„Százados úr ha felül a lovára”

            Huszár ak.-sok menetelője

Százados úr ha felül a lovára,
Négyesével megy a huszár utána,
Olyan szépen szól a katonanóta
Kisangyalom hallaná, de siratna.

Jászkun huszár kihajlik a nyeregből,
Csókot kér a régi szeretőjétől.
Adj egy csókot kisangyalom az útra,
Isten tudja, látlak-e még valaha?

A huszárnak csókot adni nem lehet,
Mert a huszár nem igaz szívből szeret.
Ha a huszár igaz szívből szeretne,
Maga mellé a nyeregbe ültetne.

Gyenge vagy még kisangyalom a lóra,
Játszik a ló, te meg leesel róla.
Majd, ha egyszer én ülök a nyeregbe,
Felugratunk a csillagos egekbe.

Dr. Szelenczy Mihály hu.hdgy. L. A. 1944.

Visszatekintve az I. világháború borzalmaira: Przemyśl

Przemyśl. Ez a szó mind az első világégés idején, mind a hadtörténészek és az I világháborút kutatók között fontos, már-már mágikus erővel hat. térképgalociafrontAz erőd hősies és szervezett védelme, stratégiai értékén felül, fontos propaganda eszköz volt a háborús Monarchiában, csak az 1914. novemberében-decemberében lezajlott győzedelmes limanovai csata volt ehhez mérhető ütközet. Az erőd hadászati jelentősége abban állt, hogy a támadásban lévő „orosz gőzhengert” megállítsák itt is, mint Limanova-nál. További lélektani hatása, politikai jelentősége az lett volna, hogy Galíciába és a magyar földre betörő oroszokat visszavessék, és mint Limanovánál elérjék, hogy ne tudjon orosz sereg Magyarország területére bevonulni. Ez a cél megvalósult, harminc évig orosz katonák nem léptek hazánk földjére.

szozattovabbacikkhez

Kacskovics Tibor Béla: Este a Kazamatákban – Gyóni Gézának küldöm

Szomorú mostan odakünn
az alkony szürkületje,
mely ráborítja fátyolát
a hamvas védművekre.
Szomorú most az alkonyat,
a lomha téli alkonyat!

S szomorú fent az öblös ég;
boltján mogorva vész ül,
a San-vidéki végeken
hogy új legenda készül:
gránit-oroszlány küzködik,
aggott oroszlány küzködik!

Vad hordák dúlják mindenütt
e bús, lengyel vidéket;
féléve már ide s tova,
hogy volga-menti népek
tanyáznak itt a vár tövén,
elárvult sziklaszál tövén…

szozattovabbacikkhez

Kerecseny János: Az Oroszlánok Oroszlánja

Tamásy Árpád (1861 1939) altábornagy               A Przemysli Hős emlékének

Kettérepedt a földnek ócska kérge
És bömbölve tört föl a pokol:
Millió muzsiknak veszett dühe-mérge
Tűzcsóvát festett a kegyetlen égre
És tombolt a véres várfokon...

Kancsuka hajtott félvad férficsordát
A halálba vert gyilkosnak ajka,
Gépmadár okádta a poklos-bombát,
Vaseső döngette az acél bordát
S kelepelt a géppuska ajka.

Halál járt égen, földön és föld alatt
De a vár csak állt, mint Kárpát bérce.
Hiába döntött az ágyú is falat,
Ott termett a magyar és ott is maradt
Küzdve, míg kihullt kezéből érce!

szozattovabbacikkhez

Juhász Gyula: A halott vár legendája

                    Gyóni Gézának

A baldachinja vert arany, a paplana selyem,
A megölt várban így virraszt Atyuska csendesen.
Az ajtón bársony neszfogó, előtte strázsa jár,
Egyszerre csak susogni és zokogni kezd a Vár.

Gyászfátyolos a tele hold, a harmat sírra hull,
Atyuska húnyt szemmel hever, forog álmatlanul.
Orvosa nézi komoran gyors pulzusát neki
S a vár órája monoton az éjfelet veri.

Egy, kettő, három, négy, öt... ó, szent Miklós... a csoda!
Száz zárt ajtón át besuhan egy idegen katona.
Fehér az arca, mint a hold, ruhája csukaszin,
A karja csonka, szeme vak és nincs vér ajkain.

szozattovabbacikkhez

Kiss Menyhért: Aranyliliom

Piros vérben fürdik a mező, a rét,
Bíboros áradat zúg át a síkon,
Piroslik távol az alkonyati ég,
Nem soká látlak, már, szép magyar vidék,
Nem soká látlak már: Aranyliliom.

Kard oldalamon, csákó a fejemen,
Szívemen lángoló rózsaszirom,
Halál árnyallik izzó szememen,
Be kábító, mély gyönyör a szerelem,
És el kell válni, Aranyliliom!

Nem is szerettél… úri lányi flört,
Egy ötlet, szeszély, ennyi volt bizony,
Csak én éreztem azt a bús nagy gyönyört,
Mely üdvözített és mégis meggyötört:
Felelj a szíveddel, Aranyliliom!

Egy katona, hol a Visztula foly
S ólomszürkén ködlik a messzi horizont,
Őszi árok partján, vérben haldokol,
Egy nevet súg, – s ajkán szelíd, bús mosoly:
Aranyliliom… Aranyliliom…

Kosztolányi Dezső: Öcsém

Az én öcsém mostan katona a határon,
A szerb hegyek mentén Ferenc József bakája.
Szívdobbanásommal mérek fel minden éjet,
Lámpákat gyújtok és így gondolok reája.

Ezer szurony között, szekerek éjjelében
Az ő szeme ragyog, kiáltó-ismerősen.
Ki tudja merre néz, ki tudja, hol világít
Sok százezer szem közt? – nem tudja senki, ő sem.

Öcsém, én kisöcsém a háború zajába
Egy csókot küldök én, a lőporfüstbe: versem,
Hogy érezd a bátyád, gondolj játékainkra,
Ragyogj, kis hős, ragyogj és a lelked nevessen.

szozattovabbacikkhez

Nagy Ilonka: Katona-sírok

Ha álmodva járunk a temetőben
S gyászoló bánattól terhes a szívünk,
Zizegő szirmokkal, virágokkal telten
Horpadó sírokra omlunk, s könnyezünk:
Gondoljunk a messze-messze idegenbe,
Katona-sírokra, apró keresztekre.

Az árva hantokon csendül-e fel ének?
Megcsuklik-e a térd, a hűlt porok felett?
S nyugalmáért esdve a sok holt vitéznek
Immár kulcsolva vannak-é kezek?
Van-e, ki virágot szórva-hintve rájuk,
Széppé varázsolja csendes síri álmuk?

szozattovabbacikkhez

Bíró László: Levél

Levelet írt az édes kis öcsém:
„Jól vagyok Bátyám, nincs semmi bajom,
Itt szép az élet, tündérek táncolnak
Esténként az Isonzó habokon.

Ma én állok őrt, - fönt a csillagok
Olyan szépen vigyáznak majd reám…
Hazagondolva száll-száll a lelkem,
Ti köztetek van most is az imám.

Mert bár oly szép, gyönyörű itt az élet,
Fehér havon mégis piros a vér,
S olyan sápadt, borús lesz annak arca,
Akit itten a halál csókja ér.

És ti otthon estenként csöndben ülve
Gondoltok-e néha még énreám,
Imába szőve mondja-e nevem
Könnyezve, sírva az Édesanyám?

szozattovabbacikkhez

Falu Tamás: Foglyok éneke

homezohadifSzürke láthatárnak
Végtelen a vége,
Jutunk-e még egyszer
Házunk közelébe?
Kiskapunk küszöbén
Leomolni vágyunk,
Kedves feleségünk,
Kicsi fiunk, lányunk.

Füstölgő kéményű,
Meleg ölű fészkünk,
Mint a gerezd-dió,
Benned úgy megférünk.
Sótlan a kenyerünk,
Éjjel fölvet ágyunk…
Kedves feleségünk,
Kicsi fiunk, lányunk.

szozattovabbacikkhez

Sántha Károly: Bús lány imádkozik

Bús lány imádkozik.
Megnyílt a fényes tiszta menny
Szellő, ne suttogj most, pihenj.
Virágos zöld lombok alól
Madárka most te ne dalolj.
Méhecske, víg utadra kelvén,
Ne zümmögj ott a rózsa kelyhén.
Borítson mindent néma csend:
Menyasszonynak imája cseng.
Bús lány imádkozik.
           
Bús lány imádkozik.
Csak halkan itt – bánat van ott:
A sok fogoly, a sok halott!
Jajunk, keservünk oda sír,
Akikhez oly közel a sír,
Ahol a hősök reggeltől estig
A tért vérrel pirosra festik…
Ki hont szeret: Istent imád,
Menyasszony zeng buzgó imát.
Bús lány imádkozik.

                 1917

Reményik Sándor: Hymnus

Állok és leeresztem fáradt lantom,
Sok vékony gyermekhang: szférák dala
Oly messziről, olyan nem földi hangon
Énekel… Ez itt egy iskola.

Zárt ablakok… Meszelt fehér falak,
Állok és egész valóm remeg,
Nem hallgattam e dalt ily álmatag,
Ha énekelték zúgó tömegek.

E dalra port hintett a hétköznap
És ünneplőjét sár fecskendte végig,
Hozzá nyúlt minden hamis hitű pap,
De lelke szűz maradt, s most száll az égig.

Mennék. A szívem úgy vibrál, remeg –
És mégis, mint egy kőszent állok itten,
Belülről zeng a dal: »Isten álld meg!«
S én gondolom: Ó, hogy megvert az Isten!

                                             1918. dec. 18.

Kosztolányi Dezső: A bús férfi panaszai

[részlet]  

Szülőföldem bús határa, hajh,
elér-e még a bánat és sóhaj?

Mert hozzád többé nem visz a vonat,
csak így emelhetem rád arcomat.

Gyermekkorom, áldott gyermekkorom,
te hontalan, hozzád kiáltozom.

Bölcsők, koporsók, temetői por
és templomok ormán az estbíbor.

Kis iskolánk, amelybe a harang
oly édesen beszélt, akár a lant.

Lombok, virágok és színes kavics
a sínek mellett. Hullámos Palics.

szozattovabbacikkhez

Rakovszky József: Oh, hányszor álmodott a Nép!

Oh, hányszor álmodott a Nép
dicsőt, nagyot, szegény.

Oh, hányszor lakta bús szívét
a csalfa, vak remény.

Oh, hányszor húzta pap s király
terhét igás nyaka,

hogy végre annyi éj után
feljő majd hajnala.

S ha volt is egy-egy villanás
koromsetét egén,

nem gyulladt tűzbe senki más,
csak pár szegénylegény.

És így lelet játékszerül
szabadságot, jogot,

szozattovabbacikkhez

Szőnyi Gyula: Fekete rabó

Egy fekete rabó száguldott az utcán.
Utána a halál kaszása robogott.
Két ifjúnak lelkét elrabolni készült,
Kiknek testük még élt, de lelkük már halott.

Alig lépték még át a húsz év küszöbét,
A csúf halál már is meg zsarolta őket.
Ott ült a bírák közt, és fülükbe súgta,
Követelőzően, hogy övé a két élet.

Vigasztaltuk őket, utolsó reménnyel.
Láttuk ott a halál kéjenc vigyorgását.
Tudtuk, hogy őket már meghívta a hóhér,
Hogy járják el véle, a haláluk táncát.

Száguldott a rabó, a bitófa felé.
Mi voltunk a gyásznép és búsan hallgattunk.
Az egyik bajtársunk búcsúdalt énekelt.
Csendben szólt az ének, amerre haladtunk.

szozattovabbacikkhez

Tollas Tibor: Szegedi ballada

Húszéves múlt csak Ötvenhatban,
anyjának egyetlen fia.
Legenda őrzi, halhatatlan.
Miért kellett meghalnia?

A Csillagbörtönben kínozták
s kivégezték egy hajnalon.
Titokban tömegsírba dobták
be maradjon utána nyom.

Anyja azóta eszét vesztve
– így mondják – egész Szegeden
keresi fiát nappal, este,
utcákon át és tereken.

Könyörtelen, élő kísértet
kiált, torkából kín fakad.
– Hová tettétek? Megöltétek?
Adjátok vissza a fiamat! –

szozattovabbacikkhez

Rónay György: Guillaume de Machaut balladája

1.
Fáradt volt és öreg. Járt kalandokban, követségben, háborúban.
Most már csak otthon ült, a múltakon tűnődött s rekedt lantját pengette néha szomorúan.

Egy almafája volt, alatta kerek asztal, ott könyökölt napestig, tenyerében álla.
Fehér galamb suhant az égen, leszállt az asztalára.

Csőrében levelet hozott, s ő s ezt olvasta benne: „Ne feledd el,
mióta meghallottam dobogását, mindennap együtt hálok a szíveddel.”

Akkor fölállt, megropogtatta derekát és elindult a messzi várba.
A várúrnő fönt állt a bástyán és mosolyogva várta.

szozattovabbacikkhez

Vértesy Jenő: Kossuth

Édes szárnyas lovam! Jerünk hosszú útra.
Bontsd ki aranyszárnyad’, vigyj engem a múltba.
Ahol csillag ragyog, ahol nincsen felhő,
Körösleg zöldellik csupa cserfaerdő.
A cserfaerdőnek bólint minden ága,
Koszorúba fűzzük hősök homlokára.

Sorra a nevüket ki győzné beszélni?
Ország követei, főrendi, vezéri,
Egyszerű nemesek, fényesnevű urak:
Ott a haza bölcse, a nagy törvénytevő,
Ott Erdély nagyura, a vasgyúró lovag,
Agyában eszme forr, karjában az erő.
Ott van a próféta, a legnagyobb magyar,
Tar homloka ezer gondolatot takar.
Ott van Kossuth Lajos köztük, hogyne volna!
Beh szeret az Isten! Ki szedné ezt sorba?

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: Öregek

`Kodály Zoltán mesternek`


kodályhegedűOly árvák ők mind, az öregek.

Az ablakból néha elnézem őket,
hogy vacogó szélben, gallyal hátukon
mint cipekednek hazafelé --
vagy tikkadt nyárban, a tornácon
hogy üldögélnek a napsugárban --
vagy téli estén, kályha mellett
hogyan alusznak jóízüen --
nyujtott tenyérrel a templom előtt
úgy állnak búsan, csüggeteg,
mint hervadt őszi levelek
a sárga porban.
És ha az utcán bottal bandukolnak,
idegenül néz a napsugár is
és oly furcsán mondja minden ember:
"Jónapot, bácsi."

szozattovabbacikkhez

Kossuth Lajos levele – Zeyk Saroltának

Az agg férfi szerelemre gyulladt a majdnem gyermeklány iránt. Ennek az igazán „romantikus” vonzalomnak lehetünk tanúi a költői hangulatú levelet olvasva.

    1885. május 2.

    Ápril 23-kai leveledben van egy szívélyes szó, – a szeretet szava, melyet megilletődött szívvel köszönök neked édes angyalom. Mennyi jóságnak kell lenni a Te fiatal szívedben, hogy engem szegény örömtelen öreget életem borús végalkonyán ily derítő napsugárra méltatol. Légy meggyőződve kedvesem, hogy jóindulatodat – engedd, hogy szeretetnek nevezzem – mély érzéssel viszonzom s fogom viszonozni utolsó percéig azon maroknyi napoknak, melyeknek terhe még a földön reám méretett.

    Leveledet olvasva újra elgondolkoztam – mint már sokszor tevém – afelett, hogy tulajdonképp minek is nevezhetném azt a vonzalmat, mellyel irántad viseltetem.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo