Vértesy Gyula: Azt mondják, hogy élünk

Azt mondják, hogy most is élünk!
Pedig hát ez nem élet.
Hitvány, rongyos nyomorgás.
Az élet szatírája.
Megőrült tömegeknek a vérpadra hajtása.
Vérszagos levegőben üvöltenek haldoklók,
A vérnek, könnynek patakja hömpölyög a világon.

Azt mondják, most is élünk.
Pedig, dehogy is élünk.             
Azt hiszem, rég meghaltunk
s a sírban álmodunk csak
szörnyűséges rémálmot,
lehetetlen életről,
emberi butaságról,
megőrült emberekről…
     Nem, ez nem lehet élet,
     Csak egy rémséges álom…

                       1918

Farkasházi György: Az igazság dala

Verjen riadót Észak és Dél,
Hős hadaink, ha síkra szállnak,
Szavunk nem kérlel:
Vassal és vérrel
Igazságot Magyarországnak!

Rab Erdélyben csörög a bilincs,
Kárpátokban bitófák állnak,
Vértanúk vére
Kiált az égre:
Igazságot Magyarországnak!

Ős havasok erdős ormain
Bús magyarok kémlelve várnak:
Mozdul-e távol
A honvéd tábor?! –
Igazságot Magyarországnak!

Igazságot a hős halottnak,
Bús árvának, könnyes orcáknak,
A magyar névnek,
Egy ezredévnek,
Igazságot Magyarországnak!

Eljön majd a diadal napja:
Isten házában milljók állnak,
Térdre borulnak
S harangok zúgnak:
Igazságot Magyarországnak!

Sajó Sándor: Az erdő mélyén…

Az erdő mélyén méla nyugalom;
Istenlehellet minden fuvalom;
Itt nem jár ember, hitvány, becstelen, -
Itt jóság, szépség, - Krisztus van velem.

Ő itt a csend, a fény, az áhítat;
Mely árnyat, lombot s engem átitat;
Végigsimítja felhős homlokom, -
Ölébe hajlok s békét álmodom.

Az erdő mélyén csoda születik:
A szív nem érzi vérző sebeit,
S míg boldog csendben éli e csodát,
Mindent megért és mindent megbocsát…

                                                      1928

fuzfaagak

Sajó Sándor: Magyar lélek

Magyar földön: halmon, rónaságon
Látomány kél csöndes éjszakákon;
Magyar ember, ha ott bolyong éppen,
Csodát lát a csillagfényes éjben.

Bús fenséggel, halkan ringó szárnyon
Turulmadár lebben át a tájon,
S ahol leszáll, rejtekek homályán,
Kőszobor kél, mint valami bálvány.

Büszke látvány: ős magyarság szobra,
Nehéz kardját két marokra fogja
S kémlő szemmel, harci tűzben égve
Elszántan néz végezete elébe.

Mozdulnak az ősi rögök, hantok,
Párállik az ősök vére rajtok,
S mint a harmat szomjas virágkelyhet,
Az a pára ellepi a lelket…

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Muzsikaszó

Hegedű, egyszál, – bennesír a dallam,
Hegedű, másik, – árnyékolja halkan,
Gordonka hangja zokogtatja néhol,
A cimbalom meg belebugyborékol
S lágy hullámzással fut a dallamon, –
És zeng és száll a magyar fájdalom.

Fejem, könyöklőn, tenyerembe hajtva
Csak hallgatok, mint körülem a táj:
Az ég is, föld is azt a bút sóhajtja,
Mely bennem ég s az éjtszakába fáj…
Kik égből néztek álmélkodva rám,
Ti magasságos, fénylő csillagok,
S ti lengő árnyak itt az éjtszakán, –
Tudjátok-é, hogy ki és mi vagyok?
Óh, nem vagyok én duhaj mulató,
Csak bánatos fa, lombját hullató,
Csak szeretem a síró hegedűt,
A zengő nótát, magyar veretűt,
Csak szeretem a bánat muzsikáját,
Meg, aki húzza egyre szomorúbban,
A magyar föld cigányát –
Mert testvérem a búban…

szozattovabbacikkhez

Szőnyi Géza: „Csőcselék” gyilkos Gerő

Undok szörny, véres agyarad
mily kéjelgőn csattogtatod.
Mint hiéna áldozatát,
holtak vérét úgy felfalod.
Habzsolva töltöd potrohád,
utolsó lesz e vacsorád.
Most mulass hát, a mindenét,
a te nótád húzza most el,
ropogósan, a „csőcselék”.

Öltsd magadra hóhérruhád,
a vérrel áztatott rongyod.
Megkorbácsolt magyar népet
ünneplőruhában látod.
Rázza lánctól csörgő kezét,
amit az imént tépett szét,
ám most meg fog táncoltatni,
ropogósan, a „csőcselék”.

Gyárak lassú malmaiban
munkás testét őrli a gép,
éltető olajként adja
fáradt teste verejtékét.
De most leálltak a gyárak,
a munkások harcban állnak,
reszket az elnyomó zsarnok,
mert fegyverben van már a nép,
leszámolás napja eljött,
bírátok lesz a „csőcselék”.

szozattovabbacikkhez

Tömöry Péter: Szibéria

Metsző fergeteget kavart a szögesdrótokra zúduló szél. Még a
levegő is csikorgott a negyvenfokos fagyban. Örökre számkivetett
foglyok, fák, reccsentek a súlyos zúzmara alatt. A fertőtlen derme-
dettségre elnyúló árnyakat mázolt az alkony.

- Csodálatos! - kiáltott föl lelkesülten. - Nézzétek, milyen
csodálatos! - fordult rabtársnői felé.

A beesett arcokon sárgán senyvedt a szem.
Szó nélkül gyűltek köré.
Szó nélkül ütötték.
Szótlanul viselte.

szozattovabbacikkhez

Tamási Lajos: Keserves fáklya

A gyanakvással önérzetében
megsértett nép nem csapott lármát,
csak összenézett és legyintve
megvonta vállát.

S végezte sok dolgát nyugodtan.
Fekete bányákba görnyedt.
Forgatta a kalapácsot.
És bevetette a földet.

Mert az embernek élni kell,
élni és cselekedni,
nem volt több dolga, mint máskor,
s nem volt több ideje pihenni.

Vezérei ostobaságát
jószívvel meg is magyarázta,
csak a gyanakvás fájt szívének
s rászokott a szomorúságra.

szozattovabbacikkhez

József Ferenc királyi herceg: Búcsúztató

                   Tormay Cecile halálára

Tavasz vívott a télben bősz csatát –
A Mátra ormain feküdt a fáradt hó:
Kimúlt leplében remény sírta el magát.
Felcsendült már az első bíztató.

Tenálad jártam fönn – tűz asszonya:
Távolba néző magyar ormokon –
Tavaszban égő élted alkonya
Megcsókolt engem – izzó homlokom.

Lázongó lelkemen nyugalmad elpihent:
Háborgó nagy tavon a naplemente.
Aztán egy napon, tűzlelked elment –
Emléke magvát bennem elhintette.

Vihar előtt – szellővé csendesült,
Simítja erdők ifjú lombjait:
A völgyekben a béke elterült:
És valaki szíve jelölt nekünk utat. –

Vágyakozás: a kéklő távolokba néz,
Ahol szavad üzen emlékeim között.
Az erdő minden fája csak Téged idéz;
Egy asszonyhang szívemben kikötött.

Juhász Gyula: Széchenyi

Mint rab oroszlán rozzant ketrecében,
Morogva élt Döblingben a beteg.
S figyelte, hogy a távol magyar élet
Egére új vihar mint közeleg?

És néha néma egykedvűn besüppedt
Az őrület fonák, bús szőnyegén
S hallgatta, mint lehangolt hegedűket,
Miket susog a kétség és remény?

És olykor kitekintett rácsa résén
S szimatolta az ébredő szelet,
Hej, a tavasz künn milyen is lehet?

És néha, kora fagyok ködös éjén,
A pisztolyával babrált eltűnődve
S mint kandi gyermek, úgy bámult a csőbe...

Keresztury Dezső: Jelkép

            Teleki Pál emlékére

Ha nyugtalan éjeken fölriadok,
pisztolydörgéseket vélek hallani:
Széchenyi rémlik föl, aztán a Telekiek; –
az első: László, kit beugratni csaltak haza;
a harmadik: Géza, ki frontokon repült át
békét szerezni, s elpusztult idegenben,
ő is öngyilkosan; de főként a második:
Pál a földrajz tudósa, ki, amikor kellett,
odahagyta tanszékét egy sokkal nagyobbért,
s lett fajvédő, partizán, ha ezt kívánta
a hely s a perc: mert Európa, – melyet
egy roppant város köreiként fejtett meg –
vak önzéssel szétszaggatta országát.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Szószéken

          /Prohászka püspök emlékezetére/

A halál aznap azt súgta neki:
A szószéken ma nem állsz egyedül,
A szószéken ma én állok veled,
És amikor legjobban tündököl,
Elmetszem szavad aranyfonalát.

Ő visszanézett napsugár-szemével
A néma szónok éjsötét szemébe:
Jól van, halál, ma ketten prédikálunk –
De harmadiknak Isten is beszél.

Csokonai Vitéz Mihály – Lillámnak

    Morsa 18 Mart. 1798.

         Óhajtott Szép Kincsecském!

    Ímé, midőn te Éretted kiindulok az én Balatoni utamra, sírni láttatik az Ég, és szomorú felhőknek fátyolával borította el kedveltető homlokát. Ah, Kincsem! ha én idejártomban elvesztelek téged, így fog sírni az én szemem, ily bús gyászba borul az én lelkem; komorabb lesz ennél a mái időnél az én életem, ha az én kedvesemnek tavaszló napja, a kívánatos Lilla, azon nem fog ragyogni.

    De hát annyi szerelmes esdeklésim, annyi éretted való fáradságim, sőt az én örök hűséget esküdött indulatom s a te kedves ígéreted – lehetnének-e valaha híjába-valókká? Kihagyhatna-e engemet az a Lilla, aki én tőlem szeméremmel kérdezte, hogy én miért tudom őtet szeretni? az a Lilla, aki azt fogadta nékem, hogy csak bízzak, ő mindvégig…? Meglehetne-é, hogy én elszakadjak tőled, akiért élek, akiért fáradok, akivel sírni vagy örülni holtig kívánok? Csak te lehetsz az az Angyal, ki nékem e világi életet Paradicsommá teheted: csak te lehetsz az a Kegyetlen, aki engemet a bánat és keserűség mélyére visszabuktathatsz. Rajtad áll a választás. Nékem egyebet választanom soha sem lehet, hanem hogy téged szeresselek. Első megpillantásodra elvesztettem lelkemnek szabadságát; elloptad, leragadtad az én szívemet azon az egy estvén, amelyen először megláttalak.

szozattovabbacikkhez

Balaton László: A lükü, a lésza, a tolitu, avagy a göcsejikumok tárháza

göcsejA címben felsorolt különös hangzású kifejezések nem idegen ajkakon születtek, ezek bizony lassan feledésbe merülő, magyar szavak, de Göcsejben, mélyen a szegek falvaiban, egy-két idős embernek még ismerősen csengenek. Nem kétséges, hogy az ismertetett tárgyak az ország más vidékein is használatban voltak - esetleg más elnevezéssel - , de engedtessék meg nekem, hogy ezeket - legalábbis eme írás erejéig - göcsejikummá minősítsem. Szeretnék önöknek bemutatni néhány ilyen archaikus, jellegzetesen göcseji eszközt, a teljesség igénye nélkül.

   Lükü: Kölestörő mozsár, de megtörték benne a hajdinát, a mákot és a kukoricatusát is. Göcseji lányok és asszonyok XIX. századi fitnesszgépe, láberősítője. Gönczi Ferenc így ismerteti: „ A lükü fölött a falban fogantyú van. Ez arra való, hogy a törő, a kinek a lükübotra, illetőleg a mozsártörzsökre kell állania, abban megfogódzék. A törést rendesen egy egyén végzi, úgy, hogy a nyújtó hátsó végére áll s a falban levő fogantyút tartva, egyik lábát a nyújtó szegjére, illetőleg tengelyére helyezi, a másikkal pedig a lükübotot magasra emelve, ránehezedéssel hirtelen lecsapja. Lecsapáskor a lükübot üttegje a törzsök üregébe vágódik, melyben a törendő hajdina vagy más egyéb van s úgy töri, „moszittya” folytonosan, míg csak a termény kellően ki nincs törve, megtisztítva. Hogy a munka szaporábban s hatásosabban menjen, a mozsárszár és ütteg keresztezéséhez kötelet kötnek s ezzel egy ott álló egyén a lükü üttegjét erősebben segíti levágni. Vannak mozsáralakú lükük, is, melyeket különböző fajta fából, leggyakrabban körte-, cseresznye- és fiatalabb tölgyfából készítenek. ’’

szozattovabbacikkhez

Dr. Baranyay Ferenc: A komáromi magyar színészet története [III. rész]

Rondella    A magyar színészet történetében föl van jegyezve, hogy Komárom mint téma szerepel néhány régi színdarabban. Így 1794-ben Budán és Pesten a magyar színészek előadták Mérey Sándornak »Tongor, vagy Komáromnak állapotja a 8. században« című 3 felvonásos szomorújátékát. 1795-ben Ernyitől »A Pestre vándorolt szabó legény, vagy a komáromi nénikék« címűt 3 felvonásban.

    Érdemes följegyezni, egyszer a németek kedvezni akartak a magyaroknak és ezek bíztatására egy Nosöl József nevű bécsi német színész, bár nem tudott magyarul, szajkó módjára betanult két magyar darabot és 1802-ben Győrött, Tatán, Pápán, Budán és Komáromban is fellépett. Lehetetlen volt ezt az előadást végignézni és beszédét megérteni. A közönség már az előadás elején megszökött.

    Az első hivatásos magyar színészek 1811-ben jelentek meg először Komáromban. Akkor a színészetet nem a város, hanem a vármegye pártfogolta és segítette. A főispán akkor gróf Nádasdy Lipót, alispán Ghyczy Ferenc, másodalispán Pázmándy Pál, főjegyző Ordódy János, főügyész Thaly Zsigmond volt. Egytől egyig pártfogói a magyar kultúrának és a színészetnek. Benke József és Kemény János voltak a komáromi »Magyar Játszó Társaság« igazgatói, akik társulatukkal 1811. május 8-án kezdték el előadásaikat Komáromban Kotzebuc magyarra fordított darabjával: »Popelli, vagyis a tsodálatos egybetalálkozás« cíművel. Mint a Hazai és Külföldi Tudósításokban, Kulcsár István lapjában olvassuk, az előadás fényes sikert ért el.

szozattovabbacikkhez

Hajdu Imre: Grosschmid Géza titka

gg02Az alábbi gyászjelentés 1934. október 12-én, Miskolcon látott napvilágot:

    „Özvegy dr. Grosschmid Gézáné, sz. Ratkovszky Margit a maga, gyermekei és az egész rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelenti, hogy a legjobb férj és apa, nemes dr. GROSSCHMID GÉZA kir. közjegyző, a Kassai Ügyvédi Kamara volt elnöke, a Csehszlovákiai Országos Magyar Keresztényszocialista Párt volt szenátora, e hó 12-én délután 1/2 3 órakor Miskolcon, hosszú és kínos szenvedés után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének.”

    Az elhunytat a gyászhírben is szereplő özvegye mellett négy gyermeke gyászolta: dr. Grosschmid Gábor, Grosschmid Géza, Grosschmid Kató férjezett dr. Jetts Gyuláné, valamint … Igen, itt következnie kellene egy negyedik névnek is, méghozzá a legidősebb gyermek nevének, aki ráadásul nem csak meggyászolta szeretett apja elvesztését, hanem valóságos csodát téve – persze csak emberi csodát –, apja halálát, s mindazt, ami benne és apjában lejátszódott a haláltusa napjaiban, óráiban, perceiben, – megörökítette az örökké valóság számára.

    Közreadom, persze hogy közreadom a negyedik gyermek nevét is, hisz az olvasó joggal, már-már mérgesen kérdezheti, mire fel ez a titokzatosság, egyáltalán ki a fene ez a dr. Grosschmid Géza, hogy ekkora feneket kerít halálának e cikk szerzője? Még ha Kossuth Lajosról vagy Jókai Mórról lenne szó, még csak megértené, de egy Grosschmid nevű egyén esetében mi a fészkes fenét kell titokzatoskodni.

szozattovabbacikkhez

Valentyik Ferenc: Takács Ádám [1733-1797] református tiszteletes példaadó életútja

Takács Ádám egykori református lelkészt, egyházi írót, műfordítót, Karacsné Takács Éva édesapját, Karacs Teréz nagyapját teljes joggal lehet a magyarság elfeledett jelesei közé sorolni. Művei életében rendszerint több kiadást megértek, némelyiket még a halála utáni évtizedben is újranyomták, de azt követően már egyetlenegyet sem. A kétszáz évesnél idősebb eredeti kiadások ma a múzeumok féltett ereklyéi közé tartoznak, míg a hagyatékokból itt-ott előkerülő, megbúvó példányoknak biztos piaca van, hiszen az antikvár árveréseken magas áron kerülnek a könyvritkaságok gyűjtőihez.

    Takács Ádám a Komárom-Esztergom megyei Neszmély községben született 1733-ban nemes, földbirtokos család sarjaként. Kitűnően tanult, amit látva, szülei papként tervezték jövőjét. Debrecenbe küldték a már akkor is nagy hagyományokkal bíró Református Kollégiumba, hogy ott alaposan felkészülhessen a lelkészi pályára és valódi támasza lehessen majd leendő híveinek, hiszen abban az időben a protestantizmus nagyon sok zaklatásnak volt még kitéve. A cívisvárosban 1750. április 23-án togátus diákként (tógás főiskolai növendékként) a felső osztályba lépett; 1762 tavaszán főiskolai senior (végzős diák) volt. Tanulmányait kitűnő eredménnyel végezte, tudós emberré, egyúttal felebarátait szerető lelkipásztorrá képezte magát. Németországi egyetemeken is hosszabb időt töltött, melynek köszönhetően oly szinten sajátította el a nyelvet, hogy német nemzetiségű híveinek is szolgálhatott anyanyelvükön.

szozattovabbacikkhez

Volly István: Felvidéki nagy karikázó

A karikázás a tavaszkezdet szép-szép játéka.
   A falusi leányok nem igen maradnak el tánc nélkül! Éppen ezért még a böjtidőben is, amikor a kocsmában egyáltalán nem lehet táncolni s lakodalom sincsen – legalább karikáznak s így táncolják ki magukat. A karikázásra azt mondják, hogy ez nem tánc, csak játék. Ma ezt tartják felőle. Még a templomkertben is karikáznak a lányok, már pedig, ha táncnak tartanák, akkor ott nem karikáznának.
   A karikázás színhelye máskor az iskolaudvar, a községháza környéke, a szérűskertek alján valami sík mező vagy a vásártér. A dimbes-dombos tájakon kiválasztanak a lányok egy napos hegyoldalt, ahonnét messzire ellátni, s ott fenn, a falu felett karikáznak egész vasárnap délután.
   A vasárnapok és az ünnepnapok délutánjai a karikázóké! Rendesen a délutáni templomozás után nyomban megkezdik s karikáznak, játszanak a leányok, míg csak beesteledik, amíg az ünneplő színes ruhákról, a röpködő hajszalagokról le nem fogy a napsugár.
   A karikázás tehát vasár- és ünnepnapi játék: vagyis mindig színpompás ünneplő viseletben zajlik. Bő szoknyák, ingvállak, hajszalagok, szóval a népviseleti öltözetek teszik igazán széppé!
   A sokvirágos, bőszoknyás sárközi, s höndörgős matyó vagy a kurtaszoknyás palóc leánycsapatot karikázó seregben látni valami csodálatosan szép, színpompás kép! Olyan, mint a forgó virágoskert! S ráadásul énekel is! Mert a karikázás mindig énekszóra megy. A karikázók saját énekszavára. Ennek a menete lehet előbb lassú, aztán mindig gyorsabb.

szozattovabbacikkhez

Radnóti Miklós: Szerelmes vers Boldogasszony napján

Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.

Már nem húz madarak búbos szerelme,
csak házak tárják lámpás ölüket
a szélnek és hangtalan fákon
ring a szerelem.

Valamikor az asszonyom leszel
és átkozott költők rettentő téli
danákkal valahol a hegyeknek
alján hiába énekelnek.

Szép bánat feszül a homlokom
alatt és fekete tájak tükröznek
sötéten összecsörrenő fogaimon,
ne félj.

Csak a februári egyszerűség
érett most bennem szerelemmé
és teljes vagyok már, mint nyáron
egy zengő égszakadás!

Jókai Anna: Ima – virágvasárnap alkonyán

Istenem.
Az az alkony.
A földbe döngölt örökzöldek.
A már üres úton horpadt pléhdobozok zörögnek.
Hasadt nejlonzacskók a bokrokon fennakadva.
Köpésbe ragadt csikkek a taposott fűben.
Istenem.
Ez a piszkos alkony
a hamis csillogású nappal után –
Mert semmi sem volt a híg fényben valódi:
sem a csődület, sem az ujjongás,
sem az integető pálmaágak
sem a fejhangon intonált hozsanna.
Egy álságos jelenet mozgatott bábjai voltunk.
Nem itt dőlt el a sorsunk.
Istenem.
Alkony van.

JokaiA

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Húsvétvárás

Húsvét, húsvét! a kábult emberek
harsogva mennek templomi zászlókkal
tüzes-piros nagyszombat alkonyán.
Templomokból kibúg az orgona,
a világ ujjong, kongnak a harangok
és körmenetre siet az anyám.

Szobám sötétedik, nehéz a szívem
s azt gondolom: be jó is lenne már,
ha nem gunnyadnék többé pörlekedve,
szívemnek sánta lába meggyógyulna
s tüzes-piros nagyszombat alkonyán
mehetnék egyszer én is körmenetre.

Sok éve egyszer mentem az uccákon.
Szememből lassan könny hullott az útra,
könnycsepp és bánat, hervadás, halál -
Sok esztendős könnyek száraz nyomában
az életrekelt nagyszombati Krisztus
kicsi szobámba vajjon eltalál?

Benyit az ajtón, fénylő lesz az arca,
lelkem fala sugárzón hirdeti,
hogy megbékültünk, nincsen haragunk...
Künt körmenet lesz, kongnak a harangok,
de mi Krisztussal, a drága Krisztussal
nagyszombat este ketten maradunk.

                                         1927.

Sasváry Lola: Nagypéntek

Hallgasson el ma minden hárfa
És egy ajak se énekeljen.
Törjetek össze minden hangszert,
Az Úr haldoklik a kereszten…

A rabló ma ne raboljon
És a megtorlás is vesztegeljen,
Minden irgalommá símuljon;
Az Úr megbocsájt a kereszten…

Ma egy ember se csókolózzon
És ne ölelkezzen ma egy sem.
Ma egy anya se mosolygjon,
Az Úr búcsúzik a kereszten…

Aki táncolt, legyen ma béna,
Aki kacagott, legyen csendben,
Ne járjon körbe a kehely ma,
Az Úr szomjazik a kereszten…

Ma a mennybolt is beboruljon
És egy csillag se ragyogjon.
Minden fájdalom elcsituljon,
Az Úr gyötrődik a kereszten…

Ne csicseregjen a madárka
És ne játsszon még a gyerek sem.
Mély gyászt öltsön a világ;
Az Úr elvérzett a kereszten!

Dinyés László: Nagyszombat

Krisztus
föld nélkül,
a föld Krisztus nélkül forog,
harmadnapig,
halálon túl,
feltámadáson innen.
Kőveremben a sír lezárva
nekifeszülni ember meg se próbál.
Hiába, még ha Lázár
a sír szájához is jő,
a csoda fordítva
nem ismételhető.
Éjjel Jeruzsálem fényei,
szombat reggel feljön a Nap,
 de Jézus emberteste
pénteken marad.
Bűneink is magunkra maradtak,
megbocsátás érkezhet-e még?
Krisztust körbefogja
sziklakő,
vak jelen
vak jövő.
Belül csend,
aloé illat
kúszva kering,
amíg a világ
a holnapért
aggódik odakinn.

Vályi Nagy Géza: Jézus szeme

Mikor a latrok meggyalázták,
És szitkot szórt rá száz torok, –
Szelíd szemének megtört fénye
Oly megbocsátón csillogott:
Tűrés, alázat tükröződött benne…

Mikor üröm telíté színig meg
A legérzőbb, legjobb szívet,
A hunyó fárosz azt könyörgé:
Uram! bocsásd meg nékiek,
S jóság, kegyesség áradt mélyiből…

Mikor égő kínban vonaglott:
A lázgolyó véres, meleg
Nedvet fakasztott s könnyet ontott:
Egész világért könnyezett –
Irgalom, részvét kútforrása lett…

Mikor szent lelkét kilehelte:
Égi fény lobbant egy nagyot:
S fénysugára – egész világra,
Évezredekre elhatott:
Az „Út”, „Igazság”, „Élet” én vagyok!...

Nagy László: Pirosodik Húsvét

Tél veszíti ingét,
pirosodik Húsvét,
hamarosan hazamegyek,
boldog leszek ismét.

Kötél meg nem köthet,
szél vissza nem lökhet,
aki velem összeveszik:
porba höntöröghet.

Nagycsütörtök: átok,
szeget kalapáltok,
Isten ellen készülődtök
ácsok és kovácsok.

Nagypéntek: habos vér,
működik a hóhér,
Jézus meghal bűnösökért,
jószagú ringyókért.

 barka 2014 layout temp03 04

szozattovabbacikkhez

Szegedi Kis István: A magyarok siralmas éneke a tatár rablásról

    Szánja az Úristen híveinek romlását,
Az ő fiaianak, leányainak romlását,
Nem most eltűri, de el nem szenvedi
Nagy szidalom – vallását.

    Ezeket szemünkkel látván elkeseredtünk,
Ily éktelenségen magunkban elrémültünk,
Isten beszédében mi is, választottak,
Csaknem kétségbeestünk.

    Gyakran az Istennek noha szavát hallgatjuk,
Megmaradásunkat ingyen sem reménlhetjük,
Mert mind veszten veszni szegényországunkat
Szemeinkkel jól látjuk.

    Egyik veszedelem a másikat ott éri,
Hogy mind nagyot, kicsint ily kíméletlen üti,
Semmiképpen lelkünk szabadulásunkat
Még hinnie sem meri.

szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Március

Hideg van,
csönd van.
Március tizenöt van.
Jácintok, tulipánok
lobognak, akár a
gyertyalángok.
Bizakodván levelet bont
a bodza.
Ma
ne gondolj semmi gonoszra,
szennyre, halálra, vérre.
Tárj ablakot,
húzd a függönyöd félre,
hisz
március tizenöt van.
Ötven és hatvan
között ballagva bár,
vagy te is szabad madár.
Bátran repülj hát –
befelé nincsen határ.

szozattovabbacikkhez

Dalmady Győző: Hazaszeretet

Nem a lármás jelszavakban
Áll a hazaszeretet!
Hallgatni a szív szavára,
Kötelesség parancsára, –
Ez a jelszó vezetett.

Megértém-e elég tisztán
A szív csöndes szózatát?
Megtevém-e a mit kellett?
Óh, hazám, te ítéljed meg,
Ne a zajgó sokaság.

A hatalmat föl se vettem,
Tartsa meg díszjeleit!
Nép kegyével se törődtem,
Tapsa zeng a levegőben,
S nyomtalanul eltűnik.

De mikor a próba itt volt,
Megtaláltad fiadat,
A hívek közt ott harcoltam,
Résztvevék sok bánatodban
S bíztattalak: megvirrad!

szozattovabbacikkhez

Reviczky Gyula: Márczius tizenötödikén

Hivatlanúl is megjösz minden évben,
Szép márczius, bilincs-oldó tavasz!
De azt a régi márcziust nem érzem;
A naptár mond csak annak; nem vagy az;
A hit kidőlt, a szivnek semmi lángja;
Fásultan él a kor s eszméletlenül,
Multon mereng a költő és dalába
Villám s haragvó mélabú vegyül.

Megalkuvás iránya most a kornak;
Ábrándnál egy kis állás többet ér,
Egy zsíros konczért százan marakodnak,
Hogy egynek jusson mentül több kenyér.
Az igazságot, elvet megtagadják,
S ki értük harczra kelne, nincs olyan,
Csak szóvirág ma a magyar szabadság
S az érte hősen ontott vérfolyam.

Nem, ez nem az a márcziusi szellő!
Nem a szabadság éltető lehe,
Egy alvó népet új életre keltő,
Hogy százados rablánczát tépje le!
A nagy, a negyvennyolczas márcziusnak
Nincs más emléke: néhány béna kar,
S távol, hol czitrom és narancs virulnak,
Honán kivül a legnagyobb magyar!

szozattovabbacikkhez

Réffy Endre honvédszázados, piarista szerzetes, plébános

Csényén, Vasmegyében született1828. évi április hó11-én. Gimnáziumi osztályait Kőszegen végezte s 1845-ben belépett a Kegyes Iskolák Isten Anyjáról nevezett Szegény Szabályozott Papjainak Rendjébe, a Piarista szerzetesrendbe, Trencsényben. Elvégezvén újonc éveit, 1847-ben Nagykanizsára küldetett tanárnak. Az 1848-iki harcriadó elragadta a honszeretettől izzó lelkű ifjú piaristát, mire a múzsák csarnokát harctérrel, a tollat karddal cserélte föl s azt dicsőén hordozta a világosi gyásznapig, hol milliók reménye lön sírba temetve. Az Újházy László kormánybiztos által szervezett szabad vadászcsapatnál, elsőben, mint főhadnagy, utóbb, mint százados-parancsnok szolgált. Részt vett többek közt a branyiszkói, kápolnai, nagysallói, váci, isaszegi ütközetekben. A branjnszkói hegy csodás és hősies bevételénél első volt; nagy s izmos ember lévén, erős karjait kitárva, kiáltá: „Erre, erre, utánam, fiaim!“ A világosi fegyverletétel után, hosszabb ideig reménytelenül bujdosott, közben 2 évig Kufstein várában raboskodott,  majd a légkör tisztultával Szombathelyen és Győrött folytatta tanulmányait. A Sopronhoz közeli Egyházasfalun 1873-tól haláláig, [gondozott sírja máig megtalálható a helyi temetőben]  32 éven át volt a falu buzgó plébánosa. Nevéhez fűződik a mai templom és a régi iskola építése.

szozattv


szozat a tiszta hang nagylaszlo hajóút csillagokutjan palocviltal kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf