Páter Bangha Béla SJ., a jezsuita sajtóapostol

   Valódi sajtóbirodalmat épített ki rövid idő alatt a Horthy-korszak kezdetén Bangha Béla. A ma nyolcvan éve elhunyt jezsuita páter a katolikus hit védelmére és terjesztésére vállalkozott. Fontos célja volt a keresztény családokat szerinte két oldalról bomlasztó ateista szocializmus és materialista kapitalizmus elleni harc – és mind a két ellenfél első soraiban vélte felfedezni a zsidóságot. De a fajvédőkkel is meggyűlt a baja. A két háború közti rendszer magára is gyakran utalt „keresztény kurzusként", és a keresztény öndefiníció terjedéséért igen sokat tett az éppen nyolcvan éve elhunyt Bangha Béla jezsuita páter és lapszerkesztő sajtója, mely nagyban meghatározta az ország közéleti diskurzusát a húszas évek elején.

Gérecz Attila: A gyűlöletről

Gyűlölni csak az tud
aki már szenvedett,
de gyűlölni sem tud
aki csak szenvedett.

(Gyűjtő, Kisfogház, 1954.)

Tóth Árpád levele – menyasszonyának, Lichtmann Annának

1913. január 21.

Drága kis bogárkám, aki a szívembe másztál, nagyon el vagyok fáradva, mert éppen most fejeztem be egy karcolatot, tudod egy olyan Torpedó-cikket, amilyen neked nem szokott tetszeni, és most éppen azon búsulok, hogy biztosan ez sem tetszene. Te pedig most Szegeden vagy és én sajnállak is, mert biztosan ott is olyan piszkosan csurog a ronda eső, mint itt, és így valószínűleg nincs alkalmad feltűnést kelteni a szegedi korzón. Itt borzasztóan esett az eső egész nap, nem is mentem sehova, L. bácsi meglátogatását is holnapra halasztottam és a gyerekeket sem néztem meg. Majd ma este, redukció előtt benézek hozzájuk.

A „Budapest” újság történetei a.d.1907. [XII. Jogvédelem a szerkesztői üzenetekben]

Justitiát, az igazság istenasszonyát, az ókori mitológia bekötött szemű nőalaknak rajzolja, amely jobbjában kétkarú mérleget tart, balkarját pedig egy kihúzott, kétélű kardon pihenteti. Ez a kép, sok századéven átszivárogva, általánosan ismert a jelenben is: a festők ecsetje, szobrászok vésője mindig ezt az alakot örökíti meg, mikor a »Jog« vagy »Igazság« fogalmát érzékíteni akarja.
Igazi mitológiai mélységgel fejezi ki ez az ábrázolat a jognak kényszerítő erejét: a jobbkéz a mérlegen leméri az igazságot, a balkar pedig a kétélű karddal érvényt szerez az igazságnak. A kard, amely egyelőre békén pihen a kézben, ha kell, le is tud sújtani arra, aki az istenasszony szavának nem engedelmeskedik.

Féja Géza: Szemelvény az „Énekek Éneké”-ből

„Én mezői virág vagyok. És völgyeknek lilioma, miként liliom tövis között: ugyan én barátom leányok között. Miként malos fa erdői fák között: ugyan én szeretőm fiak között. Kit én kívánok vala, annak árnyékán ülök és gyümölcse édes én torkomnak. Király engem borpincébe vőn, én bennem szerelmet szerze. Virágokkal ékesejtsetek, malos fákkal szórjatok meg engem, mert szeretet miatt ellankadék. Ő balja én fejem alatt: és ő jobbja engem megölel. Ó Jeruzsálemnek leányi esketlek titeket mezőknek kecskéire és szarvasira én szeretőmet fel ne serkentsétek, fel ne ébreszjétek: míg nem ő akarja. Én szertőm szava íme ez hegy közbe szökdösve jött, dombokat által szökött.

Kovács Elemér: Tejgazdálkodással kapcsolatos babonák Farkasfán

1. A tej. Ha a tűzhelyen elfut a tej, le kell sózni, mert a tehén tőgye kisebesedik. Ha tejjel dolgoznak nem beszélnek. Nem illő a fejőre ráköszönni. Régen az asszonyok a felső szoknyájukat a fejükre borították és úgy fejtek. A tejet nem az asztalról, hanem a padról viszik el. Az eladott tejbe vizet öntenek és a gazdasszony ujjával belenyúl, hogy a kemence falára keresztet rajzoljon. A kannát nem viszik üresen haza, hanem kenyeret, vagy sót tesznek bele a tehénnek. A tejet nem szabad megköszönni, hanem azt kell mondani, hogy köszönöm a szívességét. Tejet régebben nem adtak a gyerekágyas asszonynak, mert azt tartották, hogy fehérfolyást kap.

2. A vaj. Köpülés közben, hogy a vaj előbb összeálljon, a következő verset szokták mondani:

„Kelj vajam, kelj,
Kertek alatt hasas asszony
Írós vajat kíván.”

Várregék és mesés várromok XV. Hricsó

Zsolna és Nagybiccse között, a vág partján, a Sztrázsó-hegység egyik sziklák koszorúzta, 570 méter magas hegyormán látjuk Hricsó várának romjait. A Vág menti út védelmére, az utasok szemmel tartására épült még a tatárjárás előtt. A várnak volt egy elődje is. A régebbi vár alapjaira építkezett Kilián vitéz. Nagybiccse várának királyi várnagya alapjaira építette Kilián vitéz. Nagybiccse várának királyi várnagya. IV. Béla 1240-ben Bartolomeus nevű hívének Farkas nevű fiát ajándékozta meg a várral, s azt még az unoka, Biccsei Miklós is bírta. Hricsó mindig a biccsei vár tartozéka volt; akié volt Biccse

34. Zsoltár – AZ IGAZ BOLDOG SORSA – A BŰNÖS GYÁSZOS VÉGE

1 Dávid-zsoltár. Amikor Abimelek előtt őrültnek tette magát, az pedig eltávozásra kényszerítette.

2 Áldom mindenkor az Urat,
számban dicsérete örökké megmarad.

3 Benne talál a lelkem dicsőséget:
örvendeznek, ha hallják, a szegények.

4 Csodáit magasztaljátok velem,
dicsérve

5 Én az Urat keresem, s ő felelt
s minden nyomorúságomból fölemelt.

6 Feléje nézel s arcod felderül,
és soha meg nem szégyenül.

7 Gyötrelmeiben a szegény az Urat hívta,
az hallgatott rá s megszabadította.

8 Hadával az Úr angyala

Kárpát-medencei keresztkötődések III. - Major Zoltán: Trianon és re - víziója (2. rész)

Nincs most itt terünk arra, hogy a gazdag revíziós nemzetközi jogi irodalomról bármilyen szemlét adjunk. Csak néhány alapművet említhetünk meg, és azok kapcsán szólhatunk némely revíziós jogcímről. Az ezirányú külföldi szakirodalomból kiemelkedik mint alapmunka – standard work – a Kunz Die Revision der Pariser Friedensverträge, Bécs 1932. Ez a munka három nagyobb témakörbe csoportosítva tárgyalja anyagát: 1. a békeszerződések szerkezete revízió szempontjából; 2. a revízió jogcímei; 3. a revíziós (jogi) eljárás. Itt csak a revíziós jogcímekkel foglalkozunk. A revízió jogcímeinek szempontjából Kunz megkülönbözteti a szűkebb és tágabb értelemben vett revíziós formát. Megjegyzendő, hogy Kunz felosztását a vonatkozó szakirodalom elfogadta, de Buda László ellenkező nézeten volt az említett A revízió nemzetközi jogi alapjai Bp. 1933. című tanulmányában.

Babits Mihály: Petőfi koszorúi 1923.

"Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?"

Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak
szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
mint az olcsó gyertyák.

Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja, hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán

Juhász Gyula: Petőfi-centenárium

Nevét idézik, de a szellemét nem.
Az él és gyújt szívekben, észrevétlen,
Mint a futó tűz korhadó avarban,
Terjed titokban és nő láthatatlan,

Míg égbe nem csap, éjbe nem világol
És pirkad tőle közel és a távol,
Hűs csillagok sápadnak rőt hevétől
És bíbor pernyék hullanak az égből

És futva futnak dúvadak riadtan:
Petőfi lángol a világviharban,
Elég babona, máglya, bamba gazság
És napod virrad, szent Világszabadság!

Petőfi adomák - A természet vadvirága

Bangó Pista, tiszafüredi jómódú fiatal gazda, miután elvégezte iskoláit Pesten a piaristáknál, haza ment gazdálkodni. Tíz éve, hogy nem járt Pesten és ez volt főindító oka annak, hogy újra felrándult megnézni, vajon mennyit változott azóta a főváros, 1836-tól 1846-ig?
Petőfinek nagy tisztelője volt. Megvette minden művét és nagy részét könyv nélkül tudta.
Elindulásának híre kelvén Tiszafüreden, fölkereste egy szomszédközségbeli földbirtokos és megkérte, hogy jó barátjának, Petőfinek, vigye le üdvözletét, tiszteletét.

Szakál Gábor: Petőfi él

Petőfi él! - de vannak,kik nem ezt vallják,
kiknek oly idegen a hazafiasság
s a szabadság helyett,jobb a szabadosság -
a fü alatt terjed az idegen másság!

Vakon üldöznének mindent mi szép és jó,
ki értéket teremt nékik nem haladó,
tagadják az Istent,mi erény és malaszt,
aláznának mindenkit,burjánzik a gaz.

Midőn eljutnak majd a feltámadásig,
sírva fognak csúszni Jézus sarujáig,
bűnbocsátást kérve,merthogy megtagadták
szellemét,örökét s a keresztény eszmét.

Tompa Mihály: Bűnbocsánat

Álmatlan éjben az ágy vánkosán,
Zarándok-úton s a templom kövén:
Oh, mennyi köny hull széjjel titkosan,
A fájdalom forrásiból jövén!
Midőn felkél a vádló síri árny,
Melyet sok év és hallgatás temet,
Fedett arccal sohajt a bünhödő:
Isten bocsásd, bocsásd meg vétkemet!

- Én bűnös kéjt vadásztam, - tudva bár
Azt a sivár átkot, mely rajta van; -
Lábbal tapodtam hűséget, frigyet;
Eszeveszett valék és fajtalan;
A drága nő szivét meggyilkolám,
Szétszórtam édes, szép családomat!

Áprily Lajos: Gyümölcsoltó

(Reményik Sándornak)

A néma telken láttalak.
Bimbózott sűrűn már a kertünk.
A szíved mély volt és sötét.
Minket kerestél. Nem feleltünk.

Tűz gyúlt a szomszéd fák alatt.
Szélben körülölelt a füstje.
Aztán kék szárnnyal száll tovább
szagos füzekre, vízezüstre.

A mozduló erők között
sokáig álltál gyenge vállal.
Tudtak, hogy nincs több fegyvered
ütközni végzettel, halállal.

Arany János: Endre királyfi

„Mit kötögetsz? mit fonsz selyem-arany szállal
Én szép feleségem, Johanna királyné?”
„Neked uram, látod, hímezék palástot
Koronázó napra: zsinórt verek arra.”
Mosolyog az asszony, de csak szeme, szája. –
„Endre fiam, félek: gonosz itt a lélek.”
Gyanús szeretet az, sohase’ visz jóra:
Nápolyba, vitézek! boszúra, boszúra!

„Fiam édes, Endrém! nincs e dolog rendén:
Jer vissza hazádba, szép Magyarországba.”
„Nem, anyám: meghalnék, szívem kiszakadna;
Szeret is Johanna mint a maga lelkét

Erdélyi Tibor: Örök március

Imádom a rügybontó tavaszt,
mely gallyakon és szíveken bimbót fakaszt.
Imádom a rügyek pattanását,
a szellőfuvalmat,
az élet zsendülését,
a szívek zendülését,
de gyűlölöm, gyűlölöm a semmibenéző,
bódult nyugalmat.
Rügy, bimbó, reménység,
zengő és zsongó muzsika,
vágy, mámor: szép tavasz!
A tavasz ifjúság,
s az ifjúság élet!

D. Eperjessy Margit: Márciusi gondolat

A költő lehet szeretet dalnoka,
hirdetője Ámor hatalmának;
bölcsőtől a sírig, s azon túlnan is,
lantvivője századok karának.

A költő lehet Istennek ostora,
mely a hitszegőkre irgalmatlan sújt,
de lobogva égő, élő fáklya
az igaznak: lássa, merre az út.

Sokan félreértik, mások mellőzik,
csak kevesen értik a költő szavát,
mert a világ zajától süketen és vakon
építgetik – a lélektelen mát.

Garay János: Petőfi Sándor emlékkönyvébe

Pesten, mart. 15-kén 1848.

S szent, e nagy napon, melyen végtére
Megtestesült a kimondott ige:
S nép, függetlenség, alkotmány s szabadság
Magyar hazánkban többé nem rege;
Melyen, kezében széttépett bilincscsel,
Győzelmi zászlóval másik kezén,
Áll köztünk a kivítt sajtó-szabadság;
Melyen egy jobblét dicső reggelén
A leigázott óriás, a nép,
Üdv néki! a kigyó fejére lép -
Dobogjon össze szívem hő sziveddel,
Mint egybeolvad lantom énekeddel.

Petőfi Sándor: 15-DIK MÁRCIUS, 1848

Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!

Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.

Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani.

Sinka István: Március idusán

A szót,
mely tűzként lobogva
s viharzó erővel
elröppent egykor,
örök, messzi fények
szent papjai előtt
kimondom most én is:
Március!... Szabadság!
Ezt zengik az örök,
messzi kék hegyek,
a róna, az éther,
s a költő nevével
ezt zúgja a vérem;
mert rút a járom
és rút a szolgaság!

Dr. Hernoegger Antal világi lelkész

1849-ben 40 éves kora és 20 éves áldozás bölcsészet- és jogtudomány, szentszéki ülnök, nagytudományú férfiú és a vácmegyebeli papság egyik kitűnő tagja volt.
A szecsői táborból való felvonulás alkalmával Damjanich elfogatta és magával vitte a kókai plébánost: Hernoegger Antalt. Nagycsütörtökön este a magyar tábor egy része Kókára érvén, egy főtiszt és két honvéd az ispáni lakba kísérte a plébánost és azonnal kihallatta. – Nagypénteken

Dr. Mericzay János (világi lelkész)

A magyar szabadságharc egész lefolyásában és küzdelmeiben oly dicsőségteljes fegyverténye vala a magyar nemzetnek, minőt Európa népei nem mutathatnak fel. Az összes nemezt bámulatos lelkesedése, a hadvezérek s az összes hadseregek csodával határos bátorsága, vitézsége, a kis erővel óriási hatalom ellenében vívott számtalan fényes diadal, a tűrés, kitar4tás, szóval a szabadságharc egész lefolyása a magyar nemzet vitézségének és nevének fényes babért és örök dicsőséget szerzett a művelt világ előtt.
És csak mélyen sajnálni lehet, hogy a magyar szabadságharc dicsfényét egyes fekete pontok kissé elhomályosítják. És még inkább sajnálandó

Bárd Oszkár: Turin, 1888. XII. ?

Strindbergtől jött levele aznap,
a baráttól, kit sosem látott
s akivel együtt tán lehetne
megváltani e rongy világot.
A feje néhány napja fájt már,
zajgott a tan, a bús, kevély;
a hatalom a szent talapzat,
vele az ember mért nem él?
Kinél lakott, az újságárus,
tanácsára sétálni ment el
s valóban, nagyon jólesett a napfény:
egy lett szíve a firmamenttel.
…A föld, igen, az Erő skatulyája

Babits Mihály: Csonka Magyarország

Bár lenne a hangom tiszta és éles, mit intő csengőké! A tiétek zavaros, mint mocsarak habja! ti leborultatok az Ércbálvány előtt! döntsön az erőszak!
s döntött az Erőszak…
mi jogotok beszélni többé?
Nekem van rá jogom!
ti elhánytátok a Kiáltást: mind bolond a fegyverét! nem kiálthattok már:
én elkiálthatom:
Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája! szólj!

Balogh István: Tépelődés

Viharos felhőkkel fellegzik bús egünk.
Győző ellen tépdes, - jaj mostan minekünk!
Győzelmi koszorúnk sárba van taposva,
Hősi vitézségünk vergődik a porba:
Irgalmas Istenünk tekints bús sorsunkra!

Háromszínű zászlónk véres ronggyá mállott
Testvérviszály öli, gyilkolja hazánkat.
Nagy keserűségünk tehetetlensége
Öntestünkbe vágott, hogy véresre tépje:
Isten, gyújts világot a nagy sötétségbe!

Hadakat vezető hős turul madarunk
Eltűnt szemünk elől s olyan árvák vagyunk!
Keselyűk vijjognak gyászos préda felett

Reményik Sándor: Vándorló város

Ez a város most vándorol,
Földje folyvást remeg,
Vonulnak utcahosszat benn
Szomorú szekerek.

Nehéz, megrakott szekerek
Utcahosszat vonulnak…
Az égen hullnak csillagok,
Napok bealkonyulnak.

Ki erre költözik, ki arra,
Más utca szélire,
Ki csak a szomszéd faluba,
Ki – világ végire.

Konrád Jenő: Magyarok vagyunk

A szemünkben: ősi tűz lobog.
Arcunk: nyugodt, büszke és komor.
Ajkunk: néma, összevont, konok.
Tekintetünk egy mondatba forr:
Magyarok vagyunk.

Nekünk örök eszmény a Haza.
Vihartépett lelkünk jobb fele.
A mennydörgő ágyúk szózata
S a kalászsusogás: magyar zene…
Magyarok vagyunk…

Minket nem csábít szennyes arany,
Mi nem születtünk kalmárlelkűnek…
De szenvedéseinknek kincse van:
Régi, kristálytiszta becsület!
Magyarok vagyunk!...

Dr. Palasovszky Béla: A magyar igazság Himnusza

Isten, ki fenn az égben látod,
Mivé lett szegény magyar néped,
Bocsássad felénk napvilágod,
Hadd lássunk fényességben Téged!
A mi helyünk a nap alatt van,
Nem sötétségén síri gyásznak, –
Éggé kiáltjuk szakadatlan:
– Igazságot Magyarországnak!

Szedett-vedett népek prédája
Lett a mi szép országunk földje,
A testvéreink rabigába’
Élnek sínylődve, meggyötörve.
Ne hagyd, Urunk, szent magyar Isten,
Hogy néped elveszítse bánat,
De add erődet, hogy segítsen
– Igazságot Magyarországnak!

Moravek Endre: Emlékezés Ölvedi Lászlóra

Ez a kis írás nem esztétikai méltatást akar adni, – azt elvégezte és elvégzi az irodalomtörténet, – csupán egy pár vonást szeretnék szolgáltatni Ölvedi László emberi portréjához. Mert Ölvedi László nemcsak poétának volt kiváló; embernek is egész volt, kemény fából faragott, egyenes, jellemes, megbízható egyéniség és amellett szeretetreméltó és hűséges jóbarát.
Nem voltunk gyermekkori pajtások, még csak iskolatársak sem: a véletlen egyetemi éveink alatt dobott össze bennünket. Mindketten tagjai voltunk a pesti Eötvös Collegiumnak, ahol a kiválóbb tanárjelölteket gyűjtik össze. Jómagam s Ölvedi Laci földije, az azóta szintén elköltözött szegény Pleidell Ambrus, történész gárdánk egyik legsokatígérőbb fiatalja már „öreg” kollegisták