és föld, felelj menny s pokol!
Szabad-e itt még új reményre lengni?
Mert bennem már csak kétség bujdokol,
Hogy a magyarnak nincs már hova lenni;
Futnék s úgy érzem, rám kövült az átok,
Kiáltanék s csak állok hangtalan;
Amerre nézek, sírgödörbe látok
S már jajszóm sincs, csak szégyellem magam.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang arany arssacra Meghi vo Mindhala lig 1 Meghi vo Mindhala lig 2 Czigány György-Simon Erika Könyvbemutató arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo