Kisfaludy Sándor: Batsányihoz

Két ízben immár megragadá erős
Megtörhetetlen lelked az emberi
    Nemzet felett mennydörögve forgó
        Sorsnak örök kerekét, reménylvén,

Hogy azt te majd oly útnak irányozod,
Amelyen a jót és igazat s nagyot
    Sejtvén az ember, véli, hogy csak
        Ott leli a bizonyos szerencsét.

Mindkétszer el volt járva, tiporva s majd
Elfojtva léted, melyet az Alkotó,
    Hogy a magyarnak messzefénylő
        Csillaga lenne, azért teremtett.

S mindkétszer ó mint gyászola tégedet,
Hullatva könnyét minden igaz magyar,
    Kit nem vakít balvélemény, és
        Aki neked nem irigyli fényed.

szozattovabbacikkhez

Oláh Gábor: Mikszáth Kálmán

Arany ködök, ezüst felhők, azúrba
Szegett piros mezők, bíbor napok…
Szívembe Ámor csöpp nyilát beszúrta,
Égek, hevülök, fázom s hervadok.

Pedig csak csöpp betűk fekete rácsán
Pillogok át egy pillangós mezőre,
Hol a kedves palóc, néhai bátyám:
Mikszáth beszélget, asztalfőre dőlve.

Oh mennyi fény, oh mennyi báj, mi édes
Bolondságok s mézzel kevert szavak!
Most, amikor halál-kántálva kérdez

A buta lét: mint harmat hullanak
Kiégett lelkem parlagjára, s túlnat
Még a pokol is kék lángokba gyullad.

Vajda János levele – menyasszonyának, Bartos Rózának

A viharos életű poéta „csalfa” menyasszonyát rajongással övezte, a „lobogó szerelmes” házassága mégis hamarosan tragikusra fordult.

1.

1880. október 1.

    Kedves, édes Rózám!
    Csodaszépséges arám!

    Gyönyörűséges, bűbájos jövendőbelim, ennivaló kis feleségem!
    Semmi baj, csak azért írok néhány sort, mivel ma és holnap nem látom. De sokat még azért nem írok, mert irtózatos rossz írásom voltaképp olvashatatlan, s nem akarom szép szemeit annak találgatásával sokáig gyötörni.
    Tegnap önmagát múlta fölül kedvességben, szeretetreméltóságban.
    Szédülök a gondolattól, mily szerencsés, boldog vagyok, s holnaputánig, míg újra látni fogom, tegnapi szeretetreméltósága emlékeiből táplálkozom. Nincs boldogítóbb óhajtásom, mint örömet okozni, s boldogságomat tetézi az a tapasztalás, hogy az Ön angyali jó gyermeki szíve mily csekélységekben is tud gyönyörködni!

szozattovabbacikkhez

Balaton László: A göcseji Attila-monda

göcsejSzentmihályi Imre: A göcseji nép eredethagyománya című tanulmánya 1958-ban jelent meg a Magyar Néprajzi Társaság Könyvtára sorozat részeként, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Szentmihályi Imre, a Göcseji Falumúzeum alapítója és a Göcseji Múzeum első igazgatója, motorral és kerékpárral járta be egész Göcsejt, lelkesen gyűjtötte és fényképezte a tájegység még fellelhető tárgyi és szellemi értékeit.

    Szentmihályi Imre, eredeti nevén Sztankovszky Imre (Zalaszentmihályfa, 1924. február 11. − Zalaegerszeg, 1986. június 12.), néprajzkutató és muzeológus volt. Középiskolai tanulmányait Kőszegen, Esztergomban és Zalaegerszegen végezte. 1943-1948 között a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karára járt, ahol néprajzos diplomát szerzett. A MNM Történeti Múzeumának 1948–tól, a Nagykanizsai Múzeumnak 1949–től, majd 1950-től a zalaegerszegi Göcseji Múzeumnak lett munkatársa, ill. tudományos főmunkatársa, majd igazgatója 1969-ig. 1969-1973 között a Zala Megyei Levéltár, 1976-ig a múzeum munkatársa, majd pedig nyugdíjas lett. Zalaegerszegen, a Göcseji úti temetőben nyugszik. A település-építkezés, a néprajzi csoportok, a történeti néprajz terén végzett kutatásokat, a néprajz tudománytörténetével, mondakutatással foglalkozott. Kutatásai során, 1943-ban fedezte fel a göcseji eredetmondát. Először régészeti vonatkozásai miatt érdekelte, majd később etnikai szempontból vizsgálta.

szozattovabbacikkhez

Gönyey Sándor: Fafaragás a Börzsöny hegység községeiben

A néprajzi jelenségek vizsgálatának egyik fontos szempontja a földrajzi tényezők figyelembe vétele. A tárgyak és azok elterjedése rendszerint szorosan összefügg a földrajzi környezettel, ami lényegesen befolyásolja a tárgy alakját, keletkezését és használatát. Így pl. a Kárpátok és Alpok területének erdei kultúrájában, lakóépítkezésében, a gazdasági építményekben sok egyezést találhatunk, melyek külső földrajzi (talaj, növényzet, éghajlat, stb.) hatásokra vezethetők vissza. A környezet jelentős hatását szembetűnően észlelhetjük fatermő Felföldünk és fátlan Alföldünk népi műveltségének összehasonlításánál. Az erdei fafeldolgozó területek Alföld felé sugárzó hatásának igen jellemző példájával találkozunk a Börzsöny hegység községeiben. Elsősorban figyelemreméltó e tekintetben Diósjenő házi fafaragó mestersége.

    A Börzsöny hegység régi nagy erdőségei, mikor még a fakereskedelem nem volt olyan kötött, mint ma, sok szerszámfát szolgáltattak s az erdők köré települt magyar községek népe nemcsak a maga használatára készítette a gazdasági és házi faeszközöket, hanem háziiparszerűleg foglalkozott a fafaragással. Messze a fátlan Alföldre levándoroltak szekérkerék, szekéralkatrészek, gazdasági eszközök faragására. Beszélhetünk községekről, amelyek népe főként faragásból élt s kenyerét is azzal szerezte. A fafaragás legjelentékenyebb foglalkozás volt Diósjenő népéletében. A férfi nép az év legnagyobb részét távol töltötte a családtól. Otthon nem is igen gazdálkodtak, legfeljebb a család részére szükséges marhaállományt gondozták. A földek parlagon hevertek s a marhákat azon legeltették. A fuvarozáshoz igás lovakra volt szükség, s a lótartásra sok gondot fordítottak, ámbár régen jórészt ökrökkel fuvaroztak. A diósjenői emberek országszerte ismertek voltak s nagyon szívesen vitték őket a gazdák és uradalmak gazdasági eszközök faragtatására.

szozattovabbacikkhez

Dr. Baranyai József: A komáromi magyar színészet története 1811-1941. [IV. rész]

    Kocsisovszkyéknak elég jól ment Komáromban, még a Nőegylet javára is tartottak előadást. A társulat gyakrabban szereplő tagjai: Bokody, Tihanyi, Budai Nelly, Gyulainé, Pesthy. A szezon augusztus 7-től szeptember 26-ig tartott.

    Ez évben még egy társulat próbálkozott Komáromban: Keleti László énekes, népszínmű, vígjáték társulata. Az év végén jöttek, a Nérey-teremben játszottak, de sajnos, nem nagy erkölcsi és anyagi sikerrel. Felvonásközökben »Hátszegvidéki csörgős román táncot« mutatott be Egry Kálmán, aki ezzel – a színlap szerint – Debrecenben hatalmas sikert ért el. A búcsúelőadást hirdető színlapon Keleti igazgató panaszolja, hogy a közön nem támogatta őket, kéri, hogy legalább a búcsúelőadást nézzék meg tömegesen. Arról már nincs értesülésünk, hogy szót fogadott-e a komáromi közönség.

    Kocsisovszkyék 1871. augusztus havában újra itt vannak. A zenés darabokat a helybeli katonazenekar kíséri Seifert Antal karmester vezetésével. Ez az első eset, hogy Komáromban a magyar színészetet katonazenekar támogatja. A műsoruk igen változatos. A társulat olyan nagy pártolás mellett játszott, hogy augusztus 30-án az igazgató új bérletet nyitott.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi János: A magyar népdalok [VIII. rész]

III. Midőn feljebb már a magyar nép költészetének s eszméinek lehető régisége felől volt szó, nem egy két adat villant fel, melyben a régiség mellett más vonásokat is lelénk, mint csupán régieket, mert egyúttal fogalmat nyújtottak esztétikai és lélektani állapotokról. Azonfelül, hogy ott régiséget bizonyítottak, gondoltassanak ide át, hogy tegyenek bizonyságot a magyar nép lélek- és széptanisága felől. Legelsőbb is a vallás, emez isteni eszme a földön, ajánlkozik vizsgálódásunk elé, megtudni mi van felőle a népköltészetben. Láttuk feljebb kelet hagyományit, meg a régi magyar vallás egy két hittöredékét; s most a keresztyénség tanai foglalják el figyelmünket. A közéletnek mindennapi felsóhajtása: istenem, istenem! számtalanszor jön elő, „az úr lelke, Jehova, az úr angyala, úr Isten,” mind annyi bibliai tanulmányként ötlik előnkbe. Bizalom a fölényben, határtalan. A szerető mikor elválik, Istenre bízza szép angyalát, ha elhagyatik, Istenben veti reményét, fogadást tesz az egekre, a három Istenre Atya, Fiú, Szentlélekre. Ha apját, anyját elveszti, s minden virágok közt csak az ő (élet) virága hervadoz, így szó;

Hadd hervadjon, hadd hervadjon,
Csak az isten el ne hagyjon.

szozattovabbacikkhez

Volly István: Alsóbodoki villőzés

Simára fésült hajjal, nyakbavaló virágos kendőben és ingben, vagy rövid kabátkában (kék, barna, fekete), berakott köténnyel, elől kétágú szalagkötővel és csizmásan áll elő a leánycsapat. Balkézben mindegyiknél 4–5 fűzág szalagokkal, hímes zsebkendőkkel összekötve. Tetejébe hímes tojást is erősítenek.
(Kántáló hangon beköszönnek, azután énekelnek):
Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! Van maguknak virágvasárnapjuk?

Kié, kié ez a ház? – A jámbor emberé!
Benne van egy vetett ágy, – Az mellett ringó bölcső.
Haj, villő! Falu végén selyem sátor, – Haj, villő!

Jaj, de piros a mező, – De nem az ibolyától,
Hanem a rózsától, – Mária hajától.
Haj, villő! Falu végén selyem sátor, – Haj, villő!

Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!
(Felmutatják a szalagos villőfát és távoznak.)

Alsóbodok, Nyitra megye, 1937. Manga János gyűjtése. Virágvasárnap délután, minden ház előtt, vagy udvarán köszöntenek. A fűzágcsokrot nevezik villőnek, vagy villőfának. Bemutatják az ablakon. Tojást kapnak érte. A gazdasszony letör egy ágat a villőfáról, sorra veri a lányokat: „Mind menjetek férjhez!” – mindja közben.
„Villő” szláv nyelven „tündér”-t jelent.

Harsányi Lajos: A győri Mária

A győri nagytemplomban
Kis ezüst csengő csengett.
Egy öreg pap miséje
Törte csak meg a csendet.
Hajnali fényben úsztak
Az oszlopok, ívek.
A földön térdepeltek
Az ájtatos hívek.

– Török igában nyög az ország, mint a pária.
– A törököktől ments meg minket égi Mária!

A győri nagytemplomban
Hangzott a siralom.
Egy Mária-kép függött
A füstös, vén falon.
Az üldözött ír földről
Került egykor ide.
A templomban csak sírt, sírt
A győriek szíve.

– Török igában nyög az ország, mint a pária.
– A törököktől ments meg minket égi Mária!

szozattovabbacikkhez

Jékely Zoltán: Aki Szent György napján született

szentgyörgyEzer évig szeretne élni
s e világon mindent szeret,
és mindég csak az emberek,
az emberek az ellenségi.

Gonosz csillagoknak hatalma
küldte égő lelkét bele
s ha jó az alkonyat szele,
szegény mindég szállni akarna.

Van bűne s büntetést nem ismer,
mert minden bűne szertelen,
égből jött: az ítéleten
jelen kell hogy legyen az Isten.

Mert ki teremté ily gonosznak,
hogy éjjel jár, mint denevér,
hogy nem kell földi pályabér
s könnyei örömet okoznak?

szozattovabbacikkhez

Liszti László gróf: A magyar Marsból

        Erdődi Péter lovasai

Fegyverderék s páncél, a kikben van acél,
Csaknem mindeniken volt,
Farkasbőr sokasága s lovaknak jósága
Alattok látható volt;
Mint villám úgy fordult, mustrára ha toldúlt.
Élesszár tőr kezekben volt.

Márs iskolájában a Bellona hadában
Mivel vastag emberek,
Hercules módjára gerjedtek haragra,
Két élű a fegyverek;
Már sok török vérben híztak, csak mezőben,
S sokat próbáltak ezek.

Sisak a fejekben s paizs a kezekben,
Fénylik kece hátokon;
Vérben úszó szablya (lesz töröknek gondja!)
Vagyon oldalokon;
Sasszárny süvegekben s bátorság szívekben:
Így repülnek lovakon.

szozattovabbacikkhez

Csóri Gellért Pál fogatolt honvédtüzér, ferences rendi szerzetes

Heves vármegyében, Gyöngyösön született 1830. évi március 20-án, jómódú polgári szülőktől. Alsó, felső oskoláit szülőföldjén Gyöngyösön végezte, mint költészeti osztályt végzett tanuló 1844-ben a legszentebb Üdvözítőről nevezett Szent Ferenc rendi szerzetes tartomány papjelöltjei közé vétetett fel, s 1848-ban Szolnokra rendeltetett a bölcsészeti tanfolyamra.

szozattovabbacikkhez

Antal Iván- Balázs Árpád: Huszár csárdás

balázs huszárcsárdás

szozattovabbacikkhez

Baross Gábor: Huszárok

A régi császári és királyi lovasság egyik legszebb egysége volt a Nádasdy 9. sz. huszárezred. Ennek az ezrednek parancsnokává a király Ferenc Ferdinánd főherceget, a trónörököst nevezte ki.
Az ezred legénysége színmagyar volt, a tisztikar is a legjobb magyar családok fiaiból került ki. Az a néhány „lajtántúli”, aki közéjük került, nagyon hamar hozzáidomult a magyarokhoz.
Egyszer a trónörökös meglátogatta az ezredet. Az ezred a szokásos formaságok között és a kijáró tisztelettel fogadta az ezredparancsnokot, aki megjelenésével „tüntette ki” a tisztikart az ünnepi vacsorán.

szozattovabbacikkhez

Nagy Endre: Nóták a bakáknak

 /A harctéren írta Nagy Endre ezeket a nótákat,
 amelyeket sokszorosítanak és szétosztanak a bakák között,
 akik aztán a lövészárokban is danolják./

Testvér!

Ne ríjj testvár. ne ríjj hát,
Söprűzzön meg nagyanyád!
Hogyha folyton így hajtgatsz,
Egy szélmalmot is elhajtasz,
Ne ríjj testvér és ne félj, –
Lesz még szőlő, lágy kenyér!

Ez a szoros be szoros!
Sok a muszka, – százszoros.
De szuronyunk el nem vásik,
Learatjuk aratásig
És a baka hazatér, –
Lesz még szőlő, lágy kenyér!

szozattovabbacikkhez

Andriska Károly: Fehér hó, piros hó

Messze indult ő is, puska volt a vállán,
Gyerek volt, alig hogy pelyhedzett az állán,
Szülőfalujába mindig üzengette,
Életben van, most meg ki is lett tüntetve.

Hej, de egyszer aztán a levél csak késett,
Egy bolondos golyó röpült a szívének,
Úgy bukott a hóba, mint a fehér galamb,
Piros lett a hó is gyönge teste alatt.

Alig borított az éj a földre fátyolt,
Lelke egyenesen föl az égbe szállott,
Egy angyal az utat mutatta előtte,
Fehér hó, piros hó messze maradt tőle.

katonatemeto

szozattovabbacikkhez

Falu Tamás: Örkényben ágyúznak

Örkényben ágyúznak,
Hangja idedobban.
Ezüst eke úszik
Az arany homokban.
Ezüst eke úszik,
Reng az ekeszarva,
Ki mögötte lépked,
Egy kezével tartja.

Ki mögötte lépked,
Egy kezével tartja,
Másikat bedobta
A vérzivatarba.
Én Uram, Tenéked
Egyik sem veszett el,
Áldd meg az egykezűt
Mind a két kezeddel.

Kenessey Flóra: Háborús dal

Édes hazám, de messze van határod,
Hol a rónát a Dunával lezárod…
Szellő suttog, madár száll el felettem,
Hátha onnan jönnek, ahol születtem.

Kis madárka, csevegj a szép rónáról,
Dunaparti falu minden bokráról…
Mért nem hoztál üzenetet felőle?
Nem volt-e könny ragyogó kék szemébe?!

Szenvedésem, ha tudná az a lányka,
Magas égig szállna fel az imája.
Derű, mosoly, sose volna ajakán,
Meghasadna még a szíve is talán.

                                  1918

Magyary Lajos: Ellőtték a jobb lábamat…

Ellőtték a jobb lábamat, folyik piros vérem,
Nincsen nékem édes anyám, ki bekösse nékem.
Gyere kis angyalom, kösd be sebeimet,
Gyógyítsd meg a bánatos szívemet.

Hideg szél fúj édes anyám: adja ki a kendőm,
Még ma éjjel felkeresem a régi szeretőm.
Kiállok a kapujába, kibeszélgetem magamat
Vele utoljára.

Elvittek hej, az Alföldről, messze Csehországba,
Oda, hol a magyar szónak a híre sem járja.
Lenne csak itt az édes párom,
Tudom Isten Prága lenne a legszebb a világon.

Móra László: Húsvét előtt

Égig magasló kőhegyek között
A bakaélet sok búját szántjuk,
A békecsillag felragyogását
Elfáradt szívvel hiába várjuk,
Mert rabok vagyunk, összetört rabok,
Hazátlan, árva, síró magyarok…

A szent ünnepnek templomgyertyái
Nem gyúlnak nekünk már évek óta,
A nagyvilágnak békeünnepén
Nem jön ajkunkra az imás nóta,
Mert rabok vagyunk, összetört rabok,
Hazátlan, árva, síró magyarok…

Kőhegyek között megyünk csak tovább,
Magunk se tudjuk, hogy merre, hova?
S ahány lépéssel jutunk előbbre,
Úgy távolodik az édes szoba…
A drága asszony… a kis galambok…
Azért sírunk mi bús magyar rabok…

                            1918

Vértesy Gyula: Azt mondják, hogy élünk

Azt mondják, hogy most is élünk!
Pedig hát ez nem élet.
Hitvány, rongyos nyomorgás.
Az élet szatírája.
Megőrült tömegeknek a vérpadra hajtása.
Vérszagos levegőben üvöltenek haldoklók,
A vérnek, könnynek patakja hömpölyög a világon.

Azt mondják, most is élünk.
Pedig, dehogy is élünk.             
Azt hiszem, rég meghaltunk
s a sírban álmodunk csak
szörnyűséges rémálmot,
lehetetlen életről,
emberi butaságról,
megőrült emberekről…
     Nem, ez nem lehet élet,
     Csak egy rémséges álom…

                       1918

Farkasházi György: Az igazság dala

Verjen riadót Észak és Dél,
Hős hadaink, ha síkra szállnak,
Szavunk nem kérlel:
Vassal és vérrel
Igazságot Magyarországnak!

Rab Erdélyben csörög a bilincs,
Kárpátokban bitófák állnak,
Vértanúk vére
Kiált az égre:
Igazságot Magyarországnak!

Ős havasok erdős ormain
Bús magyarok kémlelve várnak:
Mozdul-e távol
A honvéd tábor?! –
Igazságot Magyarországnak!

Igazságot a hős halottnak,
Bús árvának, könnyes orcáknak,
A magyar névnek,
Egy ezredévnek,
Igazságot Magyarországnak!

Eljön majd a diadal napja:
Isten házában milljók állnak,
Térdre borulnak
S harangok zúgnak:
Igazságot Magyarországnak!

Sajó Sándor: Az erdő mélyén…

Az erdő mélyén méla nyugalom;
Istenlehellet minden fuvalom;
Itt nem jár ember, hitvány, becstelen, -
Itt jóság, szépség, - Krisztus van velem.

Ő itt a csend, a fény, az áhítat;
Mely árnyat, lombot s engem átitat;
Végigsimítja felhős homlokom, -
Ölébe hajlok s békét álmodom.

Az erdő mélyén csoda születik:
A szív nem érzi vérző sebeit,
S míg boldog csendben éli e csodát,
Mindent megért és mindent megbocsát…

                                                      1928

fuzfaagak

Sajó Sándor: Magyar lélek

Magyar földön: halmon, rónaságon
Látomány kél csöndes éjszakákon;
Magyar ember, ha ott bolyong éppen,
Csodát lát a csillagfényes éjben.

Bús fenséggel, halkan ringó szárnyon
Turulmadár lebben át a tájon,
S ahol leszáll, rejtekek homályán,
Kőszobor kél, mint valami bálvány.

Büszke látvány: ős magyarság szobra,
Nehéz kardját két marokra fogja
S kémlő szemmel, harci tűzben égve
Elszántan néz végezete elébe.

Mozdulnak az ősi rögök, hantok,
Párállik az ősök vére rajtok,
S mint a harmat szomjas virágkelyhet,
Az a pára ellepi a lelket…

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Muzsikaszó

Hegedű, egyszál, – bennesír a dallam,
Hegedű, másik, – árnyékolja halkan,
Gordonka hangja zokogtatja néhol,
A cimbalom meg belebugyborékol
S lágy hullámzással fut a dallamon, –
És zeng és száll a magyar fájdalom.

Fejem, könyöklőn, tenyerembe hajtva
Csak hallgatok, mint körülem a táj:
Az ég is, föld is azt a bút sóhajtja,
Mely bennem ég s az éjtszakába fáj…
Kik égből néztek álmélkodva rám,
Ti magasságos, fénylő csillagok,
S ti lengő árnyak itt az éjtszakán, –
Tudjátok-é, hogy ki és mi vagyok?
Óh, nem vagyok én duhaj mulató,
Csak bánatos fa, lombját hullató,
Csak szeretem a síró hegedűt,
A zengő nótát, magyar veretűt,
Csak szeretem a bánat muzsikáját,
Meg, aki húzza egyre szomorúbban,
A magyar föld cigányát –
Mert testvérem a búban…

szozattovabbacikkhez

Szőnyi Géza: „Csőcselék” gyilkos Gerő

Undok szörny, véres agyarad
mily kéjelgőn csattogtatod.
Mint hiéna áldozatát,
holtak vérét úgy felfalod.
Habzsolva töltöd potrohád,
utolsó lesz e vacsorád.
Most mulass hát, a mindenét,
a te nótád húzza most el,
ropogósan, a „csőcselék”.

Öltsd magadra hóhérruhád,
a vérrel áztatott rongyod.
Megkorbácsolt magyar népet
ünneplőruhában látod.
Rázza lánctól csörgő kezét,
amit az imént tépett szét,
ám most meg fog táncoltatni,
ropogósan, a „csőcselék”.

Gyárak lassú malmaiban
munkás testét őrli a gép,
éltető olajként adja
fáradt teste verejtékét.
De most leálltak a gyárak,
a munkások harcban állnak,
reszket az elnyomó zsarnok,
mert fegyverben van már a nép,
leszámolás napja eljött,
bírátok lesz a „csőcselék”.

szozattovabbacikkhez

Tömöry Péter: Szibéria

Metsző fergeteget kavart a szögesdrótokra zúduló szél. Még a
levegő is csikorgott a negyvenfokos fagyban. Örökre számkivetett
foglyok, fák, reccsentek a súlyos zúzmara alatt. A fertőtlen derme-
dettségre elnyúló árnyakat mázolt az alkony.

- Csodálatos! - kiáltott föl lelkesülten. - Nézzétek, milyen
csodálatos! - fordult rabtársnői felé.

A beesett arcokon sárgán senyvedt a szem.
Szó nélkül gyűltek köré.
Szó nélkül ütötték.
Szótlanul viselte.

szozattovabbacikkhez

Tamási Lajos: Keserves fáklya

A gyanakvással önérzetében
megsértett nép nem csapott lármát,
csak összenézett és legyintve
megvonta vállát.

S végezte sok dolgát nyugodtan.
Fekete bányákba görnyedt.
Forgatta a kalapácsot.
És bevetette a földet.

Mert az embernek élni kell,
élni és cselekedni,
nem volt több dolga, mint máskor,
s nem volt több ideje pihenni.

Vezérei ostobaságát
jószívvel meg is magyarázta,
csak a gyanakvás fájt szívének
s rászokott a szomorúságra.

szozattovabbacikkhez

József Ferenc királyi herceg: Búcsúztató

                   Tormay Cecile halálára

Tavasz vívott a télben bősz csatát –
A Mátra ormain feküdt a fáradt hó:
Kimúlt leplében remény sírta el magát.
Felcsendült már az első bíztató.

Tenálad jártam fönn – tűz asszonya:
Távolba néző magyar ormokon –
Tavaszban égő élted alkonya
Megcsókolt engem – izzó homlokom.

Lázongó lelkemen nyugalmad elpihent:
Háborgó nagy tavon a naplemente.
Aztán egy napon, tűzlelked elment –
Emléke magvát bennem elhintette.

Vihar előtt – szellővé csendesült,
Simítja erdők ifjú lombjait:
A völgyekben a béke elterült:
És valaki szíve jelölt nekünk utat. –

Vágyakozás: a kéklő távolokba néz,
Ahol szavad üzen emlékeim között.
Az erdő minden fája csak Téged idéz;
Egy asszonyhang szívemben kikötött.

Juhász Gyula: Széchenyi

Mint rab oroszlán rozzant ketrecében,
Morogva élt Döblingben a beteg.
S figyelte, hogy a távol magyar élet
Egére új vihar mint közeleg?

És néha néma egykedvűn besüppedt
Az őrület fonák, bús szőnyegén
S hallgatta, mint lehangolt hegedűket,
Miket susog a kétség és remény?

És olykor kitekintett rácsa résén
S szimatolta az ébredő szelet,
Hej, a tavasz künn milyen is lehet?

És néha, kora fagyok ködös éjén,
A pisztolyával babrált eltűnődve
S mint kandi gyermek, úgy bámult a csőbe...

szozattv


szozat a tiszta hang nagylaszlo hajóút csillagokutjan palocviltal kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf