Mikszáth Kálmán: Petőfi és szülei

Az öreg Vahot Imre bácsi beszéli a következő történetet; az ő lelke rajta, ha nem egészen úgy történt.
Ritkán szól már az öreg, fukar a beszéddel, csak néha-néha teszi bőbeszédűvé egy-egy kötekedő szó; azt is megbánja másnap, mert hát ne tudja azt meg ez a mai dibdáb nemzedék, amit ő tud; ami most már neki az egyedüli tudománya, amit oda nem adhat ingyen senki fiának, mert hát miről tartson ő aztán Petőfi-felolvasásokat, ha az ő rejtett adatait napvilágra hozza.

Petőfi Sándor: Disznótorban

Nyelvek és fülek... csend,
Figyelem!
Szóm fontos beszédre
Emelem.

Halljátok, mit ajkim
Zengenek;
Egyszersmind az ég is
Hallja meg.

Hosszan nyúljon, mint e
Hurkaszál,
Életünk rokkáján
A fonál.

Petőfi Sándor: Karácsonkor

Énhozzám is benézett a karácson,
Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
És rajta egy pár reszkető könyűt.

Menj el, karácson, menj innen sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedűl vagyok.

Meleg szobám e gondolattól elhül.
Miként a jégcsap függ a házereszrül,
Ugy függ szivemről ez a gondolat.

Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
Ez ünnep sokszor be vigan viradt rám
Apám, anyám és testvérem között!

Petőfi Sándor: Szilveszter éje 1847-ben

1

Hej, vannnak ma számadások!
Háziasszony, házigazda,
Mit bevett és kiadott az
Év folytában, összeadja.

Vizsgálják a pénzes erszényt,
Mennyi volt benn s mennyi van még,
S törlik le a verítéket,
Mellyel azt a pénzt szerezték.

Vay Sándor: Sándor és Júlia

Havas téli napnak borús alkonyatán szépen el lehet merengni a múlton. Addig, míg be nem hozzák az égő lámpát, a félhomályban összebújhatnak a visszaemlékezés szűk házacskájából kiosonó régi alakok és mesélhetnek egymásnak arról, mit a szív már réges-régen eltemetett.

Egy ilyen alkonyat táján becsengetett nálam a levélhordó és elhozta Pollák Zsigmondné Halbrohr Júlia gyászjelentését. A jó öreg Pollák néniét, kiért leány korában Petőfi rajongott, s aki

Decemberi köszöntőversek: Borbála, Miklós, István, János

Borbála:

Névnapod ünnepén megjelenünk Boris
Ezen a nagy napon jó nekünk a bor is.
Amit a kiszáradt gégénkbe öntenénk,
Amíg a Borbálát száz évig éltetnénk.

 Miklós:

Miklós napra virradtam
Hamar ide pattantam
Megérdemlek egy krajcárt
Meg egy pohár pálinkát.

 István:

István napja ma vagyon
Eldöcögtem a fagyon

Babits Mihály: Ádventi köd

Tél van megint!
Reggel amint
fölébredek,
még betekint
az utcalámpa
sötét szobámba,
mert odakint
köd van megint.

Elbuvik a
nap-paripa
az ég dugottabb
aklaiba,
hova a csillag-
állatok bujnak
nappalira:
Kos, Bak, Bika...

Lászlóffy Aladár: Adventi litániák

– Confiteor –

Megbántam én annyi szerelmet,
mert mindenik megtagadott,
de önmagamtól mégis elvett,
ezért a bűnös én vagyok.

Megbántam már a történelmet,
mert mindig sorsomra hagyott,
miközben olyan gőggel vert meg,
mint aki örök életet adott.

Megbántam minden szövetséget,
én kérdeztem, ő hallgatott,
egyedül már a szégyen éget

Lökkös Antal: Advent

– Szüleim emlékének –

Úgy mentek át a földön
mint szegény József
szegény Mária

vitték a kis fényességet
a csöpp meleget
kérges markukba

a föld a lábuk alatt
kérges volt, hideg,
bogáncsot termő

az égből vihar szakadt
szúrós, körmös szél

Molnár Ferenc: Ádvent

Közelg a szent ünnep,
Szeretet ünnepe…
Óh, béke jöjj, térj be,
Lakozzál szívembe!
Ne engedj ott helyet
Hitvány érzelmeknek:
Csak a szeretetnek.

Szeretet ünnepe,
Közelgő karácsony…
Lelkem eléd repül
Áhítozó szárnyon;
Óh, jöjj el, én várlak,
Tisztítsál meg engem:
Ne éljek a bűnben.

Ölbey Irén: Advent

Testvéreim, már itt az óra, keljetek fel!
Forduljatok az Úr felé hívő lélekkel.

Már a kakas rikolt s a pirkadat, a hajnal
homlokotokon ragyog bíbor sugarakkal.

Most, most tárjátok ki szíveteket egészen,
ne éljetek gyáván, kishitűségben.

Közel az üdvösség. A vétket vessétek le,
öltözzetek világosságba, erényekbe.

Az Úr Jézus Krisztust öltsétek magatokra,
mint tavasszal a fényt a kertek rózsabokra.

Mint égbolt s tengerszem, őt tükrözzétek,
mert Ő a Szépség, Ő az Eszme s Ő a Lényeg.

Balogh István: Mikulás

Nagyszakállú Mikulás!
Van-e játék, sült kalács?
Hátizsákban Zeppelin;
Gyors autó, puska, kincs?

Van-e tarka mesekönyv,
Testvérkém nyakára gyöngy,
Iskolába könyvtáska,
Meleg cipő nagy sárba?

Nagyszakállú Mikulás!
Ki ne felejtsd anyukát!
Apa jusson eszedbe,
Téged ők is szeretnek.

Komjáthy Jenő: Télapó

Télapónak hó szakálla
Feje tarkó, ing a lába,
Lehe jégcsap, képe ráncos,
Járja a haláli táncot.
Zúz a szárnya, bús az árnya,
De a táncot egyre járja.

Térdig ér a hószakálla,
Sírfenékig lóg a lába.

Vasárnapi Ujság: A Mikulás

A napot homály előzi meg; karácsony ünnepének verőfényes örömét meg a fehér szakállu Mikulás és ördöngős szolgája, kik csak büntetni tudnak s nem jutalmazni, aszalt szilvából csinált rettenetes kéménysöprőkkel s vörös nyelvű krampuszokkal ijesztenek rá az apró cselédekre. A piaczon a nagyfejü káposzták s köpczös répák, a fonnyadt szőlő s piros arczu almák, a koppasztott kappany s a tojásgarmada mellé, csodálatos portékák csatlakoztak egyszerre. Mint ha csak éjnek idején valami boszorkányság által bújtak volna ki a földből az apró sátrak, melyek alatt viaszból gyúrt, gyermek arczu s gyapot szakállu püspökök, gyönyörű, aranyos misemondóban s hófehér süvegben valóságos papirosból, vannak szépen glédában fölállítva. Háromrétben fölkunkoritott farku, szikrázó szemű, szarvas Luciferek zörgetik pipadrótból kötött szörny bilincseiket, melyekkel sorra fűzik a szófogadatlan

Párvy Sándor: Szűz Mária s évezredünk

Magyarország Pátrónája,
Édesanyánk, hazánk anyja:
Magyar néped ünnepet tart,
S nagy ünnepét veled tartja!
Vele voltál örömében,
Vele voltál bajában –
Óh, légy most is, hogy évezre
Fölvirrad rá, – hadd érezze:
Boldog mert nem anyátlan!

Vele voltál, anyja voltál,
Napkeletről, hogy kiszálla,
S turul-madár zászlajával
Ide szállt e szép hazába.
Turul-madár harcba vitte –
Vészes harcba, kalandba…
Jegyesed lett új vezére:
A Szent-Lélek galambja!

Vay Sándor: Luca napján

A babona éppen olyan régi keletü, mint az emberiség maga. Megtaláljuk az ó-korban éppen mint mostanság és a história is mutatja, hogy Julius Caesartól kezdve I. Napoleonig a legnagyobb férfiak sem voltak mentek hatásától.

Ugy, amint bizonyos egyének személyiségéhez kötik a boszorkányos tulajdonságokat, úgy vannak a babonának is különösen hathatós napjai.

Ilyen Bálint napja február 14-én, melyről már a szegény őrült Ophelia is mond egy bús dalt Shakespeare tragédiájában:

- - Ma szent Bálint napja van...

Békés Gellért: Karácsony

„… és világra szülte fiát,
akit Jézusnak nevezett.”
Máté 1, 25.

Neved nem mondta földi szó,
angyal hozta az égi jó
ránknyíló hajnalán:
csak ő hallotta egymaga,
ki szűzen lett szülőanya
egy áldott éjszakán.

Neved nem mondja földi szó,
elménkbe hozzá fogható
jel egy sincsen talán;
de Lelked, a szelíd erő,
súgja lelkünkbe éltető
szavával, s mindahány

Fekete István: Karácsony éjjel

A konyhából behallatszott a tűz pattogása, de aztán betették az ajtót s a kocsmában csend lett. A bádog lámpaernyő karimája némán hajlongott a repedezett gerendán és amint a láng megbillent, mintha valaki sóhajtott volna.
Az ablak arcán csendesen szivárgott a cseppé hűlt pára, az ajtókilincs ferdén állt, mintha valaki be akarna jönni s a székek úgy álltak az asztalok mellett, mintha fáradt karjukkal szívesen az asztalra könyököltek volna.
Ekkor megpendült egy húr, a kemence mellett. Az öreg Tallér rátette kezét a cimbalomra, mert véletlenül ütötte meg a húrt, de a lágy zendülés már szétszállt a szobában, megsimogatta a falakat, lengett a levegőben, aztán visszahullt a cimbalomra, mint fészekre a fáradt madár.

Gyóni Géza: Karácsony II.

Megállt a hajsza. Lüktető iram nem remeg,
a csönd, a béke halk zenéje ül a csillagok felett.
Nincs halihó! Nem sikoltnak a gyárak,
az úton fehérek a máskor fekete árnyak.
Ezüst takarót öltnek a kormos városok,
szelíden néznek a télbehullt hegyek,
s tompán csillannak a ködös ablakszemek.
Fényember jár az uccák zeg-zugos során
s a megnyílt szívekbe tekint.
Kunyhón és palotán üdére virít a zöld fenyő
és hűs illatot lehel, míg a lehullt álarcot
sok hazug lepelt tisztára mossa
a csendben szálló drága hópehely.
Ma este – a Szeretet ünnepel.
És oly szép a béke és csend egyetlen estélye,
vele közénk jön az ember szent testvére,
s lobogja milljó gyertya apró lángja:
itt van velünk – az élet Messiása…

1908. karácsony estéjén

Kapui Ágota: A csendek csendje

A karácsony a csendek csendje,
imáink rendje, szánalom,
e zsoltárhangú éjszakában
a télnek súlya vállamon.

Mi várunk még a virradatra,
– a térdeplőn üvegszilánk –
és sírásod betölti lényünk,
és megnyugvás borul miránk.

2017. december

Kertész László: A Kisdeddé vált Ige

Megannyi harsogó száj
most csituljon mindenütt!
Hó is úgy szálljon földre,
a csendre fény szór derűt.

Subás pásztorok jönnek,
kucsmájuk égtől párás.
Médföldlépő csizmában,
köszöntenek a Földnek.

- Adjon Isten, emberek!
- Fogadj Isten, pásztorok!
Szülessen akkora hit,
mozduljanak a hegyek!

Reviczky Gyula: Karácsony

Szeretni nem bűn e hideg,
Ez érdekhajszoló világba',
Mert szeretett s nagy volt szíve,
Magdolnának meg lőn bocsátva.

Ő mondta ezt, az emberek
Nagy vértanúja, messiása,
Nem bűnös az, ki itt szeret,
Szeretni nem bűn e világba'.

Mit is tegyen, mit is tehet
Az ember itt gömbjén a bűnnek?...
Óh, boldog, a ki csak szeret,
Míg egy csöpp vér erébe' lüktet.

Rónay György: Betlehem

Minden megíratott.
A próféták megmondtak mindent jóelőre.
De a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel.

A te szíved még mindig várt valamit.
Egy rést az örök Rendelésen,
amelyen a szeretet kiosonhat.

József már fáradt volt, ledőlt volna egy kapuboltba,
de te csak mentél házról házra, kapuról kapura,
és zörgettél és könyörögtél.
Nem magadért, hanem a Gyermekért

Sándor Judit: A rab karácsonyfa

Mielőtt megölnétek lassan itt lenn,
négy fal között havasi lelkemet,
én csakazért is sóhajtok mégegyet
s így lehelem ki az életemet.

Én csakazértis sóhajtok mégegyet
szabadon, tisztán, büszkén, boldogan,
az életemet lefogják rabláncok
de a szabad halál még hátra van.

Visszaálmodom magamat egy percre,
amint állok örök csúcsok felett,
így kezdenek peregni halkan, halkan
ágaimról a kis tűlevelek.

Szabó Magda: Karácsony

Oldják iszákjukat a csendesülő,
alacsony fellegek,
omlik az ártatlan, az együgyű hó
a háztetők felett.
A füst elkapja derekát,
együtt forognak,
úgy imbolyodik a világ,
ahogy ők imbolyodnak.
Húzzák már komoly szarvasok
az ünnepet,
szájuk körül az esti pára
s az eltünt gyermekkor lebeg.
Omlik a hó, ömlik a hó

Szatmáry István Karácsonyi emlék

Ó zúzmarás december, ó téli szép napok,
Ó hajnali roráték ezüst csilingelése,
Ágyam fölé hajolva madonna-arc ragyog:
Anyám, az égi jóság, szelídség, égi béke.

A Jézuskának írtam akkortájt levelet,
A cím oly egyszerű volt, így: „Csillagos Mennyország”
S karácsony éjszakáján megjött a felelet,
Az égi-légi postát kis angyalok lehozták.

Miről csak álmodoztam, minden valóra vált:
A hintaló… a csákó… a pompás, csillogó fa,
S míg könny tolult szemembe, anyám karjába zárt

Emőd Tamás: Szilveszter

A város alvó szíve úgy üt,
Mint egy öreg, zenélő óra,
Csukott csárdák ablaka csillan
És fény szitál a téli hóra:
Miatyánk légy velünk.

A ködön át lompos, nagy árnyék
Surran sötéten, suhog lustán -
Urak, úrfiak, lump diákok,
Éjféli szél kószál az utcán;
Miatyánk légy velünk.

Holdas fény hull a ház falára.
Kong egy harang. Mi végre kongat?
Ma éjjel éber minden élet,
Holnap szomorú lesz a szombat:
Miatyánk légy velünk.

Erdélyi Zoltán: Búcsú az ó-évtől

Isten veled ó-év! Búcsúzzunk el szépen,
Nem látjuk mi egymást többé az uj évben;
Öreg lettél nagyon, fáradt is vagy látom,
Sírod is kész immár, vár az öreg álom.
Jót meg rosszat hoztál, a milyen volt kedved,
Megáldtad az embert, de oszt meg is verted.
Nyár követett tavaszt, öreg tél jött őszre,
Jutott öröm, bánat egész esztendőre.
Isten veled ó-év! Váljunk békességben,
Jó barátom voltál s nem rossz ellenségem.
A mi jót csak adtál, égnek érte hála!
S rosszat ha rám mértél, az sem volt hiába !
Katona az ember. Küzdés, harcz az élet,
Csak, ki bátran harczol, arat dicsőséget.
Jó öreg esztendő! Az Isten megáldjon,
Nyomodba még szebb, jobb uj esztendő szálljon!

Fekete István: Év végén

Éjfél van. A havas utak és az örök idők országútján. Az óesztendő utolsó éjfele. Tomboló szél nyargal az éjszakában. Nincs, ami útjába álljon s a dermedt jegenyék riadtan kapaszkodnak a fagyos földbe.
Éjfél van: a szellemek órája, amikor láthatatlan szánok csilingelnek ismeretlen utakon, s az Úr felhőn túli pitvarában két vándor áll a csillagok ragyogó trónusa előtt. Az egyik tépett havas szakállú agg, a másik ifjú ember.
- Elvégeztem Uram – szól az agg – bocsásd el szolgádat – és leteszi a tarisznyát meg a botot.
- Januártól decemberig jártam a földi utakat és arcod bélyegét mindenre ráütöttem. Mozgattam az órákat és napokat. Csírákat szöktettem életbe és érett magokat arattam; a rügyeket virágba borítottam és gyümölcsüket is leszedtem.

Sajó Sándor: Honfoglalás

Harsog a kürt a vén Kárpát tetőin,
Új hont keresni jött el a magyar,
Végi tekint hős Attila hazáján
Megtelepedni ő is itt akar,
S hogy visszavívja ősei hazáját!
Nagy istenéhez küldi fel imáját.

És harcra készen vezeti le népét
Árpád vezér, a párducos vitéz,
Ki, hogy ha kell, nagy ősei honáért
Elvérzeni, csatába menni kész. –
S felejtve fáradalmait az útnak,
Fehér lovat áldoznak a Hadúrnak.